Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Véleményem:
“Egy világban, ahol nem nyithatod ki a szemed, nem egy szemfedő a legtöbb, amiben reménykedhetsz?”
Számomra van egy világ, ami felér egy rémálommal, rettenetesen megrémiszt, vagyis soha nem szeretném megtapasztalni. Tudom, hogy én képtelen lennék alkalmazkodni hozzá.
Ebben a félelmetes világban nem jelennek meg új könyvek, nincs internet, nincsenek nyereményjátékok, nincs zene, nincs TV, nem nézhetném tovább a kedvenc sorozataimat sem. Minden pillanatban a családomért, macskámért kellene aggódnom, nem érezném őket biztonságban.
Nekem a látás nagyon – nagyon fontos, de a szabadban nem használhatnám. Ha muszáj mindenről le tudnék nehezen mondani, de erről nem. Nem láthatnám többé az eget, a fákat, a növényeket. Azt sem látnám merre megyek, kik mellett megyek el. Csak hangokat hallanék és ha valamit nem látok, akkor minden apró nesz ijesztő, hátborzongató. Nem tudnám mi adja ki. Szeretném megtekinteni, de nem tehetném, nem nézhetném meg. Még akkor sem, ha valami hozzám érne. Idegőrlő lenne nagyon.
Minden percet inkább a házban töltenék, az ablakok be lennének reteszelve, hisz ki rajta többé már nem nézhetnék. Rettegve várnám azt a napot, amikor újra ki kell majd merészkednem az immár doboznak tekinthető házból, de tudnám, hogy víz és étel nélkül nem maradnék életben. Sőt ez az egész nyáron, a legnagyobb hőségben még inkább rosszabb lenne. Hőségben én aludni sem tudok, állandó fejfájással küszködök, lábam feldagad, ez meg egy ilyen világban végzetes lenne. Egy hetet csak – csak ki lehet bírni, na de többet? Amikor ezt a véleményt írom, akkor is egy 3 hetes hőhullám kezdetén tartunk még, de már most úgy érzem, hogy ez a pokol, gyötrelmes minden perc. De még ekkor sem magamra gondolok, hanem a családra, a macskámra Rufusra. Rettenetes látni, hogy szenvednek. Rémisztő belegondolni, hogy mi lenne, ha este nem nyithatnám ki az ablakot, ha nem mehetnék ki a szabadba.
“Hogy várhatja el a gyerekektől, hogy merjenek olyan ragyogót álmodni, mint a csillagok, ha egyszer fel sem tekinthetnek rájuk?”
Malorie azonban egy ilyen világban él már négy éve két kisgyerekkel Lánnyal és Fiúval. Nevet nem kaptak, Malorie nem akar túlságosan kötődni hozzájuk. A két kicsi ebbe született bele. Nem tudják milyen igazi gyereknek lenni, sosem látták az otthonukon kívüli világot, még ablakon át sem. Malorie teljesen egyedül neveli őket, de nem siránkozik, nem esik kétségbe. A rengeteg fájdalom, szörnyűség, veszteség sem töri meg. Kevesen lennének erre képesek. Erős, bátor nő ez a Malorie, én is szeretnék olyan lenni, mint ő.
Malorie is vágyik a jobb életre, ezért egy nap fogja a gyerekeket és útnak indul velük. Egy csónakkal mennek le a folyón bekötött szemmel. Nem tudja mi vár rájuk a folyó végén, létezik-e egyáltalán még biztonságos hely. Csak azt tudja, hogy meg kell kockáztatnia a veszélyes utat egy jobb jövő reményében.
Mi vezetett a világméretű apokalipszishez? Hogy maradt Malorie egyedül a két kisgyerekkel? Hogy kezdődött minden?
A jelennel párhuzamosan követjük nyomon a 4 évvel korábbi eseményeket és a múlt ismeretében a jelenkori szál még ijesztőbbé, félelmetesebbé válik.
“Az a pillanat, amikor már eldöntötted, hogy kinyitod a szemed, de még épp nem tetted meg, az egyik legijesztőbb ezen az új világon.”
A 4 évvel korábbi események kezdetét én a Fear the Walking Dead kezdetéhez hasonlítanám. A TV és a net egyre több hasonló, rejtélyes halálesetről tudósít, majd a hírek mindennapossá válnak. Minden ezzel lesz tele, mindenki erről beszél. Az emberek meglátnak valamit, majd megtámadnak másokat, végül maguk ellen fordulnak és öngyilkosok lesznek. Malorie nem akarja komolyan venni, ami körülötte folyik, ő ugyanis pont ekkor döbben rá, hogy gyermeket vár. Azonban egy idő után kitör a pánik. az emberek nem mernek kinézni az ablakon, mindent elsötétítenek, csukott szemmel járnak, egyesek meg is vakítják magukat. Félnek attól, amit megláthatnak, attól amit nem ismernek. Egyre többen veszítik el szeretteiket tragikus körülmények között, de még ekkor is reménykednek, hogy egyszer minden véget ér és minden újra olyan lesz, mint régen. Majd egyszer eljön az a pillanat, amikor mindenkinek el kell fogadnia, hogy a régi élet véget ért és átvette a helyét egy szörnyű, kíméletlen, kegyetlen, fájdalommal teli új világ.
Malorie Tommal, Cheryllel, Felixel, Julessal és kutyájával, Donnal és a később hozzájuk csatlakozó terhes Olympiával és a fura Garyvel akarja túlélni a felfoghatatlan borzalmakat. A maréknyi összezárt ember eleinte ismerkedik, terveket sző, próbál összetartani. Majd amikor a felhalmozott konzervek rohamosan fogyni kezdenek, akkor valakinek ki kell merészkednie az utcára. Arra az utcára, ami már nem olyan, mint egykor, hanem maga a káosz. Lehet visszaút sincs, de meg kell próbálni valamilyen ételt szerezni bekötött szemmel, csak így maradhatnak életben.
” A kinti világ, az üres bevásárlóközpontok és éttermek, a használaton kívüli járművek ezrei, az elhagyott boltok polcain álló, elfelejtett termékek, mind ezt a házat nyomasztják. mind arról suttog, hogy mi vár rájuk.”
A történet tele van morális dilemmával. Szabad-e ilyen világba gyermeket szülni? Helyes-e befogadni új lakókat? Mi lesz, ha kifogynak a konzervekből? Mit fognak enni? Ha kevesebben vannak az étel is tovább tart, ők is tovább élnek. Ilyen helyzetben lehet-e még önzetlen maradni? Vagy már mindenki csak magára gondol? A gyerekek megvakítása kegyetlen, ha ők így életben maradhatnának? Ők már alkalmazkodni tudnának, mert nem tudnák milyen látónak lenni.
Előbb – utóbb minden közösségben megjelenik az eltérő gondolkodás, a megosztottság és valaki elkezdi bomlasztani a társaságot. Ez ebben a könyvben is elkerülhetetlen. A feszült helyzet meg érdekes reakciókat tud kiváltani egyes emberekből.
Engem nagyon megfogott a történet a sötét hangulatával, a rejtélyes, rémisztő, nyomasztó világával. Félelmetes, izgalmas, hátborzongató, feszültséggel teli és elgondolkodtató. A szereplőket megszerettem, még Dont is, aki egy seggfej, de a szavai többször tartalmaztak igazságot.
Szívem szerint 10 pontot adnék rá, hisz egy fantasztikus történet részese lehettem, de a vége nekem egy picit lezáratlan maradt. Szerettem volna tudni, hogy a lények mi célból jöttek, mit akarnak a Földön, hogy néznek ki. Lehetett volna egy fejezetet arra szánni, amiben egy szereplő meglátja őket. Végülis Tom gondolatait is olvashattam egyszer. Ha lenne folytatás, akkor ezzel nem lenne gond, de egyelőre erről még hír sincs.
10/9
Csak addig ameddig nincs hír a 2. kötetről. :)
A könyvből film is készül. Nagyon várom, bár nem tudom, hogy végig tudom-e majd nézni. :D
A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak!
Könyv adatai
Kiadó: Fumax
Eredeti cím: Bird Box
Műfaj: Thriller, Disztópia
Oldalak száma: 261
Borító: puha fedeles
Fordító: Rusznyák Csaba
Teljes ára: 2995 Ft
Megjelent: angolul 2014, magyarul 2015
Más vélemények: Moly, Goodreads
MEGRENDELHETŐ: ITT
RÉSZLET A KÖNYVBŐL: ITT
