Quantcast
Channel: Elhaym Blogja
Viewing all 1236 articles
Browse latest View live

Premier 2018-ban – Rólunk szól 2. évad

$
0
0

A Sonymax oldalán már nézhető a 2. évad. Ti szeretitek a sorozatot?

A második évad premierjében a “Nagy 3-ak” 37. születésnapját ünnepeljük, Randall és Beth pedig az életük megváltoztatásáról vitatkoznak. Kate megteszi az első lépést új szenvedélye felé, Kevin pedig egyensúlyt teremt munkája és kapcsolata között.

Megnézhető március 3. éjfélig.

1. rész 

2. rész

Megnézhető március 10. éjfélig.

3. rész

4. rész

Premier minden vasárnap 19 órakor.


Premier 2018-ban – Dragon Ball Super

$
0
0

Magyar premier – VIASAT6:  március 28.  16 óra.

A Dragon Ball Super a Dragon Ball Z manga- és animesorozat folytatása. A történet Buu legyőzése és a legújabb két Dragon Ball Z-film után, valamint a tízéves időugrás közötti és a 28. Harcművészeti Nagytorna előtt játszódik.

Son Goku hangja továbbra is Lippai László lesz, de Vegita és Son Gohan magyar hangjaiként másokat hallhatunk majd, mivel sem Bozsó Péter, sem Csőre Gábor nem vállalta a felkérést.

Fogjátok nézni?

2018 februárjában néztem/olvastam

$
0
0

Sorozatok

Kaszáltak

  • A betolakodó /La intrusa/: 5 perc után
    mexikói sorozat
  • Jericho: az első rész felénél.
    amerikai sorozat
  • Kolónia /Colony/: a 7. rész után
    amerikai sorozat
  • Marimar: 5 perc után
    mexikói sorozat
  • Váratlan utazás /Road to Avonlea/: az összevagdalt film nem tetszett. A sorozatot szeretem, de most csak belenéztem.
    kanadai sorozat

Befejezettek

  • A védelmező /Believe/ 1. évad 9-13. rész
    amerikai sorozat
  • Korhatáros szerelem 1. évad 10-13. rész
    magyar sorozat
  • Piszkos pénz, tiszta szerelem /Kara Para Aşk/ 2. évad 51-54. rész, magyarul 152/2-164. rész
    török sorozat
  • Shannara – A jövő krónikája /The Shannara Chronicles/ 2. évad 9-10. rész
    amerikai sorozat
  • Válótársak 3. évad 8-10. rész
    magyar sorozat

Újra nézettek

  • A bosszú /İntikam/ 1. évad 18. rész, magyarul 35-36. rész, 2. nézés
    török sorozat
  • Fatmagül /Fatmagül’ün suçu ne?/ 1. évad 1-4. rész, magyarul 1-9/1. rész, 2. nézés
    török sorozat
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mystères de l’amour/ 5. évad 24-26. rész, 6. évad 1-17. rész, 3. nézés
    francia sorozat
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad 1-7. rész, magyarul 1-18/1. rész, 2. nézés
    török sorozat
  • Szulejmán /Muhteşem Yüzyıl/ 3. évad 78-79. rész, magyarul 159-160-163/1. rész
    török sorozat

Jelenlegi sorozataim

  • A mi kis falunk 2. évad 1-4. rész
    magyar sorozat
  • Barátok közt 20. évad 8755-8792. rész
    magyar sorozat
  • Ha felhő lehetnék /Bir Bulut Olsam/ 2. évad 19-26. rész
    török sorozat
  • Bosszú vagy szerelem /Cesur Ve Güzel/ 1. évad 30-31. rész, magyarul 92/2-98/1. rész
    török sorozat
  • Jóban rosszban 14. évad 3284-3303. rész
    magyar sorozat
  • Rólunk szól /This is Us/ 2. évad 1-4. rész
    amerikai sorozat
  • Szulejmán /Muhteşem Yüzyıl/ 4. évad 123. rész, magyarul 259/2-262. rész
    török sorozat
  • The Walking Dead 8. évad 9. rész
    amerikai sorozat

A hónap meglepetése

Most nem volt olyan sorozat, aminél azt hittem nem fog tetszeni, aztán mégis.

A legszívszorítóbb

Ha felhő lehetnék /Bir Bulut Olsam/

Még mindig nem tudnék más sorozatot megnevezni, mivel ez az egyetlen, ami többször könnyeket tudott csalni  a szemembe.

A legviccesebb

A mi kis falunk

Imádom ezeket  a lökött falusiakat.

A legnagyobb csalódás

Válótársak

Szerettem az első évadot, a 3.-nál viszont többször is unatkoztam. A vége meg nagyon lelombozott.

A leggyengébb

The Walking Dead

Ha engem egy drámai jelenet nem bír meghatni, akkor ott már nagy baj van.

Legjobb befejezett

5. Shannara – A jövő krónikája /The Shannara Chronicles/ gyenge
4. A védelmező /Believe/ gyenge
3. Válótársak gyenge
2. Korhatáros szerelem közepes
1. Piszkos pénz, tiszta szerelem /Kara Para Aşk/

Legjobb újranézett

5. Megtört szívek /Paramparça/ közepes
4. Kalandos nyár – Párizs /Les mystères de l’amour/ közepes
3. Szulejmán /Muhteşem Yüzyıl/ közepes
2. Fatmagül /Fatmagül’ün suçu ne?/
1. A bosszú /İntikam/

Legjobb jelenlegi sorozatom

8. The Walking Dead gyenge
7. Barátok közt gyenge
6. Bosszú vagy szerelem /Cesur Ve Güzel/ gyenge
5. Szulejmán /Muhteşem Yüzyıl/ gyenge
4. Rólunk szól /This is Us/ közepes
3. Jóban rosszban közepes
2. A mi kis falunk
1. Ha felhő lehetnék /Bir Bulut Olsam/

Márciusi várólista

  • Ana három arca /Tres veces Ana/ – mexikói
  • Anya /Anne/ – török
  • A tanár – magyar
  • Dragon Ball Super – japán
  • Feriha /Adini feriha koydum/- török
  • Képzeletbeli macska /Imaginary Cat/ – koreai
  • Mária Terézia – magyar, osztrák, cseh, szlovák
  • Eldobott hercegnő /Scrapped Princess/ – japán
  • Terror /The Terror/- amerikai
  • Violet Evergarden – japán

Februárban olvastam

3. Barbara Erskine: A ​végzet folyója 10/5
2. Fábián Janka: Búzavirág 10/9
1. Michael J. Sullivan: A ​Koronatorony 10/9

 

 

Sorozatok a TV-ben 2018. március 12. és március 25. között

$
0
0
  • Csatorna premier március 15. Vikingek /Vikings/ 2. évad 22:00 RTL Spike
  • Ismétlés március 19. Királynő egy hétre /7 Ilui Wangbi / 18:30 STORY5

Véget ér: A mi kis falunk, Arisztokraták, X-akták

Jelenlegi sorozataim

  • A bosszú /Intikam/ 2. évad  minden hétköznap  15:10, Sony Max – török sorozat
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat gyenge (csak hallgatom)
  • A mi kis falunk 2. évad szombat 20:00, RTL klub – magyar sorozat   
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 1. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mysteres de l’amour/ 7. évad minden hétköznap 16:50, Izaura TV – francia sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Rólunk szól /This Is Us/ 2. évad vasárnap 19:00, Sony Max – amerikai sorozat közepes
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • The Walking Dead 8. évad hétfő 22:00, FOX – amerikai sorozat gyenge
  • Végtelen szerelem /Kara Sevda/ 2. évad minden hétköznap 18:35 DUNA Televízió – török sorozat  gyenge (csak hallgatom)

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Első évad 183 rész

128. rész
Ugyan Arzu a hazugságával egy időre kimentette magát, és Selimet is az Elif hollétével kapcsolatos kérdések alól, tudja, hogy a sógora nem tartja fent sokáig a hazugságot, és előbb-utóbb el fogja mondani Kenannak, hogy ki valójában Elif. Ezért kegyetlen tervet eszel ki, és felbérel egy bérgyilkost Selim megölésére.
129. rész
Az Arzut letartóztató rendőrökről viszonylag hamar kiderül, hogy valójában nem rendőrök, hanem Veysel emberei – bár Arzu arra nem jön rá, ki bérelte fel őket. Veysel embereinek sikerül megtudniuk Arzutól, hogy hol, és mikor tör a bérgyilkos Selim életére. Veysel és Gonca elindulnak a megmentésére…
130. rész
Veyselnek sikerül időben odaérni a kikötőbe, így meg tudja menteni Selimet az Arzu által felbérelt bérgyilkostól. A fiú így – Gonca legnagyobb döbbenetére – nyugodtan tudja megkérni Zeynep kezét a kikötőben. Bár a cél sikerrel járt, és Selim megmenekült, Veysel nem éri be ennyivel, és a két emberével addig terrorizálja Arzut, míg a nő kamera előtt be nem ismer mindent.
131. rész
Arzu Seyda lakásán tér magához. Erkut elmondja, hogy ő hozta ide, mert látta, hogy összeesik a birtok előtt. Arzu elmondja Erkutnak, hogy mi történt. Gonca aggódik, hogy valami baj történt Arzuval. Melek úgy dönt, beszél Ardával, de kiderül, hogy ő már felvett Melek helyére valakit.
132. rész
Efruz szívrohamot kap, és felhívja Melihet, ezért ő nem tudja elmondani Meleknek, hogy testvérek. Melih beviszi Efruzt a kórházba. Gonca meggyőzi Veyselt, hogy nála biztonságban van a CD. Tugcének nagyon hiányzik az anyja, ezért Aliye egyre dühösebb lesz Arzura, amiért ott hagyta. Aliye kijelenti, hogy nem tehetett mást, és ha Selim nem megfelelő menyasszonyt választ, neki sem engedi, hogy elvegye.
133. rész
Melih rádöbben, hogy Elif az unokahúga. Zeynep fél, hogy hibát követ el azzal, ha hagyja, hogy Selim bemutassa a családjának és aggasztja a találkozás, ezért arra kéri Selimet, hogy ne viseljék a gyűrűt a család előtt. Arzu és Erkut azon tanakodnak, hogy hogyan szerezzék meg a Veysel kezében lévő felvételt.
134. rész
Arzu meglepve látja, hogy Zeynep ott van a házban, mint Selim barátnője. Aliye hűvösen bánik Zeyneppel. Arzu mindent megtesz, hogy kizökkentse Zeynepet a nyugalmából és többször vérig is sérti, amit Zeynep nem bír tovább és elhagyja a házat. Aliye meggyőződése, hogy kiismerte Zeynepet és mindent el akar követni, hogy távol tartsa őt Selimtől.
135. rész
A balul sikerült vacsora után Selim kétségbeesetten próbálja meggyőzni Zeynepet, hogy ne szakítson vele, mert a családja ellenére igen is van közös jövőjük, a lány azonban egyre inkább kétkedni látszik ebben. Bánatában inkább feláll, és elrohan a kávézóból. El akar bújni, de Selim eszén nem könnyű túljárni.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

1. rész
törökül 1/1
Feriha szegény családból származó lány, aki egy luxusépület alagsorában, gondnokként és takarítóként dolgozó szülők gyermekeként mégis közel él a gazdagsághoz. Szigorú és aggódó édesapja, valamint gondoskodó édesanyja szerény körülmények között, de szeretetben neveli őt és két testvérét. Feriha egy jobb élet reményében egyetemre jelentkezik, azonban csak ösztöndíjasként van esélye diplomát szerezni…
2. rész
törökül 1/2
Feriha igyekszik eltitkolni társai elől az anyagi helyzetét. Emir érdeklődését felkelti a furcsán távolságtartó lány, és megpróbálja kiengesztelni őt a tönkretett telefonja miatt. Riza aggodalmában úgy dönt, meglátogatja kislányát az egyetemen. Hande elhívja kávézni Ferihát, aki egyre több hazugságra kényszerül, hogy fenntarthassa a gazdag lány szerepének látszatát…
3. rész
törökül 1/3, 2/1
Feriha kölcsönkapott telefonjából hatalmas vita keveredik a családban. Egy véletlennek köszönhetően Feriha könnyen lelepleződhet. Mehmet különös megbízást kap. Emir rossz híreket kap, így azonnal a kórházba kell rohannia.
4. rész
törökül 2/2
Sanem külföldi iskolába küldené Cansut, aki erről hallani sem akar. A lány drasztikus lépésre szánja el magát. Hande megtudja, hogy Can kórházban van, és rögtön Emir mellett szeretne lenni. Sanem kétségbeesetten vár segítséget Halduntól, ám ez elmarad. Emir és Feriha pedig egy váratlan eseménynek köszönhetően újra találkoznak…
5. rész
törökül 2/3, 3/1
Cansu hazatér a kórházból, Feriha és Zehra segítenek a lábadozásában. Mehmetet rábeszélik munkatársai, hogy próbálják ki Emir autóját. Együtt tesznek vele pár kört, majd Mehmet egyedül vezet tovább, ám egy kereszteződésben balesetet szenved. Mehmet sértetlenül megússza, ám az autó totálkáros lesz. Unal, Emir apja éktelen haragra gerjed és a kár megtérítését követeli. Mivel ennyi pénzük nincs, Riza és a család elkezdi számba venni, mit tudnak eladni a törlesztés érdekében.
6. rész
törökül 3/2
Emir hiába hívogatja Ferihát, a lány nem akar beszélni vele. Véletlenül mégis összefutnak egy kávézóban, de a a lány távolságtartó marad. Mehmetet szörnyű lelkiismeretfurdalás gyötri Emir autójának összetörése miatt. Riza kétségbeesetten próbál pénzt szerezni fia tartozásának törlesztéséhez. Együtt elmennek Mehmet volt főnökéhez, hogy egy bocsánatkérésért cserébe visszaadja a fiúnak az állását, ám a látogatás verekedésbe fullad. Riza végül arra jut, hogy eladja a részét a testvéreivel közös családi földből és ez borzasztóan felzaklatja Zehrát.
7. rész
törökül 3/3
Emir és a barátai gúnyt űznek a szegény családból, akinek meg kell térítenie Emir kárát, ezért Feriha megharagszik rá. Riza úgy dönt, eladja a család egyetlen tulajdonát, egy kis darab földet, hogy törlesszék a tartozást. Mehmet hiába próbál munkát keresni. Cansu apja és mostohaanyja veszekednek, Sanem pedig Cansut okolja a konfliktusért.
8. rész
törökül 3/4, 4/1
Emir mindenáron beszélni akar Ferihával, ezért egy üres előadóba csalja a lányt, de Hande váratlanul bezárja őket. Eközben a szülei sem tudják elérni Ferihát, és aggódni kezdenek érte. Riza és Mehmet között továbbra is feszült a hangulat, és Zehra is egyre elkeseredettebb a fia helyzete miatt. Az egyetemen közben pletykák kezdenek keringeni arról, mivel ütötte el az időt Emir és Feriha az előadóba zárkózva.
9. rész
törökül 4/2
Sanem szeretne Cansu kedvére tenni, ám kedveskedése a visszájára fordul. Feriha és Hande videója rémisztő gyorsasággal terjed. Emir csalódik Ferihában a verekedés miatt. Mehmet szégyenével az egész család próbál megbirkózni.
10. rész
törökül 4/3
Zehra gondoskodik Rümeysáról, amíg az asszony fel nem épül. A családnak, főleg Ferihának kényelmetlenséget okoz az idegen szituáció. Sanem szórakozni viszi Cansut. Emir és Feriha is épp oda mennek.
11. rész
törökül 5/1
Hande gonosz tervet eszel ki: elintézi, hogy Feriha tudtán kívül drogot fogyasszon a Hills-ben. Ezzel kellemetlen helyzetbe hozza nemcsak magát, hanem Emirt is. A fiú hazaviszi magához, de mivel azt hiszi, Feriha drogfüggő, csúnyán összeveszik vele másnap. Feriha szörnyen érzi magát a történtek után, és erre édesanyja is felfigyel, ahogy arra is rájön, hogy lánya szerelmes Emirbe. Riza és Mehmet hazatérnek útjukról: sikerült eladniuk családi földjük rájuk eső részét, ám a tartozás kifizetésére ez sem elegendő. Cansu egyre növekvő megszállottsággal tanulmányozza az Emirről szóló cikkeket. Hande, hogy még jobban kitoljon Ferihával, a tanáraiknak is elküldi a verekedésükről készült videót. Bizottsági meghallgatás vár rájuk, mely során akár Feriha ösztöndíját is elvehetik.
12. rész
törökül 5/2
Feriha még mindig rettenetesen érzi magát a történtek után, és fél, hogy elveszíti ösztöndíját. Ám Koray rájön, hogy Hande áll Feriha drogozása mögött, és a tettét bizonyító videófelvétellel igyekszik jobb belátásra kényszeríteni a lányt. Hande ennek hatására a meghallgatás során mindent magára vállal, és béke jobbot ajánl Ferihának. Javasolja, legyenek barátok mostantól. Mehmet összeverekszik volt kollégáival, Riza pedig hozzájuk sietvén elesik és megsérül. Apa és fia között ezzel tovább mélyül a konfliktus. Cansu és Sanem között szintén mindennaposak a szúrkálódások és szóváltások.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

266. rész
törökül 4×22/2, 125/2. rész
Dzsahángír pokoli gyötrelmeket él át, nemcsak a gyász miatt, hanem a háta miatt is. Az uralkodó végül beleegyezik, hogy ópiummal csillapítsák fia elviselhetetlen fájdalmát.
Hürrem szultána visszahívja a palotába Szümbül agát, aki közben újra megnyitja a kávézóját.
A feldühödött janicsárok megtámadják Rüsztem és Mihrimah palotáját. Rüsztem nem is sejti, hogy áruló van a palotában, és az egész támadást megszervezték.
267. rész
törökül 4×22/3, 125/3. rész
Dzsahángír állapota tovább romlik, és a morfium rabjává válik. Állandó képzelődései kétségbe ejtik az uralkodót. Szelim arra kéri apját, hogy engedje haza a hadjáratról a fiát, különben belehal a fájdalmaiba vagy a túl sok morfiumba.
Bajazid kimegy a lázongó tömeg közé, hogy megfékezze a feldühödött embereket, akik Rüsztem halálát követelik Musztafa miatt.
Hürrem azonnal útnak indul, amikor tudomására jut Dzsahángír állapota.

Végtelen szerelem /Kara Sevda/

Magyarul 130 részes, törökül 74 részes

2. évad, 99. rész
törökül 65/2
Kiderül, hogy Ozan gyilkosa az, aki felkötötte. Kemal nem meri bevallani Nihannak, hogy Tarik volt. Nihan érzi, hogy Kemal titkol előle valamit. Zeynep úgy dönt, hogy nem megy hozzá Hakanhoz, viszont el akarja érni, hogy Emir feleségül vegye. Leyla tovább kutakodik a cég elszámolásában.
2. évad, 100. rész
törökül 65/3
A nyomozó kiadja a körözést Tarik ellen. Kemal és Nihan meghitten beszélgetnek, amikor Tarik beszélgetni hívja öccsét a partra és bocsánatát kéri mindenért. Hakan egy újabb esélyt kér Zeyneptől. Tarik feladja magát a rendőrségen. Kemal és Nihan nem tudják, hogyan tovább
2. évad, 101. rész
törökül 65/4
Tarik azt kéri az öccsétől, hogy tagadja le őt, ne mondjon le miatta Nihanról és a lányáról. Leyla és Ayhan elmondja Kemálnak, hogy valami gond van a cégnél, így együtt kezdenek utánajárni a dolgoknak. A nyomozó elmondja Asunak, hogy az Ozan ügyet egyelőre nem zárja le. Fehime mindenáron meg akarja győzni Zeynepet, hogy Hakanhoz kell feleségül mennie.
2. évad, 102. rész
törökül 65/5, 66/1
Emir elmondja Kemálnak, ahhoz, hogy őt tönkretegye, börtönbe kell küldenie Nihant. Tarik látogatási engedélyt kér Nihannak. Kemal attól tart, hogy ezzel végleg elveszíti a szerelmét. Tufan anyja egy levelet visz be a nyomozónak. Emir dühöng, amikor meglátja Nihant és Denizt Kemállal.
2. évad, 103. rész
törökül 66/2
Emir és Kemal összekapnak Denizen az örsön. Emir elküldi a válási papírokat Nihannak. Leyla és Ayhan különös információhoz jutnak, akár Fehime, aki megtalálja Emir szerződését, amit Zeynepnek adott. Kemal azon van, hogy mielőbb kiszabadítsa szerelmét.
2. évad, 104. rész
törökül 66/3
Kemal és Méreg elmennek a bányához, hogy információt szerezzenek a munkásoktól. Nihant hamarosan elengedik, ám Mercan nyomozó figyelmezteti Kemált, hogy figyelik őket. Zeynep titokban találkozik Emirrel és megfenyegeti őt. Mindeközben Hakan a másnapi esküvőre készül.
2. évad, 105. rész
törökül 66/4
Mindenki meglepődik Hakan nemleges válaszán az esküvőn. Kiderül, hogy nem volt választása, ám ezt nem mondhatja meg senkinek. Hüseyn is megtudja, hogy lánya gyermeke Emirtől van. Nihant és Kemált továbbra is megfigyelik és hamarosan bajba is kerülnek.
2. évad, 106. rész
törökül 67/1
Emir csak Nihant menti ki az égő házból, ám szerencsére Hakan is észreveszi a tüzet. Leyla sokkos állapotban kerül kórházba. Kemal és Ayhan Emirre vagy Galippra gyanakszanak és mindketten bosszút esküdnek a Kozcuogluk ellen. A nyomozó kihallgatja Emirt.

Magyar sorozatok

A mi kis falunk

8 részes

2. évad 7. rész
PINT
A polgármester az elmúlt két évben a PINT (Pajkaszegi Ironmen Nemzetközi Triatlon verseny) nevű kamurendezvénnyel markolt fel pályázati pénzt. Ám, mivel idén a minisztériumtól és a sajtótól is kijönnek megnézni az eseményt, kénytelen valóban megrendezni azt. Némi problémát jelent azonban, hogy a falu nem éppen a sportszeretetéről híres, ahogy az is, hogy Pajkaszegen igencsak kevés a „nemzetközi“ lakos. Még szerencse, hogy egy bérlet a kocsmába elég motiváció mindenkinek, hogy biciklire pattanjon, fusson és… őőő …téglát hordjon.
2. évad 8. rész
Az esküvő (évadzáró epizód)
Az Erika és Gyuri esküvője előtti napon a tökéletesnek hit szervezésben nem várt hibák merülnek fel, melyeket Erika rossz ómenként értelmez. A catering cég az utolsó pillanatban visszalép, Gyuri véletlenül meglátja a menyasszonyi ruhát, Laci ujjára pedig rászorul a jegygyűrű.
A lánybúcsú és a legénybúcsú estéjén elsimulni látszanak a problémák, és úgy tűnik, az esküvő a tervek szerint alakulhat.

Barátok közt

20. évad

8813-8818. rész
Tóbiás őszintén beszél Kristóffal, és ettől még jobban elkeseredik.
László elhatározza, hogy színt visz az együttlétükbe Gizivel, hogy felesége kedvébe járjon. Zsolt nagyon rossz hírt kap a műtétjét illetően, ezért kénytelen segítséget kérni egy régi ellenlábasától.
Júlia, Attila neheztelésének hatására, végre a családot helyezi előterébe a munka helyett.
Gigi az örökbefogadás miatt kénytelen Hedviget beavatni a múltjába.
8819-8828. rész
Gigi és Ádám valami nagyon fontosat nem vesznek észre Hedviggel kapcsolatban.
Júliának egyre nehezebb helytállni anyaként és üzletasszonyként egyszerre.
Krisztián Luca miatt kellemetlenségbe keveredik Alizzal.
Amikor Hanna bajba kerül, Balázs és Péter azonnal a segítségére sietnek, miközben a két fiú közti féltékenykedés egyre erőteljesebbé válik.
Tóbiás igyekszik túllépni Kristófon.
Kiderül, hogy Natasa bevállalósabb, mint amire Rudi számított.

Jóban rosszban

14. évad

3314. rész
Szlávik nem működik együtt az új maffiával, mégis elengedik. A maffiafőnök meglátogatja Konrádot. Keller elintézi, hogy reggelre kinyithasson a kórház, de Alex is értesül a trükkről egy e-mailből. Barbara Melinél puhatolózik, hogy ő próbálkozik-e Zsenivel, Zseni pedig úgy dönt, hogy nem parázik többet a fenyegetések miatt.
3315. rész
Szlávik újra állományban van, az alvilágon keresztül nyomoznak tovább. Konrád visszautasítja Bogdánt, vállalva a következményeket. Aliz mindenben támogatja a férjét. Alex megpróbálja Péter ellen fordítani a helyzetet, de Keller megvédi Pétert. Big és Böbe egymást hergelik, amiért Meli megússza a számonkérést, szerintük ő a felelős a levelekért.
3316. rész
Konrádék önvédelemre rendezkednek be. Müllerék terve nem jön be, csapos Lacit is megtalálja az új maffia. Péter visszatámad, megfenyegeti Alexet, hogy bevonja az apját az ügyükbe. Kardosék bejelentik a barátaiknak, hogy japánba mennek. Böbe elhatározza, hogy lelki tanácsadásban részesíti Melit, hátha kihúzza a lányból az igazat.
3317. rész
Szlávik és Müller Rudas nyomába erednek, berontanak a hotelszobába és dühösen állapítják meg, hogy megint átverték őket. Kardosék hivatalosan is felmondanak, Viktor borúsan látja a jövőt nélkülük. Alex látszólag visszavonulót fúj, de nem adja fel a Péter elleni harcot. Böbe akcióba kezd, hogy rávegye Melit a lelki beszélgetésre.
3318. rész
Konrád végül együttműködést ajánl Müllernek, egyikük sem sejti, hogy a háttérben Roland mozgatja a szálakat. Kardosék távozása és az Alex elleni harc kimerítette Pétert, bejelenti Alexnek, hogy mint igazgató és mint orvos is felmond a kórházban. Böbe beszél Melivel, és hisz neki, de nem tudja, hogy vajon akkor ki lehet a fenyegető.
3319. rész
Zseniék megtudják, ki áll a fenyegetések hátterében. Péter bejelenti a felmondását az orvosoknak, Alexéknek már van is jelöltjük a helyér. Alex és Enikő azt szeretnék, ha Vera lenne az új orvos-igazgató. Müller félelme beigazolódik, a központ Líviát küldi ki a csillagkúti nyomozáshoz. Turi és csapata bekopog Lacihoz és Adélhoz.
3320. rész
Zseni előkeríti a pénzt, amit Rudas követelt tőle és elmegy a találkozóra, ahol Roland már fegyverrel várja. Péter beavatja Viktort, hogy a felmondása az Alexék elleni terv része. Enikő talált egy új jelöltet Péter helyére. Lívia átveszi a Bogdánék elleni nyomozás irányítását. Müller és Lívia közt még mindig tart a szenvedély.
3321. rész
Miközben a rendőrség a Macsek védelméről egyeztet, Rudas ismét felbukkan Zseninél. Szerencsére Orsi gyorsan kapcsol és miközben Turi kifelé csalja Zsenit, felhívja Szlávikékat, akik azonnal akcióba lépnek. Adélt hajtja a tettvágy, és egyre nehezebben viseli a bezártságot. Az új orvosigazgató-jelölt katasztrofális főnöknek ígérkezik.
3322. rész
A rendőrség késve érkezik a Macsekhoz, Zseni életéről ismét Roland dönt. A rendőrségi nyomozásban felvetődik az egykori fehér-klán szerepe. Barbara nem szívesen látná újra otthon a férjét így tervet sző. Megpróbálja előcsalni Rolandot. A válsághelyzet újra igazi csapattá varázsolja a klinika dolgozóit. Az orvosok és Fanni felmondanak.
3323. rész
Konrádék csapdába csalnák Rudasékat, de Rolandnak titkos segítője van. Lívia találkozik Rolanddal. A rendőrök áldásukat adják Konrád tervére. Rudas jelenti Bogdánnak és Rolandnak, hogy a rendőrök találkoztak Konráddal. Alex visszakozni kényszerül és vereséget szenved Péterrel szemben. Péter elmondja a feltételeit Alexnek és Enikőnek.

Oltári csajok

100 részes

87. rész
Elfogadja-e Angéla is azt, ami édesapjukkal történt, és sikerül-e Ildikó elől eltitkolni az igazságot? Karola bevallja, hogy a szerettei aggodalma megőrjíti. Csak jól szeretné érezni magát, amíg még lehet, mert úgy érzi, ő sem fog örökké élni. Ildikó végre jobban megismeri Kornélt. A nagy összeborulásban egy olyan titok derül ki, ami megdöbbenti az Erdész lányok édesanyját.
88. rész
Ildikó szembesül az igazsággal néhai férjével kapcsolatban, és döntenie kell, megbocsájt-e Bélának. Noémi furcsa viselkedése végre szemet szúr valakinek. Kálmán olyat lát a Büró irodájában, amire nem számított. Hajnalnak sem könnyű feldolgozni az édesapjával történteket, és még az is kétségessé válik, a párizsi tanfolyamra el tud-e utazni. Angéla megtalálja Szilvia Achilles-sarkát.
89. rész
Kornél és Piros kapcsolata új szintre lép, ám Piros már látni véli a gyülekező sötét felhőket. Márk a lánya miatt aggódik, és Angéla segítségét kéri. Vajon miért vitte be az iskolába Noémi a lopott holmikat? Sikerül-e Angélának időben pénzt szereznie üzleti terveihez? Egy nem várt fordulat miatt Szilvia bosszút esküszik Angéla ellen – vajon mit tervez?
90. rész
Kornél nem érti Piros furcsa viselkedését. Vajon miért lett ilyen a lány? Lehel igyekszik segíteni a barátain, de kérdéses, sikerül-e neki. Hajnal még mindig édesapja sokkoló halála miatt bánkódik. Vajon kinek sikerül elfeledtetni vele a múltat? Szilvia elindítja bosszúhadjáratát Angéla ellen. Közben Angéla, Márk és Noémi kellemes délutánja nem várt fordulatot vesz.
91. rész
Kornél elviszi Pirost életük egyik emlékezetes helyére, ahol meglepetést tervez. Hajnal végre elutazhat Párizsba a főzőtanfolyamra. Jánost kétségek gyötrik, hogy Hajnallal tartson-e, és magára hagyja beteg édesanyját, vagy engedje Hajnalt egyedül elutazni, és vállalja egy távkapcsolat kockázatait. Szilvia bosszúja szétszakít két szerető szívet.
92. rész
Lehel arra a következtetésre jut, hogy Kornél megint titkol valamit Piros előtt, és szembesíti az ifjú házmestert az elméletével. Szilvia tagadja, hogy ő állna az erdőben történtek mögött, de a kavarása tovább keseríti az Erdész lányok életét. Hajnal előbb úgy hiszi, nincs semmi esélye, hogy teljesüljenek az álmai, aztán rádöbben valamire, ami sokkolja.
93. rész
Béla elmondja az üzleti tervét Ildikónak, amivel megmenthetné a lovardát. Vajon mit szól Ildikó hozzá? Piros és Kornél szeretnék felvidítani Lehelt, és emiatt Piros semmitől sem riad vissza. Hajnal megtudja, mit titkol előle János, és nincs az igazságtól elragadtatva. Angéla igyekszik úgy szövögetni a szálakat, hogy mégis ő szerezhesse meg a mesés hozományt.
94. rész
Ildikó kételkedik benne, hogy Angéla és Márk tényleg összeillenek. Béla még nem adja fel terveit a lovarda megmentésére. Piros komoly, a jövőjét is érintő lépésre szánja el magát. Képes lesz Lehel egy kis boldogságra találni? Hajnal és János megint találkoznak a Hajnal által csodált ételkritikussal, de a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy Hajnal szerette volna.
95. rész
Át tudja-e hidalni Karola és Kálmán a köztük lévő különbségeket? Angéla kezdi magányosnak és kihasználtnak érezni magát a Márkkal való kapcsolatában. Vajon meg tudják-e oldani a gondjaikat együtt? Lehelt nem várt udvarló hívja randizni. Piros és Kornél tervet eszel ki arra, hogyan vidítsák fel Richárdot, ám egy váratlan vendég még jól összekuszálhatja a szálakat.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

4. évad 13 részes

4.: Lúzerwood
Frank és Doug továbbra sem tudják, hogy ki szivárogtat a Fehér Házból, egyetlen gyanusítottjuk még mindig Seth, aki persze mindent tagad. Az elnök megpróbálja a maga oldalára állítani LeAnn Harvey-t, hátha így le tudja szerelni Claire-t. Az olaj ára még mindig nagyon magas és ha tovább emelkedik akkor az végzetes lehet Underwoodra nézve. Nagy kérdés, hogy mi legyen Milkinnel, Frank pedig nem akar Petrov kedvében járni. Eközben a kampánykörút persze nem áll le, ám egy váratlan fordulat hirtelen mindent a feje tetejére állít.
5.: Kínai a tundrán
Donald Blythe nehezen birkózik meg az új szerepkörrel, ráadásul rögtön Petrov elnökkel találja szemben magát. Claire segít neki, ahogy csak tud, ezt viszont Doug nem jó szemmel nézi, mivel máshogy alakul az ügy, mint ahogy azt Frank elképzelte. Goodwin jegyzetei kapcsán előkerül egy régi ismerős, Tom Hammerschmidt, aki korábban a Herald szerkesztője volt. Remy Danton is újból visszatér a játszmába, igaz nem önszántából. Doug rájön, hogy Seth szivárogtatott, mindeközben pedig Frank állapota továbbra is bizonytalan.

Rólunk szól /This Is Us/

2. évad 18 részes

2×9
Kate és Toby élete váratlan fordulatot vesz. Rebecca támogatja Kate énekesi terveit.
2×10
Randall és Beth nehéz választás elé néz. Jack főiskolai nyílt napra viszi Randallt.
2×11
A Pearson család váratlan körülmények között gyűlik össze. Eközben Jack egy nyári vakációval lepi meg a családot.
2×12
Kate esküvői ruhát indul vásárolni. Kevin új életet kezd, Randall pedig bepillant Willam múltjába. Jack és Rebecca a plázába viszi a srácokat.

Szeplőtelen Jane /Jane the virgin/

2. évad 22 részes

2×13
Jane és Michael ismét együtt vannak – vagy legalábbis majdnem! Jane megpróbálja rávenni Rafaelt és Michaelt arra, hogy béküljenek ki, de az erőfeszítések nem hoznak túl sok eredményt. Miközben Rafael Jane elvesztése miatt duzzog, elhanyagolja Petrát, és nem törődik az igényeivel. Xo és Rogelio nincs egy állásponton a gyerek kérdéssel kapcsolatosan, de továbbra is párként viselkednek – ezt viszont Jane problémaként éli meg. Rogelio új asszisztenst vesz fel: Paolót, aki úgy tűnik, túl jó ahhoz, hogy igaz legyen.
2×14
Jane és Michael ismét együtt vannak, és Jane már nagyon bánja, hogy annak idején elhagyta Michaelt. Úgy tűnik, Rafael ismét playboyként kezdi el élni az életét, ami nagyon zavarja Petrát. De Petra nincs tisztában azzal, hogy Rafael segít Michaelnek megtalálni Mutter másik fiát, Dereket. Rogelio új asszisztense, Paolo, valójában Lola, Rogelio zaklatója. Petra végre világra hozza az ikreket.

X-akták /The X-Files/

11. évad 10 részes

11×9
Semmi sem tart örökké
Scully és Mulder emberi szervkereskedelem ügyében nyomoznak, amelynek során egy titokzatos kultusz borzalmas szertartására bukkannak.
11×10
Az én harcom 4.
Úgy tűnik, Mulder és Scully William nyomára bukkannak. Ugyanakkor feltárul a rejtélyes cigarettázó férfi végső terve.

Angol sorozatok

Arisztokraták

6 részes

6. rész
Ogilvie nem csupán a gyermek Fitzgeraldo, de úrnője életében is egyre fontosabb szerepet tölt be…
Emily legkedvesebb fia, az ifjú Edward hazatér a forradalmi eszméktől zajos Franciaországból. Az ott tapasztalt óriási változások mély benyomást tesznek az amúgy is lázadó lelkű ifjúra. Tervet sző az ír monarchista rendszer megdöntésére, ám cselszövésének végzetes következményei vannak…
A Lennox nővérek élete is veszélyben forog.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 4. rész
(77. epizód)
Marco és Enríque szövetkeznek egymással, de a terv végrehajtásához egy olyan ember is kell, aki gyanútlan és segít a dolgozókat szembefordítani Anával.
Adele rövid látogatása sok régi sebet felszakít és Cristina azt is megtudja tőle, hogy Alberto él.
Clara izgatottan készül Mateo érkezésére, bár megpróbál úgy tenni, mint aki csak bosszút akar állni a férjén.
Rita megkapja a végleges diagnózist
4. évad 5. rész
(78. epizód)
Rita kétségbe van esve a betegsége miatt, úgy érzi, nincs segítsége. Blanca azonban észreveszi, hogy valami nagyon nincs rendben.
Pedro boldog, hogy Marco Cafiero asszisztense lehet, de a fekete leves nem várat sokat magára. Neki kell közölnie a többiekkel, hogy kilakoltatják őket a Velvetből. Szerencsére Emiliónak mentő ötlete támad.
Clara és Mateo között forr a levegő, be kell látniuk, hogy Carlos térítette el Alberto leveleit.
A várandós Patrícia szakít Enriquével, aki ezt sehogy sem érti.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

1. rész
A sorozat epizódjai napjaink Mexikójában játszódnak, a történet kiindulópontja azonban egy húsz évvel korábbi, szörnyű autóbaleset.
Az Álvarez del Castillo-család, a szülők és három, egypetéjű ikerlányuk az autóútról a folyóba zuhan. A szülők szörnyet halnak, az egyik kislány elmerül a vízben, a másik véres lábbal hever, eszméletlenül, a harmadik pedig hiába ébresztgeti a szüleit.
A továbbiakban már a felnőtt lányok, három egészen különböző karakter sorsának alakulását követhetjük nyomon: az életerős, örök intrikus, sugárzó Ana Leticia és a balesetben maradandóan megsérült Ana Laura a nagymamájukkal élnek, Mexikóvárosban.
Harmadik testvérüket, Ana Lucíát mindenki halottnak hiszik, holott ő egy másik anya gyermekének hiszi magát…
2. rész
Ana Lucía az anyjának hitt Soledaddal él San Nicolásban. A kislány nem emlékszik az autóbalesetre, melynek során elveszítette a szüleit, ám visszatérő álmában újra meg újra három kislány képét látja. Táncosnő egy társulatban, és egy karneváli forgatagban megismerkedik Marcelóval, aki a három évvel korábbi autóbalesete óta emlékezetkiesésben szenved. Marcelo álmában felesége, Ana Leticia képét látja, így nem érti, Ana Lucía miért nem ismeri fel őt. Ana Laura és Ramiro, az Álvarez del Castillo-család könyvelőjének fia szeretik egymást, ám a fiú apja ellenzi a kapcsolatukat. Ramiro volt menyasszonyának halála körül pedig szintén sötét titok lappang…
3. rész
Ernestina, az ikerlányok nagyanyja megbízza Ramirót, hogy folytassa harmadik, eltűnt unokája keresését, miután Marcelo a halála előtt állítólag talált már nyomot. Kiderül, hogy annak idején Ana Leticia adta a halálos gyógyszert Gina, Ramiro menyasszonya kezébe. Ana Laura sokat foglalkozik fogyatékos gyerekekkel egy alapítványnál, és egyre közelebb kerül Ramiróhoz. Ana Lucía és Marcelo egyre jobban vonzódnak egymáshoz, Marcelo pedig látogatást tesz a lány lakásán, mire Soledad felfedezi benne a nyomozót, aki annak idején megfenyegette őt. Ana Lucía társulata közben meghívást kap Santa Ceciliába…
4. rész
Soledad megtiltja a lányának, hogy Santa Ceciliába utazzon. Ana Laura magának sem meri bevallani, hogy szerelmes Ramiróba. Ana Leticia mindent megtesz azért, hogy Mariano és Jennifer ne béküljenek ki egymással. Inaki nem tudja kifizetni a lakbért, miközben az apjának is tartozik pénzzel. Marcelót teljesen lenyűgözte az ismeretlen lány és alig várja, hogy ismét találkozzanak…
5. rész
Orlando közbenjárására Soledad végül elengedi Ana Luciát Santa Ceciliába. Ramiro eljut Soledad utolsó címére és nagy meglepetésére Evaristo nyit ajtót neki. Ana Laura fellép egy sikeres koncerten, mialatt Ana Lucia csapata is nagy sikert arat a táncfesztiválon.Inakit közben egyre jobban idegesíti Ana Leticia, aki nem hagyja a férfit érvényesülni a munkában…
6. rész
Orlando tovább küzd Ana Lucía kegyeiért, Maribel pedig egyre féltékenyebb a barátnőjére. Ana Leticia eltökéli, hogy ellehetetleníti Iñaki helyzetét Mariano bácsikája cégénél. Ana Lucía és Marcelo szerelme egyre erősebbé válik. Miközben Ana Lucía tovább küzd a lelki problémáival, Ramiro San Nicolásba ér, hogy folytassa a nyomozást Ana Lucía után. Azonban feltörik a kocsiját, és kilopják belőle a fontos iratokat tartalmazó, régi hátizsákot, amit még Marcelo bízott a barátjára…
7. rész
Evaristo a két unokájával megjelenik Soledad házában a Ramirótól ellopott, értékes dokumentumokat tartalmazó hátizsákkal. Ramiro megismerkedik a mólón Orlandóval, és elmennek Soledadhoz, ám Ana Lucía a raktárban leltározik. Ramiro elmeséli, hogy egy eltűnt lány után nyomoz, ám nem esik szó a lány nevéről. Kiderül, hogy az idős Isidro nem Soledad kezére pályázik, hanem a lányáéra. Ana Laura megismerkedik egy mozgássérült fiatalemberrel, Valentínnel, akinek a múltjában szintén szerepelt Gina…
8. rész
Soledad elhatározza, hogy egyik napról a másikra elhagyja San Nicolást. Felkeresi Chanát, hogy az árukészletért cserébe adjon neki kölcsönt az induláshoz. Ő és Ana Lucía Mexikóvárosba utaznak. Evaristo felkeresi Ana Leticiát, és közli vele, hogy a férje életben van. Ernestina úgy dönt, hogy felhagy a további nyomozással az eltűnt unokája után. Soledad és Ana Lucía Mexikóvárosban épp Remedios panziójában találnak szállást…
9. rész
Soledad hallani sem akar arról, hogy a lánya Marcelóval járjon. Azonnal el akar menni Remedios házából. Remedios azonban rá tudja beszélni Soledadot arra, hogy maradjanak és megismerjék a ház többi lakóját. Ana Leticia megpróbálja elcsábítani Ramirót, aminek Ana Laura a fültanúja lesz. Ernestina még mindig nincs túl a lánya és az unokája elvesztésén. Ramiro feleségül kéri Ana Laurát…
10. rész
Soledad elmegy orvoshoz, a lánya és Marcelo elkísérik. Evaristo találkozik Ana Leticiával, és megígéri neki, hogy utánanéz, ki lehet az a Sofia Hernandez. Chana megtudja, hogy Isidro Ana Luciába szerelmes és nem Soledadba. Ana Laura elmondja Valeriának, hogy Ramiro megkérte a kezét. Valentin azt tanácsolja Ana Laurának, hogy merjen kockáztatni. Ernestina orvoshoz megy. Ana Lucia meglátja a tetoválást Marcelo hátán. Ana Leticia megpróbálja elcsábítani Ramirót, megint csak Ana Laura szeme láttára…
11. rész
Ana Leticia úgy intézi, hogy Ana Laura rajtakapja őt, amint megcsókolja Ramirót, továbbá elmeséli, hogy ez már a múltban is megtörtént egyszer. El akarja hitetni a testvérével, hogy Ramiro pusztán anyagi okokból szeretne bekerülni a családba – mindegy, melyik lány oldalán…
12. rész
Ana Leticia a nagyanyjával is igyekszik elhitetni, hogy annak idején Ana Laura rántotta el a kormányt, ami a végzetes balesethez vezetett. Soledad megkéri Evaristót, hogy ne keresse többé, és nem árulja el neki a hollétét. Előkerül egy titokzatos idegen Ernestina múltjából: ő Rodrigo…
13. rész
Ana Laura és Valentín összebarátkoznak. Ana Leticiának sikerül meggyőznie Ana Laurát Ramiro álnok kétszínűségéről, így a lány visszautasítja Ramiro házassági ajánlatát. Soledad ájulást színlel, így akarja megakadályozni, hogy Ana Lucía San Nicolásba utazzon Marcelóval…
14. rész
Ana Laura elárulja a nagyanyjának, hogy csókolózni látta Ramirót a testvérével, mire Ana Leticia bosszút esküszik. Ana Laura immár teljesen meg van győződve arról, hogy Ana Leticia igazat mondott, és maga is azt hiszi, Ramiro kétszínű játékot űzött. Ernestina is méltatlankodik, s felkeresi Edmundót, hogy elpanaszolja neki a történteket…
15. rész
Ramiro elhatározza, hogy visszatér San Nicolásba, hogy folytassa a nyomozást Ana Lucía után, s ezzel visszaférkőzhessen Ana Laura bizalmába. Evarsito megkörnyékezi Ana Lucíát, megmutatja neki Marcelo fényképét, és arra inti a lányt, óvakodjék a férfitől, mivel az veszélyes bűnöző…
16. rész
Maribel megérkezik Mexikóvárosba, Remedios panziójába, és meggyőződése, hogy Ana Lucía azért tűnt el olyan hirtelen, hogy a háta mögött leszerződjön a Danzaire társulattal. Evaristo hosszú beszélgetésre viszi az erdőbe Marcelót, s végül azzal kecsegteti, hogy segít neki feltárni a múltját. Soledad felébreszti a gyanút Remediosban, hogy a férje nem volt utazó ügynök, ugyanis Evaristo társai soha nem keresték tisztességes munkával a kenyerüket…

Premier 2018-ban – Feriha

$
0
0

Engem a kezdet nem nyűgözött le, de az Alkonyat rajongók imádni fogják.

A sorozat a TV2 oldalán nézhető. Premier minden hétköznap 16:50-kor.

Történet:

Feriha szegény családból származó lány, aki egy luxusépület alagsorában, gondnokként és takarítóként dolgozó szülők gyermekeként mégis közel él a gazdagsághoz. Szigorú és aggódó édesapja, valamint gondoskodó édesanyja szerény körülmények között, de szeretetben neveli őt és két testvérét. Feriha egy jobb élet reményében egyetemre jelentkezik, azonban csak ösztöndíjasként van esélye diplomát szerezni…

Feriha igyekszik eltitkolni társai elől az anyagi helyzetét. Emir érdeklődését felkelti a furcsán távolságtartó lány, és megpróbálja kiengesztelni őt a tönkretett telefonja miatt. Riza aggodalmában úgy dönt, meglátogatja kislányát az egyetemen. Hande elhívja kávézni Ferihát, aki egyre több hazugságra kényszerül, hogy fenntarthassa a gazdag lány szerepének látszatát…

 

Koreai sorozatok Magyarországon

$
0
0

2008. március 10-én láthattunk először szinkronos koreai sorozatot Magyarországon. Azóta eltelt 10 év és mély szomorúsággal tölt el, hogy ennyi idő alatt csak 8 sorozat jutott el hozzánk, pedig már minimum 20-nál kellene tartanunk. 😦

A 8-ból 3 A palota ékköve, A Silla királyság ékköve, A korona hercege nálam felkerült a legjobb sorozatok listámra is.

De szerettem  A királyi ház titkait, a Pastát és A császárság kincsét is.

A fény hercegnője és a  Királynő egy hétre sorozatot nem  tudtam megszeretni, de mégis szívesen néztem mindkettőt, mert érdekesnek találtam.

A palota ékköve /Dae Jang Geum/
hazai bemutató: 2008. március 10. M1
Epizódok száma: 54

Amikor először adták nem néztem. Abban az időben szinte minden délutáni sorozatról azt hittem, hogy szappanos, nem nekem való. A mamám viszont nézte és nagyon megszerette a sorozatot. Amikor találkoztam vele, csak erről tudott beszélni, azt mondta ezt látnom kell, kihagyhatatlan, nem láttam még ilyen jó sorozatot. Végül meggyőzött. Amikor elkezdték újra adni, akkor már én is ott ültem a tévé előtt. Először nem tudtam megkülönböztetni a szereplőket, elsőre nem is nyűgözött le, de érdekes volt, ezért néztem tovább. Majd ahogy teltek a napok, egyre inkább a sorozat rabjává váltam. Mélyen megérintett a főszereplő lány fájdalmakkal teli, küzdelmes élete. Nem volt könnyű a nők élete abban a korban, udvarhölgyként sem, orvosként meg pláne nem. Ekkor szerettem meg főleg az olyan drámákat, amik szívszorítóak és ahol minden rész könnyeket csal a néző szemébe. Később újra néztem, majd 2016-ban megint. A sorozatot harmadjára is ugyanúgy imádtam, mint először. Vannak apró hibái, de egy gyönyörű, szívbemarkoló sorozatnak tartom továbbra is, aminek minden része tanít valami fontosat. Számomra ott van a legjobbak között ennyi év után is.

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seon Deok/
hazai bemutató: 2010. október 27. M1
Epizódok száma: 62

A palota ékköve után úgy éreztem, hogy nem fogok olyan sorozatot találni többé, ami ennyire mély nyomot hagy bennem. Amikor elkezdtem nézni a Sillát egyből megtetszett, de fura is volt, mert nagyon más hangulatú a másik sorozathoz képest. Teltek a napok, történet egyre kegyetlenebb lett, a szereplők felnőttek és egyre többet kedveltem meg közölük. Ez nem volt nehéz, mivel a jellemük nagyon szerethető. A történet egyre többször meghatott, mivel tele volt megrázó és torokszorító jelenetekkel. Egy nap már csak legjobb sorozatként tudtam rá tekinteni. Hiányoztak a szereplők, amikor nem láthattam őket, minden más sztorit ehhez hasonlítottam, de egyiket sem találtam ilyen jónak. Mindegyikből hiányoltam valamit, a Sillához képest mindet gyengébbnek találtam. Ha egy sorozat érzelmileg megfog, arról rengeteget tudok írni, sokat tudok róla beszélgetni, elgondolkodtat, sokat foglalkozok vele. Sok apró infónak utána olvasok, minden érdekel ami a sorozattal, szereplőkkel, háttértörténettel kapcsolatos. Itt nem voltak csak jó és rossz karakterek. Minden szereplőnek volt pozitív és negatív tulajdonsága is. Karakterek jellemfejlődése, érzései, aprólékosan ki lettek dolgozva, szereplők közti kapcsolat szintén.
Volt benne minden: ármánykodás, árulás, bizalom, barátság, becsület, bosszúvágy, bánat, boldogság, cselszövés, düh, furfang, féltékenység, félreértések, fájdalom, gyilkosságok, gyűlölet, gyötrelem, háború, hősiesség, hűség, intrikák, jóság, kín, kitartás, lemondás, magány, megbízhatóság, megkönnyebbülés, nevetés, őszinteség, önfeláldozás, öröm, politika, remény, szeretet, szerelem, szomorúság, szenvedés, tisztelet, taktikázás, viszály.
Silla a 7. században játszódó, félig valós történelmi események, félig fikció alapján készült karakterközpontú  történet. Nyomon követhetjük Tokmán egész életét születésétől kezdve, egészen az uralkodása végéig. Történet fantasztikus, kiszámíthatatlan, logikusan van felépítve, hihető, felkavaró, több mint 40 évet ölel fel, tele van látványos csatákkal, harci jelenetekkel, érzelmekkel, drámai fordulatokkal. Cselekmény sok szálon fut, díszlet, ruhák csodálatosak. Zenék kiválóak, rengetegszer meglehet őket hallgatni. Amikor meghallom a Balbambalbam számot egyből könnyes lesz a szemem. Nagyon gyönyörű szám és mindig a történet legtragikusabb jeleneteinél szólalt meg. Színészi játékok zseniálisak, együtt lehet érezni a szereplőkkel. Ennél a sorozatnál minden másodperc fontos, nem szabad egy jelenetről sem lemaradni. Minden párbeszédnek, monológnak jelentősége lehet a későbbiekben. Később újra néztem és akkor is imádtam. Az egyik jelenlegi vágyam az, hogy idén újra leadja valamelyik csatorna, de most már vágatlanul. Kíváncsi lennék, hogy még most is a legjobb sorozatnak tartanám-e. Jobbnak-e, mint a Breaking Badet, vagy a Felhő lehetnéket, amik mostanában hagytak bennem mély nyomot.

A királyi ház titkai /Dong Yi/
hazai bemutató: 2011. február 28. M1
Epizódok száma: 60

“Szívedben légy nemes és akkor mindegy a pozíciód magad is nemes lehetsz!”

A palota ékköve és a Silla után örültem, hogy egy 3. koreai sorozatot is vetíteni kezd az M1.
Dong Yi hozzájuk képest egy könnyedebb történelmi sorozat.
Eleinte túl soknak tartottam benne a komolytalan szereplőt, erőltetettnek éreztem a viselkedésüket, megható jelenetet is keveselltem.  A cselekményt is jobban kilehetett volna dolgozni, jobban meglehetett volna magyarázni mindent.
A befejezéssel sem voltam elégedett. Összecsapottnak, hiányosnak éreztem. Elkezdenek a végén egy új szálat, majd le sem zárják, hanem hirtelen ugranak kb. 19 évet.
Hibái, hiányosságai ellenére ezt a sorozatot is szerettem.  Jól meglehetett ismerni Korea történelmét 1681 és 1704 között. Történet tanulságos, aranyos, kedves, ami néha meghatott, néha megnevettetett, néha elgondolkodtatott. Jellemábrázolás, lelki vívódások, érzelmek bemutatása kiváló. Szavak nélkül is nagyon jól átjött minden. Látvány sem okozott csalódást, zene sem volt rossz. A színészek játéka is magával ragadott. A történet sok meglepetést tartogatott, a krimi szál érdekes volt, az ágyasok életébe is jó volt bepillantást nyerni.
Legjobban Dong Yi karaktere miatt szerettem ezt a sorozatot. Érzékeny, jószívű, kedves, mindig a szívére hallgat, mindenkiben a jót látja. Jó volt nyomon követni, ahogy a vidám csapongó kislányból, érett, komoly gondolkodású felnőtt lett. Szívét is megkeményítette, hogy könnyebben elviselje a palotai intrikákat, cselszövéseket. Később kétszer is újranéztem, legutóbb 2016-ban. Ekkor jobban is tetszett, mint 2011-ben, de a végéről ekkor sem változott a véleményem.

A korona hercege /Yi San/
hazai bemutató: 2012. július 9. M1
Epizódok száma: 77

A korona hercegével a legérdekesebb a kapcsolatom. Amikor először néztem, csak a negyedik helyre tettem, még a második nézésnél is 2014-ben. 2017-ben viszont sokkal jobban tetszett, mint a Dong Yi és A palota ékköve. Lenyűgözött ez az erős, őszinte baráti kötelék, amit a sorozatban láthattam. Az is, hogy nagyobb szerepet kapott Güm és San élete királyként, a hatalmi játszmák, mint az udvarhölgyek közti intrika, meg a romantika. Jól bemutatta azt is, hogy a hatalom még egy jó embert is meg tud részegíteni és ha valaki rossz útra lép, onnan már nagyon nehéz visszatérni. San nagyon jó király volt és nagyon erős jellem. Csoda hogy nem roppant össze a rengeteg megpróbáltatás súlya alatt. Szinte alig volt nyugodt perce, állandóan az életére akartak törni.  Nemes célokért küzdött, hűséges barátok vették körül és a történetének lezárása is hozzá méltó volt. Megható, szívszorító. Bárcsak minden sorozat ilyen szép lezárást kapna. A sorozatban Sanon kívül ott volt még Deszu,  az ostoba, de jólelkű önzetlen barát, Dalho az eunuch és  Guk-young a titkár. Ők is rengeteg emlékezetes percet okoztak nekem. 2017-ben az év legjobb sorozata címet is elnyerte nálam, pedig olyan erős ellenfelei voltak, mint A bosszú /Intikam/, Better Call Saul, Stranger Things, vagy a A szolgálólány meséje.

Pasta
hazai bemutató: 2013. március 18. M2
Epizódok száma: 20

Nem láttam még napjainkban játszódó koreai sorozatot, ezért nagyon kíváncsi voltam egyre, de sok jóra nem számítottam. Nagyot tévedtem. Első részt sem találtam rossznak, később viszont egyre jobban megszerettem. Humoros romantikus kedvelhető szereplőkkel, én egyik rész alatt sem unatkoztam. Hyun-wook séf pont azt a karaktertípust képviseli, amit könyvekben is szeretni szoktam. Egy múltbeli csalódás hatására nem akar közel engedni magához senkit, ezért arrogáns, durva, de Yoo-gyeong annyira kitartó, hogy egy idő után már nem tudja távol tartani magát a lánytól. Sokat nevettem a közös jeleneteiken. Való életben nem hiszem, hogy bele tudnék szeretni egy ilyen típusú férfiba, de a sorozat az más, ott őt kedveltem a legjobban és felkerült a legsármosabb színész listámra is. Nem hibátlan a sorozat, nem volt benne minden jól kidolgozva, végével sem voltam teljesen elégedett, de szerettem. Kétszer újranéztem és örülnék, ha ezt is megismételnék még ebben az évben. A konyhafőnök első évadát is emiatt a sorozat miatt szerettem meg, Bernáth József nekem teljesen olyan volt, mint Hyun-wook.

A fény hercegnője /Splendid Politics · Hwajung/
hazai bemutató: 2016. augusztus 29. Story4
Epizódok száma: 50

2016 ősze jól indult. 3 év után visszatértek a koreai sorozatok a tévébe. Újra nézhettem A palota ékkövét és A királyi ház titkait és mellé kaptam egy új sorozatot is. Bárcsak mindig napi három órányi koreai tartalommal lennénk elkényeztetve. Legjobban az új sorozatra voltam kíváncsi, amiben Jungmyung hercegnő veszélybe kerül, amikor Gwanghae kerül a trónra. A hercegnő testőrének és dadájának heroikus önfeláldozása következtében a hercegnőt sikerül egy hajóra menekíteni. A hercegnőt a tengeren sodródva egy Japán felé tartó hajó találja meg. Eladják rabszolgának. Azért, hogy túlélje az ellenséges környezetet elhallgatja azt, hogy ő egy hercegnő. Fiúnak álcázva magát, Jungmyung munkásként egy kénbányában kezd el dolgozni. Barátra lel, ami segíti abban, hogy túlélje a megpróbáltatásokat és megtalálja a reményt a kétségbeesés legmélyén is. De sosem adja fel, hogy egyszer újra visszatérjen Joseon városba, az otthonába és megbuktassa Gwanghaet, aki mindent elvett tőle.

Nagyon akartam szeretni, de végül ez lett az első koreai sorozat, amin nagyon sokszor unatkoztam. A szereplőket szerettem, a történet történelmi része érdekelt, de a sok politikai beszélgetés nem tudott lekötni, meg a történet sem volt olyan izgalmasra, drámaira írva, mint a korábbi történelmi drámák. Sokszor megismételték már, de ezt nem néztem meg újra.

A császárság kincse /Empress Ki-Ki Hwanghoo/
hazai bemutató: 2016. november 14. Duna TV
Epizódok száma: 51

A fény hercegnője okozta csalódás után kissé tartottam az új premiertől. A sorozat valós eseményeken, Ki császárné életén alapszik, a történet nagy része azonban fikció. A sorozat főszereplője Ki Szungnjang, egy korjói alacsony sorból származó lány, aki végül Togon Temür mongol kán, a Jüan-dinasztia utolsó uralkodójának felesége lesz. A sorozat nézése közben folyamatosan változtak az érzéseim. Valamikor csalódott voltam, máskor viszont imádtam. Amíg néztem ezeket a gondolatokat jegyzeteltem fel magamnak:

Spoiler

  • Nincs alapozás, egyből zajlanak az események. Emiatt a karaktereket sem ismertem még meg. Fura volt, hogy kb. 10 percnyi gyerekkor volt csak, aztán egyből eltelt 13 év.
  • Még mindig túl gyorsan zajlanak az események, de végre feltűnt az első karakter, akinek már érdekes jelleme is van. Kedvenc szereplőm még nincsen, de jó történet lesz szerintem. Az is szórakoztató, hogy a két pasi vonzódik a lányhoz, de nem értik miért, hisz fiúnak hiszik.
  • Az 5. rész lelkileg felkavaró volt. A patkányképűt most jobban utálom, mint eddig.
  • Tanasiri lázadása engem szórakoztat. Gonosz, elkényeztetett, de érdekes karakter.
  • A 22. rész a sorozat legfelkavaróbb része.
  • Nyáng nem veszi észre, hogy a bosszú közben ő is kezd olyanná válni, mint akiket elakar tiporni.
  • Szomorú, hogy se Nyáng, se Vang Ju nem küzd a szerelemért. Már teljesen eltávolodtak egymástól. 😦 Pedig nekik drukkoltam.
  • A pozitív szereplők hülyén viselkednek. Ha ellenséggel vagyok körülvéve, biztos nem megyek ki az erdőbe teljesen egyedül védelem nélkül úgy, hogy tudom, az ellenség a közelben vadászik.
  • Vang Ju lehetne őszinte, most Nyáng azt hiszi átverte és ezért is hált együtt a császárral, akinek hálás.
  • Érdekelt volna, hogy a császár mit szól ahhoz, hogy Nyáng nem szűz, kár hogy ez kimaradt. 😦
  • Izgalmas a sorozat, szeretem, de egyre több olyan szál van benne, amit összecsapnak. 😦
  • El Temür szavaiban van igazság. Bajant szerintem is megfogja részegíteni a hatalom, Nyángot meg már meg is részegítette, árad belőle a ridegség és Togont sokszor bábként irányítja.
  • Az olyan gonoszok a legijesztőbbek, akik eleinte megjátsszák az ártatlan, illedelmes, megértő, jóságos nebáncsvirágot, aztán meg kisgyereket akarnak gyilkolni.
  • A császár elméje már teljesen megbomlott, meg csak iszik. A nép sem érdekli, csak a hatalom.
  • Megtudom érteni, hogy Nyáng miért lett ennyire rideg, csak így maradhat életben. Kösemre emlékeztet engem.
  • Azt hittem Vang Ju és Maha végre boldog lehet. Szegény Maha az igazat sem tudhatta meg. 😥 Nagyon megérintett ez a rész lelkileg.
  • Megszakadt a szívem Vang Juért. Ebben a részben megjárta szegény a poklot.
  • A kígyó császárné most jól megszívta. 😀 😀 😀
  • Vang Junak vajon még mennyi mindent kell elveszítenie? Megható jelenet volt megint. 😦
  • Czető Roland zseniális a császár szerepében. nem könnyű ezt a karaktert szinkronizálni a hangulatváltozásai miatt. Amikor megzakkan kiráz tőle a hideg.
  • Úgy tudtam, hogy megteszi a császár, de azért végig reménykedtem. Megint összetörték a szívemet, nagyon meghatott ez a rész.
  • Ez is véget ért, hiányozni fog. 😦 Nem volt tökéletes a vége, de nagyon megható lezárást kaptam.

Spoiler vége

Szívesen újranézném, ha megint adnák.

Királynő egy hétre /Queen For Seven Days · 7 Ilui Wangbi/
hazai bemutató: 2017. október 2. Story5
Epizódok száma: 20, magyarul 40

Ha meg kéne neveznem, hogy  a 8 sorozat közül melyiket tartanám  a leggyengébbnek, akkor ezt mondanám. Végig olyan érzésem volt, mintha egy paródiát néznék.

Története röviden: Chae Kyung egy meghatározó és erős politikus lánya, a Joseon dinasztia idején. Beleszeret a koronahercegbe Lee Yeokba aki féltestvére zsarnoksága alatt él, míg egyik nap meg nem koronázzák.

Gondolataim nézés közben:

  • A király is rákerült az irritáló szereplők listájára.
  • Nem szeretem, ha sok a bizalmatlankodás, hazudozás.
  • Tudtam, hogy pont akkor fognak kopogni, amikor szex lett volna.
  • Még mindig olyan a sorozat, mint egy gyenge paródia, de azért érdekes is.
  • A sorozat vége felé azért megérkezett az izgalom is, most már nagyon érdekel mi fog kisülni ebből.
  • Nem szeretem, ha egy szereplőt azért raknak bele a sorozatba, hogyha eljön az idő, akkor mártírhalált haljon.
  • Ez a király már teljesen megzakkant, egyre brutálisabb dolgokat tesz. Emiatt most már őt tartom a sorozat legjobb szereplőjének.
  • Chae Kyung ebben a részben kiakasztott. Ez a lány nem tud értelmesen gondolkodni. Szegény Yeok. 😦
  • Chae Kyung tényleg egy ostoba liba. Hogy tehette ezt? 😥
  • A helyettes titkár is egy féreg, csalódtam benne.
  • A  királyt megsajnáltam, pedig a korábbi tettei alapján nem gondoltam, hogy ez elő fog fordulni.
  • A vége nagyon csöpögős lett, meg egy kicsit zavaros is, de legalább arra megkaptam a választ, hogy miért nem szerepelt A palota ékkövében Yeok első felesége.

Ezt sem néztem újra.

Mikor lesz új koreai sorozat a TV-ben?

Erre jelenleg sajnos nem lehet tudni a választ.

A Story5 hamarosan elölről kezdi A fény hercegnőjét és a Királynő egy hétre sorozatot.

Az Izaura TV A korona hercegét ismétli, én meg csak reménykedek, hogy azt majd a vágatlan Silla, vagy egy teljesen új koreai sorozat váltja májusban.

A Duna TV most nem ad koreai sorozatot, de talán idén megismétlik A császárság kincsét. Vagy jöhetne a Horse Doktor, ami még passzolna is a Hegyi, Kisvárosi, Vidéki doktorok közé.

Ti mely koreai sorozatokat látnátok szívesen magyarul?

 

 

Film és könyv ajánló – Nap ​nap után

$
0
0

David Levithan: Nap ​nap után

Kiadó: Maxim
Moly: 85%
Megrendelhető: ITT

Olvass bele: ITT

„A” sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A” Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A” jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A” életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A”-t.

A film mától  a mozikban.

Sorozatok a TV-ben 2018. március 26. és április 8. között

$
0
0
  • Premier március 26. A Konyhafőnök 5. évad, 19:05, RTL Klub
  • Premier március 26. Ide süss! 1. évad, 20:00, VIASAT3
  • Ismétlés március 26. A fény hercegnője /Splendid Politics/ 15:50, STORY5
  • Premier március 28. Dragon Ball Super 16:00, VIASAT6
  • Ismétlés március 29. Medicopter 117 – A légimentők 1. évad, 09:00, Cool
  • Csatorna premier március 29. Vikingek /Vikings/ 3. évad, 22:00, RTL Spike
  • Premier március 29. Terror 1. évad, 22:00, AMC
  • Premier március 31. A Tanár 1. évad, 20:00, RTL Klub
  • Premier április 2. Yu-gi-oh! Zexal 15:30, VIASAT6
  • Premier április 2. Sissi hercegnő kalandjai 2. évad, 13:50, Kiwi TV
  • Ismétlés április 2. Oltári csajok 20:30, RTLII
  • Ismétlés április 4. A fátyolos hölgy /La dama velata/ 21:35, Duna TV
  • Premier április 8. Profi a konyhámban 13:10, RTL Klub
  • Premier április 8. Az Év Pasija 9:15, TV2

Véget ér: Oltári csajok

Jelenlegi sorozataim

  • A bosszú /Intikam/ 2. évad  minden hétköznap  15:10, Sony Max – török sorozat
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat gyenge
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 1. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mysteres de l’amour/ 7. évad minden hétköznap 16:50, Izaura TV – francia sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Rólunk szól /This Is Us/ 2. évad vasárnap 19:00, Sony Max – amerikai sorozat közepes
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • The Walking Dead 8. évad hétfő 22:00, FOX – amerikai sorozat gyenge
  • Végtelen szerelem /Kara Sevda/ 2. évad minden hétköznap 18:35 DUNA Televízió – török sorozat  gyenge
  • Vikingek /Vikings/ 2. évad minden hétköznap 22:00 RTL Spike – kanadai sorozat közepes

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Első évad 183 rész

136. rész
Murat és Veysel mentőakciója a CD tekintetében hasztalannak bizonyul, mire Murat odaér a lemeznek már lába kélt. Gonca pánikba esik, mert biztos benne, hogy Arzu vitte el a lemezt, és ezt a pánikot csak tovább erősíti, hogy Arzu haragszik rá, és beszélni akar vele.
137. rész
Seyda visszaszerzi a CD-t, és este, amikor egyedül van, megnézi. Úgy dönt, hogy megtartja a CD-t, mert így visszamehet Murathoz. Arzu követeli Veyseltől, hogy adja vissza a CD-t, ám Veysel tagadja, hogy tudná, miről beszél Arzu. Pelin meglátja, hogy Selim a kávézóban dolgozik, és úgy dönt, elmondja az anyjának.
138. rész
Aliye dühös Selimre, mert egy szegény lány miatt felszolgálóként dolgozik, és ezt el is mondja Selimnek. Amikor Zeynep odamegy, hogy beszéljen vele, megalázza. Selim nem hajlandó elmenni az anyjával, Zeyneppel marad. Arzu elmondja Erkutnak, hogy megzsarolták. Pelin dühös, mert Selim nem ment el a közös tanulásra, amit Aliye ígért meg, ezért felhívja Aliyét, aki áthívja beszélgetni.
139. rész
Melih, Sadik révén megszerzi a CD-t Seydától, akinek így nem sikerül a zsarolási terve. Melih így tudja meg, hogy Arzu próbálta meg megölni Elifet és igazolást nyer a gyanúja is, hogy Elif Kenan lánya. Selim elmeséli Kenannak, hogy Aliye elment Zeynephez a kávézóba és sértegette. Erkut megtudja, hogy Seyda meg akar szökni Murattal. Melih elhurcolja Arzut egy magas szirthez, hogy megleckéztesse, amiért meg akarta ölni Elifet.
140. rész
Melih végezni akar Arzuval, de dulakodás közben elejti a fegyverét, amit Arzu megkaparint. Kenan megtudja, hogy Arzu hónapok óta hatalmas összegeket vesz le a számláról és számon akarja kérni rajta. Selim elmegy Melekékhez, hogy vigyen nekik virágot a kertbe. Melih elmondja Arzunak, hogy Melek a
141. rész
A Melihhel való incidens után egy sétálni induló férfi találja meg Arzut eszméletlenül egy sziklán. Miután mentőt hív hozzá értesíti Kenant, aki azonnal a kórházba siet, ahogy az egész család is teszi. Erkut a tett színhelyére megy, ahol megtalálja Melih pecsétgyűrűjét, ami dulakodás közben leesett az ujjáról.
142. rész
Az orvosok nagy küzdelem árán ugyan, de megmentik Arzu életét, azonban szerettei továbbra sem lélegezhetnek fel, mivel amíg nem tér magához, nem tudhatják, szenvedett-e maradandó károsodást. Tugce egyre türelmetlenebbül viseli anyja hiányát, így a családnak nem marad választása, Seyda beviszi őt a kórházba.
143. rész
Arzu magához tér, és semmire illetve senkire sem emlékszik. Az orvos szerint a trauma miatt emlékezetkiesése van. Melih nem hiszi el, és Kenan is kételkedik benne. Tugce nagyon megrémül, mert az anyja nem ismeri fel. Erkut elmegy a birtokra, hogy beszéljen Seydával. Megmutatja neki a gyűrűt, amit Arzu balesetének helyszínén talált, és megbízza, jöjjön rá, hogy kié a házból.

Ezel

Magyarul 1.évad 110. rész
2. évad 80. rész

31.
Eysan és Cengiz megkapja az engedélyt a szálloda felépítésére. Ezel az értekezlet közepén megkapja a keresett felvételt, mire feldúltan elhagyja a szobát. Vége a tettetésnek? Ezel hazamegy, hogy elmondja a hírt anyjának. Ali kidobja Erent az autójából. Ramiz feladja a leckét Alinak és Tefonak, csak az maradhat életben, aki végez a másikkal.
32.
Tefo elmondja Cengiznek, hogy tudja, mit tettek Ömerrel. Cengiz elrendeli Tefo kivégzését, de Ali nem hajlandó megölni barátját. Ezel megpróbálja magával vinni Erent, de a fiú nekitámad. Ali magához akarja venni az árvát, de az hamarosan megtudja az igazat. Sendar elrabolja Cant. Ezel megkéri Eyşant, szökjön el vele.
33.
Ali megkapja a kaszinó kulcsait Cengiztől. Tefo képtelen túllépni Eren halálán, ezért egy hét szabadságot kér Alitól. Ramiz új megbízást ad neki Rómában és ő maga is vele tart. Ezel alkalmazza Mertet, aki így akar Cengiz közelébe férkőzni. Eyşan megtudja az ügyvédjétől, hogy teljesen eladósodtak. Ali megtalálja a kórházat, ahol Serdar fekszik. Ezel és Cengiz követik Eyşant.
34.
Cengiz kihangosított mobilon beszél Eyşannal, így Ezel is hallhatja, amit a nő mond. Sebnem közelebb kerül Alihoz, a férfi kinyittatja vele Ezel lakásának széfjét. A széfben olyan felvételeket talál, amiken Ezel és Eyşan csókolóznak. Ali ugyanarra a címre rohan késsel a kezében, amit Ezel adott meg Eyşannak. Cengiz is oda tart.
35.
Cengiz meglátja az ékszert a feleségén, s felhívja az aukciós házat, hogy kinyomozza, ki volt a vevő. Ezel találkozik Alival és Eyşannal a folyóparton, éjfélig ad időt nekik, hogy döntsenek Cengizzel kapcsolatban. A rendőrség megtalálja Ramiz kiégett kocsiját az autópályán Tefo útlevelével. Eyşan két repülőjegyet vásárol és kimegy Ömer sírjához elbúcsúzni.
36.
Ali rajtakapja Tefót, amikor az figyelmeztetni akarja Ramizt a veszélyre és bezárja az autójába. Eysan megkéri Ezelt, szökjön el vele Ömer emléke elől. Cengiz megtalálja Eysan búcsúlevelét. Kamil rátalál Ramizra az utcán, de nem tudják lebeszélni az öreget a tervéről, egyedül megy be Selma házába, hogy a túszul ejtett nőt megmentse. Can titokban felhívja az apját a repülőtérről.
37.
Ezel sikertelenül próbálja kiszedni az igazat Ramizból. Tefo elmondja Alinak, hogy ismeri Ömert a börtönből és megígérte Ömernek, ha kikerül, végez Alival. Cengiz elviszi Ezelt, hogy együtt álljanak bosszút a felesége állítólagos szeretőjén. Tefo felkeresi Eyşant is, hogy átadja Ömer utolsó üzenetét.
38.
Cengiz az asztalhoz bilincseli Ezelt és otthagyja. Tefo megszabadul a magánnyomozótól, aki Eyşant követi. Ali elkíséri Bahart a kórházba. Eyşan felkeresi Ömer apját azzal a kulccsal, amit a dobozban talált. A látogatás után Mumtaz összeesik. Cengiz Ezel lakására hurcolja a férfit.
39.
Muntaz azt hiszi, csak álmodott, amikor Ömert látta az ágya mellett. Ali és Eyşan megígéri Ezelnek, hogy segítenek börtönbe juttatni Cengizt. Ali azonban azonnal Cengizhez rohan a találkozó után. Ezel utánamegy. Ali megzsarolja, csak azzal a feltétellel hajlandó Cengiz ellen fordulni, ha előbb közösen végeznek Ramizzal.
40.
Cengiz és Ali felhívja Ezelt és egy ismeretlen címre hívja. A lakás hátsó szobájában Ezel megkötözött nőt talál, aki elvezeti őket Ramiz egyik ellenségéhez. Mindhárman életveszélybe kerülnek. Muntaz nem hajlandó visszamenni a kórházba, mert meg akar halni. Ömer megtudja, hogy börtönbeli találkozásuk Ramizzal nem volt véletlen. Eyşan elmondja Mümtaznak, hogy nagypapa.
41.
Ezel és Tefo megmenti Ramiz lányának az életét, de nem tudják, mi vár rájuk legközelebb, Azat létezése nem titok többé. Ali ismét megpróbálja eltenni láb alól Serdart. Ramiz végre szemtől szembe találkozhat Azattal, de a lány faképnél hagyja. Ramiz hiába könyörög Ezelnek, hogy segítsen, a férfi a kórházban marad apja mellett.
42.
Ezel anyja rábeszélésére otthagyja a kórházat és Azad után siet. A lányt már csapdába csalták Ramiz ellenségei. Mümtaz szíve leáll a műtét alatt. Bahar nem hajlandó az apjával egy fedél alatt élni, választás elé állítja Eyşant. Tefo nem érti, Ramiz miért nem mondja el az igazat Ezelnek.
43.
Ali és Ezel találkoznak Eren sírjánál. Ezel ismét megpróbálja meggyőzni Bahart a kezelésről. Mert felhívja Ezelt, amikor bizonyítékot talál a bátyja elleni össszeesküvésre. Mümtazt kiengedik a kórházból, az öreg tudni akarja, Eyşan mikor mondja el az igazat Melihának is. Mert elmegy Ramizhoz, hogy a segítségét kérje, de az irodában a bérgyilkost találja.
44.
Ramiz elmondja az igazat Mertnek. Mert elmegy Alihoz a kaszinóba, Tefo értesíti Ezelt. Ali le akarja lőni Mertet, amikor Ezel megérkezik. Mert visszalopózik az irodába, ahol megtalálja a videófelvételt. Nem sokkal később a fiút elrabolják. Eyşan eléri, hogy Cengiz hazaköltözzön végre.
45.
Ramiz mindenáron próbálja megmenteni Azad életét, de a lány nem hallgat rá, egyre nehezebben viseli a bujkálást. Bahar tudni akarja, mit érez iránta Ezel. Eyşan meglátja őket csókolozás közben. Ezel elraboltatja Cant.
46.
Cengiz megkapja Can fényképét. Eysan elmondja Baharnak, hogy Ezel egy másik nővel is együtt van. Ramiz azt követeli váltságdíjként, hogy Cengiz öljön meg valakit. A férfi menekülés közben találkozik Azaddal, aki felfedi és felajánlja magát túsznak. Ali lelövi Tefót.
47.
Cengiz és Ali a kaszinóban vár Ezelre, azonban Azad jelenik meg, hogy elbúcsúzzon. Ezel azt javasolja Cengiznek, hogy utazzanak el Eyşannal, hátha így még rendbehozhatja a házasságát. Cengiz előtte még elmegy Azadhoz, hogy összeszedje a nő holmijait, de nincs egyedül a lakásban.
48.
Ramiz elvégezteti a piszkos munkát Alival, aki a gyilkosság után Cengiz ujjlenyomatait hagyja a helyszínen. A tetthelyen azonban csapdába esik és csak egy váratlan segítség menti meg. A rendőrség letartóztatja Cengizt. Eyşan meggondolta magát és ki akar szállni. Ezelt is letartóztatják és Cengizzel egy cellába kerül.
49.
Ezel nehezen viseli a bezártságot. Cengiz beszáll egy pókerjátszmába, amit Ezel tervezett meg és verekedésbe torkollik a vége. Ezel kifaggatja Cengizt Ömerről. Eyşan a börtönben meglátogatja Ezelt. Bahar nem folytatja a kezelést Ezel nélkül. Eyşan bizonytalan, s nem tudja, hogy képes lesz-e hamisan vallani a bíróság előtt.
50.
Serdár kettesben látja Ezelt Eyşannal, és gyanakodni kezd. Ramiz egy titkos anyagot ad át Ezelnek, amivel zsarolni lehet Serdárt. Ali fényképeket küld Baharnak. Elérkezik a tárgyalás napja.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

13. rész
törökül 5/4, 6/1
Hande elviszi vásárolni Ferihát, aki kénytelen megvenni egy cipőt, hogy senki se fogjon gyanút. Elkeseredésében Sanemtől kér segítséget. Zehra újabb munkához jut, és Hande családjának villájában kezd takarítani. Emir követi Ferihát a házukig, majd beállít egy csokor virággal bocsánatot kérni.
14. rész
törökül 6/2
Lara talál egy kutyát a ház előtt, amiről végül Feriháéknak kell gondoskodniuk. Mehmet egyre inkább elkeseredik, mert nem talál állást, Zehra pedig aggódik érte. Feriha munkát kap, hogy törlessze a cipőre költött pénzt, de ezt a családja elől titkolnia kell. Zehrának azt javasolják, hogy a házilag főzött lekvárját eladva próbáljon meg még több pénzt előteremteni.
15. rész
törökül 6/3, 7/1
Emir és Feriha románca végre révbe érne, ám Zehra felfedezése beárnyékolja a boldogságukat. Hande ravasz tervet eszel ki a CD megszerzésére. Zehra pedig ellenállhatatlan ajánlatot kap Orhantól.
16. rész
törökül 7/2
Hamarosan itt van Hande szülinapja. Feriha és Emir párként jelennek meg az iskolában, ám Hande ennek egyáltalán nem örül. Elkezdik árulni Zehra lekvárját a piacon, de Riza nem osztja az asszony lelkesedését. Cansunak koncentrációs problémái vannak a tanulásban, aminek Sanem szerint Emir az oka.
17. rész
törökül 7/3
Mehmet továbbra sem tud munkát találni magának, pedig már minden követ megmozgat az ügy érdekében. Találkozik egy régi ismerősével is, ám mikor rájön, hogy az gyanús ügyletekkel keresi kenyerét, elutasítja a közeledését. Hande igyekszik sok közös programot szervezni, de egyre jobban megviseli Feriha és Emir kapcsolata. Koray mindeközben egyre kevésbé tudja titkolni Hande iránt táplált gyengéd érzelmeit. Riza elkezdi a taxizást, ám a második munkával töltött éjszakán rablók támadják meg és leszúrják. Hande követi Ferihát Cansu apjának hotelébe, és rájön, hogy a lány felszolgálóként dolgozik ott. Hogy lebuktassa Ferihát, Hande a szállodába hívja Emiréket a szülinapi ünneplésre…
18. rész
törökül 8/1
Emirék döbbenten szembesülnek azzal, hogy Feriha pincérként dolgozik, ám Hande nagy csalódására az általa várt botrány mégis elmarad. Emir úgy hiszi, hogy Feriha az épp a házassági évfordulójukat ott ünneplő Sanem és Haldun lánya, és hogy a szálloda így az ő családjáé. Hande rosszul lesz a látottak után és később Koraynak bevallja, mennyire fáj neki Emirt Ferihával látni. Cansu megsértődik Sanemre, amiért az nem szólt neki arról, hogy Emir épp a szállodában van. Rizát hazaengedik a kórházból. Mehmet magát hibáztatja a történtekért, és elhatározza, egyedül fogja az adósságát törleszteni.
19. rész
törökül 8/2
Koray egy lovat ad Handénak a születésnapjára. Mehmet megpróbál beszélni Ünal Sarrafogluval a tartozásról, de a klub biztonsági őrei megverik, és Emirnek kell közbelépnie. Günce rosszul lesz óra előtt, és Feriha aggódni kezd érte. Közben az egyik ismerős család kiszemeli a fiuknak Ferihát, mint jövendőbelit…
20. rész
törökül 8/3, 9/1
Feriha próbál közvetíteni Günce és Koray között, emiatt viszont titkolóznia kell Emir előtt. Hande rájön, hogy Feriha és Koray titokban találkoznak, és igyekszik leleplezni őket Emir előtt. Riza hajlik arra, hogy odaígérje Feriha kezét Halilnak, Zehra viszont hallani sem akar erről. Zehrát később lopással vádolja meg az egyik ügyfél, akinél Gülfidant helyettesíti.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

268. rész
törökül 4×22/4, 125/4. rész
törökül 4×23/1, 126/1. rész
Dzsahángír és Musztafa halála annyira megrázza az uralkodót, hogy elvonul vezekelni. Hürrem is összeomlik, és annyira elkeseredik, hogy nem akar tovább élni. Bajazid forrong a dühtől, és Szelimet vádolja testvérei haláláért. Az ellentét közöttük még jobban elmélyül.
Nurbanu mindent elkövet, hogy Szelimet felrázza, és megszerzi Bajazid titkos levelét, amit Huridzsihannak írt.
269. rész
törökül 4×23/2, 126/2. rész
Végre letelik a gyász ideje, és az uralkodó újra a nyilvánosság el lép.
Megérkezik a palotába Mahidevran és Mihrimissza, és a háború tovább folytatódik. Hürrem is felhagy a gyásszal, és kész szembenézni régi riválisával. Arra azonban nem számít,hogy Musztafa megözvegyült felesége mire készül.
Rüsztem védelem nélkül marad a saját palotájában, és senki nem teljesíti a parancsát.

Végtelen szerelem /Kara Sevda/

Magyarul 130 részes, törökül 74 részes

2. évad, 107. rész
törökül 67/2
Galip összefogásra szólítja fel a családját. Kemal és Nihan tovább nyomoznak, miért lőhettek rá Leylára, még Müzgan asszonyhoz is elmennek. Asu megbízza az apját, hogy helyettesítse őt. Ayhan nem mozdul Leyla szobája mellől, az orvos szerint korai még bármit mondani.
2. évad, 108. rész
törökül 67/3
Emirt kiengedik, de a nyomozó továbbra is megfigyeli. Leyla állapota kritikus, az orvos megkéri a szeretteit, hogy búcsúzzanak el tőle. Zeynep megkéri Emirt, hogy hagyja abba az acsarkodást és szálljon le végre Kemálról. Emir hívja Asut, hogy még aznap váljon el Kemáltól.
2. évad, 109. rész
törökül 67/4, 68/1
Kemal tudja, hogy Ayhan meg akarja ölni Galipot, ezért siet, hogy megelőzze a bajt. A rendőrség is odaér és le is tartóztatják Galipot és abba a börtönbe viszik, ahol Tarik is van. Kemal megígéri Emirnek, hogy egyenként veszi el tőle a családját. Nihan egy üres kórtermet talál, amikor bemegy Leylához.
2. évad, 110. rész
törökül 68/2
Galip megkéri a fiát, hogy álljon bosszút Kemálon, miatta. A nyomozó pedig megkéri Kemált, hogy segítsen neki és fenyegesse meg Asut, viszont Nihant most ki kell hagyniuk belőle. Nihan ezért önálló nyomozásba kezd, felkeresi Zeynepet, hogy segítsen neki lebuktatni Asut, ám közben megérkezik Emir.
2. évad, 111. rész
törökül 68/3
Elérkezik Asu és Kemal válópere. Kemal Emir anyjának adta át Asu részvényeit és részesedését. Müzgan asszony megígéri, hogy mostantól minden rendben fog menni. Emir úgy érzi, hogy hátbaszúrták. Zeynep segít Nihannak, hogy le tudják hallgatni Asut.
2. évad, 112. rész
törökül 68/4, 69/1
Asut felmentik tetteiért, arra hivatkozva, hogy mentális problémái vannak és beutalják egy pszichiátriára. Emir megígéri neki, hogy kiviszi onnan. Mindenki Leyláék esküvőjére készül. A nyomozó elbúcsúzik Kemáltól, elutazik. Méreg megszerzi a Kozcuoglu társaság naplóját. Emir megfenyegeti Nihant, az anyját pedig kidobja a házból
2. évad, 113. rész
törökül 69/2
Leyla hívja Kemált, hogy Emir fogva tartja Nihant. A férfi azonnal odasiet, ám Emir fegyverrel várja. Hamarosan a rendőrség is odaér. Müzgan asszony elmegy Kemálhoz, hogy ajánlatot tegyen neki. Közben megismerkedik Zeyneppel is. Kemal Nihan szöktetését készíti elő.
2. évad, 114. rész
törökül 69/3
Emir elviszi Nihant egy rejtekhelyre és aláíratja vele, hogy megbízza a cég vezetésével. Csak azt nem tudja, hogy Kemal most is a nyomukban van és egy cseles tervvel sikerrel is jár. Zeynep vigyáz Denizre és megpróbálja Emirt puhítani azzal, hogy az ő boldogságuk a kisfiuk, nem Deniz
2. évad, 115. rész
törökül 69/4
Kemal azon van, hogy teljesen leigázza a Kozcouglukat. Még Tarikot is beveti, hogy segítsen neki a börtönből. Emir döbbenetére, Nihan megjelenik az elnökségi ülésen. Zeynephez kerül Hakki úr levele és a pendrive, amin rajta van, hogy Ozan lelövi a lányt, ezzel Emirt börtönbe juttathatja. Kemal Emir rejtekhelyén várja ellenségét és egy alkut kínál neki.

Magyar sorozatok

A Tanár

1. évad 8 részes

1.
Szilárd diákja, Roland a kosárlabdacsapat egyik meccsén összeesik – egy ártatlan keringési probléma miatt, ahogy az később a kórházban kiderül. Ám ott fény derül arra is, hogy Rolandot örökbe fogadták. Ez sokként éri a 16 éves fiút, aki emiatt elszökik otthonról és Szilárdhoz akar költözni, mert a tanár úr megígéri, hogy segít a vér szerinti édesanyja keresésében.
Hogy sikerrel járnak-e kiderül A Tanár első epizódjából.
2.
Szilárd teljesen ledöbben, amikor a szertárban egy magára hagyott kisbabát talál. Diákja, Zsófi bevallja, hogy ő az édesanya. Szilárd kételkedni kezd az ösztöneiben – hogy nem vette ezt észre? Válaszok után kutatva meglepi odahaza Zsófit, akinek otthonában egy kényes családi problémával találja szembe magát.

Barátok közt

20. évad

8829-8836. rész
Júlia hazugságba bonyolódik Péter miatt, hogy kimentse a fiát egy kínos szituációból.
Vilmost óriási meglepésként éri, hogy díszpolgári címre terjesztették fel.
Rudi és Natasa már éppen a békülés útjára léptek, amikor újra összekapnak Milán miatt.
Nórában gyanakvás ébred Miklós és Júlia miatt.
Gigiék megtudják a baba nemét, de az örökbefogadás elé újabb akadály gördül.
Zsolt azt hiszi, végre kezd egyenesbe jönni az élete, pedig nem is tévedhetne nagyobbat.
8837-8844. rész
Ádám mindenre kész, hogy Gigivel sikerüljön az örökbefogadás.
Vajon a kétségbeesett Vilmosnak sikerül leállítani ellenlábasát?
Hanna már-már rászánná magát, hogy színt valljon, de úgy tűnik, választottja már tovább is lépett.
Júlia bujkálni próbál érzelmei elől, amivel iszonyú feszültséget okoz önmagának.
Zsoltnak lassanként úgy alakulnak a dolgai, ahogy szeretné, amikor megrázó felfedezést tesz a katari klinikával kapcsolatban.

Jóban rosszban

14. évad

3324. rész
Lívia ellenzi a Konráddal való együttműködést, de végül úgy dönt, hogy ő maga lesz a csali. Marci elkerget a kisboltból egy tolvajt, Orsi mégis berág rá. Dr. Nyilas újra felbukkan a klinikán, ő fogja elvégezni az orvosokon az orvosi alkalmassági vizsgálatokat. Verának kisebb konfliktusa támad Nyilassal. Péter marad az igazgató.
3325. rész
Bogdán bekapja a csalit, tudni akarja, ki a tégla. Bogdán felkeresi Konrádot, Alizt idegesíti Konrád higgadtsága. Roland elmondja Bogdánnak, hogy a rendőrségi kontaktjával beszélt, de nem adja ki Líviát. Orsi megpróbál békülni Marcival, de nem sikerül, Big viszont ott van, amikor Orsinak szüksége van rá. Szilárd megtalálja a zokogó Patríciát.
3326. rész
A rendőrök Konrád segítségével akarják elfogni Bogdánt, de végül Konrád kerül fogságba. Rudasék kicselezik a rendőröket és elfogják Fehér dokit. Bogdán gratulál Rolandnak, amiért működött a terve. Müller túlzottan félti Líviát. Miután Szilárd hazavitte Tímeát, felhívja Patríciát. Patrícia végül bevallja Szilárdnak, hogy mitől retteg.
3327. rész
Bogdán Alizt is el akarja fogni, de Aliz gyorsabb, és lekapcsolja Turit. Adél rádöbbenti Orsit, hogy még mindig Biget szereti. Dr. Nyilas tovább szívatja az orvosokat, Péter pedig titokban megműti Patríciát. Patrícia és Péter Fanni segítségét kérik a szövettanhoz. Kardos értékei nincsenek rendben, Nyilas ad neki egy beutalót ultrahangra.
3328. rész
Aliz kicselezi Bogdánékat, hogy kiszabadítsa Konrádot. Garaiék gyanakodni kezdenek Líviára. Orsi elhajtja Marcit és összejön Biggel. Kardos fél a vizsgálattól, majd Viktorral spiccesen visszaszöknek a kórházba. Viktor feszülten vizsgálja a viccelődő Kardost. Félő, hogy dr. Nyilasnak igaza volt Kardos pajzsmirigyével kapcsolatban.
3329. rész
Müllerék megszakítják a közös munkát Líviával, akit továbbra is támogat a központ. Kardos tagadásba és titkolózásba menekül, nem hajlandó elvégeztetni a vizsgálatot, ezért dr. Nyilas felfüggeszti. Viktor szeretné, ha Kardos végre elmondaná miért fél ennyire ettől a vizsgálattól. Big bizonytalan a terveit illetően, és ez megviseli Orsit.
3330. rész
Szlávikék nyomot találnak, de ezt nem tudják titkolni Lívia előtt. Marci Böbén keresztül akar visszakerülni Orsihoz, Big pedig végre döntésre jut a jövőjét illetően. Kardos hajlandó rávenni magát a kivizsgálásra, de Viktor diszkrécióját kéri. Rudas szerint Roland áskálódik Bogdán ellen. Lívia értesíti Rolandot, hogy lebuktak a mentőautóval.
3331. rész
Müllerék drasztikus lépéssel iktatják ki Líviát a nyomozásból. Kardos számára aggasztó a vizsgálat eredménye és nem hajlandó beszélni róla senkinek. Dóra kiborul Kardos titkolózása miatt, sír, amiért Kardos nem bízik meg benne és nem mondja meg neki az igazat. Biget kidobja otthonról az apja és beköltözik Bodolaiékhoz.

Oltári csajok

100 részes

96. rész
Lehet-e a betegsége ellenére boldog Karola? János aggódni kezd a kapcsolata jövőjéért. Hogyan dönt Angéla a körömlakk szabadalomról: eladja a multinak, vagy megtartja magának? Noémi véletlenül elárulja Angéla titkát Márknak. Sikerül-e Szilviának még megmentenie a szépségszalont? Piros óriási dilemma előtt áll, és nehéz eldöntenie, kinek hihet.
97. rész
Karola kockázatos műtét elé néz. Ki mellett dönt János: a szerelme vagy az édesanyja mellett? Piros esélyt kap arra, hogy újra egyesítse Kornélt a családjával. Márk elbizonytalanodik Angéla szándékait illetően. Milyen áldozatot hajlandó Szilvia meghozni, hogy megmentse üzletét? És ki kerül ki végül győztesen a két nő ádáz csatájából: Angéla vagy Szilvia?
98. rész
Karola döntése felkavarja a hozzá közelállókat. Hogyan fogadja Kornél Piros meglepetését? Kiderül, Szilvia miért kezdett a testéből élni, és hogyan vált az egykor vidám tiniből mára egy kőszívű asszony. Úgy néz ki, végleg eldől a szépségszalon sorsa, de biztos megnyugodhat-e a győztes? Angéla rájön, súlyos hibát követett el, amit lehet, már túl késő kijavítani.
99. rész
Angéla ultimátumot ad Márknak. Eléri-e végre Piros a célját, és megbocsát-e Kornél Lilinek? Kornél döntését Angéla is segíti a maga módján. Hogyan alakul Karola műtétje? És milyen változást hoz a műtét eredménye Hajnal és János viszonyában? Péter és Szilvia egy új életre készülnek, de Szilviának előtte még akad egy kis elintézni valója. Vajon mi olyan fontos?
100. rész
Sikerül-e az Erdész lányoknak elrendeznie a köztük lévő viszályokat? Ki mondhatja ki az oltár előtt a boldogító igent? És vajon megkapja-e valaki Tündétől a beígért álomkastélyt? Ki élhet boldogan, míg meg nem hal? És ki az, aki elnyeri méltó büntetését? Hogyan ér véget az Erdész lányok és szerelmeik története? Mindez kiderül az Oltári csajok 100. epizódjából.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

4. évad 13 részes

13/6.: Fúrótorony
Raymond Tusk egy új megállapodással áll elő, ami segítheti az oroszokkal való tárgyalást. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Heather Dunbar nem fog tudni kibújni a szembesítés elől a Lucas Goodwinnal történt korábbi találkozója miatt. Doug Stamper és Donald Blythe az elnök mellett maradnak, Claire viszont a külügyminiszterrel Németországba utazik, hogy a közelgő csúcstalálkozón segítse a Petrovval folytatott tárgyalásokat, miután az orosz elnök nem hajlandó érdemben tárgyalni Durant miniszterasszonnyal.

Rólunk szól /This Is Us/

2. évad 18 részes

2×13
Kevin segít Randallnak és Bethnek egy projektben. Kate nagy ajándékot tervez Toby számára. Jack és Rebecca a jövőjüket tervezik.
2×14
Randall a Super Bowl alkalmából bulit szervez. Kate és Kevin újra átélik a múltjukat.
2×15
A Pearson család története a családi autó életén keresztül elmesélve.
2×16
Kate és Toby Las Vegasba mennek a legény és leánybúcsú alkalmából. Jack és Rebecca az évfordulójukat ünneplik.

Szeplőtelen Jane /Jane the virgin/

2. évad 22 részes

2×15
Rafael és Petra újdonsült szülőként éli életét, de Petra már vissza is tér a munkába, és úgy tűnik, hogy nem foglalkozik eléggé az anyasággal. Xo látogatóba hívja Alba régi szerelmét, Pablót. Ez nem nagyon tetszik Albának, mivel úgy gondolja, hogy Pablo meg van átkozva, és rossz szerencsét hoz. Jane-t egyre jobban zavarja, hogy nem tud kapcsolatba lépni apjával, Rogelióval, akit Lola tart fogva.
2×16
Jane otthona beázik, ez pedig keresztbe tesz a Michaellel való esküvői terveknek. Eközben Jane és apja azon veszik össze, hogy mekkora esküvőt tartsanak. Rafaelnek nem tetszik, hogy Jane 45 percnyi távolságra akar elköltözni Mateóval, Petra számára pedig továbbra is sok gondot okoz az anyaság.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 6. rész
(79. epizód)
Humberto Santamaria részegen jelenik meg a sajtótájékoztatón és bár Raúl módszere gyorsan kijózanítja, kettőjük kapcsolata tarthatatlanná válik.
Ana és Mateo megnézik Aurorita régi üzlethelyiségét, hogy megelőzzék a dolgozók kilakoltatását. Clara is haragszik Marcóra a kegyetlen intézkedés miatt. Most, hogy Mateo újra a Velvetben van, egyébként is megmozdulnak az érzelmei, amelyek a férjéhez kötik.
Cristinában is egyre erősödik az eltemetettnek hitt bosszúvágy és ennek érdekében szövetkezik Carlosszal.
4. évad 7. rész
(80. epizód)
Cristina megtudja, hogy Marco lehetetlenné kívánja tenni az új üzlet megnyitását és azonnal felismeri, milyen remek lehetőség ez Carlosnak arra, hogy megszerezze Anát.
Pedro egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül Marcóval és Enríquével szemben és eközben Rita betegségével is szembesülnie kell.
Riva azt várja, hogy Humberto megkövesse őt a sértésekért, de a színész ehelyett titokban újabb nyilatkozatot ad az egyik újságnak.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

17. rész
Chana mindenkit megkér a faluban, hogy tagadják le Ramirónak, hogy ismerik Soledadot és Ana Lucíát. Chana jósol Ramirónak, és sok mindent elmond a múltjáról, illetve fenyegető jövőképet fest elé. Ana Leticia bosszúságára Mariano megkéri Jennifer kezét. Marcelót letartóztatja egy rendőr, és beviszik a kapitányságra: azzal vádolják, hogy ő ölte meg Ginát…
18. rész
Kiderül, hogy Evaristo szervezte meg Marcelo letartóztatásának színjátékát. Ana Lucía segítséget kér tőle telefonon, és Marcelót másnap reggel szabadon engedik. Ana Laura és Valentín kapcsolata egyre jobban elmélyül. Ramiro rájuk is talál egy kávézóban, és féltékenységi rohamában fellöki Valentínt, nem sejtvén, hogy a fiú mozgássérült. Marcelo meglátogatja Iñakit az új lakásában, és olyan érzés keríti hatalmába, hogy már járt ott azelőtt…
19. rész
Ana Laurának gyanús, hogy Ana Leticia ennyire féltékeny Jenniferre. Ana Leticia és Iñaki között a viszony ismét feszült. Iñaki rájön, hogy Marcelo és Ana Leticia házasok voltak. Ana Lucia és Maribel titokban megy el Anibal tánccsoportjába. Kiderül, hogy Valentin a múltban valamiért zsarolta Marianót. Ramiro kitart Ana Laura mellett, habár Ana Leticia továbbra is csábítgatja. Maribel irigy Ana Luciára a tehetsége miatt. Ana Leticia botrányt csap azért, mert a nagyanyja Jennifernek akar adni egy régi fülbevalót.Nerina megszidja Ana Luciát. Edmundo rá akarja venni Ramirót, hogy járjon Ana Leticiával. Miranda pedig meglátogatja Rodrigót…
20. rész
Soledad meg akar gyónni a templomban, de képtelen rá. Ramiro szakít az apjával, és rájön, hogy el kell költöznie otthonról. Pont abban a házban keres magának albérletet, ahová Iñaki beköltözött. Miranda meglátogatja Rodrigót. Viridiana elveszíti Mariano ellen a pert, de fellebbezni akar. Isidro Mexikóvárosba jön és pontosan Marcelo taxijába száll be. Ramiro még egy esélyt kér Ana Laurától. Jennifert meglátogatja Evaristo. Iñaki megmutatja Ana Leticiának Marcelo fényképét…
21. rész
Iñaki mobilja még időben lezár és Ana Leticia nem látja meg Marcelo fényképét. Ramiro és Ana Laura kibékülnek. Valentin azonban féltékenyen figyeli a lányt. Evaristo meglátogatja Jennifert és figyelmezteti, hogy tartania kell Ana Leticiától. Ernestina és Miranda összevesznek Rodrigo adománya miatt. Maribel megkéri Javiert, hogy segítsen neki abban, hogy jobb legyen a színpadon Ana Luciánál. Soledad megtalálja Marcelo régi fényképét, amit Santiago meglát nála és azt követeli tőle, hogy ne hazudjon neki tovább. Soledad annyira megijed, hogy elszalad…
22. rész
Marcelo elviszi Isidrót az anyjához, Soledad pedig éppen hogy elkerüli a régi ismerőst.Ana Leticia megpróbálja lebeszélni Marianót az esküvőről. Soledad kérésére Evaristo elmondja Marcelónak, hogy van felesége. Ana Lucia sírva elfogadja a tényt, de nem akarja, hogy Marcelo elutazzon és meglátogassa a feleségét. Ramiro eljegyzi Ana Laurát. Valentin eközben látja, hogy Ana Laura Ramiróval találkozik…
23. rész
Mariano bevallja Samuelnek, hogy nem biztos abban, hogy meg kellene nősülnie. Ana Laura igent mond Ramirónak, de nagyon fél attól, hogy közel engedje magához a férfit. Ernestina és a család aggódik, mert Ana Laura nincs otthon. Amikor hazaér, kitör a botrány. Ana Leticia elmondja Ana Laurának, hogy Ramiro meg akarta csókolni, ezért Ana Laura nem akar Ramiro menyasszonya lenni és leveszi az eljegyzési gyűrűt. Ana Lucia és Marcelo sem mennek haza éjszaka, elutaznak San Nicolásba és együtt töltik az éjszakát. Soledad és Remedios nagyon aggódnak értük. Ramiro elmegy az albérletbe, de Iñaki helyett Ana Leticia várja…
24. rész
Ana Leticia megfenyegeti Ramirót, hogy soha nem sikerül visszaszereznie Ana Laurát.Ramiro pedig aláírja vele az albérleti szerződést. Mariano megpróbál közeledni Ana Laurához, de nem értik meg egymást. Chana megjósolja Marcelónak, hogy három nő van az életében, akik fontosak neki. Orlando kilyukasztja Marcelo taxijának a kerekeit. Valentin behízelgi magát Ana Lauránál, Leonor pedig ennek nem örül. Mariano dühös, amiért Ana Leticia kiadta a lakást Ramirónak…
25. rész
Mariano nagyon dühös Ana Leticiára, amiért a háta mögött próbált ügyeskedni Ramiro szerződésével, ám Mariano végül találkozik Ramiróval, és aláírja neki a papírt. Valentín Ernestinával és Ana Laurával kávézik, miközben betoppan Ana Leticia. Orlando Ana Lucía kegyeiért eseng, végül elhatározza, hogy bosszút áll a kikosarazásért, és – Ramirón keresztül – eladja az információt Ana Lucía családjának…
26. rész
Orlando Mexikóvárosba utazik, és elárulja Ramirónak, hogy Ana Lucía a régi barátnője. Meg is mutatja a lány fényképét, de csak pénzért volna hajlandó Ramiro rendelkezésére bocsátani. Ramiro siet is a hírekkel Ernestinához, ő azonban újabb szélhámosságot gyanít. Valeria meg van győződve róla, hogy Ana Laura nem szerelmes Valentínbe, és igyekszik lebeszélni a barátnőjét a kapcsolatról. Soledad arra kéri Marcelót, hogy ne áltassa hiú reményekkel Ana Lucíát…

Német sorozat

Medicopter 117 – A légimentők

1. évad 10 részes

1. A koronatanú – 1. rész
Jan és Helmut Rosen feladata, hogy Kaminskit, a gengsztert a bíróságra szállítsa, hogy koronatanúként a maffiafőnök Del la Ribiola ellen tanúskodjon. A konvojt hirtelen megtámadják. A maffiafőnök emberei az utolsó tanút is hallgatásra akarják bírni. Kaminskit lövés éri, súlyosan megsérül. Risztják a légimentőket.
2. A koronatanú – 2. rész
Jan és Helmut Rosen feladata, hogy Kaminskit, a gengsztert a bíróságra szállítsa, hogy koronatanúként a maffiafőnök Del la Ribiola ellen tanúskodjon. A konvojt hirtelen megtámadják. A maffiafőnök emberei az utolsó tanút is hallgatásra akarják bírni. Kaminskit lövés éri, súlyosan megsérül. Risztják a légimentőket.
3. Halálos dózis
Egy jövőbeli szerep kedvéért Sybill Regner, a modell arra is hajlandó, hogy igen veszélyes körülmények között, a levegőben is készüljenek róla felvételek. Ám ejtőernyőjét egy váratlanul heves szélroham elsodorja, és a lány nekivágódik egy sziklának. A helikopteres egység a mentésére siet, ám a szélrohamok az ő munkájukat is megnehezítik. Végül az utolsó pillanatban sikerül ellátni a sebesültet, azzal azonban nem számolnak, hogy Sybill allergiarohamot kap, és minden igyekezet ellenére életét veszti. Amikor a fotós értesül a fejleményekről, a légimentőket hibáztatja. Amint az egység visszatér a bázisra, a második csapatnak máris indulnia kell egy szafariparkba. Tanárnőjük vezetésével ugyanis egy csoport iskolás kirándulni indult az állatkertbe és az egyik gyerek sapkáját a többiek bedobták a tigris ketrecébe. A fiú a sapkája után mászott, de amikor az egyik őr megpróbált segíteni neki, a tigris elkapta őket. A helikopter a ketrec fölé ér, Staller megpróbálja a gyereket és az őrt beemelni a gépbe, ám a tigris újra támadásba lendül.
4. Mélyvíz
Gerda Ortner két gyerekével kirándulni indul, ám az erdőben tűzifagyűjtés közben az egyik gyerek beleesik egy kútba. Gerda a fia után veti magát, Kathi pedig segítségért indul. Találkozik egy házaspárral, egyikük elmegy segítségért, míg a férfi megpróbálja Gerdát és a gyereket kihúzni a kútból. Az egység: Biggi Schwerin pilóta, dr. Gabriele Kollman és a szanitéc Ralf Staller megérkezik a helyszínre. Ralf tétovázás nélkül beugrik a kútba… Közben egy veszélyes bűnöző, Paul Tamroff, túszul ejt egy csapat iskolás gyereket, akik éppen autóbusz-kirándulásra indultak. Tamroff azt követeli, hogy engedjék szabadon a barátnőjét. Az akció helyszínére hívják a légimentőket, akikre komoly feladat vár, amikor az egyik gyerek szökése után elszabadulnak az indulatok.
5. Rövidzárlat
Wachternek, a helikopteres mentőszolgálat egyik pilótájának rosszul mennek mostanában a dolgai. Családi problémái miatt odajut, hogy egyik reggel ittasan indul a munkába, ezzel veszélyeztetve kollégái és a betegek életét is. Lüdwitz doktort és csapatát súlyos autóbalesethez riasztják. Az áldozat életveszélyesen megsérült, és hiába érnek gyorsan a helyszínre a légi mentők, úgy tunik, nem tudják megmenteni: lehetetlen kiszabadítani a roncsból.
6. Pokolra szállás
A férjezett Jenny Spann egy ideje viszonyt folytat férje legjobb barátjával. Habár a férj, Othmar épp szakmai mélyponton van, a nő el akarja mondani neki az igazságot. Egy autóút során vallja be hűtlenségét, és kéri férjét, váljanak el. A dühös Othmar még gyorsabban hajt, elveszti a jármű feletti uralmát, a kocsi hirtelen letér az útról. A helyszínre érkezve Gabriele már csak Jenny halálának tényét tudja megállapítani. Othmar könnyű sérülésekkel megússza a balesetet. Wilfrid, Jenny szeretője mit sem tudva a szerencsétlenségről, még ugyanezen a napon repülőre ül Othmarral, ahogy erről előzőleg megegyeztek. Amit Wilfrid nem tud: Othmar nem tankolta tele a gépet: végezni akar mindkettejükkel. Thomas és Peter megpróbálja megakadályozni a tragédiát.

Olasz sorozatok

A fátyolos hölgy /La dama velata/

12 részes

1. Eltépett gyökerek
A dúsgazdag Grandi gróf fiatal felesége belehal a szülésbe. A gróf sógornője eltitkolja az apa elől, hogy ikrei születtek, a kisfiút árvaházba adja az apácákhoz arra számítva, hogy így az ő fia örökli majd a rangot és a hatalmas vagyont. A gróf csalódottan veszi tudomásul, hogy lánya született, a gyermeket okolja szeretett felesége haláláért, és a birtok intézőjéhez adja nevelésre. Néhány év múlva egy árva kisfiú kerül a családba a helyi rendházból. A két gyerek egymás mellett nő fel nagy szeretetben. Apja soha nem látogatja meg Clarát, a birtok vezetését is unokaöccsére bízza, Cornelio azonban el akarja adni az újonnan építendő vasútnak, ami a birtok pusztulását okozná. Clara elhatározza, hogy megpróbálja megmenteni a birtokot és az ott dolgozó parasztokat. Apja váratlan felbukkanása kétségbe ejti Clarát, Matteóval elhatározzák, hogy megszöknek és összeházasodnak.


2018 márciusában néztem/olvastam

$
0
0

Könyvek

  • Catherine Anderson: Indián égbolt
  • Dan Wells: Már nincs vesztenivalód
  • Karin Slaughter: Bőr
  • María Dueñas: Öltések közt az idő
  • Mary Chamberlain: A dachaui varrónő
  • Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
  • Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona

Sorozatok

  • A bosszú /İntikam/ 1. évad 19-22. rész, magyarul 37-45. rész,  2. évad 23-28. rész, magyarul 1-12. rész, 2. nézés
    török sorozat
  • A mi kis falunk 2. évad 5-8. rész
    magyar sorozat
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ 1-21. rész
    mexikói sorozat
  • A tanár 1. évad 1. rész
    magyar sorozat
  • Barátok közt 20. évad 8793-8836. rész
    magyar sorozat
  • Bosszú vagy szerelem /Cesur Ve Güzel/ 1. évad 32. rész, magyarul 98/2-101. rész
    török sorozat
  • Dragon Ball Super 1-4. rész
    japán sorozat
  • Ezel – Bosszú mindhalálig 1. évad 6-7. rész, magyarul 11-14. rész
    török sorozat
  • Fatmagül /Fatmagül’ün suçu ne?/ 1. évad 5-15. rész, magyarul 9/2-31/1. rész, 2. nézés
    török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ 1. évad 1-6. rész, magyarul 1-15/1. rész
    török sorozat
  • Ha felhő lehetnék /Bir Bulut Olsam/ 2. évad 27-29. rész
    török sorozat
  • Jóban rosszban 14. évad 3304-3327.  rész
    magyar sorozat
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mystères de l’amour/ 6. évad 18-26. rész, 7. évad 1-13. rész, 3. nézés
    francia sorozat
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad 8-14. rész, magyarul 18/2-37/1. rész, 2. nézés
    török sorozat
  • Rólunk szól /This is Us/ 2. évad 5-12. rész
    amerikai sorozat
  • Szulejmán /Muhteşem Yüzyıl/ 4. évad 124-125. rész, magyarul 263-268/1. rész
    török sorozat
  • The Terror 1. évad 1-2. rész
    amerikai sorozat
  • The Walking Dead 8. évad 10-13. rész
    amerikai sorozat
  • Végtelen szerelem /Kara Sevda/ 2. évad 63-67. rész, magyarul 92/2-109/1. rész
    török sorozat
  • Vikingek /Vikings/ 2. évad 1-10. rész, 3. évad 1-2. rész
    kanadai, ír sorozat
  • Violet Evergarden 1. évad  1-4. rész
    japán sorozat

Március legjobb könyve

7. Dan Wells: Már nincs vesztenivalód gyenge
6. María Dueñas: Öltések közt az idő gyenge
5. Karin Slaughter: Bőr közepes
4. Catherine Anderson: Indián égbolt közepes
3. Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
2. Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
1. Mary Chamberlain: A dachaui varrónő 

Sokkoló, kegyetlen világ.   Hitler Németországában nem lehetett senki sem boldog. 😦

A legjobb befejezett sorozat

4. Ezel – Bosszú mindhalálig félbehagytam
3. Bosszú vagy szerelem /Cesur Ve Güzel/ gyenge
2. A mi kis falunk
1. Ha felhő lehetnék /Bir Bulut Olsam/

Ilyen a tökéletes befejezés.
Boldogság.
Majd egy sokkoló váratlan fordulat, de sajnos az élet nem rózsaszín, senki nem lehet örökké boldog.
Majd minden szereplőnél láthattam, hogy mi lett vele hónapokkal később.
Más befejezésre számítottam teljesen, de örülök, hogy kiszámíthatatlan lett. Az utolsó fél órát meg csak könnyes szemmel lehetett végig nézni. Nagyon mély nyomot hagyott bennem a sorozat.

A legjobb  újranézett

4. Megtört szívek /Paramparça/ közepes
3. Kalandos nyár – Párizs /Les mystères de l’amour/ közepes
2. Fatmagül /Fatmagül’ün suçu ne?/
1. A bosszú /İntikam/

Másodjára is vicces, izgalmas, megható, elgondolkodtató. Nem hibátlan, de mégis minden percét élvezem.

A legjobb jelenlegi sorozatom

13. The Walking Dead gyenge
12. Barátok közt gyenge
11. The Terror gyenge
10. Végtelen szerelem /Kara Sevda/ gyenge
9. A tanár gyenge
8. Ana három arca /Tres veces Ana/ gyenge
7. Feriha /Adini feriha koydum/ gyenge
6. Szulejmán /Muhteşem Yüzyıl/ közepes
5. Vikingek /Vikings/ közepes
4. Rólunk szól /This is Us/ közepes
3. Violet Evergarden közepes
2. Dragon Ball Super közepes
1. Jóban rosszban

A TWDben nem történt semmi.
A BK-nál a színvonal majdnem nulla.
A Terror eddig unalmas.
A végtelen szerelmet csak hallgatom a gyilkossági szál miatt, de nem tud kiváltani belőlem semmilyen érzelmet.
A tanár unalmas, erőltetett, életszerütlen, de még reménykedek.
Az Ana három arca történetileg gyenge, de közben érdekes, jó hallgatni.
A Feriha tele van idegesítő tini picsogással, de a nélkülözős szállal együtt tudok érezni.
A Szulejmán lapos, unalmas már, de azért színészi játékban jobb, mint az előzőek.
A Vikingek minőségibb sorozat az előzőekhez képest, de sokszor lapos.
A Rólunk szól szerethető sorozat, de sokszor túl giccses.
Violet Evergarden története jó, csak még kedvenc szereplőm nincsen.
Dragon Ball Super szórakoztató, de még nem indult be a történet.
A Jóban rosszban nem egy minőségi sorozat, de Roland visszatérésével izgalmas lett a történet. Imádom, ahogy keveri a szálakat és rajta kívül még nagyon sok remek karakter van benne. Sokkal jobban élveztem, mint a többit.

A hónap meglepetése

Violet Evergarden

Nincs még kedvenc szereplőm benne, de a története sokkal jobb, mint amire számítottam.

A legszívszorítóbb

Ha felhő lehetnék /Bir Bulut Olsam/

Nagyon megérintett a sorozat. Ennél könnyeztem a legtöbbet.

A legviccesebb

A mi kis falunk

Volt egy unalmas rész, de a többin rengeteget nevettem. A 3 közmunkás mellett a néző nem tud unatkozni.

A legnagyobb csalódás

Feriha /Adini feriha koydum/

Sosem gondoltam, hogy találkozni fogok olyan török sorozattal, ami ennyire tele van idegesítő jelenettel. Kész kínzás hallgatni, amikor a tinik elkezdenek picsogni benne. Meg a nők álma sem vonzó pasi, hanem egy kisfiú.

A leggyengébb

The Walking Dead

Még mindig. Nem halad a történet és még a kedvenc szereplőim is laposak.

Március legjobbja

Egy olyan sorozat volt most, ami történetileg és színészi játékban is kiemelkedő. Ami életszerűen bemutatott egy kegyetlen világot, ami a nézőt megviseli lelkileg. Erős idegzet nélkül nem is lehet végignézni, de mégis mindenkinek ajánlom.

Ha felhő lehetnék /Bir Bulut Olsam/

Várólistám

  • A fátyolos hölgy /La dama velata/ – olasz
  • A fehér hercegnő /The White Princess/ – angol
  • Anya – japán
  • Anya- koreai
  • Anya /Anne/ – török
  • A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seon Deok/ – koreai
  • A szolgálólány meséje /The Handmaid’s Tale/  2. évad – amerikai
  • A szultána /Kösem/ 2. évad – török
  • A visszatérők /The 100/ 4. évad – amerikai
  • Better Call Saul 4. évad – amerikai
  • Expanse – amerikai
  • Fate/Zero – japán
  • Fear the Walking Dead – amerikai
  • Full Metal Panic! Invisible Victory – japán
  • Horse Doctor – koreai
  • Humans 3. évad – amerikai
  • Icerde – török
  • Imaginary Cat – koreai
  • Inuyasha – japán
  • Jackie nővér /Nurse Jackie/ – amerikai
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mystères de l’amour/ 9. évad – francia
  • Medicopter 117 – német
  • Mária Terézia – magyar, osztrák, cseh, szlovák
  • Mindhalálig /Ölene Kadar/ – török
  • Nana – japán
  • Outlander 3. évad – amerikai
  • Persona 5 – japán
  • Scrapped Princess – japán
  • Sr. Ávila – mexikói
  • Tales of the Abyss – japán
  • Totál szívás /Breaking Bad/ – amerikai
  • Valkyria Chronicles – japán
  • Vatanim Sensin – török
  • Westworld 2. évad – amerikai
  • Yu-Gi-Oh! Zexal – japán

Visszatérő sorozatok 2018-ban – A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seon Deok/

$
0
0
Április 16 -tól minden hétköznap 17:15 és 8:50-kor az m3-on.

Történet:

Silla királyság öreg királya élete végéhez közeledik, ezért testamentumot diktál bizalmasának és ágyasának, Misilnek. Ennek értelmében trónját legidősebb fiától származó unokájára, Pek-csongra hagyja, míg Misiltől és vezető embereitől azt kéri, vonuljanak kolostorba. A szép Misil azonban meghamisítja a végrendeletet. Bár a bölcs király ezt előre látja, mégsem tudja megakadályozni, hogy ágyasa megszegje utolsó ígéretét. Az ügyes Misil ugyanis a második fiúnak játsza át a trónt, akivel megígérteti, hogy feleségül veszi. Ám az álnok uralkodó nem tartja be szavát, így évek múlva Misil egy újabb csellel érvényt szerez az eredeti végrendeletnek. Ekkor már a hajdan gyermek unoka felnőtt férfi, akinek felesége gyermeket vár. Misil terveibe ez nem illik bele, így megpróbálja eltüntetni a fiatal hercegnőt.

Misil terveit meghiúsítja a várandós királyné váratlan felbukkanása. A hajdani ágyas még mindig királynő szeretne lenni, és ebben az sem zavarja, hogy az ifjú király 15 évvel fiatalabb nála. A cselszövő asszony egyetlen reménye, hogy a palotában elterjed: a királyné ikreket szül. Egy hajdani jóslathoz kapcsolódó törvény szerint ugyanis iker gyermek nem lehet Korea királya, ráadásul ikerszülés után többé nem születik fiú a királyi családban. A szentélyben az ifjú királynő szül, miközben kint a csapatok gyülekeznek, hogy megdöntsék a királyságot. A király, hogy mentse a trónt, a királynét és elsőszülött gyermekét, nehéz döntést hoz…

A királyi ikerpár ifjabb hercegnőjét Munno nagymester kimenti a palotából, és egy dadussal egy messzi sivatagi városba viszi. A dadus anyjaként neveli a gyermeket, Tokmánt, aki semmit sem tud valódi származásáról. Tizenöt évvel később Misil hűséges embere Jilsuk rátalál a bujdosókra és megbizonyosodik valódi kilétükről. A Misilhez hűséges harcos Tokmán és nevelőnője meggyilkolását tervezi. Eközben a Silla királyságban Misil tovább ármánykodik az uralkodó és leánya, az ifjú hercegnő ellen.

Sorozatok a TV-ben 2018. április 9. és április 22. között

$
0
0
  • Premier április 15. A Nagy Duett 6. évad 18:55, TV2
  • Csatorna premier április 16. A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/ 17:15, m3
  • Premier április 16. Fear the Walking Dead 4. évad 23:00, AMC
  • Premier április 22. Cobra 11 21×14, 18:55, RTL Klub

Jelenlegi sorozataim

  • A bosszú /Intikam/ 2. évad  minden hétköznap  15:10, Sony Max – török sorozat
  • A fátyolos hölgy /La dama velata/ szerda 21:35, Duna TV – olasz sorozat
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat gyenge
  • A Tanár 1. évad szombat 20:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Dragon Ball Super minden hétköznap 16:00, VIASAT6 – japán sorozat  közepes
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 1. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mysteres de l’amour/ 7. évad minden hétköznap 16:50, Izaura TV – francia sorozat közepes
  • Medicopter 117 – A légimentők  minden hétköznap 09:00, Cool – német sorozat
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Rólunk szól /This Is Us/ 2. évad vasárnap 19:00, Sony Max – amerikai sorozat közepes
  • Sissi hercegnő kalandjai 2. évad minden hétköznap  13:50, Kiwi TV – olasz sorozat  gyenge
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • Terror csütörtök 22:00, AMC – amerikai sorozat gyenge
  • The Walking Dead 8. évad hétfő 22:00, FOX – amerikai sorozat gyenge
  • Végtelen szerelem /Kara Sevda/ 2. évad minden hétköznap 18:35 DUNA Televízió – török sorozat  gyenge

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Koreai sorozatok

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/

1. Silla királyság öreg királya élete végéhez közeledik, ezért testamentumot diktál bizalmasának és ágyasának, Misilnek. Ennek értelmében trónját legidősebb fiától származó unokájára, Pek-csongra hagyja, míg Misiltől és vezető embereitől azt kéri, vonuljanak kolostorba. A szép Misil azonban meghamisítja a végrendeletet. Bár a bölcs király ezt előre látja, mégsem tudja megakadályozni, hogy ágyasa megszegje utolsó ígéretét. Az ügyes Misil ugyanis a második fiúnak játsza át a trónt, akivel megígérteti, hogy feleségül veszi. Ám az álnok uralkodó nem tartja be szavát, így évek múlva Misil egy újabb csellel érvényt szerez az eredeti végrendeletnek. Ekkor már a hajdan gyermek unoka felnőtt férfi, akinek felesége gyermeket vár. Misil terveibe ez nem illik bele, így megpróbálja eltüntetni a fiatal hercegnőt.
2.
Misil terveit meghiúsítja a várandós királyné váratlan felbukkanása. A hajdani ágyas még mindig királynő szeretne lenni, és ebben az sem zavarja, hogy az ifjú király 15 évvel fiatalabb nála. A cselszövő asszony egyetlen reménye, hogy a palotában elterjed: a királyné ikreket szül. Egy hajdani jóslathoz kapcsolódó törvény szerint ugyanis iker gyermek nem lehet Korea királya, ráadásul ikerszülés után többé nem születik fiú a királyi családban. A szentélyben az ifjú királynő szül, miközben kint a csapatok gyülekeznek, hogy megdöntsék a királyságot. A király, hogy mentse a trónt, a királynét és elsőszülött gyermekét, nehéz döntést hoz…
3.
A királyi ikerpár ifjabb hercegnőjét Munno nagymester kimenti a palotából, és egy dadussal egy messzi sivatagi városba viszi. A dadus anyjaként neveli a gyermeket, Tokmánt, aki semmit sem tud valódi származásáról. Tizenöt évvel később Misil hűséges embere Jilsuk rátalál a bujdosókra és megbizonyosodik valódi kilétükről. A Misilhez hűséges harcos Tokmán és nevelőnője meggyilkolását tervezi. Eközben a Silla királyságban Misil tovább ármánykodik az uralkodó és leánya, az ifjú hercegnő ellen.
4.
Tokmán és barátai bajba kerülnek, amikor teát akarnak kicsempészni a városból. A lány bátor és vakmerő tettével azonban megmenti mindnyájuk életét. Ezzel még nem hárult el minden veszély. Jilsuk Tokmán és nevelőanyja életére tör, ám terve nem sikerül. A fogadó felgyullad, Tokmán és Anya menekülni kényszerülnek. Az üldöző elől a sivatagba futnak, ahol nem csak a szomjúság, de az alattomos homokvihar is fenyegeti őket. Jilsuk a menekülők után indul.
5.
A Silla királyságban egyre sötétebb idők járnak. A magányos és elszigetelt Dzsinpjong király elhatározza, hogy leánygyermekének férjét jelöli ki utódjául. A gonosz Misil nagyasszony azonban magának akarja megszerezni a hatalmat. Eközben a király másik leánya, a származásáról mit sem sejtő Tokmán elindul vissza a Kínai Birodalomból a sivatagon keresztül Silla felé…

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Első évad 183 rész

144. rész
Úgy tűnik, hogy Arzu nem ismeri fel Meleket a képről, és Melih el is kezd hinni abban, hogy Arzu nem szimulál. Később Melih Melekről kérdezgeti Kenant. Murat elmondja Erkutnak, hogy a rendőrségen azt állították, hogy Seyda szélhámos. Tugcének rémálma van, és megkéri Ipeket, hogy hadd beszéljen az apjával. Melih meghallja, hogy Tugce mennyire aggódik az anyja miatt, és bűntudata lesz.
145. rész
Melek nem hiszi el Melihnek, hogy ő a testvére. Selim, Melek és Zeynep sokat haladnak az étterem kitakarításával és berendezésével. Veyselnek nagyon tetszik Tülay, és szerencséjére a hölgy ott hagyja a kocsiját javításra. Kenan lekéri Arzu híváslistáját, és ezt Seyda meghallja. Felhívja Erkutot, és figyelmezteti, hogy ebből még baja lehet.
146. rész
Melek megtudja az igazat a szüleiről, de nem biztos benne, hogy Melihnek kell hinnie, akire amúgy is haragszik, mert a férfi hónapokon át titkolta előtte a kilétét. Eközben Arzu Kenan és Tugce társaságában egyre többet kirándul, hátha visszanyeri emlékezetét. Miközben Seyda próbálja megtalálni, ki lehet az Erkut által talált gyűrű jogos tulajdonosa, Veysel egyre inkább megkedveli Tülayt.
147. rész
Melek ellátogatott az Emiroglu birtokra, hogy megtudja az igazat Aliyetől a szülei kapcsán, aki mutat is neki egy újságcikket, ezzel megerősítve a saját verzióját a történtekről. Eközben Arzu pánikrohamot kap, mikor Tugce folyamatos faggatására rájön, hogy tényleg nem emlékszik az egész életére. Erkut meglátogatja Zeynepet az új, Melekkel közös éttermében, de a történések rossz fordulatot vesznek.
148. rész
Kenan számon kéri Aliyén, hogy miért találkozott Melekkel és hogy miről beszéltek, de Aliye mindig kitér a válasz elől. Mivel nem kap választ, elindul Melek házához, hogy beszéljen vele. Melek felhívta Melihet, hogy adjon magyarázatot az Aliyétől kapott újságcikkre. Melek a történtek után összeomlik és elküldi Melihet, aki Efruz papánál keres vigaszt.
149. rész
Melek és Melih a szüleik sírjánál találnak egymásra és végre átszakadnak a gátak. Kenan ismét próbál beszélni Aliyével, de ő továbbra is hárít és nem hajlandó beszélni. Erkut azt hiszi, hogy Arzu csak megjátssza az amnéziát és megpróbál beszélni vele. Utasítja Seydát, hogy vigye Arzut az istállókhoz. Ipek felvételt nyer Amerikába egy két éves mesterkurzusra.
150. rész
Melih elviszi Elifet a játszótérre, amíg Melek elmondja Zeynepnek, hogy szerinte Melih tényleg a bátyja. Figyelmezteti Zeynepet, hogy erről sem Kenan sem Selim nem tudhat. Veysel és Tülay találkoznak, és Veysel meghívja őt kagylót enni. Ipek bejelenti, hogy elmegy Amerikába tanulni.
151. rész
Melih szembesíti Erkutot azzal, hogy tudja, találkozott Arzuval, és követeli, mondja el, hogy mire készülnek. Erkut rájön, hogy Melih lökte le Arzut, és övé a gyűrű, amit a sziklánál talált. Egymást fenyegetik, amíg Ipek fel nem bukkan. Erkut elmegy, Ipek pedig elmondja Melihnek, hogy elmegy Amerikába, és szakít vele.
152. rész
Erkut az üzletben rátalál Elifre és kórházba siet vele. Melek és Zeynep, miután nem találják Elifet a boltba rohannak, ahol megtalálják Elif nyomait, de őt sehol. Melek és Zeynep elmennek a rendőrségre, ahol Zeynep Erkutot teszi felelőssé Elif eltűnéséért és elmondja, hogy Erkut jó ideje zaklatja és meg is fenyegette őt. Selim is megjelenik a rendőrségen.
153. rész
Melek elájul és rosszul lesz, mikor Elifről kiderül, hogy eltűnt. Azt nem tudja, ahogy még Erkut sem, aki azt hiszi, hogy Elif már rég Zeynepékkel van, hogy Sükran rabolta el, aki halott kislányát, Leylát látja Elifben és meg akarja őt tartani. Melih elmegy az üzletbe és meglátja a romokat, felhívja Meleket és Gülnurtól megtudja, hogy Melek kórházban van, majd Melektől a kórházban, hogy Elif eltűnt és hogy mindannyian Erkutra gyanakszanak.

Ezel

Magyarul 1. évad 110. rész
2. évad 80. rész

51.
Bahar kikészül és Alihoz menekül, amikor meglátja a testvérét Ezellel. Serdar rájön az igazságra és elmondja Cengiznek. Eysan megkéri Bahart, hogy ne vegye el tőle Ezelt. Can megtudja az újságokból, hogy az apja börtönben van. Eysan beleegyezik, hogy beviszi az apjához. Ezel megmondja Tefónak, hogy nem bízik meg benne, mióta megmentette Ali életét. Ezel Bahar után megy, de a lány nem akarja látni soha többet és inkább Alival marad. Ali hamarosan rájön, hogy Bahar haldoklik.
52.
Ezel követeli, hogy Ramiz fedje fel végre előtte a teljes igazságot. Cengiz beveri a fejét az ágyba, hogy a sérüléssel megrémissze látogatóit. Cengiz figyelmezteti Eyşant, hogy Ezel tönkreteszi őt, ahogyan a családot is tönkretette. Ezel a börtönben marad. Ali meg akarja állítani a reptérre tartó Bahart.
53.
Ezel elmondja a teljes igazságot Baharnak, mert csak így tudja megállítani. Cengizt meglátogatja a börtönben a rejtélyes bérgyilkos és Ramizról faggatja. Eyşan tudni akarja, Ali mit derített ki Ezelről. Ezel elviszi Bahart a szüleihez, mert a lány nem hisz neki.
54.
Cengiz lebuktatja Tefót, akit ezután a dühös Ali csapdába csal Ezellel együtt. A férfi nem halaszthatja tovább, választani kell, ki mellé áll. Bahart megtámadják a benzinkútnál.
55.
Ali magával viszi Tefót túszként. Ramiz meg akarja öletni a férfit, mielőtt mindent bevallhatna. Cengiz megígéri a rejtélyes látogatónak, hogy mindent elmond, ha segít neki megszökni. Nem kell sokáig várnia.
56.
Ali nem hajlandó visszaadni Tefót élve. Bahar csak Ezel anyjával tud beszélni az igazságról. Sebnem felhívja Alit, mert el akar búcsúzni Tefótól. Cengiz elmondja az igazat Azadról és betör a házba, hogy megölje Eyşant.
57.
Ali teljesen összezavarodik, amikor Ezel a múltról beszél neki. Ezel megtudja, hogy valójában Tefo felelős az árva fiú haláláért. Ezel figyelmezteti Eyşant, hogy Cengiz kiszabadult és valószínűleg a nő életére akar majd törni. A rendőrség megmenti Eyşan életét. Ezel nem hajlandó szóba állni Tefóval. Cengiz visszamegy a kaszinóba és összetalálkozik Alival.
58.
Cengiz Can elé megy az iskolába. Bahar megírja Ezelnek, hogy ő az oka mindennek. Sebnem megpróbálja maradásra bírni Tefót, de a férfi hajthatatlan. Cengiz kapcsolatba lép Serdárral. Tefo újra találkozik Alival. Cengiz ismét megpróbálja megölni Eyşant.
59.
A bank lefoglalja Eyşan házát a tartozások fejében és a kaszinót is elveszítik. Ali üzenetet kap Ramiztól, aki hazaküldi, hogy otthon várja Ömert. Mert megtudja, hogy Cengiz megszökött, de azt nem, hogy náluk bújkál. Meliha azonban rájön az igazságra.
60.
Ali bosszút áll az őrökön, akik kínozták Ömert. Eyşan megtudja, hogy Ramiz akarja megvenni a hotelt és a házat. Mert hazaviszi Cengizt az apja műhelyéből. Bahar még mindig nem hajlandó folytatni a kezelést. Ezel felfedi magát Ali előtt, de ekkor fegyveresek támadnak rájuk.
61.
A súlyosan sérült Alit kórházba viszi Ezel, de Kamilt már nem sikerül megmenteni. Mumtaz megtudja, hogy a fia ártatlanul kerül börtönbe és a bűntudat miatt öngyilkosságra készül. Ali nem hajlandó beleegyezni a műtétbe, ezért Ezel odaküldi Bahart, hogy meggyőzze. Eysan összes hitelkártyája le van tiltva, ezért egyik hotelben sem kap szállás.
62.
Eyşan válni akar, Cengiz beleegyezik. Ali átveszi Ramiz helyét. Cengiz és Temmuz egyesével akar leszámolni velük. Elfogják Tefót és a súlyosan sérült férfit arra akarják kényszeríteni, hogy hívja oda Alit.
63.
Ezel időben érkezik Ali házába, így Temmuz nem éri el a célját. Ali azt akarja elérni, hogy Tefo életveszélyben érezze magát. Cengiz lefizet egy bírót, hogy késleltessék a válást.
64.
Tefo elviszi Şebnemet az anyjához. Az aggódó nő felhívja Ezelt és segítséget kér. Tefo kifaggatja Temmuz fiát, hátha megtud valamit az apja hollétéről. Eyşan felhasználja a fia DNS-tesztjét a bíróságon. Temmuz fia Tefo életére tör.
65.
A dühös Ali le akarja lőni Temmuz fiát, de Ezel megakadályozza ebben. Şebnem Alit hibáztatja mindenért. Azad aggódik, mert Ali furcsán viselkedik. Cengiz magával akarja vinni Cant a válás után.
66.
A feldúlt Ramiz megkéri Ezelt, hogy vigyel el Azadot messzire, így mindkettőjüket távol tarthatja a tűzvonaltól. Kaya azt hazudja Ezelnek, hogy Ramiz ölette meg Bahart. Ali az utolsó percben menti meg Azad életét. Cengiz is megtudja a teljes igazságot.
67.
Ali és Azad a kisfiúkat Tefóról nevezik el. Bade bemutatja az új barátját Ezelnek, aki csalódott, de semmi mással nem akar foglalkozni, amíg le nem számol Temmuzzal. Cengiz követelőzik, Kenan üzletét akarja. Ezel rátalál Şebnemre.
68.
Ezel figyelmezteti Eyşant, hogy Bahar gyilkosához készül hozzámenni. Şebnem követi Bade új barátját. Temmuz a kórházba tart, ahol meg akarja mérgezni az újszülött Tefót. Bade kiborul, hogy Ezel beavatkozik az életébe, később azonban mégis megkeresi a férfit.
69.
Ezel próbál fényt deríteni Sekiz kilétére, aki a valóságban Ramiz unokája. A fiú most Kenan szolgálatában áll és egyetlen célja van – Ramiz megsemmisítése. Eyşan és Ezel először találkoznak azóta, hogy a nő megtudta az igazat. Cengiz megkéri Eyşant, bocsásson meg Ömernek.
70.
Eyşan beköltözik Kenanhoz. Kaya megfenyegeti Ezelt, mindaddig nem kapja vissza a bankba fagyasztott pénzét, amíg nem hagyja el a várost és kezd új életet máshol. Azt is elmondja, hogy mindezt Eyşan akarja így, nem Kenan. Ezel követi Sekizt, mivel biztos benne, hogy a fiú meg fogja ölni a nagyapját.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

21. rész
törökül 9/2
Rendőrök törnek be Zehra otthonába. Emir egyre jobban gyanakszik Ferihára és Korayra, ám nem tudja, hogy a háttérben valami teljesen más dolog áll. Mehmet elfogadja közben Gurkan ajánlatát.
22. rész
törökül 9/3
Zehrához ismét rendőrök érkeznek. Mehmet hazudik a családjának az új munkájáról. Feriha Koray és Günce mellett áll a kórházban, Emirnek azonban egy szót sem szólhat. Hande és Emir összeesküvést sejtenek a háttérben.
23. rész
törökül 9/4, 10/1
Feriha vállalja, hogy Güncével marad, míg jobban nem lesz a lány. Hogy leplezze hollétét, Emirnek és a szüleinek is hazudni kényszerül. Korayt szörnyen bántja a lelkiismeret a Güncével történtek miatt. Hande továbbra is eltökélten próbálja bebizonyítani, hogy Feriha és Koray között történt valami. Gonosz terve megvalósításához egy újságíró barátját hívja segítségül.
24. rész
törökül 10/2
Mehmet egyre nehezebben tudja titkolni, hogy milyen munkát is kapott valójában. Veysel egy újabb társulási lehetőséggel keresi meg Rizát. Zehra úgy dönt, pert indít az őt ért rágalmak miatt. Emir fantasztikus meglepetéssel kápráztatja el Ferihát. Ám Hande áskálódása úgy tűnik, végleg tönkreteszi a boldogságukat.
25. rész
törökül 10/3
Koray megpróbálja kideríteni, ki adta a fülest a paparazzinak róla és Feriháról. Emir nagyon maga alatt van, Hande pedig mindent megtesz azért, hogy a közelében lehessen. Zehra meglátja a magazint Feriha fényképével, de igyekszik mindenki más elől eltitkolni. Gürkan abba a hotelba viszi Mehmetet, ahol Feriha is dolgozik.
26. rész
törökül 11/1
Mehmet kérdőre vonja Ferihát a magazinban látottak miatt, Feriha viszont azzal vág vissza, hogy tudja, mi a testvére új munkája. Hande Emirnél tölti az éjszakát, és reggel ő nyit ajtót Güncének, amikor az átmegy a fiúhoz, hogy elmagyarázza neki a helyzetet Ferihával és Korayjal. Zehra kifaggatja Ferihát a képekről, aki újabb hazugságok kitalálására kényszerül, hogy megőrizze Günce titkát. Emirt gyötri a bűntudat, és nem tudja, hogyan hozza helyre, amit tett.
27. rész
törökül 11/2
Cansu és Zehra békésnek induló beszélgetése botrányba torkollik. Emir és Koray rendezik a kapcsolatukat. Cansu számon kéri Ferihán a hazugságait. Koray próbálja jobb belátásra bírni Ferihát Emirrel kapcsolatban, ám a lánynak időre van szüksége.
28. rész
törökül 11/3
Hande bejelentése tornádóként söpör végig az egyetemen. Emir új, züllött életmódja rossz hatással van a családi kapcsolataira. Kihasználván Feriha és Emir szakítását, Hande rögtön akcióba lép. Cansu pedig gonosz terveket szövöget…
29. rész
törökül 12/1
Riza véletlenül megtalálja a Feriháról megjelent cikket, és szörnyen dühös lesz. Úgy dönt, hogy az őket ért szégyent csak egy módon lehet jóvátenni. Zehra igyekszik csillapítani férje haragját. Emir időközben eltökéli, hogy rendbe hozza a Ferihával való kapcsolatát.
30. rész
törökül 12/2
Riza súlyos döntést hoz a lányával kapcsolatban: férjhez akarja adni. Zehra kétségbeesetten próbálja lebeszélni férjét a tervéről. A kiszemelt vőlegény örül a hírnek, ám édesanyja fenntartásokkal fogadja az eljegyzés hírét. Emir továbbra is igyekszik visszanyerni Feriha szívét.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

270. rész
törökül 4×23/3, 126/3. rész
Ahmed pasa, az új fővezír kiutasítja Rüsztemet a palotából, aki úgy tűnik, elvesztette minden befolyását. Öccse segítségével és Bajazid testőreinek a kíséretében távozik, ám tudja, hogy nincs biztonságban.
Megérkezik a palotába Huridzsihan szultána, Bajazid és Hürrem legnagyobb megdöbbenésére.
Mahidevran megátkozza Hürremet, aki mindent elkövet, hogy két fia kibéküljön egymással.
271. rész
törökül 4×23/4, 126/4. rész
törökül 4×24/1, 127/1. rész
Hürrem szultána időközben rájön, hogy ki áll a Bajazid elleni összeesküvés hátterében.
Ahmed pasa felajánlja segítségét Szelimnek, aki nem is sejti, milyen játékot játszanak vele.
Fatma szultána új tervet eszel ki Hürrem ellen, és ennek érdekében mindkét herceget kijátssza egymás ellen.
Huridzsihan szultána rátámad Nurbanura, amikor megtudja, hogy ő cserélte ki a levelet. Ráadásul Hürrem is megfenyegeti Nurbanut, amiért bajba sodorta Bajazidot.

Végtelen szerelem /Kara Sevda/

Magyarul 130 részes, törökül 74 részes

2. évad, 116. rész
törökül 70/2
Kemal a szabadságukat ünnepli, de Emir még szabadlábon van. Asu elmondja Emirnek, hogy Zeynep kezében van a bizonyíték ellene. Kemal megkapja az idézést a bíróságtól. Leyla megtalálja Ayhan fegyverét és megkéri, hogy tüntesse el a házból. Nihan elköltözik Emirtől, aki dühöng, mikor az üres házba megy haza.
2. évad, 117. rész
törökül 70/3
Galip a börtönben azt szervezi, hogyan állhatna bosszút Tarikon, miközben Emir Asu szökését próbálja megszervezni. Emir és Nihan válópere rendben lezajlik, de Emir megfenyegeti Kemált. Kemal hazaviszi Nihant, majd a lány különös üzenetek sorát kapja és nem éri el Kemált. Biztos benne, hogy Emir hívja el valahova.
2. évad, 118. rész
törökül 70/4
Emir látni szeretné Denizt, de Nihan nem engedi. Este van Nihan és Kemal eljegyzése, mialatt Emir meglepi Zeynepet és feleségül veszi. Hamarosan kiderül, hogy átverte a saját anyját is és Zeynepet is, majd a képet elküldi Kemálnak. Asu kiszabadul a pszichiátriáról.
2. évad, 119. rész
törökül 70/5, 71/1
Emir és Asu aljas húzásra készülnek. Asunak majdnem sikerül megölnie Nihant, amikor Leyla rálő, ám ezért letartóztatják. Ayhan és Leyla nem hagyják, hogy emiatt elmaradjon Kemal és Nihan esküvője. Emir lemond a vállalat vezetéséről és végezni akar Kemállal. Fehime felkeresi Zeynepet.
2. évad, 120. rész
törökül 71/2
Nihan meglepetés lánybúcsúja zajlik, amikor megjelenik Fehime asszony, aki másfajta ünnepléssel készült. Galip bosszút áll Tarikon, legalábbis azt hiszi. Mindenki Nihanék másnapi esküvőjére készül, ki így, ki úgy. Emir arra készül, hogy tragédiába torkolljon. Zeynep kihallgatja férjét, de csak hangfoszlányokat tud kivenni.
2. évad, 121. rész
törökül 71/3
Elérkezett az esküvő napja. Emir is ünneplésre készül, Zeynep viszont aggódik és figyelmezteti Kemált. Ám Emir ott csap le, ahol Kemal nem gondolja, így sikerül elrabolniuk őt. Nihan aggódik, mert nem éri el Kemált, de Zehir már a nyomában van Zeyneppel.
2. évad, 122. rész
törökül 71/4, 72/1
Nihan és Kemal kimondják a boldogító igent. Emir nem nyugszik, előveszi a B tervét. Zeynep próbálja leállítani férjét, de ahogyan utána rohan, elgázolja egy autó. Emir a korházban fohászkodik, hogy Zeynep és a fia éljék túl a balesetet. Kemálék boldogan táncolnak az esküvőn, miközben a bérgyilkos megjelenik. Ayhánék résen vannak, ám a férfi kijátssza őket.
2. évad, 123. rész
törökül 72/2
Zeynep elveszti kisbabáját és Emirt hibáztatja, ami miatt a férfi is megtörik. Ayhan embereit összeverik. Zehir ezt már el akarja mondani Kemálnak, de Ayhan szerint nem kéne őt ebbe beavatni a nászéjszakán. Fehime elmondja Kemálnak, hogy mi történt Zeyneppel. A rendőrség elkapja Emir embereit és Hakan szóra bírja Mehmetet.
2. évad, 124. rész
törökül 72/3, 73/1
Emir betör Kemálékhoz, hogy láthassa kislányát, majd Zeynephez megy a kórházba, hogy elvigye messzire. Zeynep megpróbálja kijátszani Emirt és felhívja a bátyját, így a rendőrség is a nyomában jár. Emir menekül. Nihan boldog, hogy megszabadult Emirtől, ezért Kemállal és Denizzel elindulnak a nászútra.
2. évad, 125. rész
törökül 73/2
Mindenki azt hiszi, hogy Emir elhagyta az országot és menekül. Nihan és Kemal moziba mennek és megkérik Zeynepet, hogy vigyázzon addig Denizre. Emir mindenről tud és elrabolja Denizt és Zeynepet. Később levelet ír Kemálnak, hogy még csak most kezdődik a kettőjük közötti harc.

Magyar sorozatok

A Tanár

1. évad 8 részes

1. évad 3. rész
Szilárd osztályát összevonják egy másik osztállyal. Sajnos így a nagy macsó, Ábel is Szilárd osztályába kerül, aki Szilárd saját házi és iskolaudvari macsójával, Lacival haragban áll. Annak érdekében, hogy a vad csordát kordában tartsa, Szilárd kénytelen az osztálytermet is eláztatni, hogy mindenkinek megmutassa: ez így nem mehet tovább.
Ám, amikor Szilárd rájön, hogy Ábelnek éppen Laci húgával van titokban viszonya, az a veszély fenyeget, hogy az indulatok végérvényesen elszabadulnak.
1. évad 4. rész
Szilárdnak Klaudiával közösen kell megszerveznie az iskolai nyílt napot. A szervezéssel kapcsolatban a szülőkkel való megbeszélés során Szilárd megismerkedik az életvidám Emesével és vele tölti az éjszakát.
Ám nem ő az egyetlen, aki szemet vetett Emesére – és amikor Emese fia, Máté is tudomást szerez az anyja viszonyairól, az a veszély fenyeget, hogy a nyílt nap katasztrófába torkollik.

Barátok közt

20. évad

8845-8854. rész
Milán gyanakodni kezd Lucára és Bandira – de vajon van rá oka?
Kiderül, hogy Gizella fantáziája nem ismer határokat.
Nóra megpróbál vigyázni Zsoltra, de a férfi megtalálja a módját, hogyan jusson még több gyógyszerhez.
Vilmos adóellenőrzésről kap értesítést, amitől először pánikba esik, majd ellenlépésre szánja el magát riválisa felé.
Hanna színt vall Balázs előtt, ám Miklós is rendkívüli hírrel és kéréssel lepi meg fiát.
Vajon átmegy Gigi az alkalmassági vizsgán?
8855-8864. rész
Gigi és Ádám boldogok, mert úgy tűnik, minden a legjobb úton halad Hedviggel, ám a kismama egyre inkább kötődni kezd a babához.
Nóránál váratlan látogató bukkan fel, aki még alig érkezett meg, máris bajt kever.
Zsolt elkeseredésében rátámad Krisztiánra, amivel majdnem végzetes tragédiát okoz.
Luca harcol a lelkifurdalással Bandi miatt, de végül döntő lépésre szánja el magát.
Júlia még mindig nem tud dűlőre jutni érzelmeit illetően. Vajon van még visszaút Attilához?

Jóban rosszban

14. évad

3332. rész
Míg Bogdán a gengszterek találkozójára készül, Roland feladja magát a rendőrségen. A kórházban elterjed a pletyka Kardos állapotáról. Orsiék összeköltözése nem tűnik zökkenőmentesnek. Arra az elhatározásra jutnak, hogy átköltöznek Szabiékhoz az albérletbe. Barbara teljesen kiborul Roland visszatérése miatt, retteg a férjétől.
3333. rész
Lívia tisztázza magát Müllerék előtt és az is kiderül, hogy Roland teljes kegyelmet kaphat, ha segít elkapni Bogdánékat. Kardoson biopsziát végeznek és az állapota hirtelen válságosra fordul. Orsiék beköltözése az albérletbe meghiúsul. Orsi és Big újra a lakhatásukon kezdenek el vitatkozni és ebben a vitában Deka Orsinak ad igazat.
3334. rész
Milánék hazajönnek, és most értesülnek róla, hogy Tündét milyen veszély fenyegeti. Kardos túléli az allergiás sokkot, de még mindig kérdéses, mi a baja. A rendőrség rajtaüt a bandán, de Bogdán és Rudas meglép. Müller és Lívia mérgesen szembesülnek vele, hogy Roland meglépett. Orsi és Big majdnem újra összekapnak az összeköltözés miatt.
3335. rész
Roland és Konrád ártalmatlanítja Bogdánt és Rudast, így a banda felszámolva. Roland arról győzködi Barbarát, hogy újra vele akar lenne, Szlávik és Müller pedig megérkeznek Rolandért és Bogdánért. Orsi és Big beköltözik Szabiékhoz, miközben Marci üzenni próbál Orsinak. Dóra elbizonytalanodik a japán úttal kapcsolatban.
3336. rész
Böbe szerint Marci jobb parti lett volna. Orsi beront Böbéhez és azonnal tudni akarja mit titkolnak előle Marciról, kezd elbizonytalanodni, hogy vajon jó döntést hozott-e Biggel és Marcival kapcsolatban. Kardos végre átesik a Biopszián, de nagyon tart az eredménytől. Bogdánék ellen összeáll a bizonyíték, de Müller Rolandot is le akarja ültetni.
3337. rész
Müller Lívia segítségét kéri, hogy Rolandot távol tarthassa Csillagkúttól. Megpróbálják újra tárgyalni az ügyésszel a Rolanddal kötött alkut. Marci szerelmet vall Orsinak, akit ezzel csak még jobban kiborít. Kardos szövettana pozitív. Kardosék érkeznek Péterhez és elmondják mire lenne még szükségük, hogy Japánba mehessenek.
3338. rész
Müller terve nem sikerül, Rolandot elengedik és egyből Barbarához megy. Kardos is belátja végre, hogy mégsem kéne felmondaniuk, de úgy tűnik, késő, Péternél épp ott van a két nyertes jelölt, Miklós és Emőke, amikor Kardos és Dóra érkeznek. Big minden igyekezete ellenére Orsi végül szakít vele. Nem szeretné, ha a fiú feladná érte az álmait.
3339. rész
Müller szakít Líviával. Péter szeretné Kardost és Dórát újra leszerződtetni, amit Alex mindenképp meg akar akadályozni. Közli Péterrel, hogy visszaveszi őket, de épp fizetésemelést tervezett és mindenkinek elmondja majd, hogy miattuk nem kaphatják meg. Big ötletének hála a Kisbolt és a Kékmacsek is a forgalom fellendülésében reménykedik.
3340. rész
Eszes saját gyilkossági ügyet kap. Kardos jó híreket kap a betegségével kapcsolatban. Böbe sikerrel kezdi első új kuncsaftja segítését. Müller még mindig dacos, Szlávik megpróbálja jobb belátásra bírni. Péter közli Alexszel és Enikővel, hogy bízik a kollégák lojalitásában és ragaszkodik Kardosékhoz. Enikő felveti, hogy csak Dórát vegyék vissza.
3341. rész
Konrád és Müller szövetkeznek Roland lekapcsolására. Eszes közli Müllerrel, hogy tudja, mire készülnek és ő is a részese akar lenni. Tímea és Szilárd viszonya válságba kerül. Szilárd egyedül hagyja egy betege apját az irodájában. Bori kész segíteni Böbének a kisboltban. Böbe tesz egy rossz megjegyzést Vali férjére, aki ezen vérig sértődik.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

4. évad 13 részes

13/7.: Sötét ló
Miután Heather Dunbar kiesik az elnöki posztért folytatott harcból, Frank új ellenfele egy fiatal republikánus jelölt, William Conway. A korábban katonaként is szolgáló Conway fiatalos és erőteljes lendületet diktál, ami nem könnyű feladat elé állítja Underwoodékat. Kampányában az internet adta lehetőségekre is erősen épít, még ha azok helyenként jogi aggályokat vetnek is fel. Eközben egy új szélsőséges iszlám szervezet egyre inkább erősödik és terjeszkedik a Közel-Keleten, ami jó apropót jelent Conway-nak, hogy Underwoodot megpróbálja a sarokba szorítani, ebben pedig Brockhart tábornok is a segítségére lesz.
13/8.: Lerágott csont
Conway szeretné megfűzni Tom Yates írót, hogy dolgozzon neki, illetve szeretne némi politikai hasznot kovácsolni az Underwoodékról szóló, készülő könyvéből. Claire egy új törvény benyújtásán dolgozik, ami szigorítaná a fegyverhez jutást, a demokrata párt viszont egy új alelnökjelöltet állít Frank mellé, aki azonban pont a fegyverlobbi egyik támogatottja. Tom Hammerschmidt az újból feléledt újságírói ösztönétől vezetve folytatja nyomozását, ezúttal Zoe Barnes halála körül. Aidan MacAllan internetes adatelemző a legnagyobb titokban munkába kezd Underwoodék mellett, ezzel pedig később még nagy bajt szabadít rájuk.

Rólunk szól /This Is Us/

2. évad 18 részes

17.
Deja élete édesanyjával, Shaunával és a nagymamájával a kezdetektől kibontakozik. Randall és Beth látogatókat fogadnak az otthonukba.
18.
A Pearson család összejön, hogy megünnepeljék Kate és Toby esküvőjét. A két esküvőszervező, Kevin és Randall azon fáradozik, hogy sikerüljön a nagy nap. Katet elárasztják a Jackkel való közös emlékei. Deja próbál alkalmazkodni az új életéhez.

Szeplőtelen Jane /Jane the virgin/

2. évad 22 részes

2×17
Xo és Lina miatt Jane lánybúcsúja nem úgy alakul, ahogy ő azt elképzelte. Eközben a Rogelio által Michaelnek szervezett legénybúcsú elrontja Michael és barátai estéjét. Rafael megpróbálja feltárni Derek valódi indítékait.
2×18
Jane és Xo kénytelen szembenézni a lánybúcsú következményeivel. Eközben Michael elvállalja, hogy Mateóra vigyázzon. Rafaelt felzaklatja, amikor meglátja, amint Mateo valamit az első alkalommal tesz. Rogelio bajba kerül a munkahelyén, Petrat pedig egy bajkeverő üldözi.
2×19
Jane túlórát is vállal annak érdekében, hogy több pénzt keressen, de nagyon hiányzik neki Mateo. Eközben Jane és Rafael mediátor segítségét kéri ahhoz, hogy meg tudjanak állapodni a gyerek felügyeletéről. Xo szerepet kap Rogelio teleregényében, egy újság pedig cikket közöl Michael és Sin Rostro kapcsolatáról
2×20
Petra ebédet szervez Anyák napjára, ez pedig módosítgja a Villanueva család női tagjainak megszokott ünnepi szokásait. Eközben Jane segédtanári pozíciója is veszélybe kerül. Rogelio úgy érzi, hogy kimaradt Dina születésnapi ünnepségéből, Rafaelt pedig bajba sodorja a féltestvére.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 8. rész
(81. epizód)
Anát kétségek gyötrik, hogy elfogadja-e Carlos gyűrűjét és egyre halogatja, hogy beszéljen erről a fiával. Az időhúzás láttán Cristinának ismét új ötlete támad.
Rita és Pedro felkeresik az orvost és bejelentik, hogy vállalják a műtétet, de a szükséges pénz előteremtésére nem sok az esély.
Raúl sokkot kap a kollekcióval kapcsolatos újságcikkek láttán, de hamar magához tér és a maga módján felelősségre vonja Humberto Santamaríát.
Enrique megtudja, hogy Patrícia gyermeket vár.
4. évad 9. rész
(82. epizód)
Cristina terve beválik, kislánya születésnapján a kis Alberto és Carlos még jobban összebarátkoznak, mint eddig és ez Anát is kényszerhelyzetbe hozza.
Enríque felajánlja Pedrónak a műtéthez szükséges pénzt, de súlyos feltételt szab hozzá.
Küszöbön áll Raúl tévéreklámjának a felvétele, de Humbertóval továbbra sem egyszerű az együttműködés.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

27. rész
Rodrigo nagyon szeretné felvásárolni Isidro tengerparti telkeit, és bízik Ramiro segítségében. Ana Leticia egy tóparton vakációzik a barátaival. Chana figyelmezteti Soledadot, hogy óvakodjék Orlandótól, mert tudomása van a titokról, és feltehetően valami rosszra készül. Közben Mexikóvárosban le is tartóztatják Marcelót – Orlando így próbálja sakkban tartani Ana Lucíát. Soledad pedig Evaristóhoz fordul, hogy segítsen eltenni az útból Orlandót…
28. rész
Úgy tűnik, Ramirónak sikerül meggyőznie Isidrót, hogy Rodrigónak adja el a tengerparti telkeket. Kiderül, hogy Isidro San Nicolásból való. Megtudjuk, hogy Daniel és Ana Leticia sötét tikon osztozik a múltat illetően. Evaristo megvereti Orlandót, aki a kórházból kétségbeesetten hívja fel Maribelt, aki éppen a barátaival kirándul. Evaristo visszaemlékezéséből részlegesen megtudjuk, mi is történt a baleset után Marcelóval és Alfredóval…
29. rész
Julieta és Virdiana egyre többet évődik Mariano és Virdiana örök csatározásán. Jennifer nem képes leküzdeni a kíváncsiságát, és felbontja a DNS-vizsgálat eredményét tartalmazó borítékot. Soledad meglátogatja Orlandót a kórházban. Marcelo végre elszánja rá magát, hogy felkerekedik Costa Paraísóra, miközben Evaristo sötét terveket forral…
30. rész
Evaristo emberei felforgatják a panziót, betörést színlelve, noha egy porcelántárgyat keresnek csak, amely egy értékes kulcsot rejteget. A felfordulásban Remedios megtalálja a földön Soledad régi újságcikkeit. Ana Leticia ugyanazon a gépen utazik Costa Paraíóba, mint Marcelo, ám nem figyelnek fel egymásra. Ana Lucía a DNS-vizsgálat eredményeit szeretné látni, ám az építkezésen, ahol Jennifer dolgozik, a két nő a magasban dulakodni kezd, és Ana Lucía a mélybe taszítja Jennifert…
31. rész
Marcelo rátalál Jenniferre és fontos információt tud meg tőle. Marcelóra rátámadnak Evaristo emberei, de sikerül megmenekülnie. Jenniferen azonban már nem tud segíteni.Ana Laura megismeri Iñakit. Ana Lucia szomorú, mert úgy érzi, hogy elveszítette Santiagót. Marcelo egyre nyugtalanabb és egy internetes kávézóban utánanéz a Marcelo Salvaterra névnek…
32. rész
Marcelo rájön, hogy Ana Leticia a felesége, ráadásul Ana Lucia semmit sem tud arról, hogy két testvére van. Remedios megtudja, hogy Ana Luciának nem Soledad az anyja. Orlando még mindig nem adja át Ramirónak Ana Lucia fényképét. Alvarez del Castillóék megtudják, hogy Jennifer meghalt és azonnal elutaznak Costa Paraísóba. Marcelo felhívja Ana Luciát telefonon, majd megtalálja a házat, ahol lakott Costa Paraísóban Ana Leticiával…
33. rész
Marcelónak sikerül elrejtőznie Ana Leticia szekrényében, amikor Ana Laura és Ana Leticia megjelennek a házban. Kihallgatja a két testvér beszélgetését, és sok mindent megtud a múltról. Viridianát bántja a lelkiismeret, hogy udvariatlan volt Marianóval. Mariano vigasztalhatatlan Jennifer halála miatt. Evaristo is megjelenik a ravatalozóban. Cristian, Jennifer testvére pedig megbízza őt azzal, hogy nézzen utána, valóban baleset okozta-e Jennifer halálát. Maribel csúnyán beolvas Ana Luciának, aki otthagyja a társulatot. Soledad mindent bevall Remediosnak. Ana Leticia rájön, hogy Marcelo ott járt a Costa Paraísói házban…
34. rész
Ana Leticia úgy sejti, hogy Marcelo azért jött vissza, hogy bosszút álljon rajta. Rodrigo közben hallani sem akar arról, hogy kibéküljön Ernestinával. Evaristo megfenyegeti Ana Leticiát, aki ismét kénytelen lesz fizetni neki. Ana Lucia visszamegy a társulathoz, aminek Maribel egyáltalán nem örül. Remedios megígéri Soledadnak, hogy nem árulja el senkinek a titkát. Marcelót eközben követi Evaristo egyik embere. Kiderül, hogy Gina annak idején sose volt elégedett Valentinnal, aki régen még nem volt kerekesszékben…
35. rész
Ramiro betör Valentin lakásába és nagy megdöbbenésére meglátja a falat Ana Laura fényképeivel. Iñaki úgy dönt, hogy misét szervez Jennifer emlékére. Evaristo nem akarja, hogy Marcelo bármilyen módon elválassza egymástól Soledadot és Ana Luciát. Ramiro megszerzi Orlandótól Ana Lucia karláncát és odaadja azt Ana Laurának. Ana Leticia átköltözik Marianóhoz. Leonor és Ana Laura meglátogatják Valentint és be akarnak menni a lakásába…
36. rész
Ana Laura és Leonor meglátogatják Valentint az otthonában, de nem azt tapasztalják, amit Ramiro. Soledad elmegy Viridiana boltjába, hátha sikerül munkát szereznie. Ana Leticia remekül érzi magát Marianónál. Viridiana részvétét nyilvánítja Marianónak, aminek Ana Leticia egyáltalán nem örül. Orlando találkozik Ramiróval és átveszi a pénzt Ana Lucia fényképéért cserébe. Javier segíteni akar Maribelnek, hogy nagyobb sikere legyen a társulatnál. Marcelo találkozik Ramiróval, aki ráismer…

Német sorozat

Cobra 11

21×14
A zsebes
Felix épp arról beszél húgának egy étkezdében, hogy hamarosan kirándulni viszi. Amikor egy elegáns férfi lát, felpattan, mintha nekiütközne, közben meg kizsebeli. Felix ugyanis zsebtolvajlásból él. Ám ezúttal egy adathordozót zsákmányol, ami miatt a gengszterek a nyomában vannak. Amikor meghal, húga, Lisa, nem túl segítőkész a rendőrökkel. Mindkettejüket egy Marco nevű kétes alak karolta fel, és kiképezte őket, több társukkal együtt, zsebtolvajnak. Marco most pénzt kér a gengszterektől az adathordozóért.

Medicopter 117 – A légimentők

1. évad

7. Tűzvihar
A fiatal Alexnek és Hannesnek régi álma, hogy helikopterrel repülhessenek. De hogyan valósítsák meg álmukat? Azt tervezik, hogy csónakbalesetet színlelnek, és a mentőhelikopterrel fognak utazni. Lemennek a folyóra gumicsónakkal, de a színlelt balesetből hamarosan valódi lesz. Anton meg akar vásárolni egy üresen álló pajtát szomszédjától, Franztól. Ő azonban nem akarja odaadni. Egyikük sem tud róla, hogy közben a pajtába beköltözött egy csavargó. Franz dühében felgyújtja a pajtát, csak hogy ne legyen másé. A csavargó észreveszi őt, mire ő bezárja a pajtába. Franz felesége menti ki a már égő férfit, aki azonnal gyilkossági kísérlettel vádolja Franzot.
8. Túszdráma
A légimentőket a közeli erdőbe hívják, ahol Kilian favágás közben véletlenül levágja három ujját a bal kezéről. Dr. Kollman ellátja a sebet, míg Staller és Biggi Schwerin a három ujjat keresik. Kilian végül kórházba kerül, ahol visszavarrják elvesztett végtagjait. Dirknek, Dr. Lüdwitz fiának egy barátja, Felix Maiwald az anyjánál lakik, mióta szülei elváltak. Az apja azonban nem tud megbirkózni a gondolattal, hogy fia mostantól az anyjával legyen, és elmegy érte az iskolába, hogy elhozza. Felix nincs ott, az anyjával egy napra elmentek kirándulni. Mr. Maiwald agya kissé elborul és a magával hozott fegyverrel túszul ejt három diákot. A követelése az, hogy a légimentők azonnal vigyék a fiához.
9. Kígyóveszély
Az antiszérumokkal foglalkozó intézetben baleset történik. Claus, a technikus leesik munka közben a létráról, és egyenesen belezuhan az óriáskígyó terráriumába. A kígyó rögtön meg is marja. A létra ledôl, és összetöri a szérumokkal teli szekrényt, az ampullák széttörnek. A Medicopter éppen idôben hozza a helyszínre Dr. Kollmannt, Peter Bergert és Biggit, a pilótát. A sebesültet elszállítják, de nem veszik észre, hogy egy brazíliai korallsikló bekerült a helikopterbe. A mentés után a helikoptert Thomas Wachter pilóta veszi át. Bevetés közben a korallsikló elômászik, és megmarja a pilótát. Mielôtt elájulna, annyi ideje még marad, hogy elmagyarázza Staller doktornőnek, hogyan szállhat le a helikopterrel. Az egész mentôcsapat élete tôle függ.
10. Zuhanás
Három barát sítúrára indul. Egyikük elesik, és elveszti eszméletét. A többiek riasztják a mentőhelikoptert, amelyben Dr. Kollman, Staller és Biggi indulnak a megmentésére. Közben az illető visszanyeri eszméletét, és mivel megijed a várható mentési költségektől, rábeszéli a másik kettőt, hogy neki nincs is semmi baja, és mind elmenekülnek a helyszínről… Biggi a keresésükre indul, de a helikopter vészhelyzetbe kerül: egy sziklafalak közé kifeszített kötélbe akadnak, és Biggi elveszti uralmát a gép felett. A támaszpontról már indul is a második mentőhelikopter, de nem lesz könnyű dolguk: a meteorológusok erős vihart jeleznek.

2. évad

1 A szakadék mélyén
Biggi Schwerin pilóta több mint szerencsés, hiszen majdnem amputálták a lábát, de hála az orvostudománynak, a radikális beavatkozásra mégsem került sor. Sérüléséből felgyógyult, és nem telt bele sok idő, már futni is tudott. Újra jelentkezhetett volna a pilótaalkalmassági vizsgára, ám most mégis habozik, nem akarja magát erre a lépésre rászánni. Pilótatársa, Thomas Wächter azonban a segítségére siet, és rábeszéli Biggit, hogy kísérje el egy próbarepülésre… Elke és Marc felmászott egy meredek sziklafalra, és a lány tanúja lehetett annak, hogy barátja egy meglazult biztonsági kampó miatt a mélybe zuhan. Elke szerencséjére egy vadász is tanúja volt az eseménynek, és azonnal hívta a mentőket.
2 A bankrabló
Két gengszter, Ivor és Tomasz veszélyes bankrablásra készül. Éppen akkor érnek oda a kiszemelt bankfiókhoz, amikor annak vezetője két munkatársával a trezor közelében tartózkodik. A fegyveres összetűzés során az egyik bankalkalmazott megsebesül, míg másikuknak sikerül eltalálnia az egyik bankrablót. Az újra bevetésre kész Biggi Schwerin vezetésével az egyik mentőhelikopter a bankhoz indul. Eközben a menekülő bankrablók a helikopterhangárnál kötnek ki, és Magyarországra készülnek. Az orvosok azonban tudják, hogy Tomasz életét csak egy azonnali orvosi beavatkozás mentheti meg. Rábeszélik a bankrablókat, hogy a sebesültet a közeli klinikára szállítsák. A kórházat természetesen azonnal körülfogják a helyszínre érkező rendőrök.
3 A csatorna fogságában
Az építkezésen vizesaknába esik az egyik munkás. A mentőhelikopter, fedélzetén Dr. Gabriele Kollmannal azonnal a helyszínre érkezik. Az áldozatnak komoly sérülései vannak, azonnali beavatkozásra van szüksége. Mielőtt elindulnának a klinikára, a doktornő visszamászik a táskájáért az aknába, ám ekkor műszaki hiba miatt betör a víz. Ralf Staller nem hagyja, hogy a barátnője a szeme láttára fulladjon vízbe… Peter Berger egyre jobban aggódik a közelgő vizsga miatt. Senki sem veszi észre, hogy nyugtatót kezdett szedni. Dr. Michael Lüdwitz számára nincs visszatérés. Felesége és fia szomorúan figyeli, ahogy összecsomagolja a holmiját.
4 Karanténban
Egy vegyigyár szupertitkos laboratóriumában mérgező anyagot állítanak elő a hadsereg számára. Az ampullákat autón szállítják, az egyik szállítmányt azonban a labor igazgatója útközben megállásra kényszeríti Amikor a mérget szállító autó váratlanul megáll az országúton, belerohan egy teherautó. A Medicopter azonnal útnak indul a baleset helyszínére, a fedélzeten utazó mentőegységnek azonban arról nincs tudomása, hogy veszélyes szállítmánnyal van dolguk. Csak a katonák, valamint a belügyminisztérium egyik munkatársa tudja, hogy a mentőhelikopter legénysége milyen veszélynek van kitéve.
5 Téves riasztás
Bernd és Katrin az erdőben száguldozik, ám egy különlegesen kockázatos manőver során Katrin elveszti az uralmat a jármű fölött, és egy szakadékba zuhannak. A mentőhelikopter megérkezése előtt Bern megpróbálja a barátnőjét elsősegélyben részesíteni, de szerencsétlen módon segítsége többet árt, mint használ. Amikor a Medicopter legénységétől megtudja, hogy Katrin akár végleg meg is bénulhat, a késlekedő mentősöket okolja mindenért. Úgy akar bosszút állni a mentőszolgálaton, hogy téves segélykérő hívásokat ad le. Vera és Wächter megbeszéli, hogy még egyszer megpróbálják együtt. Ám Vera balesetet szenved, és Wächter hiába hívja a légi mentőket, a segítség – egy hamis riadó miatt – későn érkezik.
6 A végzetes hiba
Hans Jürgen hazaviszi a kolléganőjét, Franziskát, aki útközben megpróbálja elcsábítani. A férfi elveszti az uralmat a kormány felett, s összeütköznek a szembejövő autóval. Thomas Wächter pilóta és Dr. Michael Lüdwitz azonnal útnak indul a mentőhelikopterrel, ám mire a helyszínre érkeznek, Franziska belehal a sérüléseibe. Holger Mainz meg akar venni egy használaton kívüli gyárépületet, csakhogy bombát találnak a helyszínen. Robbanás történik, s a balesetben tíz ember megsérül. Peter Berger az utóbbi időben teljesen megváltozott: egyre figyelmetlenebb, egyre szórakozottabb. Dr. Michael Lüdwitz és Thomas Wächter, a két egyedülálló apa közösen fogad fel egy gyerekfelügyelőt, aki egyszerre vigyáz a három gyerekre.

Olasz sorozatok

A fátyolos hölgy /La dama velata/

12 részes

1/2 A szülői házban
Clara, apja zsarolásának engedve visszatér a szülői házba, és miután nevelőapja halála miatt nem szökhet meg Matteóval, egyezséget köt apjával, hogy hozzámegy az apja által kiszemelt férfihoz, cserébe apja nem adja el a vasútnak a birtokot. Közben egy estélyen, ahonnan a helyi előkelőség szinte kinézi paraszti neveltetése miatt, újra összetalálkozik a város szívtiprójával, Guido Fossá gróffal, aki kártyaszenvedélyéről és züllött életmódjáról ismert. Clara szíve mélyén vonzónak találja a férfit, akiről a házassági szerződés aláírása során kiderül, hogy ő a férjjelölt. A nászéjszakán Guido nem tagadja meg önmagát, faképnél hagyja Clarát, és kártyázni megy régi szeretője társaságában. Az este folyamán megjelenik egy régi barátja Párizsból és megzsarolja, hogy felfedi Guido sötét párizsi múltját, ha nem hajlandó megsegíteni egy nagyobb összeggel.
1/3 Boldogtalan feleség
Guido nem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni újdonsült feleségével, Clarával, akivel érdekházasságot kötött, sőt továbbra is folytatja kicsapongó életét. Estéit a kabaréban, illetve más hölgyek társaságában tölti. Közben régi barátja, a pénzéhes Gerard egyre gyakrabban zsarolja őt azzal, hogy felfedi sötét múltját. A boldogtalan Clara visszamenekül gyermekkora színhelyére, San Leonardóba, ám ottani szerettei között sem találja már igazán a helyét. Rájön, hogy a folyamatos menekülés sem megoldás. Időközben sikerül megnyernie a férjét, akivel egyre bensőségesebb a kapcsolata. Közben Cornelio a farmon szemet vet Anitára, Clara egyik barátnőjére.

Sorozatok a TV-ben 2018. április 23. és május 6. között

$
0
0
  • Premier április 23. Szívhelyzet /Acil Aşk Aranıyor/ 1. évad 17:00, 0:00, 11:00 Sony Max
  • Premier április 30. Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/ 1. évad 18:40 Duna TV
  • Premier május 4. Amerikai fater /American Dad!/ 14. évad 22:30 Humor+
  • Premier május 6. Westworld 2. évad 22:15 HBO

Jelenlegi sorozataim

  • A bosszú /Intikam/ 2. évad  minden hétköznap  15:30, Sony Max – török sorozat
  • A fátyolos hölgy /La dama velata/ szerda 21:35, Duna TV – olasz sorozat
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepes
  • A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/ minden hétköznap 17:15, m3 – koreai sorozat
  • A Tanár 1. évad szombat 20:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Dragon Ball Super minden hétköznap 16:00, VIASAT6 – japán sorozat  közepes
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 1. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Fear the Walking Dead 4. évad hétfő 23:00, AMC – amerikai sorozat közepes
  • Feriha /Adini feriha koydum/ minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat közepes
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mysteres de l’amour/ 7. évad minden hétköznap 16:50, Izaura TV – francia sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Sissi hercegnő kalandjai 2. évad minden hétköznap  13:50, Kiwi TV – olasz sorozat  közepes
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • Terror csütörtök 22:00, AMC – amerikai sorozat gyenge
  • Végtelen szerelem /Kara Sevda/ 2. évad minden hétköznap 18:35 DUNA Televízió – török sorozat  gyenge

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Koreai sorozatok

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/

62 részes

6.
A Silla királyságba visszatérve a fiatal Tokmán mindent megtesz, hogy találkozhasson Munno nagymesterrel, akitől információkat remél családjával kapcsolatosan. Eközben a fiatal, özvegy Cson-mjong hercegnő is Munnót keresi. Katonák érkeznek a vidékre, hogy felszámolják a parasztok lázongását. Többen úgy vélik, hogy a parasztokat Munno nagymester segíti…
7.
Miközben Tokmán és Cson-mjong hercegnő a távoli vidéken Munno nagymester lakhelyét kutatják, útjuk keresztezi egymást, ám semmit sem sejtenek arról, hogy valójában testvérek. Amikor Dzsinpjong király megtudja, hogy a hercegnő a távoli járásban kószál, személyesen indul a veszélyes vidékre. A terület kormányzója, a Gája királyságból származó Kim Szo-hjon nagyúr minden segítséget megad a hercegnő felkutatásához…
8.
Dzsinpjong király nagyon örül, hogy a veszélyes vidéken sikerült megtalálni Cson-mjong hercegnőt. Hálából a terület kormányzója, a Gája királyságból származó Kim Szo-hjon nagyúr és családja elkísérheti az uralkodót a fővárosba. Kim Szo-hjon fia, a jóképű Jusin a Sárkányvirág alakulat parancsnokaként hűséget esküszik a hercegnőnek. Tokmán, aki megmentette a hercegnő életét, csatlakozik a menethez.
9.
Tokmán és társai a Sárkányvirág alakulat katonái lesznek. Kim Jussin parancsnok kemény kiképzésnek veti alá az újoncokat, miközben senki sem sejti, hogy Tokmán katona valójában nem más, mint az uralkodó másik lánya. Eközben háború veszi kezdetét a szomszédos Pekcse királysággal, a harcok során pedig a Sárkányvirág alakulat is bevetésre kerül. Cson-mjong hercegnő nagyon fél, hogy a harcokban baja eshet Tokmánnak is…
10.
A szomszédos Pekcse királysággal vívott háború során a Sárkányvirág alakulat is bevetésre kerül. A ravasz és számító Misil nagyasszony és segítői azt akarják elérni, hogy a harcok során Kim Szo-hjon nagyúr serege ne térjen vissza a háborúból. Eközben a Sárkányvirág alakulat katonái is komoly csatába kerülnek. Tokmán, aki továbbra is férfi ruhában jár, egyre bátrabb és ügyesebb katona lesz.
11.
Cson-mjong hercegnő törekvéseit sokan nem nézik jó szemmel a palotában. Tokmán úgy érzi, kezd elege lenni bajtársa állandóan megmutatkozó gyávaságából. Álcson parancsnok félrevezető hadmozdulatot tesz katonáival, hogy magukra vonják a pekcsei hadak figyelmét. Tokmánnak nem tetszenek Álcson módszerei és fel is emeli ellenük a szavát….
12.
A szomszédos Pekcse királysággal vívott háború győzelemmel végződik, az uralkodó megjutalmazza a hadvezéreket. Cson-mjong hercegnő helytállásukért jutalmul kitünteti a Sárkányvirág alakulat tagjait. A Gája királyságból származó Kim Szo-hjon úr befolyása tovább növekszik, ami nagyon nem tetszik a ravasz és féltékeny Misil nagyasszonynak. Váratlanul egy orvlövész merényletet kísérel meg Kim Szo-hjon ellen…
13.
Kim Jusin parancsnok elfogja az orvlövészt, aki rátámadt apjára, Kim Szo-hjon nagyúrra. A ravasz és cselszövő Misil nagyasszony hatalmas érdeklődéssel várja a Szui Birodalomból érkező kereskedők karavánját, akik egy titokzatos dolgot hoznak az országba, ami tulajdonosának hosszú-hosszú időre korlátlan hatalmat biztosíthat…
14.
Megérkezik a karaván a Szui Birodalomból, és magukkal hozzák azt a titokzatos dolgot, ami tulajdonosának hosszú időre korlátlan hatalmat biztosíthat. Tokmán és társai megpróbálják kideríteni, hogy mi lehet az a fontos szállítmány, ami annyira felkeltette a gonosz Misil nagyasszony érdeklődését. A karavánnal két Silla-beli is visszatér az országba, akik már hosszú-hosszú évek óta nem láthatták szülőföldjüket…
15.
Misil megpróbálja meggyőzni Tokmánt, hogy álljon be az ő emberei közé. Tokmán a Misilnél látott könyv alapján rájön, hogy a kegyetlen Jilsuk életben van és minden jel szerint Misil küldte rájuk, hogy elfogja és megölje őket. Már csak azt kell kiderítenie, hogy miért. A vándorló Jilsukot és Szo-hvát elfogják Misil emberei, és visszaviszik a palotába; Misil döbbenten értesül róla, hogy Jilsuk megvakult…

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Első évad 183 rész

154. rész
Arzu visszanyeri a memóriáját, mikor Erkut megmutatja neki a gyűrűt, amit a balesete helyszínén talált, azonban Melih rájuk talál. Arzu elfut, Melih pedig még jobban összeveri Erkutot, aki így járni is képtelen. Arzu azt hazudja a rokonainak, hogy eltévedt az erdőben, így a többiek utána mennek, ez idő alatt becsempészi Erkutot a házba.
155. rész
Erkut egy éjszakát tölt a pincében, és közben még egy szögbe is belelép, ezért teljesen járóképtelenné válik. Arzu ördögi tervet eszel ki Melih ellen, hogy visszaszerezze tőle a CD-t: azt hazudja, Elif nála és Erkutnál van. Eközben Melek egyre idegesebb eltűnt lánya miatt, aki folyamatosan újabb és újabb módokat eszel ki arra, hogy megszökjön az őt fogva tartó bolond nőtől.
156. rész
Arzu azt állítja, hogy nála van Elif, és a CD-ért cserébe hajlandó átadni Melihnek. Kiderül, hogy emlékszik arra, hogy Melek Melih húga. Elif megpróbál megszökni, de Sükran elkapja, és megbünteti. Bár másnap erre már nem emlékszik. Kenan Elifről érdeklődik Selimnél, aki azt mondja, hogy jól van, de nem látogathatják meg.
157. rész
Melih legyűri a támadóját, és megmenekül. Selim az autómosóban keresi Erkutot, de Veysel sem tudja, hogy hol van. Melek elmegy Erkut anyjának a házába. Zeynep, Selim és Gülnur is utána mennek, és teljesen összetörve találnak rá. Úgy döntenek, kórházba viszik. Elif keze még mindig vérzik, ezért Sükran elmegy gyógyszerért a városba.
158. rész
Arzu hiába kérdezgeti, Erkut váltig állítja, hogy nem tudja, hol van Elif. Seyda mindent kihallgat, azonban amikor elmondaná a hallottakat Melihnek, megjelenik Kenan. Ezért a konyhából üzenetet ír neki, hogy találkozzanak az erdei úton. Ott mindent elmond, amit hallott, és Melih rádöbben, hogy Arzu nem tudja, hol van Elif. Elhatározza, hogy körül néz Erkut nagynénjének a házában, és talál egy taxi névjegyet.
159. rész
Tugce mindenáron előszedné a biciklijét, így Erkut kénytelen elmenekülni a pincéből. Szökése közben Kenan elkapja őt, de az Arzuval előre kitervelt szövegnek hála könnyedén meglép a birtok dühöngő ura elől. Eközben Elif továbbra sincs meg, bár Melih jó nyomon halad, és megtalálja a parkot, ahova Elif és Sürkan jár…
160. rész
Gonca kihallgatja Veysel beszélgetését Erkuttal, amit később számon kér rajta. Elmondja, hogy látta Erkutot a háznál és, hogy a férfi a nevelőnő testvére és bizonyára Veysel egy követ fúj velük. Nehezen akarja elhinni, hogy Veysel nem tudott semmiről. Még azt is elmondja neki, hogy Arzu újra emlékszik, csak megjátssza magát a többiek előtt.
161. rész
Murat dühös Seydára és mivel azt hiszi, hogy a lány Erkut bűntársa és mindketten becsapták őt, szakít Seydával és bosszút esküszik. Magához veszi az apja fegyverét és elindul megkeresni Erkutot. A két bűnöző továbbra is sakkban tartja a kunyhóban Sükrant és Elifet. Meleket rosszullét fogja el. Úgy érzi, hogy Elif nincs jól.

Ezel

Magyarul 1. évad 110. rész
2. évad 80. rész

71.
Ezel kétségek közt keresi a kiutat, pénzügyileg ellehetetlenítették, kapcsolata Eyşannal zátonyra futott. Kenan próbálja elérni, hogy Sekiz ezúttal valóban végezzen Ramizzal. Sebnem megsebesül, amikor Tefo és Sekiz egymásnak esnek. A kétségbeesett Tefo elárulja, hova rejtették el Azadot.
72.
Sekiz a vasútállomáson leszúrja Ramizt. Kenan elégedett, de hamar kiderül, hogy az idős Ramiz még életben van az intenzív osztályon. Kenan utasítja Sekizt, hogy fejezze be, amit elkezdett. Közben az embereit is a kórházba küldi, akik rendőrnek adják ki magukat. Tefo azonban gyanút fog.
73.
Sekiz majdnem megöli Ezelt, de az utolsó percben betoppan Azad és Tefo. Ezel végre felfedheti a múlt titkait Sekiz előtt. Ezután Kenan nem mer többé megbízni a fiúban, és megbízza Ezelt, hogy végezzen vele. Eyşan éppen akkor érkezik meg, amikor Ezel leszúrja Sekizt.
74.
Sekiz halála megviseli Ezelt. Kenan úgy tesz, mintha a hír őt is megrázná, a valóságban csupán egyetlen dolog érdekli, új bérgyilkost kell találnia. Ramizt biztonságos helyre viszik. Ezel beszél a barátaival és mindenkit elküld maga mellől. Ezt a csatát egyedül akarja megnyerni.
75.
Kenannak nem kis nehézségébe kerül meggyőzni Eyşant, hogy a nő a történtek ellenére vele maradjon és továbbra is segítse. Ezel és Ali biztosra veszik, hogy az áruló közöttük van. Ramiz megtudja, hogy Ezel ölte meg az unokáját, ezért kidobja a házából.
76.
Ramiz többé nem akar szemet hunyni Kenan mesterkedése fölött, és megbízza Alit, hogy végezzen a férfival. Alinak segítségre van szüksége, és Tefóhoz fordul, aki megpróbálja eltitkolni a tervüket Sebnem elől. Mümtaz nem hajlandó elhinni, hogy Ezel és Ömer egy és ugyanaz a személy. Kenan felvásárolja Mümtaz műhelyét. Mert állásajánlatot kap egy újságtól azzal a feltétellel, hogy megírja testvére történetét. Cengiz követi Mertet és rájön, hogy a lap Kenan érdekeltségébe tartozik.
77.
Ezel hiába figyelmezteti Mertet, hogy legyen óvatos, csak hatalmas vita lesz a vége. Ramiz titokban akarja tartani a bénulását, de Azad rájön. Cengiz helyre akarja hozni múltbeli vétkeit és bevallja az igazat Mertnek: 12 évvel korábban ő rabolta ki a kaszinót és a testvére életben van. Ali és Tefo nem tud végezni Kenannal, mert a férfi Eyşannal fedezi magát.
78.
Ezel boldog, hogy végre mindenki tudja az igazat és visszatérhet a családjához, Mert azonban nem tud mit kezdeni a helyzettel. Ramiz képtelen megbocsátani Ezelnek és elzavarja betegágya mellől. Eyşan eldöntötte, hogy Kenan mellett marad és beadja a válópert.
79.
Kenan bemutatja a kiszabadult Temmuzt Eyşannal, aki ezentúl a nő szolgálatában áll. Ezel és Cengiz közösen próbálják felfedni Kenan gyenge pontjait, hiszen mindketten féltik Eyşan életét. Ramiz mégis segít Ezelnek.
80.
Kaya figyelmezteti Kenant, hogy Eyşan nem megbízható és vigyázzon vele. Mert és Ömer kezd közelebb kerülni egymáshoz, de egyikük sem tudja áthidalni a közben eltelt éveket. Eyşan üzenetet küld Ezelnek. Cengiz aláírja a válási papírokat és személyesen viszi el Kenan házába. A papírok között egy üzenet rejtőzik. Eyşan átadja a levelet Kenannak.
81.
Kaya figyelmezteti Kenant, hogy Eyşan nem megbízható és vigyázzon vele. Mert és Ömer kezd közelebb kerülni egymáshoz, de egyikük sem tudja áthidalni a közben eltelt éveket. Eyşan üzenetet küld Ezelnek. Cengiz aláírja a válási papírokat és személyesen viszi el Kenan házába. A papírok között egy üzenet rejtőzik. Eyşan átadja a levelet Kenannak.
82.
Eyşan egy házat kap az árulásáért cserébe. Kaya utasítja Serdart, hogy végezzen Ezellel, különben megölik Eyşant és Cant is. A terv szerint Ezel cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz. Amikor a terv balul sül el, Kenan fél órát ad Ezelnek, ennyi ideje van, hogy megmentse Can életét. Mert meg akarja menteni fivére életét, ezért Serdár őt üti el.
83.
Ezel képtelen elhinni, ami Merttel történt. Ali és Tefo segíteni próbál, de Sebnem ultimátumot ad nekik, végre normális életet akar élni. Kenan is tudja, hogy túl messzire ment és el akar tűnni egy időre. Temmuz új feladata: leszámolás Ramizzal és Ezellel. Ezel meglátogatja Ramizt. Mindketten elszántak, hogy megtalálják a közöttük lapuló árulót.
84.
Ezel hazaviszi Cant a családjához, ahol az apja számon kéri tőle Mert halálát. Mivel nem tudja azt mondani, hogy nem volt része benne, az apja kidobja a házból. Ezel, Eyşan, Ali, Cengiz és Azad egy asztal körül ülnek, az áruló közöttük van. Temmuz golyózáport készül zúdítani rájuk.
85.
Noha az áruló is tudja, hogy mi vár rá hamarosan, senki sem hagyja el az asztalt. Temmuz és az emberei közelednek. Kenan kiadja a tűzparancsot, de Eyşan miatt vissza is vonja. Tefo mindent elkövet, hogy olyan férfivá váljon, akit Sebnem megérdemel. Eyşan váratlan telefonhívást kap és távozik, Cengiz utánaküldi Alit.
86.
Meliha nem hisz Mert halálában, biztos benne, hogy egy nap ugyanúgy megjelenik majd, mint Ömer. Ezel egy üzenetet talál az öccse telefonjában, amiben arra kérte barátját, hallgassa le neki Kenan és Kaya mobilját. Cengiz odadobja Alit Kenan embereinek. Megvan az áruló. Kenan úgy dönt, ha nem adják ki Ramizt, megöli Eyşant.
87.
Cengiz videóüzenetet küld Ezelnek, amiből kiderül, Serdar ölte meg az öccsét. Kenan régi barátja, Juszuf megérkezik és fel akarják használni Cengizt a tervükhöz. Egymás után vásárolják teszik földönfutóvá Ramiz régi barátait. Cengiz megpróbál kibékülni Eyşannal.
88.
Kenan és Juszuf terve a szerencsejátékról szóló törvény reformját érinti. Ezel közli Eyşannal, hogy nem engedheti fia közelébe sem Kenant, sem Cengizt. Újabb árulót találnak. Meliha nem engedi meg Cannak, hogy Mert ágyán aludjon, mert azt hiszi, hogy a fia bármikor hazajöhet. Can nem akarja megszokni a szegényes körülményeket és arra vár, hogy az anyja magával vigye.
89.
Ezel, Ali, Tefo és Sebnem átveszi a bár és a kaszinó irányítását. Cengiz és Eyşan újra együtt van. Ezel kideríti Kenan családjának címét, és oda akar utazni, még Ramiz is képtelen lebeszélni. Franciaországban találkozik Kenan szüleivel, akiktől megtudja, hogy a fiúk életét Ramiz és Selma tette tönkre. Kenan anyja rájön, hogy Ezel nem a fia barátja.
90.
Kenan anyja hajlandó mindent elmondani, de azt kéri viszonzásul, hogy Ezel beszéljen a fiáról. Kiderül, hogy volt még egy fia, aki meghalt, de megadja neki Selim feleségének címét. Sebnem nem akarja, hogy Tefo állandóan fegyvert viseljen. Ali összeugrik Ezellel. Kenan mind jobban vonzódik Eyşanhoz.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

31. rész
törökül 12/3
Halil szeretné jobban megismerni Ferihát, és Mehmettől kér segítséget, aki viszont nem szeretne belefolyni az ügybe. Cansu megharagszik Sanemre a lakás újradekorálása miatt, ami Sanem és Haldun között is konfliktust szül. Koray megpróbálja helyreállíttatni a gépén a videófelvételt, ami a diszkóban készült, és ami nagy bajba sodorhatja Handét. Halil beviszi az egyetemre Feriha telefonját, ami az autójában maradt, és meglátja, hogy Emir mindenáron beszélni akar Ferihával, a lány viszont tiltakozik.
32. rész
törökül 13/1
Zehra továbbra is le akarja beszélni Rizát Feriha és Halil házasságáról, a férfi azonban hajthatatlan. Halil ajándékot vesz Ferihának, hogy így kedveskedjen neki. Riza megtudja, hogy Zehra megpróbálta lebeszélni Halil édesanyját az esküvőről. Sanem meglepetten szembesül vele, hogy Cansu tőle szokatlan módon kidobta azt a magazint, amelyikben Feriha is szerepelt. Mehmetet meglátogatja Seher, a szemközti üzletben dolgozó lány.
33. rész
törökül 13/2
Veysel és Riza megkapják a hitelt az üzletre. Zehra úgy dönt, hogy eláll a pertől. Hande újra az ujja köré csavarja Korayt. Emir Feriha kibékítésén dolgozik, miközben a lány próbálja elkerülni az apja által előre elrendezett házasságot.
34. rész
törökül 13/3
Zehrának végre sikerül jobb belátásra bírni a férjét, ám az örömteli hangulata nem tart soká. Haldun és Cansu mindent megtesznek, hogy Sanemet kiengeszteljék. Emir, mivel telefonon nem tudja elérni Ferihát, nagy lépésre szánja el magát.
35. rész
törökül 14/1
Ünal felelősségre vonja Emirt a megjelent újságcikk miatt. A veszekedésük régi sebeket tép fel köztük. Riza és Zehra szervezni kezdik az eljegyzést. Hande egyre nehezebben viseli, hogy Koray és Emir még mindig haragudnak rá. Haldun és Sanem úgy döntenek, hogy Cansunak vezekelni kell tetteiért.
36. rész
törökül 14/2
Hande hiába próbál kibékülni Korayjal, a fiú Günce zsarolása miatt nem enged neki. Feriha elesik a lépcsőn és kificamodik a bokája, Emir pedig beviszi a kórházba. Mehmet megrendeli Seher kedvenc édességét, a lány pedig éppen akkor sétál be az üzletbe, amikor hozzálát. Serife, Zehra és Feriha Gülfidannal együtt elmennek kelengyét vásárolni, de Feriha nem mutat túl nagy érdeklődést.
37. rész
törökül 14/3
Megérkezik Feriha nénikéje, Hatice, és unokatestvére, Gülsüm, az eljegyzés alkalmából. Cansu ráveszi Larát, hogy menjen el vele abba az edzőterembe, ahova a bulvárlapok szerint Emir járni szokott. Haticének mindenre van valami megjegyzése, amit Zehra egyre kevésbé tud elviselni. Feriha az öröm legkisebb jelét sem mutatja az eljegyzés kapcsán, amit leendő anyósa rossz néven vesz. Günce visszaadja Koraynak a CD-t, de csak a lakás ajtaja elé teszi le – ahol Emir talál rá.
38. rész
törökül 15/1
Az eljegyzési ünnepségen Rümeysa és Orhan is megjelennek. Zehra egyre nagyobb bűntudatot érez, amiért hagyta, hogy Ferihát belekényszerítsék ebbe a helyzetbe. Gülsüm kérésére az ünnepség másnapján elmennek a közeli plázába nézelődni. A faluról érkezett Hatice nem ismeri a városi szokásokat, ami komikus helyzeteket szül. Emirt gyötri a bűntudat, amiért alaptalanul vádolta Ferihát.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

1. rész
Megszületik Yusuf lányának törvénytelen gyermeke, Bahar, akinek az apja Mehmet Emir. Yusuf azonnal elveszi a kicsit a lányától és Ilyas-ra, az egyik emberére hagyja. Évekkel később Bahar már Isztambulban él, kedves, szorgalmas, nővérével Efsunnal ellentétben, aki sem tanulni, sem dolgozni akar. Anyjuk, Nuran zsörtölődő, pénzéhes nőszemély, aki csak gyötri férjét. Mehmet Emir gazdag ember lett és menősült. Cégének jogtanácsosa Ates, aki azért épült be a családba, hogy bosszút álljon a szülei haláláért. Egy napon megjelenik nála Yusuf, aki halálos beteg, ezért elárulja neki, hogy született egy lánya…
2. rész
Yusuf úr megjelenik Bahar családjánál és el akarja vinni unokáját az igazi apjához. Összeszólalkoznak és dulakodni kezdenek Nurannal, amitől Yusuf úr elesik, beveri a fejét és meghal. Nuran és Ilyas kétségbeesésükben nem tudják, hogy mitévők legyenek. Efsun viszonyt folytat Bahar barátjával, a semmirekellő Alppal, a lány háta mögött. Mehmet Emir otthon bejelenti, hogy megtudta, hogy régen született egy lánya, aki most felbukkant és ő is a villában fog élni
3. rész
Efsun teljesen kiakad, amikor rányit szüleire és meglátja a holttestet. Szülei kénytelenek neki bevallani az igazat. Nuran elmondja Efsunnak a rafinált ötletét, miszerint: rajta, Ilyason, Efsunon és az immár halott Yusufon kívül senki sem tudja, hogy Mehmet Emir édeslánya valójában Bahar. Így Efsunt kellene bemutatni Mehmet Emirnek, mint Hasret lányát, így ő lenne a gazdag örökösnő. Másnap, amikor Mehmet Emir megjelenik Atessal, így is tesznek
4. rész
Mehmet Emir Ates segítségét kéri, hogyan hódíthatná meg a lánya szívét. Ates felajánlja, hogy beszél Baharral, próbáljon meg hatni testvérére. Nuran már az új életüket tervezgeti, mi lesz akkor, amikor Efsunnal a villába költöznek. Ilyas egyre jobban megtörik a lelki terhek alatt, főleg miután Sakine, a pletykás szomszéd is érdeklődni kezd Yusuf úrról, mert látta, amikor megérkezett hozzájuk
5. rész
Hulya a szobalány segítségével megtudja, hogy hol lakik Efsun és odamegy. Nem hiszi el, hogy Efsun a bátyja lánya, ezért bizonyítékként hajszálat kér a lánytól a DNS teszthez. Ates meglátogatja Bahart a falatozóban, éppen akkor, amikor Alp is megjelenik. Bahar egy kis szünetet akar tartani a kapcsolatukban a fiúval. Nuranék vacsorára várják Mehmet Emirt. Ilyast továbbra is gyötri a bűntudat.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

272. rész
törökül 4×24/2, 127/2. rész
Szulejmán végre hazatér a hadjáratról.
Bajazid vonakodik elindulni, hogy leverje a felkelést, amit egy csaló vezet, aki Musztafának adja ki magát.
Szelim aggódik, hogy kiderül szövetsége Ahmed pasával, aki arra buzdítja, hogy pénzelje le a lázadókat, hogy Bajazid kudarcot valljon.
Mihrimah könyörög apjának, hogy kímélje meg Rüsztem életét.
273. rész
törökül 4×24/3, 127/3. rész
Az uralkodó magához hívatja Rüsztemet, hogy ítéletet mondjon felette.
Bajazid megpróbálja a saját oldalára állítani a tízezres sereget, amely Musztafa hasonmását követi. Közben az uralkodó tudomására jut, hogy Bajazid nem végeztette ki a felkelőket.
Ahmed pasa megpróbálja elhitetni Szulejmánnal, hogy Bajazid pénzzel is támogatja az egyre nagyobb sereget.

Végtelen szerelem /Kara Sevda/

Magyarul 130 részes, törökül 74 részes

2. évad, 126. rész
törökül 73/2
Zeynep észreveszi, hogy Emir nem tud lábra állni és megpróbálja kihasználni a helyzetet. Asu tovább szövi szökésének tervét, megpróbálja behálózni az egyik ápolót. Emir felhívja Kemált, hogy válasszon Deniz és Zeynep közül. Nihan közben magánakcióba kezd…
2. évad, 127. rész
törökül 73/3
Emirnek sikerül megszöknie Nihan elől, miközben Kemal Zeynephez rohan, hogy megmentse az égő lakásból. Kemal megígéri feleségének, hogy visszahozza a lányukat. Galip felhívja a börtönből Efsanét, hogy megtudja mi van otthon. Asu kijön a kórházból az egyik ápoló segítségével…
2. évad, 128. rész
törökül 73/4, 74/1
Emir sarokba szorítja Nihant és Kemált, majd választás elé állítja Nihant. A rendőrség a nyomukban van és hamarosan tűzpárbajba keverednek, ám Emirnek és társának ismét sikerül megszökniük. Hakan, Ayhan és a családtagok is azt mondják, hogy meneküljenek el Emir elől egy időre…
2. évad, 129. rész
törökül 74/2
Asu kijutott a kórházból és Emirrel szövögetik tovább a tervüket, de Emir már nagyon rossz állapotban van. A fiatalok elindulnak a reptérre rendőri kísérettel. Arra senki nem számít, hogy van egy beépített ember a rendőrségen és Nihant elrabolják…
2. évad, 130. rész
törökül 74/3
Emir azt kéri Kemáltól, hogy segítsen neki megszökni, így visszakapja Nihant és elengedi Ayhant és Zehirt is. Kemálnak 20 perce van, hogy megmentse szerelmét, akit taposóaknák vesznek körül. Emir is hamarosan a helyszínre ér és szembe néz Kemállal…

Magyar sorozatok

A Tanár

1. évad 8 részes

1. évad 5. rész
Szilárd diákja, Feri egy gazdag ingatlanügynök fiaként azt gondolja, hogy mindent megvehet magának, beleértve a jó jegyeket is. Nem csoda, hogy Szilárd ennek megfelelően könyörtelenül reagál, amikor puskázáson kapja.
Ám egy Feri apjával folytatott beszélgetés után Szilárd megváltoztatja a véleményét: Feri inkább a rideg, teljesítményorientált apja áldozata. És pont akkor, amikor Szilárd eléri, hogy Feri megnyíljon neki, a fiú apja végzetes balesetet szenved.
1. évad 6. rész
Amikor Szilárd helyettesít a lányok testnevelés óráján, észreveszi, hogy a többi lány nagyon durván rászállt a félénk Lilire. Ám Klaudián kívül senki sem veszi komolyan a dolgot. Így Szilárd saját maga kezd el nyomozni és rájön, hogy Lili félelmében az iskola előtt nyugtatót vesz be.
Szilárdnak sikerül annyira magabiztossá tenni a lányt, hogy még a diákelnökségi választáson is elindul. Ám az ellenfele, Petra piszkos módon kampányol és az egész iskola előtt tartandó végső beszéden gonosz meglepetésre készül…

Barátok közt

20. évad

8865-8874. rész
Vajon hogy kezeli Miklós és Júlia az egymás iránti fellángolásukat?
Luca fájdalmas időszakon megy keresztül, de Zsolt is maga alatt van Andrea miatt.
Urbán újra betámadja Vilmost, aki egészen meglepő helyről kér segítséget.
Gigi és Ádám szomorú ténnyel kénytelen szembesülni.
Nórát az orránál fogva vezeti valaki, aki egyben Ottót is az ujja köré csavarja.
Hanna szembekerül Miklóssal, és ennek Balázs issza meg a levét.
8875-8880. rész
Balázs sorsfordító lépésre szánja el magát Hanna miatt, ám a lányt ez nem hatja meg.
Vilmos visszavág Urbánnak, de hamarosan egy újabb fordulatnak köszönhetően átértékeli magában a férfival kapcsolatos hozzáállását.
Krisztián mindent megtesz, hogy valóra váltsa Aliz álmát.
Júlia komoly beszélgetést tervez Miklóssal, akire közben erős hatást tesz egy ismeretlen nő.
Zsolt továbbra sem képes uralkodni indulatain, ami újabb elkeseredett tettre sarkallja.

Jóban rosszban

14. évad

3342. rész
Pongráczék aggódni kezdenek a kórház sorsát és Roland szándékait illetően. Dóra gyereket szeretne Kardostól, aki viszont nem érzi magát késznek erre. Vali rosszul lesz Böbe kezelését követően, és a kórházban köt ki. Betti szerint Rolandnak kell a kórház, mert az apja boldogsága árán szerezheti vissza Barbarát. Timi szakít Szilárddal.
3343. rész
Szilárd azt hiszi Timitől kapta az órát, de rádöbben, hogy azt Hoffmann hagyta az asztalán. Alexnek ez egy vissza nem térő alkalom, hogy kirúghassa Szilárdot, aki távozik Csillagkútról. Úgy tűnik, Roland visszaszerezheti a kórházat. Vali házassága sötét titkokat rejt. Böbe megérti, hogy Vali nem tudott róla, hogy fogamzásgátlót szed.
3344. rész
Barbara dühöng, amiért úgy fest, Roland visszakapja a kórházat, nem lát más megoldást Roland ellen, minthogy segít Alexnek. Böbe és Bandi Dekától vár segítséget Vali ügyében. Milánt érzékenyen érinti Vali sztorija, úgy érzi, tennie kell valamit. Adéllal valami nincs rendben, a Macsekban már nagyon rosszul érzi magát ezért Jenő érte megy.
3345. rész
Patrícia sztrájkot szervez Alexék ellen, Roland pedig üzen, hogy kell neki a kórház. Alex felolvassa Enikőnek és Barbarának Roland ügyvédjének a nyilatkozatát. Milán titokban megismerkedik Valival, de még nem tudni, mire készül. Adélt életveszélyes állapotban hozzák be a kórházba. Betti és Keller nem értenek egyet Rolanddal kapcsolatban.
3346. rész
Barbara manipulálni próbálja Patríciát és meggyőzi, hogy Rolandnál még Alex is jobb, így lefújják a sztrájkot. Alexék a válaszreakciójukon agyalnak. Milán megpróbál közel férkőzni Valihoz, de Csaba féltékenykedni kezd. Úgy tűnik, Adél számára van egy kísérleti gyógymód, de Gabi tiltakozik ellene. Tünde jelentkezne pultosnak a Macsekba.
3347. rész
Adél végül eléri, hogy beadják neki a kísérleti gyógyszert. Gabi elmondja Szláviknak, hogy nem tehetett mást, támogatta Adél döntését. Barbara minden eszközzel harcol Roland ellen, aki viszont minden lépéséről tud. Betti Kellerről lamentál, amikor Barbara megtudja, hogy Roland nem egyezik bele a válásba. Milán elvállal egy munkát Vali férjének.
3348. rész
Barbarát nem ingatja meg Roland figyelmeztetése, de Müller ajánlata elgondolkodtatja. Müller nem tartja butaságnak Betti gyanúját Kellerrel kapcsolatban, de Barbara szerint Keller nem ilyen aljas. Milán jelzi Valinak, hogy átlát a férjén. Adél minden jel szerint jól reagál a kísérleti gyógyszerre. Milán leszerződik Csabával és elkezdi a munkát.
3349. rész
Péter nem akar Alex és Roland között választani, de Roland visszautasíthatatlan ajánlatot tesz. Finta felajánlja Péternek, Roland hajlandó írásba adni, hogy újra Péter lesz az igazgató. Vali találkára hívja Milánt, de a véletlen már hamarabb összehozza őket. Dóra továbbra is gyereket szeretne, ami miatt összevesznek Kardossal.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

4. évad 13 részes

13/9.: Minden zugban poloska
Zajlik a jelölőgyűlés, ahol Frank és csapata a nagy nyilvánosság előtt Cathy Durant külügyminisztert támogatják alelnökjelöltként, a háttérben azonban egy másik forgatókönyvet követnek. Tom visszatér Underwoodék mellé, hogy szövegíróként segítse Claire-t. Conway és alelnökjelöltje Brockhart tábornok az IKR terjeszkedése miatt lépésre kényszerítik Franket, aki váratlanul meghívja magához a fiatal republikánus ellenfelét, így zárt ajtók mögött együtt nézik végig a jelölőgyűlés végkimenetelét.
13/10.: Felkelteni a Napot
Miután Durant rájön, hogy Frank átveri, megpróbálja kijátszani az elnököt. Tom Hammerschmidt tovább nyomoz Zoe halála körül, és új titkos szövetségesre lel Dunbar személyében. Claire Tom kíséretében ismét az anyjához megy, akinek az állapota egyre csak rosszabbodik. Seth nem hagyja tovább, hogy Doug fenyegesse, ő pedig kezdi azt érezni, hogy kicsúszik a keze közül az irányítás. A végéhez érő jelölőgyűlés nagy kérdése pedig az lesz, hogy sikerül-e átverni a párton Claire alelnökjelöltségét.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 10. rész
(83. epizód)
A tévéreklám felvétele után a gyanútlan Valentín meghívja a birtokára vadászni Enríquét, aki felismeri a kiváló lehetőséget.
Ana szeretné feljelenteni Marcót és Enríquét az üzlethelyiség szétveretése ügyében, de valójában Rita betegsége sokkal jobban foglalkoztatja.
Rita végre elszánja magát a műtétre.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

37. rész
Marcelo és Ramiro szembesül egymással – Evaristo hazugságai alapján kölcsönösen bizalmatlanok, ugyanakkor Ramiro felajánlja Marcelónak a lakását az átmeneti időszakra. Iñaki elhatározza, hogy meghódítja Ana Leticiát. Mariano felajánlja a lehetőséget Ana Laurának, hogy Velencében folytathassa a zongora-tanulmányait. Evaristo beköltözteti Orlandót a panzióba…
38. rész
Mariano felajánlja Ana Laurának, hogy folytassa a zenei tanulmányait Velencében, de a lány nem óhajtja elhagyni Mexikót. Santiago emlékképében megjelenik Ana Laura és Ramiro alakja, és a két férfi kezd megbékélni egymással. Ana Lucía visszafogadja a barátságába Orlandót. Iñaki elhívja egy bárba Ana Leticiát, és az este egy csókkal végződik…
39. rész
Marcelót egyre több emlékkép gyötri, és szinte két különböző személyiség hadakozik benne. Ramiro felajánlja, hogy segít neki az útkeresésben, s a két személy „kibékítésében”. Iñaki megismeri Ana Lucíát, és ekkor derül ki számára, hogy Ana Leticia és a testvére teljesen egyformák. A Danzaire lázasan készül az új darab bemutatójára, ahol az Alvarez del Castillo-család is megjelenik majd…
40. rész
Ramiro, Iñaki és Marcelo megbeszélik, hogy Ramirónak és Iñakinak gondoskodnia kell Ana Laura és Ana Leticia programjáról a bemutató idejére, nehogy szembesüljenek Ana Lucíával. Ramiro hosszú beszélgetést folytat Ana Laurával, melynek során kiderül, hogy a lány még mindig szereti őt, ugyanakkor elhatározta, hogy kitart Valentín mellett, hogy megvédje magát a további csalódásoktól. Soledad az előadás kezdete előtt tudja meg, hogy lánya a Danzairéval debütál a színpadon…
41. rész
Viridiana elmondja Julietának, hogy elássa a csatabárdot Marianóval, mert megsajnálta a férfit a gyászmisén. Ana Laura felajánlja a barátságát Ramirónak, ám Leonor igyekszik meggyőzni a lányt Ramiro őszinte érzelmeiről. Iñaki és Ana Lucía egy bárban mulatnak az előadás alatt, ahol Daniel is jelen van, és a két férfi összeverekedik. A Danzaire előadása óriási sikert arat, ám Soledad nem engedi vissza meghajolni a lányát a színpadra. Nerina bocsánatot kér Valentíntől, a fiú azonban hajthatatlan…
42. rész
Soledad megtiltja Ana Luciának, hogy fellépjen a társulattal. Természetesen ezt Remedios nem hagyja annyiban. Az előadás után Ernestina véletlenül összefut Marcelóval és a megdöbbenéstől elájul. Kórházba kerül, de nem akarja, hogy az unokái megtudják, hogy beteg. Iñaki rábeszéli Adrianát, hogy vegyen ki a céges kasszából egy összeget. Ana Leticia eléri, hogy ottmaradhasson Mariano házában. Ramiro pedig kinyomozza, hogy Ernestina felismerte Marcelót…
43. rész
Mariano meglátogatja Viridianát, hogy megköszönje neki, hogy visszavonta a fellebbezést. Soledad dolgozni kezd Viridianának és ott találkozik Marianóval. Ernestina elmondja Leonornak, hogy Marcelót látta meg, amikor rosszul lett. Ana Leticia felmegy Iñakihoz, amikor hirtelen kopognak az ajtón. Ana Lucia érkezik Iñakihoz, aki átviszi a lányt Ramiro lakásába, ahol Marcelo is ott van. Marcelo nem mondja el Ana Luciának, hogy ki a felesége. Ana Leticia felajánlkozik Ramirónak. Eközben Ana Laura is megjelenik, ám Iñaki megmenti a helyzetet, meghívja magához és elmondja neki, hogy szerelmes lett Ana Leticiába…
44. rész
Ana Lucia megkéri Santiagót arra, hogy addig ne keresse, amíg nem tudja eldönteni, mit akar. Ramiro ellenáll Ana Leticia csábításának. Ana Laura is megjelenik Ramiro lakásán. Szerencsére Iñaki és Ramiro megmentik a helyzetet és a két testvér nem látja meg Marcelót. Rodrigo nem akar jóban lenni Ernestinával. Orlando szerelmet vall Ana Luciának és megcsókolja a lányt, amit Maribel meglát. Valentin megjelenik Ernestinánál a kórházban és kérdőre vonja Marcelóval kapcsolatban…
45. rész
Ramiro elhatározza, hogy próbára teszi Ana Laura szerelmét: furfangosan be akarja bizonyítani neki, hogy Ana Leticia intrikái miatt váltak szét. Ramiro Marcelónak is elárulja a tervét, akit azonban őrült féltékenység gyötör. Soledad és Ana Lucía úgy döntenek, elhagyják Mexikóvárost…
46. rész
Iñaki megszerzi Ana Leticia íróasztalának kulcsát és fontos dologra jön rá. Ana Laura rájön, hogy Ana Leticia hazudik neki és Ernestinának. Ana Lucia úgy dönt, hogy kilép a társulattól. Anibal hiába próbálja erről lebeszélni. Remedios meglátogatja Marcelót. Ana Leticia vesz magának egy olyan parókát, ami hasonlít Ana Laura frizurájára. Mariano meghívja ebédelni Viridianát. Ramiro találkozik Ana Leticiával és azt mondja neki, hogy szeretné komolyan megpróbálni vele…

Német sorozatok

Cobra 11

XXI./15.
Üdvözlet Moszkvából
Paul és Semir egy divatbemutatón bukkannak fel, ahol egy Kruppa nevű bűnözőre akarnak lecsapni. Ám úgy tűnik, a bűnözőre más is vadászik: Natalia, aki az igazolványa szerint moszkvai zsaru. Krüger letiltja a további akciókról, ám amikor Natalia a Red Inferno nevű új drogról beszél neki, megengedi, hogy megfigyelőként részt vegyen a nyomozásban. Semir pedig befogadja az otthonukba. Később azonban különös dolog derül ki Nataliáról.
XXI./16.
A nagy dobás
Paul kiviszi a reptérre a barátnőjét, Lissyt, aki rég nem látott apját várja. Rainer elmondja lányának, hogy rablás miatt börtönben volt Thaiföldön. Lissy annyira csalódott, hogy látni sem akarja apját. Eközben az autópályán egy balesetben meghal egy régi banda tagja. Kiderül, hogy Rainer és társai korábban egy kommandós elit egység tagjai voltak, de leszerelték őket rablás miatt. Most a társak újból felkeresik Rainert, hogy vegyen részt egy utolsó nagy dobásban. Ő nemet mond, de a lányával megzsarolják.

Medicopter 117 – A légimentők

2. évad

7 Emberrablás
Amikor Alexandra von Mackenroth birtokára – egy baleset miatt – kihívják a mentőhelikoptert, az asszony magántitkára, Kai-Axel Nolte érdeklődve figyeli a fejleményeket. Nem az öntudatát vesztett Paul Wagner sorsa érdekli, kizárólag a helikopterrel foglalkozik. Nolte ugyanis azt a tervet forgatja a fejében, hogy elrabolja munkaadóját és hatalmas váltságdíjat követel érte. Nem kell sokat várnia a kedvező pillanatra.
8 Ámokfutó iskolabusz
Az egyik miniszter szívrohamot kap egy bordélyházban. Azonnal indul a mentőhelikopter a megmentésére, fedélzetén Dr. Michael Lüdwitz-cel és Katja Heinemannal. A botrány elkerülése érdekében azonban a miniszter egyik beosztottja mindenre képes, nemcsak a jegyzőkönyvek meghamisítására kész, hanem a repülési adatokat tartalmazó fekete dobozt is meg akarja kaparintani. Az iskolabusz sofőrje barátságot köt az egyik kis diákkal, aki különös érdeklődést mutat a járművek iránt. Ferdinand Lutz elmagyarázza a kis Alexandernek a busz működését. Egyik közös útjukon azonban a sofőr elveszti az eszméletét és a busz vezető nélkül száguld tovább. Még szerencse, hogy két fiú motoron követte az iskolabuszt, és míg az egyikük az ablakon keresztül próbál tanácsot adni Alexandernek, másikuk segítségért indul.
9 Gyilkosság a vadászaton
Egy kocogót futás közben megcsíp egy darázs. A férfi allergiarohamot kap és elveszti az eszméletét. A helyszínre érkező Dr. Gabriele Kollman tudja, ha nem cselekszik azonnal, a sportember megfullad.
Kamp és Schröder két együtt dolgozó bérgyilkos. Schröder rájön, hogy Kamp a saját zsebére is dolgozik, és ezen összevesznek. Végül Kamp leüti Schrödert és egy szakadékba löki. Egy sportrepülő veszi észre a férfi testét a hasadékban, és értesíti a mentőket. Az “A” mentőcsapat hamar a helyszínre érkezik, azonban nem tudnak visszaindulni, mert gépük felmondja a szolgálatot. Így a “B” csapatnak kell megkeresni a másik egységet.
10 A gyanú árnyéka
Schroeder és Kamp, a két üzlettárs vadászatra indul. Schroeder útközben bizalmasan elmeséli társának, hogy zavaros dolgokra bukkant az üzleti könyvekben. Kamp, attól való félelmében, hogy lelepleződik, puskájával fejbe vágja kollégáját, majd lelöki őt egy szikláról és balesetet színlelve mobiltelefonon értesíti a mentőszolgálatot. Azt viszont nem is sejti, hogy Schroeder még mindig életben van. Amikor viszont rádöbben fatális tévedésére, mindent elkövet, hogy szabotálja a mentőakciót.
11 Reménytelen bevetés
Ralf és Gabriele csúnyán összevész, és a férfi bánatában alaposan leissza magát egy bárban, ahol összeismerkedik Isabellával. Annyira részeg, hogy másnap este semmire sem emlékszik. Időközben az egységet egy nemi erőszak áldozatához hívják ki. Kiderül, hogy a nő, akit valaki megerőszakolt, nem más, mint Isabella. Sok szemtanú látta, amikor a lány Ralf társaságában távozott a bárból, ezért a rendőrség azonnal őt gyanúsítja a tett elkövetésével. Szerencsére Biggi és Gabriele – akik találnak valamit a helyszínen, ami arra utal, hogy más lehetetett a tettes – nyomozni kezd a saját szakállára.
12 A donor
A legénységet a schwanenbergi bíróságra hívják egy bombariadóhoz. Nem csak a szokásos riasztásról van szó, mert bekövetkezik a robbanás is, amelyben Wertheim ügyvéd súlyosan megsérül, miközben testével Biggit védelmezi. Az ügyvédet kórházba szállítják, és közben az is kiderül, hogy az elkövető egy egykori rendőrségi robbantási szakértő, aki valamikori munkáltatóin akart bosszút állni. A robbantási szakértőnek egy akció nem elég, elrabolja volt főnökét, a rohamosztag parancsnokát, akit egy kihalt gyártelepen akar felrobbantani.
13 Az utolsó pillanatban
Egy bevásárlóközpont megnyitó ünnepségén Julia Thorwald nyer egy utazást, méghozzá léghajón. Boldogan nézi, ahogy a gyermekei, Bodo és Iris elindulnak a nagy kalandra. A léghajó kormányosa azonban nem sokkal a start után elveszti az eszméletét. Bodo – a rádión kapott utasítások alapján – megpróbálja megállítani a járművet. A fiú azonban beveri a fejét, és ő is elájul. A mentőhelikopter segítsége az utolsó pillanatban érkezik.

3. évad

1 A levegő fogságában
Erich Troger és kislánya, Kathi hőlégballonozni indul, a magasban azonban Trogert váratlanul szívroham éri. Az apa minden erejét összeszedi és egy mező közepén sikerül leszállnia a ballonnal, de amikor földet érnek kiesik a kosárból és eszméletét veszti. Kathi kétségbeesetten igyekszik a földön tartani a ballont, ám a szerkezet mégis elszabadul, kosarában a rémült kislánnyal. Trogert hamarosan vadászok találják meg, és értesítik a légimentőket, akik kórházba szállítják a sérült férfit. Mindenki azt gondolja, hogy egy magányos kirándulót ért baleset, míg Max véletlenül megtalálja Troger adóvevőjét, melyben meghallja Kathi kétségbeesett segélykérését. Kiderül, hogy tönkrement a ballon hőszabályozója, és Kathi nem tudja irányítani a repülő monstrumot. A légimentők elindulnak megkeresni a reménytelen helyzetbe került kislányt, de a feladat teljesítése reménytelennek tűnik, mert ahogy megközelítenék Kathit, a helikopter által kavart légörvények tovább sodorják a hőlégballont.

Olasz sorozatok

A fátyolos hölgy /La dama velata/

12 részes

12/4. Eljátszott bizalom
Matteót elbocsátják a farmról, mert rátámadt Cornelióra, aki megerőszakolta Anitát. Ám Clara hiába harcol az igazságért, és próbálja védelmébe venni régi barátját, Matteót, apja is elvtelenül védi a “család becsületét”. Sőt, Guido segítségére sem számíthat, mert a férfi Adelaide és Cornelio ármánykodásának hatására féltékeny Matteóra. Clara így titokban finanszírozza Matteo mezőgazdasági tanulmányait. Clara és Guido kapcsolatát mélypontok és csodás magasságok jellemzik, míg végül kiderül, hogy Clara gyermeket vár. Adelaide attól fél, hogy Clara fiúgyermeket szül, és így ő és a fia, Cornelio elesnek az örökségtől, ezért semmitől sem retten vissza, hogy megakadályozza a gyermek világra jöttét.
12/5. Aurora
Clarának és Guidónak kislánya születik, Aurorának keresztelik. Anita kisfiút szül, de a család titokban tartja, hogy az apa Cornelio. Matteo feleségül veszi Anitát és vállalja az apaságot, hogy elkerüljék Cornelio zaklatását. Az esküvő után visszamegy az egyetemre. Újra felbukkan Gerard, a régi francia barát, és tovább zsarolja Guidót, aki ismét visszatér a kártyaasztalhoz, hogy ki tudja fizetni Gerard-t. Clara szomorúan veszi tudomásul, hogy férje újra régi züllött életét éli, de Guido egy lelkiismeretlen hazugsággal visszanyeri felesége bizalmát. Vittorio imádja kisunokáját, minden szeretetével elárasztja, amit Clarától megtagadott. Guidónak új üzleti tervei vannak, selyemüzemet akar alapítani, de nincs hozzá tőkéje. Vittoriót elviszi egy váratlan szívroham, Adelaide és Cornelio biztosra veszi, hogy a családi hagyomány szerint a rangot és a vagyont a família legidősebb fiú leszármazottja, vagyis Cornelio örökli.

 

Premier 2018-ban – Szívhelyzet /Acil Ask Araniyor/

$
0
0

Romantikus vígjáték kedvelőknek.

A sorozat a Sony Max oldalán nézhető. Premier minden hétköznap 16:50-kor.

Történet:

Sinan egy sikeres fiatal orvos, aki a kórház baleseti osztályán dolgozik. Egyedül lakik, és nagyon élvezi a csendes, eseménytelen életét. Egyik nap kora reggel zajra ébred, amint egy fiatal lány megpróbál beköltözni a szomszédos lakásba. Teljesen véletlenül Sinan megtudja, hogy Nisan, a lány, aki tönkretette a reggelét, az ő új segédorvosa. Sinan ezután kénytelen változtatni a napjain, mivel úgy tűnik, a nyugalom végleg elhagyja az életét.

 

Sorozatok a TV-ben 2018. május 7. és május 20. között

$
0
0

Fontos premier most nem lesz.

Jelenlegi sorozataim

  • A bosszú /Intikam/ 2. évad  minden hétköznap  15:30, Sony Max – török sorozat jó – májusban véget ér
  • A fátyolos hölgy /La dama velata/ szerda 21:35, Duna TV – olasz sorozat jó – véget ér a nyáron
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepes – véget ér a nyáron
  • A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/ minden hétköznap 17:15, m3 – koreai sorozat jó – véget ér a nyáron
  • A Tanár 1. évad szombat 20:00, RTL Klub – magyar sorozat  közepes májusban véget ér
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Dragon Ball Super minden hétköznap 16:00, VIASAT6 – japán sorozat  közepes
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 1. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Fear the Walking Dead 4. évad hétfő 23:00, AMC – amerikai sorozat gyenge – véget ér a nyáron
  • Feriha /Adini feriha koydum/ minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mysteres de l’amour/ 8. évad minden hétköznap 16:50, Izaura TV – francia sorozat közepes májusban véget ér
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Sissi hercegnő kalandjai 2. évad minden hétköznap  13:50, Kiwi TV – olasz sorozat  közepes májusban véget ér
  • Szívhelyzet /Acil Aşk Aranıyor/ 1. évad minden hétköznap  17:00, 0:00, 11:00, Sony Max – török sorozat közepes – véget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • Westworld 2. évad vasárnap 22:15, HBO – amerikai sorozat gyenge – véget ér a nyáron

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Koreai sorozatok

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/

62 részes

16
Tokmán összetalálkozik Jilsuk-kal a palota udvarán, és rádöbben, hogy a férfi megvakult. Miután sikerült beférkőznie Misil bizalmába, mindenképpen ki akarja deríteni, hogy mi az a titkos dolog, amit a Szui birodalomból érkezett kereskedők hoztak az országba. Szoli főpapnő szerint, mivel baljóslatúan alakul a bolygók állása, Misilnek engesztelő rituálét kell elvégeznie. Misil minden ilyen rítus alkalmával állítólagos kinyilatkoztatást kap, és új követeléssel áll elő…
17
A ravasz és számító Misil nagyasszony állítólagos mennyei sugallatának megfelelően ötezer gájai származású lakos kiűzését kezdik meg az országból. A gájaiak elleni lépések nagyon érzékenyen érintik a jóképű Kim Jusin parancsnokot, hisz az ő családja is az egykori királyságból származik. Tokmán eközben rádöbben, hogy az a dísztőr, amit gyermekkorától kezdve magánál tart, nem más, mint a királyi udvar ereklyéje. Tokmán elhatározza, hogy magától az uralkodótól próbál választ nyerni kérdéseire…
18
Tokmán vakmerő elhatározása, amellyel közvetlenül az uralkodótól akart választ nyerni kérdéseire, csaknem tragédiához vezetnek. Eközben Cson-mjong hercegnő is egyre inkább gyanítja, hogy nem egyedüli gyermeke az uralkodói párnak. Fokozatosan fény derül a Sárkányvirág alakulatban szolgáló Tokmán legféltettebb titkára is.
19
Tokmán nagyon megdöbben, hogy Jusin hváráng már régóta tudott legféltettebb titkáról. Amikor Cson-mjong hercegnő is megtudja, hogy Tokmán valójában lány, már nincsenek többé kétségei arról, hogy külföldre menekített ikertestvéréről van szó. A hercegnő és Jusin is nagyon aggódik, hogy ha kitudódik Tokmán származása, akkor nagy veszélynek lesz kitéve…
20
A királyné végre találkozhat külföldre menekített leányával, Tokmánnal, akit nagyon megráz királyi származása. Eközben Szolvon hadügyminiszter emberei addig vallatják Dzsukbáng katonát, amíg az kénytelen fontos információkat elárulni Tokmánról. Az uralkodó attól tart, hogy az ikerhercegnők születésének napvilágra kerülése véget vethet uralkodásának.
21
Jusin hváráng kimenekíti Tokmánt a palotából. A gonosz Misil nagyasszony eközben megtudja, hogy az elveszett ikerhercegnő azonos az egyszerű katonaként ismert Tokmánnal. Üldzse elnök eközben a királyi trón védelme érdekében elhatározza, hogy végez Tokmánnal, s ehhez megszerzi Kim Szo-hjon úr támogatását is. Üldzse azt ígéri Kimnek, hogy közreműködése esetén fia, Jusin hváráng frigyre léphet Cson-mjong hercegnővel…
22
Szinte az egész királyi udvar Tokmánt üldözi, csak Jusin és Cson-mjong hercegnő áll mellette. A menekülőknek egy falusi fiú, Bi-dám is segít. Üldözőik elől végül egy járvány sújtotta faluban keresnek menedéket. Bi-dámot mestere, Munno komolyan leszidja azért, mert védelemből megölt másokat. Mikor Bo-dzsong és Szolvon felajánlják Bi-dámnak, hogy a vadgyömbérért cserébe adja át nekik Tokmánt, a fiú beleegyezik. Bi-dám egy csellel börtönbe zárja Jusint, és elindul Tokmánnal, hogy átadja őt üldözőinek…
23
Tokmán, Jusin és Bi-dám sikeresen megszöknek üldözőik elől, és egy barlangban találnak menedéket. Jusin nem akarja elhinni, hogy Tokmán öngyilkos akart lenni. Bevallja szerelmét Tokmánnak, és azt javasolja: hagyják el együtt Sillát. Eközben Cson-mjong hercegnő Álcson hváráng segítségét kéri: keressék meg a menekülőket. Szoli főpapnő szövetkezik Mi-szenggel…
24
Jusin hváráng, Tokmán és Cson-mjong hercegnő megpróbálnak egérutat nyerni üldözőik elől. Szoli főpapnő és Mi-szeng nagyúr parancsára Tenámbó mérgezett nyilat lő Tokmánra, de a nyíl végül is Cson-mjong hercegnőt sebzi meg. Tokmán és Bi-dám a legközelebbi faluba rohannak, hogy megszerezzék a szükséges gyógyfüveket a hercegnő megmentéséhez…
25
Silla egész lakossága szörnyű tragédiaként éli meg Cson-mjong hercegnő elvesztését. Tokmán úgy dönt, hogy elhunyt nővére akaratával ellentétben mégsem hagyja el az országot, hanem bosszút áll az ármánykodó Misil nagyasszonyon. Eközben kiderül, hogy napfogyatkozás közeleg, ami ismét jó alkalmat kínálhat Misilnek, hogy a mennyei akaratra hivatkozva befolyásolja az ország lakosságát…

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Első évad 183 rész

162. rész
Ugyan Ipeket szomorúsággal tölti el, hogy Aliye nem fogadja el a döntését Amerikával kapcsolatban, sőt anyja kijelenti, ha elmegy, a családból is kitagadja, Ipek mégis az utazás mellett dönt. Eközben Melih és Zeynep nehezen ugyan, de ráveszik Meleket, hogy mozduljon ki, mielőtt eluralkodik a depresszió felette. Talán Melek így pont belebotlik Elifbe és Sürkanba, akik Nihat kérésére épp telefont vesznek fegyveres őrük vigyázó szemei előtt?
163. rész
Az árus, aki bagelt adott el Elifnek és Sükrannak, meglátja a plakátot, amelyet Selim és Zeynep tett ki Elif eltűnésekor. Felhívja a számot, és elmondja Meleknek, hogy látta az eltűnt lányt. Melek szól Melihnek, és Zeyneppel együtt elkezdik keresni Elifet azon a környéken, ahol a bagel árus látta. Melih a rendőrséget is értesíti. A városban Elif titokban eltesz egy plakátot, amin ő van és az anyja telefonszáma.
164. rész
Bekir kitessékeli Elifet a kocsiból, és Nihat megmondja neki, hogy menjen vissza a kunyhóba. Elif észrevesz egy mobiltelefont a csomagtartóban, és titokban megszerzi, mielőtt a három férfi elmenne a kocsival. Előveszi a plakátot, és megpróbálja felhívni az anyját, de nincs térerő. Sükran keresni kezdi őt. Selim erősen kritizálja az anyját, amiért a gyerekeire akarja erőltetni az akaratát. A rendőrkapitány hazaküldi Meleket, de megígéri neki, hogy felhívja, ha van új hír Elifről.
165. rész
Elif felhívja Meleket, de mielőtt elmondhatná, hogy hol van, Sükran utoléri és elveszi a tőle a telefont. Aliye következetes némasággal bünteti Ipeket. Kenan elmondja Ipeknek, hogy anyjától megtudta, hogy Macidével régen örökbe fogadták Meleket. Veysel Melih nyomába ered, hogy megtudja hová megy a CD-vel, majd ellopja azt Efruz papa műhelyéből, ahol Melih véletlenül ott felejtette. Aliye a viselkedésével és a hazugságaival lassan mindenkit önmaga ellen fordít a házban.
166. rész
Arzu bevallja Aliyének, hogy visszatért az emlékezete. A rendőrség megkezdi a keresést a bemért mobil alapján. Melih sejti, hogy ki vihette el a táskáját, ezért a keresésére indul. Sükran folyamatosan megkötözve tartja a lázongó Elifet. Melih pénzt ajánl fel Muratnak, ha visszaszerzi Veyseltől a CD-t. Ipeknek is egyre gyanúsabbá válik, hogy talán lehet összefüggés Aliye viselkedése és Melek szüleinek a halála között, ezért azt javasolja Kenannak, hogy beszéljenek Melekkel.
167. rész
Selim megtalálja Elifet az erdőben, azonban mielőtt biztonságba tudná helyezni, Sürkan hátulról leüti egy husánggal. Zeynep kórházba viszi őt, ahol kiderül ugyan, hogy szerelmének semmi baja, azonban a közjáték elég időt adott Sürkannak, hogy elmeneküljön. A stressz és Elif szavainak együttes hatására a nőt hallucinációk kezdik gyötörni halott fiáról…
168. rész
Selimet kiengedik a kórházból, azonban ahelyett, hogy kicsit pihenne, rögtön Elif keresésére rohan. Eközben Aliye megfenyíti Arzut, hogyha a menye nem, majd Ő mondja el az igazat Kenannak; viszont Arzu ezt annyira szeretné elkerülni, hogy kétségbeesésében megmérgezi az anyósát. Eközben Melek és Melih találnak egy viskót az erdőben, ahol a nyomok arra utalnak, hogy Elif és az őt elrabló nő éltek. Találnak egy papírcetlit, mely szerint a nő és a lány a folyóhoz mentek.
169. rész
Melek és Melih elkapják Sükrant a folyópartnál. Sükrant elviszi a rendőrség, és Elif végre visszakerül az anyjához. Selim és Zeynep ekkor érnek oda, és Selim meglátja Melihet. Kérdőre vonja, hogy mit akar Melektől és Zeyneptől, de Melih tagadja, hogy tervezne bármit is. Végül Zeynep elmondja, hogy Melih Melek testvére. Erre Selim haragra gerjed, mert Zeynep ezt elhallgatta előle.
170. rész
Zeynep hiába megy el Selimhez, ő meg sem hallgatja, csak kiabál vele. Végül az egész család szemtanúja lesz annak, ahogy Selim szakít Zeyneppel. Aliye később elkezdi magyarázni Selimnek, hogy ő megmondta, erre Selim elviharzik, és kimegy a tengerpartra. Odahívja Melihet, hogy mindent magyarázzon meg. Melih elmondja, hogy a húgát keresve ismerkedett meg az Emiroglu családdal, de Selim nem hisz neki.
171. rész
Kenan dührohamot kap, amikor rájön arra, hogy Arzu már mindenre emlékszik, de elhallgatta. Hiába faggatja Arzut, aki továbbra is szemérmetlenül hazudik. Tugce szomorú a szülei vitája miatt. Aliye bevallja Ipeknek és Selimnek, hogy tudott Arzu állapotáról, de azt akarta, hogy Arzu mondja el Kenannak. Seyda számonkéri Nadiron, hogy honnan szerezte a nyakláncot, mert amikor Arzu meglátta, tolvajnak nevezte, azt állítva, hogy a nyakék az övé.

Ezel

Magyarul 1. évad 110. rész
2. évad 80. rész

91.
Ezel meglátogatja apját és ott találja Temmuzt a műhely előtt. Kenan ebben a percben hívja fel telefonon. Yusuf tevre beválik, Ali fogságba esik. Cengiz megjelenik a börtönében. Eysan és Kenan összeszólalkoznak.
92.
Cengiz újabb árulót talál Ezel csapatában, így egy lépéssel mindig előttük jár. Ezel elmondja Tefónak, hogy Sebnem játszik össze az ellenséggel. Tefo képtelen elhinni, és be akarja bizonyítani a nő ártatlanságát.
93.
Tefo és a többiek be akarják bizonyítani Sebnem ártatlanságét, ezért csapdát állítanak neki, amibe a nő bele is sétál. Tefo látja, amint Cengizzel találkozik, majd tetten éri csomagolás közben. Vita közben leüti a nőt. Cengiznek elege van Sebnem hamis jelentéseiből, ezért parancsot ad a nő kivégzésére.
94.
Ali olyan dokumentumokat talál, amik bizonyítják, hogy Sebnem drogfüggő. A feldúlt Tefo fegyvert fog Alira. Sebnem éppen Tefóval beszél telefonon, amikor Temmuz megjelenik, hogy magával vigye. Ezt ugyan sikerül megakadályozni, de Ezel döntése még mindent megváltoztathat.
95.
Ezel elmegy Serdar címére, mert végleg le akar számolni vele. Ali megpróbálja észhez téríteni és megértetni vele, hogy ez biztosan csapda. Cengiz azt tervezi, hogy Ezel lője le Eyşan apját a nő szeme láttára, hiszen ezzel örökre elszakíthatná őket egymástól. Serdar megtudja az igazat Ezelről.
96.
Ezel egy feltétellel hagyja életben Sebnemet, ha Tefo teljes felelősséget vállal érte. A férfi megkéri Tefót, tanítsa meg embert ölni. Ramiz megtudja, hogy Ali és Azad együtt vannak és nem örül neki. Kenan és Eysan egyre inkább közelebb kerül egymáshoz. Az elrabolt Serdar bevallja, hogyan ölte meg Eysan nagynénjét és Ezel öccsét. A sokkolt Eysan mindent hall.
97.
Ramiz összegyűjti egykori barátait és közösen próbálnak hatni Juszufra. Eyşan azt hazudja Cengiznek, hogy Ezel lelőtte az apját. A valóságban Serdar csak megsérült és bujkál, a lánya nem volt képes végezni vele. Ezel előtt azonban nem sokáig lehet titkolni az igazságot.
98.
Serdar felhívja Cengizt és segítséget kér tőle, de Cengiz informálja erről Kenant. Tefo bejelenti a házassági tervét Ezelnek. Sebnem újabb jelentést ad Cengiznek. Tefo megtudja, hogy a nő ismét beszélt az ellenséggel. Ali megpróbál távolságot tartani Azadtól.
99.
Juszuf és Cengiz megpróbálja rávenni Ezel üzletfeleit, hogy inkább Alival tárgyaljanak. Azt remélik, ezzel összeugraszthatják a két barátot. Ezel valóban vitába keveredik Alival emiatt. Cengiz nehezen viseli Kenan Eyşan iránti érdeklődését. Kenan hosszú idő elteltével ismét találkozik Selmával, a múlt is szóba kerül. Ramiz egyik döntésével maga ellen fordítja Ezelt.
100.
Eyşan eltűnik, a feldúlt Cengiz mindenhol keresteti, mivel attól fél, a nő újabb öngyilkossági kísérletre készül. Kenan talál rá a nőre az utolsó pillanatban. A férfi nem lát más lehetőséget a lebeszélésre, ezért bevallja, hogy Bahar és Mert halála is az ő lelkén szárad. Juszuf és Necip Ezel életére törnek.
101.
Ezel és Bade egyre közelebb kerül egymáshoz. Sebnem ellopja Bade telefonját és arról ad jelentést Cengiznek. Cengiz új szövetségesével megtervezi Ali és Tefo meggyilkolását. Temmuz feladta, hogy végezzen Ramizzal, Ezellel és Azaddal. Ezel rájön, hogy Bade hamis lakcímet adott meg, ezért kirúgja a lányt.
102.
Tefo követi Badét hazáig. Temmuz újabb adag drogot fecskendez be Sebnembe és azt akarja, hogy árulja el Ramiz hollétét. Eyşan felkeresi Ezelt és megpróbál kibékülni vele, de sikertelenül, mert Ezel úgy érzi, már másik nőbe szerelmes. Ezel és Tefo ellenőrzik Bade mobilját és megtalálják Cengiz számát. Juszuf Ezel családjával is végezni akar.
103.
Ezel hazaviszi Badet és bemutatja a szüleinek. Ramiz át akarja ruházni a hatalmát Ezelre, de ezt szeretné Ali is. Kenan mindazok ellenére, amit Cengiz tett Juszuffal, maga mellett akarja tudni a férfit. Ramiz úgy dönt, az lesz az utódja, aki a legsikeresebben tudja lezárni a Sebnem-ügyet.
104.
Ali átveszi a vezetést, amitől Azad nem boldog, hiszen ő egy egészen más férfiba szeretett bele. Eyşan felkeresi Bade műhelyét, és azt akarja tőle, hogy álljon félre. Bade kidobja Eyşant. Ramiz választás elé állítja Alit: Azad vagy a munka. Sebnem ismét Cengiz mellé áll.
105.
A pókerjátékot, ahol legféltettebb értékeik a nyeremények, Cengiz nyeri meg. Ezel teljesen össze van zavarodva Eyşan miatt. Ali emlékezteti arra, hogy Eyşan nem megbízható. Kenan értesíteni akarja a rendőrséget Ezel személyazonosságáról. Ali megbízza Tefót, hogy ölje meg Kayát. Ezelt letartóztatják a rendőrök.
106.
Kenan elmondja a tervét Eysannak, a rablás miatt Alit és Cengizt is börtönbe akarja jutattni. Azonban hajlandó visszalépni, amennyiben Eysan is úgy akarja. Ezelt csak az segítené ki a börtönből, ha a szalag a rendőrségre kerülne, de ebbe Ali nem egyezik bele.
107.
Ramiz emberei elkapják a rejtőzködő Alit, de Ezel nem engedi bántani. Ali végül elmegy a rendőrségre és mindent bevall. Cengizt letartóztatják. Eyşan segítségével lehallgatják Kenant és a felvételeket elküldik a kerületi államügyésznek.
108.
Ramiz emberei elkapják a rejtőzködő Alit, de Ezel nem engedi bántani. Ali végül elmegy a rendőrségre és mindent bevall. Cengizt letartóztatják. Eysan segítségével lehallgatják Kenant és a felvételeket elküldik a kerületi államügyésznek.
109.
Ramiz és Kenan találkoznak és kiegyeznek a tűzszünetben. Azad elmondja Badének, hogy terhes. Kenan eléri, hogy áthelyezzék az utána szaglászó rendőrkapitányt. A távozó Engin még átad egy titkos dokumentumot, amelyből fény derül a Selma, Ramiz és Kenan közötti titkos kapcsolatra. Cengiz megbízza Sebnemet, hogy férkőzzön vissza Azad bizalmába. A nő hamarosan ki is deríti, hogy Azad abortuszra készül.
110.
Ramiz hajlandó átadni a helyét Alinak, ha az lemond Azadról. Ali végül Azadot választja és meg akarja kérni a kezét. Bade elmondja Alinak, hogy Azad terhes és el akarja vetetni a gyereket. Eysan figyelmezteti Ezelt, hogy Temmuz le fogja lőni Azadot. Bade meglátja őket és félreérti a helyzetet.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

39. rész
törökül 15/3
Emir különleges utat választ Feriha szívének visszahódítására. Hatice és Zehra között újra felszínre törnek a régi ellentétek. Koray próbálja vigasztalni Handét, de a lány hajthatatlan. Feriha kiönti a szívét Gülsümnek.
40. rész
törökül 15/4, 16/1
Hande egyre rosszabb állapotba kerül. Végül elkeseredésében nagy lépésre szánja el magát. Aysun szörnyű hírt kap, melyről először Ünallal beszél. Emirt egyre inkább megviseli Feriha elutasítása, míg a lányt pedig az, hogy így kell bánnia szerelmével.
41. rész
törökül 16/2
Nehir és Koray egyre inkább aggódni kezdenek Handéért. Halilt szörnyen bántja Feriha hanyagsága, és emiatt Serife is úgy érzi, cselekednie kell. Emir kétségbeesésében tesz egy utolsó próbát, hogy megtörje Feriha ellenállását. Mindeközben Mehmet és Seher egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Lara pedig egy tüntetésen vesz részt.
42. rész
törökül 16/3
Riza bejelenti a családnak, hogy fuvarozócéget alapítottak Veysellel. Sanem megtudja, hogy egy régi kedves ismerőse, Levent Isztambulba érkezett, és meg is látogatja a férfit. Cansu terve sikeresnek bizonyul, és belefut Emirbe az edzőteremben. Canan, Hande édesanyja két nap után veszi észre, hogy a lánya nincs a házban. Feriha kényszerből beleegyezik, hogy Emirrel legyen párban az egyik iskolai projektben.
43. rész
törökül 16/4, 17/1
Cansu a fellegekben jár, amióta összefutott Emirrel. Hande felhívja Emirt, aki elmegy a lányért, hogy hazahozza, de útközben balesetet szenvednek. Zehra rájön, hogy Emir az a fiú, akinek a kocsiját Mehmet összetörte. Feriha bemegy a kórházba, annak ellenére, hogy az anyja minden eszközzel próbálja visszatartani. Cansu is tudomást szerez a balesetről, és annyira kétségbe esik, hogy Sanem és az apja nyugtatót adnak neki.
44. rész
törökül 17/2
Mindenki a kórházba siet, hogy Emir és Hande állapotáról érdeklődjön. Feriha sok időt tölt Emir mellett, ezzel gyanút keltve apjában és a vőlegényében is. Cansu magából kikelve beviharzik a kórházba.
45. rész
törökül 17/3
Mehmet igyekszik közelebb férkőzni Seherhez. Sanem ismét ellátogat Levent hajójához. Feriha minden szabad percét Emir mellett tölti a kórházban, és várja, hogy szerelme magához térjen. Halil mindeközben egyre nehezebben viseli menyasszonya távolságtartását.
46. rész
törökül 17/4, 18/1
Miután Emir végre magához tér, Feriha komoly elhatározásra jut az eljegyzéssel kapcsolatban. Döntését azonban Halil és a szülők sem fogadják el egykönnyen. Mindeközben Cansu egyre jobban aggódik Emirért, Koray pedig Hande felépüléséért.
47. rész
törökül 18/2
Emirt és Handét hazaengedik a kórházból. Emir nagyon boldog, hogy visszakapta szerelmét, ám Hande továbbra is maga alatt van. Riza vállalkozása nem indul zökkenőmentesen, Zehra számára azonban egyre több megbízás érkezik: többek között Hande édesanyjától is…
48. rész
törökül 18/3
Veysel kitalálja, hogy ünnepélyes megnyitót kell tartani a Rizával közös fuvarozó vállalkozásuknak. Sanem elhívja Zehrát takarítani Levent jachtjára. Halil miatt a szülei is elmennek az üzlet megnyitójára, ahol Serife hatalmas jelenetet rendez. Hande és Lara elkezdik szervezni a divatbemutatót, amire Emirt és Korayt is felkérik modellnek. Cansunak és Ferihának is komoly fejtörést okoz, elmenjenek-e az eseményre, bár egészen más okokból.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

6. rész
Hulya is beállít a vacsorára, éppen akkor, amikor a lerészegedett Ilyas is hazatér és bevallja Mehmet Emirnek, hogy hazudtak és Efsun, nem az ő lánya. Nuran őrjöng, mire Efsun megkéri Hulyát, hogy nézzék meg a DNS teszt eredményét. Az egész család meglepődik az eredményen, kivéve az érintettet. Mehmet Emir arra készül, hogy hozzáköltözik a lánya
7. rész
Ates azzal keresi fel Bahart, tudja-e hol van Efsun nagyapja? Efsun közben beköltözik a villába és élvezi a rázúduló gazdagságot, sőt megkapja Fulya bankkártyáját is, hogy vegyen magának ruhákat. Bahar viszi haza a vásárolt dolgokat és Mehmet Emir behívja, hogy beszélgessenek, majd felajánl neki egy állást a cégénél. Ates követi Efsunt és látja, hogy Alppal találkozik
8. rész
A szomszédok élénk érdeklődésétől övezve Nuranék elköltöznek. Ekkor nem is sejti még, hogy nem a villába költözhetnek be, hanem csak a melléképületbe. Atest zavarja, hogy Efsun nagyapja csak úgy eltűnt a semmiben. Ráadásul hamarosan betoppan Osman, Yusuf unokaöccse, aki szintén a nagybátyját keresi
9. rész
A cselédszállásra beköltözve Nuran majdnem elszólja magát Bahar előtt Yusuf halála kapcsán. Mehmet Emir úgy dönt, hogy a nevére akarja venni Efsunt. Hulya, a cseléddel, Beyzával köt szövetséget, hogy kipuhatolja, mik Nuranék szándékai. Ates egyre inkább összebarátkozik Baharral, amit Efsun féltékenyen szemlél. Mehmet Emir hitelkártyát ad lányának azzal, hogy költhet, amennyit akar. Osman még mindig Yusuf után kutat
10. rész
Hulya továbbra sem kedveli Efsunt, sőt kimondottan élvezte, amikor Efsun teniszezéshez magassarkúban és kisminkelve jelent meg. Bahar megkezdi az asszisztensi munkát és még pénzt is kap Mehmet Emirtől, hogy szép ruhákat vegyen magának. Ates felajánlja ehhez a segítségét. Efsun otthon kikel magából, amiért gúnyt űznek belőle. Később ráveszi Atest, hogy vigye el szórakozni
11. rész
Osman Ilyas-t faggatja Yusuf eltűnése miatt, Mehmet Emirre gyanakszik. Ilyasnak bűntudata van, tisztázni akarja a helyzetet, Nuran lebeszéli. Atesnek ismét rémálma van, egy gyerekkori emlékről. Az anyja felviszi egy szobába, és elbújtatja az ágy alá. Ates a szülei halála miatt akar bosszút állni, Mehmet Emirt teszi felelőssé. Megjelenik egy cikk arról, hogy Bahar Mehmet Emir eltitkolt lánya
12. rész
Efsun azt kéri Alptól, hogy vegye feleségül Bahart, majd munkát szerez neki a cégnél, mint biztonsági őr. Ates elmondja Baharnak, hogy közte és nővére között nincsen semmi. Ilyas fel akarja adni magát, Nuran győzködi, hogy ne tegye. Ilyas végül azt mondja Osmannak, hogy Mehmet Emir Atahan a tettes. Ates kikéri a cég kimutatásait 1992-ből, de kiderül, hogy pont arról az évről hiányoznak az adatok
13. rész
Mehmet Emir sajtótájékoztatót tart, tisztázza a félreértést, és bemutatja az igazi lányát, Efsunt. Ates este visszamegy az irodába, hogy Mehmet Emir számítógépéről megszerezze a bizonyítékot, de Bahar rajtakapja. Azt mondja, a cég évfordulós ünnepségéhez keresett adatokat, kéri Bahart, hogy legyen ez a közös titkuk. A rendőrök ki akarják hallgatni Mehmet Emirt Yusuf eltűnése miatt
14. rész
Efsun azt mondja az anyjának, hogy látogassa meg Sakinét, és szedje ki belőle, mit tud. Ilyas megtudja, hogy ünnepséget rendeznek a régi kertjükben, odamegy, és kidob mindenkit. Sakinének gyanús a viselkedése. Asim rosszul érzi magát a bőrében, el akar válni Hulyától. Ates és Bahar együtt ebédelnek, amikor megjelenik Efsun és lelkendezik, hogy milyen nagy szerelem van Bahar és Alp között
15. rész
Adile unokahúga, Esma érkezik meg, kicsi fiacskájával. Egy időre Adile-nál akarja hagyni a kisfiút, ám Adile ezt mereven visszautasítja, de Fulya – aki beleszeret Aliba – megengedi, hogy a kisfiú a villában maradjon. Efsun titkos randevúra megy Alppal, egy szállodában találkoznak. Ates, aki régóta gyanakszik Efsunra, névtelen üzenetet küld Baharnak, hogy lebuktassa a szerelmeseket. Nurant és Ilyast rendőrök viszik el Yusuf eltűnésének ügyében.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

274. rész
törökül 4×25/2, 128/2. rész
Rüsztem nyomozni kezd a felkelés ügyében, és egyre biztosabb benne, hogy Ahmed pasa és Szelim szövetkeztek egymással Bajaziddal szemben.
Hürrem nem tudja elhinni, hogy bármelyik fia is a testvére ellen fordulna. Szembesíti Szelimet, de titokban megfigyelteti.
Hürrem ellenségei feláldozzák Mahidevran jó hírét is, aki ezért elveszíti minden anyagi forrását.
275. rész
törökül 4×25/3, 128/3. rész
Hürrem nem akar fiai között választani, Mihrimah azonban követeli, hogy végre döntse el, melyik herceget támogatja a trónon.
Rüsztem pasa megpróbálja tőrbe csalni Ahmed pasát, és úgy intézi, hogy az uralkodó fültanúja legyen a beszélgetésüknek.
Nurbanu fél, hogy Bajazid kerül majd a trónra, és ezért Fatma szultána kegyeit keresi.

Magyar sorozatok

A Tanár

1. évad 8 részes

1. évad 7. rész
Amikor a 16 éves Janó az iskolaév közepén középiskolára vált, egy meglepetés vár Szilárdra, akinek évekkel ezelőtt szenvedélyes viszonya volt Janó anyjával. Klaudiának fel is tűnik a hasonlóság Janó és Szilárd között.
Nemsokára Szilárdban is felmerül, hogy egykor nem csak a téves telefonszám volt-e az egyetlen, amit Janó anyjánál hagyott. Amikor pedig Janónak még problémája is akad az iskolában, rájön: nem is olyan könnyű apának lenni…
1. évad 8. rész
(évadzáró epizód)
Az iskolaév a végéhez közeledik, a bizonyítványokat már megírták és először senki sem aggódik különösen amiatt, hogy a kaotikus Hasszán hiányzik az óráról. Ám Szilárd megtudja, hogy Hasszánt keresi a rendőrség, ezért ő is a keresésére indul.
Amikor végül rátalál Hasszánra, Szilárd szembesül a probléma nagyságával: Hasszánnak el kell hagynia az országot, méghozzá néhány órán belül!
Klaudia és Szilárd számára elindul a versenyfutás az idővel – azért is, mert aznap nem csak Hasszánnak kell elhagynia az országot…

Barátok közt

20. évad

8881-8890. rész
László arra gyanakszik, hogy Gizella megcsalja.
Zsolt megsértődik Rudiékra, ezért Tóbiáshoz költözik, akinek totálisan felforgatja az életét.
Pétert csalódás éri Hannával kapcsolatban, ami arra ösztökéli, hogy átgondolja kettejük dolgát.
Vajon Timi lebukik, amikor hazudik a szüleinek?
Gigi és Ádám csúnyán összevesznek.
Krisztián egy félreértés miatt Alizra támad.
Nóra elvállal egy új ügyfelet, ám nem sejti, hogy a nőnek Miklóshoz is köze van.
8891-8900. rész
Krisztián gondba kerül az álomesküvő finanszírozását illetően.
Attila féltékeny lesz Júliára és Miklósra, ám közben ő maga is gyanúba keveredik.
Vilmos gáláns gesztust tesz ellenlábasa felé.
Hanna és Balázs veszekedése váratlan fordulatot vesz.
Timi szorult helyzetbe kerül az iskolai levelek miatt.
Zsolt bármire képes, csak hogy gyógyszerhez jusson, amivel magára vonja azok haragját is, akik eddig még egyáltalán szóba állnak vele.

Jóban rosszban

14. évad

3350. rész
Péter garanciát keres a lánya védelmében és Aliz javaslata működőképesnek látszik. Kardos és Dóra nem jutnak dűlőre, de egy sürgős műtét közös cselekvésre kényszeríti őket. Dóra Mónikának mérgelődik, amikor Kardos hívja telefonon, hogy menjen vissza a kórházba és segítsen a kismamának. Vali kiakad, amiért Böbétől kiszivárogtak a titkai.
3351. rész
Roland visszautasítja Péter ajánlatát és egy váratlan húzással meglepi Barbarát. Barbara és Zseni döbbenten konstatálja, hogy Roland visszaküldte aláírva a válási papírokat. Dóra sikeresen elvégzi a műtétet és Kardos is hajlandó végre őszintén beszélni Dórával. Milán találkozik Valival a parkban, ahová Tünde is elkíséri.
3352. rész
Alex apja visszatér, és a kezébe veszi a kórházért folytatott harc irányítását. Dóra rosszullétei fokozódnak, és baljós előérzete lesz Kardos műtétjével kapcsolatban, miután Gyöngyi kártyát vet neki. Milán egyre nehezebben tagadja, hogy vonzódik Valihoz. Miután Csaba elmegy, Milán bevallja Valinak, hogy tényleg tetszik neki a lány.
3353. rész
Faragó új harcot indít a kórházért, Betti eltűnik, és senki nem tud róla semmit. Kiderül, hogy mi az oka Dóra rosszulléteinek. Viktor átnyújtja Dórának a laboreredményeit, aki döbbenten látja, hogy kisbabát vár. Kardos állapotában drámai fordulat áll be. Milán és Vali végre nyíltan beszélnek az érzelmeikről és Tünde is ugyanezt várja el Milántól.
3354. rész
Müller Betti eltűnése miatt Zseninek is feltesz pár kérdést. Betti továbbra sincs sehol, az egyetlen nyom Kellerre mutat. Kardos magához tér az életmentő műtét után, de megszólalni nem tud, hangszálbénulása van. Milán békülni próbálna, de Tünde ellenséges vele. A fiú bevallja Vali csókját Tündének, aki erre közli, hogy elköltözik.
3355. rész
Bettit keresi mindenki, Barbara pedig Konrádékhoz fordul. Milán Aliztól próbálja meg kideríteni mi lehet Tündével. Tünde titokban megkörnyékezi Valit. Kardos nagyon rosszul viseli a szövődményt, Dórának nincs alkalma elmondani neki, hogy kisbabát várnak. Dóra szeretné Viktorral elvégeztetni a terhességével kapcsolatos kontrollvizsgálatokat.
3356. rész
A rendőrök Rolandot sejtik Betti eltűnésének hátterében, Faragó is megbízza Konrádékat, Roland pedig maga ajánlja fel a nyomozóknak, hogy hallgassák meg a telefonbeszélgetéseit. Milán aggódik Tündéért, aki titokban egy régi emberével találkozik. Kardos továbbra sem együttműködő, Dóra végül a gólyahírrel mozdítja ki az apátiából.
3357. rész
Vali Milántól kér segítséget, amikor elmenekül a férje elől, Tünde pedig folytatja a magánakcióját. Kellert kiengedik, Roland ellen nincs bizonyíték, a helyzet Betti eltűnésével kapcsolatban továbbra is kilátástalan. Kardos folytatja a kezelést, amihez Dórának el kell költöznie otthonról. Barbara Péterre zúdítja a panaszáradatát.
3358. rész
Roland egyezkedni próbál Alizékkal, Faragóék pedig Kellerrel, meg akarja venni a Csillagszemet. Végre jelentkezik valaki a nyomravezetői díjért. Tünde annyira összebarátkozik Valival, hogy a lány elhívja magukhoz, Tünde pedig kábítószert helyez el lakásukban. Kardos hangszála javulni kezd, Dóra terhessége viszont úgy tűnik, veszélyben van.
3359. rész
Tünde akciója célba ér. Müller letartóztatja Csabát, Gabi és Szlávik jelzik, hogy Betti nincs a lakásban, de Szlávik megtalálja a drogot a szekrényben. Kardos beszédképessége visszatér, Dóra azonban minden jel szerint elvesztette a magzatot. Kardos a kórterem ablakán keresztül telefonon próbálj tartani a lelket a zokogó Dórával.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

4. évad 13 részes

13/11.: Több mint házasság
Claire és Frank most vállt vállnak vetve kampányolnak, hogy Conway-t legyőzzék. Tom és Claire viszonya folytatódik, ami némi feszültséget is szül közöttük a napi munkában. Hammerschmidt felkeresi Remy Dantont, hátha ő hajlandó lesz valami konkrét bizonyítékot csöpögtetni Underwood ellen. Danton Freddy-hez irányítja, de vele végül szó szerint zsákutcába jut. Doug közben felveszi a kapcsolatot Moretti özvegyével.
13/12.: Hangazonosítás
Túszejtők az IKR nevében a túszaik kivégzésével fenyegetőznek. Frank Conway segítségét kéri a túsztárgyalásokban, miután a terroristák vele hajlandóak csak beszélni. A rivaldafényért rajongó fiatal elnökjelölt persze örömmel veti bele magát a feladatba. Hammerschmidt egyre mélyebbre ás, ráadásul lehet, hogy sikerül rávennie Jackie Sharpot, vagy Walker elnököt, hogy valljanak. Macallan közben szorgosan dolgozik a világhálón, de váratlanul kéretlen megfigyelőket kap a nyakába.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 11. rész
(84. epizód)
Rita műtéte után minden visszatérni látszik a régi kerékvágásba.
Carlos elérkezettnek látja az időt, hogy újra megkérje Ana kezét. Mateo az újságjában arra készül, hogy exkluzív riportot publikáljon Anával az új üzlethelyiség megnyitása alkalmából, de Marco újabb húzása folytán emiatt szembe kerül a főnökével.
Valentín súlyos lőtt sebbel kórházba kerül.
Jonas amatőr focicsapata a bajnokság elődöntőjét játszaná, de a mérkőzés napján három játékos is lebetegszik.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

47. rész
Ramiro és Ana Laura terve, hogy csapdába csalják és leleplezzék Ana Leticiát egyelőre jól alakul. Ana Leticia nem zárkózik el a férfi közeledése láttán. Sőt, bevallja neki, hogy szerelmes belé. Mariano és Viridiana remekül érzik magukat, amikor együtt ebédelnek. Kiderül, hogy a helyiség, amit Viridiana ki akar venni, kinek a tulajdonában van. Nerina mesél magáról Ana Luciának. Orlando továbbra is próbálkozik Ana Luciánál, de mindhiába: a lány Marcelót szereti. Ana Leticia meglátja, amikor Mariano és Viridiana közelebb kerülnek egymáshoz…
48. rész
Ana Leticia igyekszik elijeszteni Viridianát Marianótól. Mariano úgy dönt, hogy elutazik néhány napra és meghívja Ana Laurát is. Ennek persze Ana Leticia egyáltalán nem örül.Kiderül, hogy Rodrigo Ernestina egyik titkos udvarlója a társkereső oldalon. Ramiro meghívja a lakására Ana Leticiát. Iñaki pedig kizsarol egy randevút a nőből, de mindkettőjük hiába vár rá, ugyanis Ana Leticia meglátja az utcán Marcelót és majdnem elgázolja. Evaristo ígéretet tesz Ana Leticiának, hogy megöli Marcelót…
49. rész
Ana Leticia újabb ármányt eszel ki: elhatározza, hogy eljátssza Ana Laurát, hogy testvére távollétében így derítse ki Valentín titkát. Marcelo megjelenik a panzióban, és hosszas beszélgetésre invitálja Soledadot. Ana Laura eközben Mariano bácsikájával üdül egy gyönyörű helyen, ahol legnagyobb meglepetésükre Viridiánába botlanak…
50. rész
Valentín rájön, hogy Ana Lucíával ül szemközt. A lány kihúzza belőle a titkát: bosszút akar állni Marianón a balesete miatt. Marcelo közli Ana Lucíával, hogy vissza akar költözni a panzióba, illetve hogy visszaemlékezett felesége árulására, és arra, hogy a nő el akart válni tőle. Mariano találkozik Viridianával az üdülőhelyen, és egyre jobban elmélyül a barátságuk…
51. rész
Santiago visszaköltözik a panzióba, Ana Lucía legnagyobb örömére. Miközben Ana Laura és Mariano együtt nyaralnak, Ana Leticia vacsorát rendez, hogy az egész családnak bemutassa az új barátját, Ramirot…
52. rész
Leonor titkára fény derül és, hogy a család ne tudja meg, kénytelen megvédeni Ana Leticiát. Santiago meghívja magukhoz Ramirot, aminek Soledád és Orlando egyáltalán nem örülnek…
53. rész
Ernestina azt hiszi, hogy Ana Leticia Marcellot viszi a vacsorára. Inaki eközben nem is próbálja leplezni, hogy örül Santiago és Ana Leticia válásának…
54. rész
Bár Samuel megtagadta Ramiro kérését, Santiago ezt nem hagyja annyiban. Ana Laurát a vita hevében baleset éri, testvére pedig véletlenül sem siet a segítségére. Valentin közben Evaristótól kér segítséget, hogy keresztbe tegyen Ana Leticiának…
55. rész
Ana Laura és Ramiro beavatják Ernestina asszonyt a tervükbe, miszerint csapdát állítanak Ana Leticiának. Viridiana szép holmikat hoz Ana Laurának, és igyekszik női magabiztosságra és öntudatra ébreszteni a lányt. Evaristo emberei foglyul ejtik Danielt. Marcelo felhívja a feleségét, épp a családi vacsora előtt, amelyről Ana Leticia még nem sejti, hogy kellemetlen meglepetést hoz számára…
56. rész
Julieta felkeresi Iñakit, és megkéri, hogy felejtse el Danielt, mert nem szeretne több összetűzést. Eközben Evaristo előkeríti Danielt, és összehozza Marcelóval, aki megkéri, hogy tanúskodjék a bíróságon, miszerint Ana Leticia szeretője volt. Békességben el is válnak egymástól, ám másnap reggel Marcelo véres kézzel és ingben ébred, de nem emlékszik semmire…

Német sorozatok

Medicopter 117 – A légimentők

3. évad

III/2 Halálos bevetés
Három jó barát: Stefan, Bernhard és Lasse titkos találkát beszélnek meg egy régóta nem használt vegyi üzem területére. Stefan büszkén mutogatja a pisztolyát, amit az apjától lopott el, majd egy hordón próbálják ki a fegyvert, és nem veszik észre, hogy a találat helyén gáz szivárog. Amikor Stefan és Bernhard bezárják Lassét egy hatalmas csarnokba, a srác rémülten látja, hogy egy patkány elpusztul a földet lassan teljesen beterítő mérges gázfelhőben. Lasse megpróbál egy létrán felmászni az egyik ablakhoz, de megcsúszik, és eszméletlenül zuhan a földre. Stefan és Bernhard kétségbeesetten hívják a mentőket, de a csarnok kapuját nekik sem sikerül kinyitniuk. Kollmann doktornő ekkor egy tetőablakon keresztül ereszkedik le a szerencsétlenül járt fiúhoz, akinek már majdnem eléri az arcát a halálos gáz. Lassét sikerül épségben kijuttatni a helikopterhez, a doktornő azonban egy váratlan robbanás áldozatává válik.
III/3 Ég és föld között
Eva és Thorsten, az extrém sportok szerelmesei az esküvőjükre készülnek és elhatározzák, hogy egy hídról a mélybe vetve magukat mondják ki a boldogító igent. Sikerül is megszervezniük a nem mindennapi esküvőt, az ugrást biztosító kapoccsal azonban valami nincs rendben, és amikor a kötél visszarántja a párt, semmi sem csillapítja a visszacsapódás erejét. Evát durván megüti a kötél, és a fátylából egy hajtű a nyakába fúródik. Torsten, aki maga is megsérült, kétségbeesetten próbálja megmenteni a kedvesét, akinek a nyakából ömlik a vér, s ha nem érkezik időben segítség, könnyen elvérezhet. A légimentők A csoportja hamarosan megérkezik a helyszínre, és Peter Berger megpróbálja elállítani a vérzést. Lüdwitz doktor egy terhes asszony segítségére siet, akinél váratlanul beindul a szülés, amikor autóbalesetet szenved, és a helyzet súlyosságát látva a légimentők felkészülnek az esetleges császármetszésre.
III/4 Tűzkeresztség
Jorge, egy vallási szekta vezetője híveivel a hegyekbe vonul, hogy tömeges öngyilkosságot kövessenek el. A szertartás zavartalanságát azzal akarják biztosítani, hogy aláaknázzák a tábor környékét, ezért három embere, Rolf, Stefan és Anna egy fegyverraktár kirablására indulnak. Rablás közben azonban lebuknak, és összetűzésbe keverednek a biztonságiakkal, melynek során Rolf súlyosan megsebesül. Stefannak és Annának sikerül elmenekülnie a zsákmánnyal, de a történtek hatására Anna teljesen kiábrándul a szektából, és elhatározza, hogy megszökik. Amikor megpróbál észrevétlenül kijutni a táborból, véletlenül egy aknára lép, és teljesen magatehetetlenül ott ragad az aknamező közepén. Egy férfi, aki szemtanúja volt a robbanásnak, értesíti a légimentőket, akik az új doktornővel, Karin Thalerrel hamarosan meg is érkeznek a helyszínre.
III/5 Út a pokolba
Három környezetvédelmi aktivista: Ronny, Sonja és Achim tiltakozó akciót szervez egy szemétégető ellen, a biztonságiak azonban lefülelik őket, és a dulakodásban Ronny leesik a tetőről. Miközben az ott dolgozók hívják a légimentőket, Sonjának és Achimnak sikerül elmenekülnie. De hamarosan visszatérnek, hogy a tetőhöz láncolva felhívják a sajtó figyelmét az ügyre. Amikor feljutnak az épület tetejére, Achim alatt beszakad a tetőablak és a fiú a szállítószalagra zuhan, ami meghatározott időközönként a szemetet a hatalmas kohóba továbbítja. Megpróbál ugyan lemászni a szalagról, a csuklóján lévő bilincs azonban beleakad a fogaskerekekbe. Sonja ijedten fordul segítségért a gondnokhoz, de a gép motorjához nem tudnak bejutni, és szerelőt sem tudnak keríteni. Végső kétségbeesésükben megint a légimentőkhöz fordulnak, és doktor Lüdwitz hamarosan megérkezik a csapatával.
III/6 Gyermekrablás
Egy Edgar nevű férfi úgy akar bosszút állni régi főnökén, Susan Dorneren, aki elbocsátotta, amikor orvosilag megerősítették a férfi beszámíthatatlanságát, hogy elrabolja az asszony lányát, Júliát. Két segítőtársával úgy intézik, hogy a Júliát szállító iskolabusz balesetet szenvedjen, de a terv balul sül el, mert a kislány súlyosan megsebesül. Edgar ennek ellenére egy kis hegyi kunyhóban rejti el Júliát, és azt követeli a szülőktől, hogy a váltságdíjat a légimentők szállítsák el neki. Doktor Lüdwitz és csapata beleegyeznek a különleges kívánságba, de természetesen a rendőrséget sem hagyják ki a dologból. Edgar azonban megneszeli a csapdát, elmenekül, s a szülők kénytelenek egy újabb találkozót egyeztetni vele.
III/7 Rendszerhiba
Egy nitrogéngyár elektronikus központjába új számítógépes vezérlőegységet telepítenek, azonban valami hiba folytán az egyik figyelmeztető lámpa kigyullad, és az egyik mérnök, Robert Kanter lemegy az üzemcsarnokba, hogy ellenőrizze a nitrogén tankokat. Ahogy belép a terembe, az egyik szelep felrobban és sűrű füst tör elő a sérült tartályból, a robbanás ereje pedig ledönti Kantert a lábáról. Az irányítóközpontba a korábbi hibáról az az információ érkezik, hogy kijavították, így senkinek sem fordul meg a fejében, hogy esetleg komolyabb baj lehet. Mindenkit váratlanul ér, amikor szinte egyszerre gyullad ki az összes veszélyt jelző lámpa, s miközben a munkások a sérült Kantert keresik, a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy hűteni tudják a hatalmas mennyiségű nitrogént, hiszen ha ez nem sikerül, bármelyik pillanatban a levegőbe röpülhet az egész gyár. A vészhelyzetben a légimentők segítségére is szükség van, s dr. Christberg első alkalommal indul bevetésre a B-csoporttal.
III/8 A hajsza
Martin Baumler, a nyomozó egy meglehetősen kínos kábítószerügy felgöngyölítésén dolgozik, munkáját azonban megnehezíti, hogy számos rendőr is érintett a dologban. A nyomozónak sikerül egy lemezre szert tennie, amin az üzletek lebonyolításának részletei találhatók, a bűnözők azonban rájönnek, hogy mire készül, és hajtóvadászatot indítanak ellene. Baumler egy Jenny nevű callgirllel elindul, hogy megbízható helyre jutassa a lemezt, azonban az út során egy lövöldözés miatt kényszerleszállást kell végrehajtania a hegyekben, és sérülései miatt nem tudja folytatni küldetését, így Jennyt kéri meg arra, hogy juttassa biztonságos helyre a discet. A hegyi mentőszolgálat eközben a Medicopter segítségét kéri ahhoz, hogy Baumlert minél előbb kórházba szállítsák. A helyszínre érkező helikopter azonban csak a nyomozót tudja felvenni, Jennynek és egy mentősnek még várnia kell a többiekre.
III/9 A guruló bomba
Paul Wagner, az udvarias és halk szavú őrült, akit azért ítéltek el, mert többször gyermekotthonokra támadt, megszökik a Saalberg kórházból. A kórház vezetői tudják, hogy Wagner ismét támadásra készül egy gyermekotthon ellen, ezért értesítik a rendőrséget. A rendőrök és a légimentők B-csoportja riadókészültségben várja a híreket, ugyanis a gyermekotthon lakóinak kitelepítésére már nem maradt elég idejük. Az egyetlen, amivel megakadályozhatják a küszöbön álló katasztrófát, ha sikerül megállítaniuk a gyermekotthon felé száguldó hatalmas tartálykocsit. Taler doktornő és csapata elindulnak, hogy megkíséreljék a lehetetlent és megpróbálják jobb belátásra bírni a beszámíthatatlan Wagnert.
III/10 Halálugrás
Egy kislány elkóborol a hegyekben, mert az édesapja el akarja ajándékozni kutyájuk nemrégiben született kölykeit, annak ellenére, hogy ő mindannyiukat meg akarja tartani. A szülők hiába indulnak a kislány keresésére, hosszú órákig tartó reménytelen kutatás után kénytelenek a légimentők segítségét kérni. Két fiatal srác, Jürgen Engler és Lother Czesny, akik bár évek óta ismerik egymást, nem túl jó barátok, túrázni indulnak a hegyekbe. Váratlanul egy szakadékba zuhannak, és csak egy kötélbe kapaszkodva sikerül megúszniuk a komolyabb sérüléseket. A kötél azonban egyre kevésbé tart, és bár Engler a mobiltelefonján értesíti a mentőket, mindketten tudják, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a katasztrófa. Várakozás közben Czesnyben valami megmagyarázhatatlan gyűlölet támad Engler ellen, akinek valahogy mindig sikerült az, amibe ő belebukott, és úgy érzi, itt a remek alkalom, hogy most mindenért megfizessen.
III/11 A kéjgyilkos
Karl Kossak, a börtönbüntetését töltő kéjgyilkos egy fogdai verekedés alkalmával súlyosan megsebesül, és a börtönőrök a Medicopter segítségét kérik ahhoz, hogy kórházba szállítsák. A csoportot vezető Dr. Thaler felkelti Kossak figyelmét, és amikor egy halott asszony koporsójában sikerül megszöknie a kórházból, elhatározza, hogy megkeresi a csinos doktornőt. Miután sikerül kiderítenie a címét, egy váratlan pillanatban rátámad és magával hurcolja egy régóta nem használt szállodába. A rendőrség ugyan gyanítja, hogy a doktornő a kéjgyilkos fogságában van, de semmi nyomot nem találnak, amely segítené őket a megtalálásukban. Ralf Staller barátnője azonban véletlenül felfedezi a doktornő kocsiját a kihalt szálloda előtt és értesíti a légimentőket. Dr. Lüdwitz gondolkodás nélkül kollégája segítségére indul.

Olasz sorozatok

A fátyolos hölgy /La dama velata/

12 részes

12/6. Pókháló
Végrendeletében Vittorio Grandi gróf minden ingó és ingatlan vagyonát egyetlen unokájára, Aurorára hagyja, akinek nagykorúságáig Clara rendelkezhet az örökséggel. Adelaide és Cornelio nem nyugszik bele a végrendeletbe, de mivel nyíltan nem tehetnek ellene semmit, aljas tervet eszelnek ki. Cornelio megbízza a szeretőjét, Annabelle-t, a frissen megözvegyült bárónét, aki neki köszönhette, hogy a gazdag báró teljes vagyonát megörökölhette, hogy hálózza be Guidót. Guido rábeszéli Ludovicót, hogy legyen társa a selyemgyárban. Gerard újra meg akarja zsarolni Guidót, de újdonsült társa felajánlja, hogy megszabadítja a zsarolótól. Clara San Leonardóba megy, hogy megmutassa Aurorának a birtokot, és közölje az ottaniakkal, hogy ezentúl ő igazgatja a birtokot, és Matteót nevezi ki intézőnek. Meghívja vacsorára Trentóba, hogy hivatalosan is bemutassa férjének. Guidóból kitör a féltékenység, ellenszenvvel fogadja Matteót, főleg amikor kiderül, hogy Clara az ő tudta nélkül nevezte ki.

Sorozatok a TV-ben 2018. május 21. és június 3. között

$
0
0
  • Csatorna premier május 21.The Walking Dead 1. évad 22:00 RTL Spike
  • Csatorna premier május 24. Megtört szívek /Paramparça/ 2. évad 09:35 Izaura TV
  • Premier május 25.  A szolgálólány meséje /The Handmaid’s Tale/ 2. évad 22:00 HBO
  • Premier május 30.  Dragon Ball Super 4. évad 16:30 Viasat6

Jelenlegi sorozataim

  • A fátyolos hölgy /La dama velata/ szerda 21:35, Duna TV – olasz sorozat véget ér a nyáron
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/ minden hétköznap 17:15, m3 – koreai sorozat véget ér a nyáron
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Dragon Ball Super minden hétköznap 16:00, VIASAT6 – japán sorozat  közepes
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 1. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Fear the Walking Dead 4. évad hétfő 23:00, AMC – amerikai sorozat gyenge véget ér a nyáron
  • Feriha /Adini feriha koydum/ minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Kalandos nyár – Párizs /Les mysteres de l’amour/ 8. évad minden hétköznap 16:50, Izaura TV – francia sorozat közepes májusban véget ér
  • Megtört szívek /Paramparça/ 1. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Szívhelyzet /Acil Aşk Aranıyor/ 1. évad minden hétköznap  17:00, 0:00, 11:00, Sony Max – török sorozat közepes véget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • Westworld 2. évad vasárnap 22:15, HBO – amerikai sorozat közepesvéget ér a nyáron

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Koreai sorozatok

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/

62 részes

26
Tokmán rájön, hogy mindenképpen meg kell szereznie a csillagászatban jártas Volcson apát támogatását ahhoz, hogy elvehesse Misiltől a napfogyatkozások időpontjának kizárólagos ismeretét. Eközben az egykori Gája Királyságból származó lakosok egyre nyíltabb ellenállásba kezdenek, a szintén gájai családból származó Jusin hváráng azonban egy vakmerő lépéssel felkeresi az ellenállók titkos központját…
27
Jusin hváráng ráveszi a gájai ellenállókat, hogy sorakozzanak fel Tokmán hercegnő mögé. Tokmán eközben tudatja a gonosz és cselszövő Misil nagyasszonnyal, hogy nála van Volcson apát, aki képes arra, hogy kiszámolja a legközelebbi napfogyatkozás pontos időpontját. Tokmán az apát válaszával elküldi Jusin hvárángot Misil nagyasszonyhoz.
28
Misil kihallgatja az elfogott Bi-dámot, és meglepetten jön rá, hogy a fiú milyen okos és ravasz. Válaszaival szinte sarokba szorítja Misilt az egész udvar előtt. Jóslata, miszerint halála három nappal az uralkodó halála előtt következik be, mindenkit megdöbbent. A nép körében vad találgatások folynak a megtalált sírfelirat értelmezését illetően. Misil úgy érzi, képtelen belelátni Bi-dám fejébe…
29
Miután a napfogyatkozás mégis megtörténik, Tokmán előlép, így mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy ő az, akinek eljövetelét megjövendölték. A királyné az egész udvar és a nép előtt elismeri, hogy ikergyermekeket szült és az egyiket elküldte az udvarból, majd Dzsinpjonggal együtt a nép bocsánatát kéri. A király végül mindenki előtt lányaként mutatja be Tokmánt. A gonosz Misil nagyasszony hatalmán komoly csorba esett.
30
Általános megdöbbenést okoz a nemesség és a nép körében egyaránt Tokmán hercegnő terve, hogy csillagvizsgálót épít és nyilvánossá tesz egy naptárt, melynek ismerete eddig Misil előjoga volt. Egyedül Jusin érti meg a hercegnő valódi célját; még Álcson is azt tanácsolja neki, tartsa meg magának az isteni jogot és tudást. Azonban Tokmán ígéretet tett Volcson apátnak, hogy a tudományt soha többé nem használja ki a politika. Misil eközben utasításba adja, hogy végezzék ki Szo-hvát, mert már nincs szüksége rá.
31
Tokmán hercegnőt hatalmas meglepetés éri: találkozik halottnak hitt dajkájával, a hűséges Szo-hvá szolgálóval. A gonosz és számító Misil nagyasszony egyre inkább attól tart, hogy a királyi udvar Tokmán hercegnő befolyása alá kerül. Ennek megakadályozására elhatározza, hogy a hvárángok kiképzőtisztjévé a kegyetlen Jilsukot nevezi ki.
32
A hvárángok parancsnokát lovagi torna keretében választják ki, ami lehetőséget kínál arra, hogy Jusin és Bo-dzsong összemérjék tudásukat. A párbajban ugyanakkor Munno nagymester tanítványa, a kiszámíthatatlan Bi-dám is részt akar venni…
33
Tokmán Jusin segítségével megfejti, mi Silla nevének harmadik jelentése, így kivívja Munno nagymester csodálatát. Az igazi megmérettetés, a kardpárbaj azonban még hátravan. Jusin kiáll amellett, hogy a gájai származásúak feladata a hercegnőt trónra ültetni, saját szerepét pedig igyekszik korlátozni az egész ügyben.
34
Bi-dám megjelenik a párbaj helyszínén és kijelenti: Munno tanítványaként ő is hvárángnak számít, így joga van részt venni a párbajban. Végül némi huzavona után Munno végül elismeri mint tanítványt, és a párbajsorozat megkezdődik. A gonosz és számító Misil nagyasszony emberei abban bíznak, hogy Bo-dzsong fölényesen megnyeri a versenyt és parancsnok lesz…
35
Munno nagymester és Jilsuk kiképzőtiszt is azzal vádolja az öntörvényű Bi-dámot, hogy a lovagi torna során szándékosan engedte győzni Jusint. Eközben Tenámbó, aki korábban íjával halálra sebezte Cson-mjong hercegnőt, méltó büntetésért esedezik az elhunyt hercegnő fiánál…

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Első évad 183 rész

172. rész
Arzu kétségbe van esve, hogy Kenan elhagyta és Aliye segítségét kéri. Kenan elmond Meleknek, hogy hosszú időre elutazik és végső búcsút vesz tőle. Arzu, miután Aliyével is összeveszett, bosszút esküszik, majd úgy dönt, hogy elhagyja az Emiroglu házat, magával viszi Tugce is, de a kislány ellenszegül. Selim elmondja Meleknek, hogy fenntartásai vannak Melih kapcsán és nem hiszi, hogy valóban Melek bátyja lenne.
173. rész
Miután Melek és Melih is beszélt Selimmel a fiú rájön, hogy Zeynep nem saját akaratából, hanem Melek kérésére titkolta Melih valódi kilétét, azonban annyira megbántotta Zeynepet, hogy talán már késő bocsánatot kérnie. Eközben Arzu tervet sző, hogy vissza juthasson az Emiroglu birtokra, Erkut segítségével színészi alakítást tervez, melyhez első lépésként eljuttat egy levelet Aliyénak.
174. rész
Miután Arzu megzsarolta Aliyét, hogy felfedi gyerekei előtt a sötét titkát az anyósa is belemegy a színjátékba, így Erkut segítségével az egész család előtt előadja, amit Kenannak hazudott, hogy visszatérhessen a birtokra. Bár Selim próbálja kiengesztelni Zeynepet, a lány hajthatatlannak tűnik. A növekvő feszültség hatására Elif úgy dönt, közbe kell lépnie, ezért bezárja Zeynepet és Selimet az étterem konyhájába, ahol kénytelenek beszélgetni kibékülnek.
175. rész
Seyda százezret kér Arzutól a CD-ért másnap délben az erdei úton. Sadik kihallgatja őket. Elif bezárja Zeynepet és Selimet az étterem konyhájába, és csak akkor hajlandó kiengedni őket, ha kibékülnek. Selim bocsánatot kér Zeyneptől, és végül sikerül rávennie, hogy béküljenek ki. Később Selim indítványozza, hogy ne várjanak tovább az esküvővel, és Elif ennek nagyon örül. Sadik elmondja Melihnek, hogy mit hallott, és úgy véli, hogy Murat átveri őt. Nadir és Seyda megbeszélik, hogy másnap mindketten elmennek a találkahelyre. Arzu csak úgy tud százezer lírát szerezni, ha ellopja Aliye egyik brossát, és eladja.
176. rész
Amíg Murat kérdőre vonja Seydát, Melih megszerzi a CD-t, és elindul a birtokra, nyomában Arzuval. Nadir közbelép, és Murat rájön, hogy Nadir és Seyda együtt tervelték ki, hogy becsapják őt. Előránt egy kést, és elkezdi fenyegetni Seydát. Nadir megijed, és Arzu nyakékével együtt elmenekül.
177. rész
Amikor csengetnek, kiderül, hogy nem Kenan jött meg, hanem a postás hozott egy levelet Arzunak: Kenan válókeresetet adott be ellene. Amikor kettesben vannak Arzu megfenyegeti Aliyét, hogy ez a válás sem neki, sem Kenan számára nem érne jó véget. Tülay épp el akar menni, amikor megérkezik Veyselhez Zeynep és Melek. Figyelmeztetik, hogy menjen el a válási tárgyalásra, és így Tülay megtudja, hogy Veysel házas.
178. rész
Ugyan Selim bejelentése hirtelen érkezett, a család legnagyobb meglepetésére Aliye nem áll ellen fia döntésének. Bár Arzu mindent elkövet, hogy Aliyét lebeszélje, a család feje úgy dönt, személyesen látogat el Zeynep családjához, áldásukat kérve az esküvőre, mit sem sejtve arról, hogy Zeynep nevelőanyja Melek. Eközben Veysel a rendőrséghez fordul, hátha ők tudnak megoldást az eltűnt szerelme, Tülay ügyében.
179. rész
Miután rájön arra, ki valójában Zeynep Aliye mindent elkövet, hogy megakadályozza az esküvőt, mi több, meg van győződve, hogy Selim és többi gyereke szándékosan csalta lépre. Később megtudja azt is, hogy Arzu végig tudott Zeynep kilétéről. Arzu ezt azzal magyarázza, hogy Kenan és Melek viszonya miatt szerzett tudomást Zeynepről, és nem mert szólni. A szerelmesek élete nehéz helyzetbe hozta őket, Selim biztosítja Zeynepet, hogy érzései, és így szándékai változatlanok.
180. rész
Melih elmondja Aliyének, hogy ő Melek bátyja és sikerült megszöknie a házból, miután Aliye megölette a szüleit. Megfenyegeti, hogy, ha nem hagyja békén Meleket, akkor nem fogja kímélni és mindent feltár a családja előtt. Aliyét megrázza a hír, hogy Melih Melek testvére. Selim elmegy Zeynepért, hogy elvigye vásárolni az esküvőre és az új, közös otthonukba. Veysel össze van törve Tülay asszony miatt. Amint hazaér, Aliye az udvaron elájul, mindenki rémületére.

Ezel

Magyarul 1. évad 110. rész
2. évad 80. rész

111
Azad kórházba kerül a lövés után. Ali bosszút akar állni Kenanon, de Ezel emlékezteti a tűzszünetre, hiszen emiatt van Azad is életben. Tefo közli Sebnemmel, hogy soha többé nem akarja látni. Bade és Eysan összeszólalkoznak. Sebnem kihallgatja Tefo és Ali beszélgetését Kaya meggyilkolásáról és figyelmezteti Cengizt.
112
Azad ultimátumot ad Alinak – ha az megöli Kayát, nem fogja megtartani a gyereket. Kaya figyelmeztető üzenetet kap, amiben leleplezik Kenan tervét. Cengiz dühös lesz az újabb kudarc miatt és kezet emel Sebnemre. Ali megkéri Azad kezét Ramiztól.
113
Ramiz mégis beleegyezik a házasságba. Kenan nagyon dühös Kayára és nem hajlandó megbocsátani neki. Azt sem érti, hogyan juthatott be Tefo a partira, ezért már mindenkire gyanakszik. Cengiz és Eyşan egymást gyanúsítják. Sebnem elmegy Tefóhoz, de Ali kidobja.
114
Cengiz szól Ezelnek, hogy Kenan elrabolta Eyşant. Egy régi klubban tartja fogva, ahonnan Eysan megpróbál megszökni. Sikerül értesítenie Cengizt, akit azonban a bosszúéhes Ali fog el. Közben Kenan emberei rátalálnak a rejtőzködő Eyşanra. A történtek ellenére Kenan házassági ajánlatot tesz.
115
Cengiz megfenyegeti Alit és megígéri, ha baja esik Eyşannak, ezúttal valóban végez Azaddal. A fegyverért vívott harcban Cengiz kerekedik felül. Ezel arra kéri Eyşant, ne segítsen többé neki, hiszen nem tudja megvédeni. Eyşan elmondja Kenan házassági ajánlattat Ezelnek.
116
Kenan egy hajót ajándékoz Cengiznek és egy kis szívességet kér tőle cserébe. Temmuzzal együtt követik Alit és Azadot, amíg Kenan eldönti, melyikük haljon meg hamarabb. Ezel találkozik Eysannal és bevallja neki, hogy Bade rengeteget jelent számára. Az esküvőn kiderül, ki a célpont.
117
Kenan elmegy Selma temetésére, ahol a gyászoló Ramiz fegyvert fog rá. Végül sikerül meggyőznie az öreget, hogy nem ő áll a háttérben. Kenan tudja, hogy nem hisznek neki, ezért egy időre eltűnik a színről. Amíg távol van, Cengiz elhitetti Ezellel, hogy mégis ő volt a felelős.
118
Ezel levelet talál a kocsijából. Az üzenet Temmuztól jött, aki figyelmezteti, Selma után következik a sorban. Eyşan megpróbálja előcsalogatni Kenant. Kenan megbízza Temmuzt, hogy találja meg Selma gyilkosát. Cengiz aggódik, hogy főnökük túl hamar rájön, mit is tettek. Eyşan terve működik.
119
Kenan magával akarja vinni Eyşant a rejtekhelyére, de a nő nem egyezik bele. A férfi végül egy mobiltelefont hagy hátra, hogy szükség eseten el lehessen érni. Eyşan és Ezel találkoznak, és együtt töltik az éjszakát. Másnap reggel Eyşan felhívja Kenant és segítségért könyörög.
120
Kenan azonnan Eyşan segítségére siett, aki bezárja egy szobába. Ramiz elárulja Kenannak, hogy a lánya életbe van, de már sohasem fogja megismerni. Eyşan ezt hallva azonban segít megszökni Kenannak, aki azonnal összegyűjti ellenük az embereit.
121
Ramiz, Ezel, Ali és Tefo a támadásra készül. Ali megígéri Ezelnek, hogy amint lehet, megöli Eysant. Kenan választás elé állítja Eysant, a nőnek végre döntenie kell közte és Ezel között. Kenan emberei ismét megpróbálnak végezni Azaddal.
122
Eyşan visszamegy Kenanhoz, miután Ezel ismét elküldi, de a férfi hallani sem akar róla most, hogy megtalálta a lányát. Cengiz találkozik Badéval és a segítségét kéri, hogy eltűnhessen Eyşannal együtt. Kenan elrabolja Azadot. A mentőakció halállal végződik.
123
Ezel, Ali és Tefo csendes temetést rendeznek és mindannyian bosszút esküsznek. Kenan 30 év után ünnepel. Cengiz meggyőzi Kenant, hogy fogadja vissza Kayát a szolgálatába. Ezel megpróbálja eltávolítani magától barátait, nehogy ők is az életükkel fizessenek. Emiatt szakít Bade-val is.
124
Cengiz megpróbálja rávenni Eyşant, hogy menjenek el kettesben, de az ragaszkodik Kenanhoz. Ezel betör Kenan összejövetelére és azt követeli, hogy őt is öljék meg. Eközben mérgezett rágót csempész be Kaya zsebébe.
125
Kenan megrémül Kaya halála után és azt akarja, hogy Temmuz azonnal végezzen ki Ezelt. Ali szintén dühös, úgy gondolja, Ezel felesleges veszélynek tette ki magát. Temmuz nem találja meg Ezelt, Cengiz azonban nem hajlandó a nyomára vezetni a bérgyilkost, végül Can miatt beadja a derekát. Temmuz ismét célbe veszi Cant, de Cengiznek sikerül lebeszélnie. Végül Badét támadja meg, de Ezel nem engedi beavatkozni Tefót.
126
Engin megadja Temmuz címét Ezelnek, aki csak egy üres házat talál. A telefon cseng és Temmuz van a vonal másik végén. Azt állítja, Can iskolabuszáról telefonál és végez a fiúval, ha Ezel ott helyben nem lesz öngyilkos. Kenan minndenhol Ramizt látja. Temmuz új életet akar kezdeni, de az új lakásban már az általa legyilkolt emberek fényképei várják.
127
Kenan elutazik és három hónapot ad Cengiznek Ezelék kivégzésére. Eyşant magával akarja vinni. Tefo és Sebnem együtt élnek, Sebnem mégis felkeresi Cengizt egy ajánlattal. Ali ki akarja dobni Sebnemet végleg, de Tefo olyan érvet hoz fel, amit el kell végül fogadnia.
128
Eyşan el akar válni, Cengiz beleegyezik. Ali átveszi Ramiz helyét. Cengiz és Temmuz egyesével akar leszámolni velük. Elfogják Tefót és a súlyosan sérült férfit arra akarják kényszeríteni, hogy hívja oda Alit.
129
Ezel időben érkezik Ali házába, így Temmuz nem éri el a célját. Ali azt akarja, hogy Tefo legyen veszélybe, ezért csúnyán összeveszik vele, hátha elmegy. Cengiz lefizet egy bírót, hogy késleltessék a válást.
130
Tefo elviszi Sebnemet az anyjához. Az aggódó nő felhívja Ezelt és segítséget kér. Tefo kifaggatja Temmuz fiát, hátha megtud valamit az apja hollétéről. Eyşan felhasználja a fia DNS-tesztjét a bíróságon. Temmuz fia megöli Tefót.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

49. rész
törökül 19/1
Cansu meglátja a divatbemutatón, hogy Emir egy lánnyal csókolózik. Hande odamegy Sanemhez, és a lánya után érdeklődik – és ez alatt ő Ferihát érti. Halil meglátogatja Zehrát, hogy bocsánatot kérjen az anyja viselkedéséért, de a nő határozottan elküldi a reménykedő fiút, aki a vártnál hevesebben reagál. Günce továbbra sem hiszi el, hogy Hande és Emir között nincs semmi, amivel bogarat ültet Koray fülébe, és maga Hande is rájátszik a felmerülő gyanúra.
50. rész
törökül 19/2
Hande szeretné, ha hármasban együtt ünnepelnék Koray születésnapját, de Emir továbbra is haragszik a lányra. Halil meg van győződve róla, hogy Emir zaklatja Ferihát, ezért elmegy az egyetemre, ahol összetűzésbe kerülnek. Feyyaz az ígérete ellenére nem tölti Seherrel az éjszakát, aki erre válaszul Mehmetet hívja meg magához estére. Haldun és Sanem összevesznek Cansu miatt, mire Sanem elviharzik a lakásból, és Levent jachtján köt ki.
51. rész
törökül 19/3, 20/1
Feriha, Hande, Emir és Koray vidéki hétvégére indulnak. Kitudódik Hande és Emir titka, ami súlyos következményekkel jár. Mehmet tudomást szerez arról, hogy Ferihának barátja van az egyetemről, emellett pedig a saját szerelmi életét is próbálja kézben tartani. Unal mindent bevet, hogy támogassa Aysunt.
52. rész
törökül 20/2
Ünal és Aysun szebbé teszik egy beteg kislány életét. Larát zaklatás éri. Emir hiába bizonygatja ártatlanságát, Feriha nem akar hinni neki. Hande örül a félreértésnek, annak ellenére, hogy Koray emiatt szörnyen érzi magát. Zehra azonban véletlenül rájön Hande gonosz tervére…
53. rész
törökül 20/3
Lara perelni akar, melyről édesanyja megpróbálja lebeszélni. Ünal továbbra is azon töri magát, hogy rávegye Aysunt a külföldi kezelésre. Feriha megtudja, miben mesterkedik Hande, ám úgy tűnik, Emirt hiába próbálja kiengesztelni. Zehrát baleset éri Levent hajóján, így félbehagyott munkáját lányának kell befejeznie…
54. rész
törökül 21/1
Riza rossz hírt kap és rosszul lesz. Családja hiába kérleli, ő nem akarja elmondani, mi zaklatta fel ennyire. Ünal közli a fiával, hogy ideje neki kézbe vennie a törlesztések behajtását. Emir még egyszer, utoljára igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba Ferihával.
55. rész
törökül 21/2
Amikor Mehmet megtudja, mitől lett rosszul az édesapja, szörnyen dühös lesz. Haragjában meggondolatlan lépésre szánja el magát. Hande mindent megtesz, hogy Koray végre megbocsásson neki. Sanem egyre több időt tölt Levent társaságában…
56. rész
törökül 21/3
Feyyaz féltékenysége miatt Seher és Mehmet kapcsolata, és maga Mehmet is veszélybe kerül. A történtek miatt Emirt gyanúsítja a rendőrség. Ferihát egyre inkább megviseli a családja és szerelme között húzódó ellentét.
57. rész
törökül 21/4, 22/1
Mehmet kórházba kerül és Emirt nevezi meg támadójának. Feriha hisz szerelmének, ám a családjánál már más a helyzet. Sanem egyre furcsábban viselkedik, már Haldunnak is feltűnik. Hande közeledni próbál Koray felé, de a fiú nem bízik benne.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

16. rész
Bahar kétségbeesetten várja a fejleményeket Atesről a kórházban. Ilyas és Nuran viszonylag simán megússzák a rendőrségi kihallgatást, viszont közben kiderül, hogy a tengerben találtak egy hullát, akiről azt gyanítják, hogy Yusuf. Amikor Ates magához tér, Efsun be akar tolakodni a szobájába, de a nővér elmondja, hogy Ates lázálmában Bahart hívta. Megérkezik hamarosan a nénikéje, Semra is
17. rész
Bahar elmondja Efsunnak, hogy valaki figyelmeztette, hogy Alppal van a szállodában. Efsun végtelen haragra gerjed, amiért Bahar kételkedik benne. Semra kéri Atest, hogy hagyjon fel a bosszúval és legyen boldog Baharral. Efsun felszólítja Alpot, hogy kérje meg húga kezét, majd anyjának is elmondja a tervét. Mindeközben Bahar meglátogatja Atest
18. rész
Ahhoz, hogy Efsun törvényes gyereke lehessen Mehmet Emirnek egy újabb DNS teszten kell részt vennie személyesen. Nuran és Efsun szervezésével, Alp és családja megjelenik, hogy megkérjék Bahar kezét. Miután a leánykérés katasztrófába torkollik Beyza kihallgatja Efsun és Nuran beszélgetését, amiből kiderül számára, hogy Efsun nem Mehmet Emir lánya
19. rész
Bahar összevész Alppal, amiért mindenki szeme láttára akarta megkérni a kezét és el is utasítja a férfit. Hulya pénzt kínál Nurannak, ha ráveszi Efsunt, hogy ne végeztessen DNS tesztet. Ates neheztelése Bahar iránt elmúlik, amint megtudja, hogy a lány elutasította Alp házassági ajánlatát. Megpróbál békülni, de Bahar nem hajlandó. Beyza elmegy Nuranhoz és Efsunhoz és megzsarolja őket azzal, hogy kihallgatta a beszélgetésüket
20. rész
Ates szerelmet vall Baharnak és kibékülnek egymással. Nuran elmegy Hulya asszonyhoz és mégis elkéri a pénzét, amit aztán átad Beyzának. Ates és Bahar együtt köszöntik fel Semrát a születésnapján. Éjszaka Efsun, a hazatérő Ardáról azt hiszi, hogy betörő van a házban és mindenkit fellármáz. Nuran bevallja Ilyas-nak, hogy valaki rájött arra, hogy Efsun nem Mehmet Emir igazi lánya.
21. rész
Ates elviszi Efsunt a DNS-vizsgálatra. Efsun nagyon ideges, de gyorsan rájön, hogy a laboros megvesztegethető. Közben megismerkedünk Ates szomorú múltjával is: a szüleit rablótámadásban ölték meg, miközben ő, kicsi gyerekként, az ágy alatt lapult. Sakine megtudja a pletykát, hogy Asim Secilnek udvarol. Rettenetesen elpáholja a lányt, aki ezt elpanaszolja Efsunnak, akinek viszont jól jön ez az információ
22. rész
Nuran annyira gyötrődik a beteg Efsun nélkül, hogy bekönyörgi magát a villába. Majd megszerzi a szabadságra ment laboros lakcímét és felkeresi a férfit. Hatice is pénzt kér Nurantól, de mivel elzavarja, ezért bosszúból elmondja Hulyának, amit tud. Ates ráveszi Bahart, hogy ne titkolózzanak tovább. Efsun egy veszekedés hevében, mindenki előtt Hulya orra alá dörgöli, hogy Asim megcsalja
23. rész
Bahar be akarja mutatni Atest az apjának. Efsun észreveszi, hogy követik, ezért felhívja Atest, hogy elmondja neki, hogy ugyanolyan tetoválás van a férfi karján, mint amilyet legutóbb Ates asztalán látott. Ates szó nélkül ott hagyja Bahart és Efsunhoz rohan, ám a férfi eltűnik a szemük elől. Bahart zavarja, hogy Ates titkolózik előtte. Secil óvatosságra inti Bahart, a testvérével szemben
24. rész
Nuran megtudja, hogy a Gelincik dombon le akarják bontani az ott lévő házakat, ezért hívja Efsunt, hogy tegyen valamit. Arda fölényesen viselkedik a cégnél, de Mehmet Emir leállítja. Efsun iskola helyett a várost járja és unalmában felhívja Atest, hogy megint követi a férfi. Emiatt Ates másodszor hagyja cserben Bahart. Ilyas szerint nem kellene benne megbíznia benne
25. rész
Bahar haragszik Atesre és nem kíváncsi a mentegetőzésére. Edibe találkozót kér Hasantól és pénzt ad neki, hogy tűnjön el. Hatice véletlenül meghallja, ahogy Nuran asszony Ilyasnak beszél Yusuf úr holttestéről, és arról, hogy Mehmet Emir lánya igazából Bahar. Efsun azt hazudja Baharnak, hogy Ates szerelmes belé, és ezzel teljesen összetöri Bahar szívét

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

276. rész
törökül 4×25/4, 128/4. rész
törökül 4×26/1, 129/1. rész
Rüsztem eléri a célját, és újra bizalmat kap a szultántól.
Fatma szultána összeomlik, de addig nem akar távozni a palotából, amíg mindent vissza nem fizet.
Nurbanu érzi, hogy nincs biztonságban, Hürrem ugyanis ellenségének tekinti azokat, akik bármilyen szövetségre lépnek Fatma szultánával.
Szelim pártfogók nélkül marad a palotában, se anyja, se nővére nem támogatja már.
277. rész
törökül 4×26/2, 129/2. rész
Nurbanu kétségbeesve keresi a fülbevalóját, amit akkor hagyott el, amikor rátámadt Huridzsihanra.
Szelim véletlenül felfedezi Nurbanu karján és hátán a zúzódásokat, és rájön, hogy ő bántalmazta a szultánát. Hürrem magához rendeli, hogy büntetést szabjon ki rá, de Nurbanu megzsarolja.
Bajazid összeomlik, és követeli, hogy találják meg az elkövetőt. Hürrem a szorult helyzetben egy bűnbakot keres, és hamarosan meg is találja.

Magyar sorozatok

Barátok közt

20. évad

8901-8908. rész
Tóbiás nem bírja tovább elviselni Zsoltot.
Júliát aggasztja, hogy nem érez féltékenységet Attilával kapcsolatban.
Timi csúnyán lebukik Nóra előtt, ezért muszáj bevallania, mit tett az iskolában.
László végül áldását adja, hogy Gizella folytassa a kedvenc hobbiját.
Balázs meglepetés utazást szervez magának és Hannának, vajon a lány elutazik vele?
Ádám igyekszik nagyobb figyelmet szentelni Giginek.
Rudi meglepő ötlettel áll Natasa elé.
8909-8918. rész
Natasa legnagyobb rémületére Rudi felhívja Emíliát a lakás eladás miatt.
Tóbiás ébreszti rá Gigit arra, hogy Ádám mennyire szereti őt.
Hanna és Balázs kirándulása veszélyes fordulatot vesz.
Luca segítséget kér Banditól, hogy választ kapjon egy aggasztó kérdésre.
Timi mesterien manipulálja az apját.
Nóra még nem is sejti, hogy az az ügyfele, aki kikészíti, Miklóssal randizik.
Tóbiás váratlan segítséget szerez Kristóf visszahódításához.
Zsoltot dizájner drog terjesztéssel akarja megbízni Sonny. Vajon ezt is elvállalja?

Jóban rosszban

14. évad

3360. rész
Tünde beavatja Milánt az akciójába, de immár Milán is képbe kerül a nyomozás során, Szlávik Csabáról érdeklődik nála. Vali végül őszintén elmondja Müllernek, hogy miért fordult Böbéhez segítségért. Dóra új szobatársat kap, aki a saját fájdalmára emlékezteti. Dóra megdöbbenve hallgatja, hogy Csilla örökbe akarja adni gyerekét.
3361. rész
A rendőröknek kezd összeállni a Vali férje elleni cselszövés háttere. Dóra nehezen bírja a szobatársa mellett, és haza akar menni. Adél kiszed minden Valival és Milánnal kapcsolatos információt Orsiból és amint Orsi távozik, már hívja is Gabit, hogy elmondjon neki mindent. Zseni vigasztalni próbálja a húga miatt kétségbeesett Barbarát.
3362. rész
A rendőrök és Konrádék külön nyomoznak, de a szálak összeérnek. Dóra kibékül a szobatársával és megkérdi Csillát, mit szólna hozzá, ha ők fogadnák örökbe Kardossal a babáját. Kardos megdöbben, hogy Dóra anélkül tette fel ezt a kérdés Csillának, hogy megbeszélte volna vele a dolgot. Meli lépéselőnybe kerül Alexszel szemben.
3363. rész
A rendőrség kihallgatja Milánékat, Vali végre döntésre jut. Dóra tervei nem valósulnak meg, Csilla úgy dönt megtartja a babáját. Végül Dóra mégis örömhírt kap. Viktor és Kardos döbbenten néznek össze, miközben ultrahangozzák Dórát, a kisbabának van szívhangja. Meli akcióba lendül a kórház megtartása érdekében. Tünde lebukott Alizék előtt
3364. rész
Tünde elmondja Milánnak, hogy lebukott Konrádék előtt, Milán és Tünde összevesznek. Alizék szakítanak Tündével, Tünde pedig Milánnal. Meli csőbe húzza Alexet, hogy megszerezze a 10%-ot és végül csak eléri, hogy a bátyja aláírja a szándéknyilatkozatot. Dóráék gyerekkel nem maradhatnak a lakásban. Kardos arra jut, ideje visszaszereznie az állását.
3365. rész
Pongráczék tehetetlenül várják sorsukat, mert Roland bármikor szabadulhat. Barbara bízik benne, hogy Vilmának vannak forrásai az igazságszolgáltatásban, és megtudhatnák, hogy áll a per, amiben Roland érintett. Tünde elköltözik, Milán pedig tovább segít Valinak. Péter visszavenné Kardost, de kiderül, hogy Sárdi szerződése miatt nem tudja.
3366. rész
Péternek rémálmai vannak a kimerültségtől, Barbarának pedig a valóság a rémálom, Roland hazatért. Mónika gondoskodó Péterrel. Milán és Vali összejönnek. Kardos munkát keres, a segítség pedig meglepő helyről érkezik. Alex felhívja Zolit, hogy talán van számára egy lehetőség. Dóra és Kardos azon agyalnak, hogy vajon mire gondolhat Alex.
3367. rész
Roland minden fronton nyilvánvalóvá teszi, hogy visszajött, és itt is marad. Barbara türelmetlen, amíg Keller a polgármesterrel beszél. Úgy tűnik, Roland megszerezte a kórházat. Kardos csalódott Alex ajánlata miatt, de végül mégis elfogadja. Vali túl van a szembesítésen, lehet, hogy Tünde mégsem ússza meg, hogy lelepleződjön.
3368. rész
A klinika Roland visszatérésére készül, aki végül mindenkit meglep a döntésével. Roland bejelenti, hogy lemond a kórházról és közli Kellerrel, hogy Alex kirúgta őt. Újra Roland a kórház gazdasági igazgatója. Vali megtudja az igazságot Tündéről, és ő is elhagyja Milánt. Kardos belefog az új munkába, és meglepően eredményesen kezd.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

4. évad 13 részes

13/13.: Félelem és rettegés

Hammerschmidt megírja a cikkét, már csak az a kérdés mikor kerül nyomtatásba, ami gyakorlatilag Undrewood elnökségének a végét jelentené. Frank ezért úgy dönt, hogy elébe megy a dolgoknak és meghívja magához az újságírót a Fehér Házba. Claire eközben Ahmadival tárgyal a legnagyobb titokban és megpróbál egyezséget kötni vele, hogy a valahogy leszereljék a túszejtőket. Miközben a helyzet egyre inkább szorongatóvá válik, Claire és Frank rájönnek, hogy csak egy módon menthetik magukat és a hatalmat, ha a terrorizmusra hivatkozva félelemben tartják a népet, ígyl próbálják meg elterelni a figyelmet a kirobbani készülő botrányról.

The Walking Dead

1. évad

1.
Múló idő
Rick, miután felébred a kómából, a családját kezdi el keresni egy olyan világban, melyet megszálltak az élőhalottak. Morgan és Duane, két túlélő segítenek Ricknek: igyekeznek megismertetni őt a megváltozott világ szabályaival.Rick Grimes sheriff egy elhagyatott kórházban ébred fel a kómából, ám az általa korábban megismert világ nincs többé: egy rejtélyes zombivírus következtében apokaliptikus állapotok uralkodnak. Nem messze Atlanta központjától, a peremvidéken egy kis csapatnyi túlélő vert tábort, hogy megpróbálják átvészelni az élőhalott hordák támadását. Rick hozzájuk csatlakozik, és a kérdés, hogy e a nem mindennapi csapat tagjai emberek tudnak-e maradni az embertelenségben..
2.
Belek
Rick, akaratán kívül szabadít rá egy csapat kóborlót néhány túlélőre. A csapat hangulata így a vádaskodástól hamar az erőszakosságig fajul, Ricknek pedig egy olyan ellenséggel kell szembenéznie, aki sokkal veszélyesebb az élőhalottaknál…
3.
Beszélj a békákkal!
Rick úgy dönt, hogy visszamegy Atlantába, hogy megszerezzen egy táskányi fegyvert és megmentse egy ember életét, aki közvetve miatta került veszélybe. Lori és Shane pedig szembenézni kényszerülnek egy hozzájuk közel álló ember visszatérésével, akit ők már rég halottnak hittek.
4.
Vatók
Rick atlantai küldetése meghiúsul, amikor eldurvulnak az események. Eközben Jim a táborban felettébb furcsán kezd el viselkedni…
5.
Futótűz
Rick egy támadást követően a járványügyi központba vezeti a csapatot. Jimnek végzetes döntést kell meghoznia: a tét élet vagy halál.
6.
19-es tesztalany
Az évadzáró epizódban Rick-et és a csapatot egy külünös orvos engedi be a járványügyi központba. Azonban új menedékhelyükön semmi sem az, aminek látszik.

2. évad

1.
Ránk váró út
Rick kivezeti a csapatot Atlantából. Az autópályán egy korábban nem tapasztalt fenyegetéssel találkoznak. A csapat egy eltűnt személy után kutakodik…
2.
Véres valóság
Rick egy vélhetően biztonságos menedékhelyre bukkan, amikor megpróbál megmenteni egy veszélybe sodródott túlélőt. Shane-nek folytatnia kell veszélyes küldetését annak érdekében, hogy a csapat létfontosságú gyógyszerekhez jusson.
3.
Az utolsó marad
A csapat elkeseredetten várja Shane visszatérését, aki eközben egy iskolában vesztegel, kóborlók gyűrűjében. Daryl és Andrea megpróbálnak megkeresni valakit az erdőben.
4.
Cherokee rózsa
Shane súlyos áldozatot hoz, ami miatt különösen, távolságtartóan kezd viselkedni. A csapat többi tagja eközben megpróbál kitartani. A kérdés: élni, hogy utána valaki biztosan meghaljon, vagy meghalni, hogy a többiek életben maradjanak?
5.
Chupacabra
Glenn, aki egyedüliként találja meg a közös hangot mindkét csoporttal, túl sokat tud mindenről, ez pedig már a komfortérzetére is hatással van. Daryl élet nyomára bukkan és önkívületi állapotban próbál meg élve visszajutni a farmra, hogy közölje a többiekkel a híreket.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 12. rész
(85. epizód)
Jonas makacssága meghozza a gyümölcsét, mégis lejátsszák a meccset, ami többféle eredménnyel zárul.
Patrícia rosszul viseli, hogy Valentín továbbra is kómában van és senki se tudja, mikor lesz változás az állapotában.
Ana kollekciója olyan sikeres, hogy még egy olasz díjat is kap, ami még jobban felbőszíti Marcót.
Mateóhoz a szerkesztőségbe titokzatos boríték érkezik. Feladója nincs, de a levél aláírója Alberto Marquez.
4. évad 13. rész
(86. epizód)
Miközben Ana Olaszországban van, hogy átvegye a Calliopé díjat, Marco és Cristina megrendezik a divatbemutatót a kollekciójából. De az este nem egészen úgy alakul, ahogy Marco várja.
Patrícia nagyon aggódik az öröksége miatt. Helyzetén csak nehezít, hogy az anyósa ügyvédje váratlanul betoppan az áruházba.
Clara és Mateo cinkossága erősödik és újraélednek a régi emlékek.
Jonas készül a felvételire a párizsi divatiskolába, Raúl De La Rivát meglátogatja Humberto.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

57. rész
Ernestina találkozik Evaristóval, akit megbízott azzal, hogy találja meg Ana Luciát.Ramiro rájön, hogy Marcelónak köze lehet Gina halálához, majd azt is megtudja, hogy az anyja, Victoria annak idején öngyilkos lett. Marcelo rájön, hogy Marianónak tudomása van arról, hogy Gina hogyan halt meg. Julieta megmondja Iñakinak, hogy Daniel a testvére.Leonor pedig elviszi Marcelót Facundóhoz…
58. rész
Ana Laura megmondja Valentinnak, hogy szakítani akar vele. Facundo eközben valamiért nem ismer rá Marcelóra. Ernestina nem hajlandó megbocsátani Ana Leticiának, miközben azonban a nő szövetséget akar kötni Valentinnel. Iñaki nyomozni kezd Ana Leticia után…
59. rész
Ana Leticia elmondja Ernestinának, hogy Marcelo életben van. Ernestina pedig elmondja az unokájának, hogy tud erről. Ernestina meg akarja hívni Viridianát egy kávéra, hogy jobban megismerje őt. Julieta elárulja Ana Leticiának, hogy Iñaki az ő fia. Iñaki nem hajlandó segíteni Danielen, de Marcelo rábeszéli, hogy gondolja meg magát. Facundo eltökéli, hogy a fia, Marcelo ismét a régi lesz…
60. rész
Fakundo mindenkit meglep, amikor beköltözik Remediosz panziójába. Inaki úgy dönt, segít Danielnek, de csak egy rendkívül magas összeg fejében. Ramiro bevallja Ana Laurának, igaz a hír, hogy kapcsolatban áll Marceloval…
61. rész
Ana Leticia, Ana Laurának öltözve megy beszélni a volt férjével. Santiago pedig nem is sejti, hogy a saját feleségével beszélget. Remedios retteg attól, hogy elveszíti Santiagot. Fakundo pedig bármire képes lenne, hogy felébressze Marcellot Santiago lelkében…
62. rész
Amikor Fakundo tudomására jut, hogy Daniel a fia miatt került kórházba, nem engedi, hogy Marcello bajba kerüljön. Santiago nem mesélte el az egész történetét Ana Leticiának, így ő még mindig azt hiszi, hogy Marcello átverte, amiért bosszút forral…
63. rész
Santiago ismét autóbalesetet szenved. Ana Leticia a szokásához híven hazugságokkal irányítja a családját. Orlando annyira belekeveredik Evaristo életébe, hogy onnan már nincs kiút számára…
64. rész
Fakundo megtiltja Remediosnak és Santiago összes mostani barátjának, hogy meglátogassák őt a kórházban. Helyettük Ana Leticiát és a családját értesíti. Ana Luciát rettenetesen megbántja Ana Leticia és borzasztóan szenved Santiago hiányától…
65. rész
Ana Leticia megpróbálja rávenni Marcellót, hogy kezdjék újra. Santiago összezavarodik és nehezen tud különbséget tenni a két testvér iránt érzett szerelme között. Soledad Orlando segítségével a szobájába zárja Ana Luciát, hogy semmiképpen se tudja meglátogatni Santiagót…
66. rész
Ana Lucia megharagudott Soledadra. Nem érti, miért tilt meg neki mindent és fogalma sincs mit titkolhat előle. Remediosz kétségbe van esve és retteg, hogy elveszíti Santiagót. Inaki és Ana Letícia kapcsolata egyre mélyebb. Annyira, hogy Inaki még a barátját is képes elárulni a lányért…

Német sorozatok

Medicopter 117 – A légimentők

3. évad

III/12 A szakadék felett
Egy kislány szellemi fogyatékos barátjával, Holgerrel játszik egy hegyi mezőn a falujuk közelében, amikor fogócska közben véletlenül megcsúszik a szakadék szélén és csúnyán eltöri a lábát. A falubeliek biztosra veszik, hogy Holger lökte a kislányt a szakadékba, és miután a Medicopter a közeli kórházba szállította a sérültet, valóságos bosszúhadjáratot szerveznek a szerencsétlen félnótás ellen. Az ütlegelés elől menekülő Holger a helyi libegő egyik kabinjában keres menedéket, a falubeliek pedig remekül szórakoznak azon, ahogy minden egyes alkalommal, amikor a libegő eléri a szakadékot, a fiú holtra rémül a mélység felett, végül pedig úgy döntenek, hogy büntetésül egész éjszaka a szakadék felett leálló kabinban hagyják. Amikor másnap reggel súlyos sérülésekkel és szinte eszméletlenül találnak rá, a falubeliek a légimentők segítségét kérik.
III/13 Szemet szemért
Egy Kaminsky nevű férfi, aki korábban koronatanú volt egy maffiafőnök elleni ügyben, úgy tervezi, hogy családjával a biztonságos Ausztráliába költözik. Nem is sejti, hogy a maffia már a nyomában van, és várják a legmegfelelőbb alkalmat, amikor bosszút állhatnak rajta és a légimentőkön, akik segítségével még a vallomás előtt sikerült ép bőrrel megúsznia egy ellene irányuló merényletet. Mielőtt Kaminsky elhagyhatná Németországot, felrobbantják a kocsiját, és hiába érkezik meg a Medicopter csapata, már nem tudnak segíteni rajta. A haldokló férfi figyelmezteti doktor Lüdwitzet és az ügyben nyomozó felügyelőt, de egyikük sem veszi őt komolyan. Amikor Dr Lüdwitzet csapdába csalják, mindannyian belátják, hogy Kaminsky-nek igaza volt, és az egész csoport úgy dönt, hogy családjukkal egy eldugott hegyi kunyhóban húzzák meg magukat. A maffiózók azonban követik őket, és egy éjszaka a kunyhó lakói arra ébrednek, hogy a ház lángokban áll.

4. évad

IV/1 Az új szanitéc
Egy teherautónyi rovarirtót szállítanak a repülőtérre. A jármű sofőre azonban kézzel érinti a rakományt, elájul és az üres teherautóval belerohan egy fába. A helyszínre érkező helikopter legénysége mérgezést állapít meg. Még ketten kerülnek a rakomány közelébe és ők is hasonló tüneteket produkálnak. Mire a másik mentőhelikopter a helyszínre érkezik, egyikük már nem él.
IV/2 A bányaomlás
Joe Malina aranyat keres egy elhagyott bányában és már éppen a robbantásra készül, amikor az egyik szomszéd kislány berohan a tárnába. Joe már nem tudja megakadályozni a robbanást, a kislány beszorul az aknába és Joe is súlyosan megsebesül. Miközben az A csapat Wally kiszabadításán dolgozik, a B legénysége Joe-t viszi kórházba.
IV/3 Pénzt vagy életet!
Sven Berchtold egy bőröndnyi pénzzel érkezik a repülőtérre, de észreveszi, hogy Murnau és Kulikow már várják. A pénzt a csomagmegőrzőben hagyja és elmenekül. Üldözői azonban a sarkában vannak. Berchtold nem lát más kiutat, autójával belehajt azokba, akik követik. A Medicopter legénysége Sven Brechtoldot súlyos sérülésekkel kórházba szállítja. Murnau azonban szinte sértetlenül ússza meg az ütközést és magához veszi a bőröndöt. Amikor rájön, hogy a bőrönd üres, arra gondol, hogy a mentőhelikopter legénysége lopta el a pénzt. Ezt természetesen nem hagyhatja annyiban.
IV/4 Rosszkor rossz helyen
Jürgen Tirnhoff autójában üzlettárásától, Szergej Limovtól hazatérőben bomba robban. A rendőrség az orosz maffiára gyanakszik. Hiába a mentőhelikopter legénységének minden szakértelme, Tirnhoff a kórházban belehal sérüléseibe. Limov emberei pedig elindulnak egy bizonyos Lüdwitz nyomába
IV/5 Vetélytársak
Vivian, Jens és Hanno, a három jó barát kirándulni indul. Miközben Hanno és Jens versenyeznek, Hanno bevallja a barátjának, hogy elcsábította a barátnőjét. Jens dühe nem ismer határokat és fogcsikorgatva akarja legyőzni ellenfelét. Hanno felborul, egy sziklának ütközik és a kórházban köt ki, Jens pedig őrült sziklamászásba kezd.
IV/6 Sugárzásveszély
Stolze magával viszi a kutyáját munkahelyére, az atomerőműbe. A rektor-területen van munkája és nem veszi észre, hogy az állat bejut a legveszélyesebb helyekre is. Amikor azonban a kutyája nyomába ered, megcsúszik és súlyosan megsérül a kiáramló forró gőztől. Azonnal kihívják a mentőhelikoptert, ám a reaktor kontroll-szobájában a műszerek nagyfokú radioaktivitást mutatna
IV/7 Összeomlás
Hans Breitnert elbocsátják a klinikáról, ráadásul a felesége is el akarja hagyni. A férfi nem bírja elviselni a sorozatos megaláztatást és rálő a feleségére, majd elrohan otthonról. A mentőhelikopter azonnal a helyszínre siet, de Breitner vad ámokfutásba kezd, leüti a szomszédját, megszerzi a fegyverét és visszalopózik volt munkahelyére, hogy bosszút álljon.

Olasz sorozatok

A fátyolos hölgy /La dama velata/

12 részes

12/7. Újrakezdés
Annabelle hozzálát feladata teljesítéséhez, és Guido beleesik a csapdába. A férfi tér vissza Bruges-ből, hogy anyagi támogatást tudott szerezni De Blemont bárónőtől a selyemgyár elindításához. Ám hamarosan rájön, hogy a szerződés, melyet anélkül kötött meg, hogy partnerét, Ludovicót beavatta volna a részletekbe, tulajdonképpen csapda. Clara elhanyagolja Guidót, mivel Matteóval közösen teljes erővel a gazdaság működtetésébe vetették bele magukat, így nem veszi észre, hogy házassága egyre inkább Cornelio és Adelaide ármánykodásának áldozata lesz.
12/8. Rettenetes gyanú
Clara úgy sejti, hogy Guido megcsalja őt De Blemont bárónővel. Ám mikor kérdőre vonja férjét, Guido mindent tagad. Lassan mindketten kezdik elveszíteni bizalmukat a másikban. Clara hirtelen megbetegszik, egyre gyengébb és gyengébb lesz. Guido a felesége akarata ellenére alkalmazza Cecile-t, akit Adelaide javasolt az állásra azzal, hogy vigyázzon Aurorára. Clara az összeomlás szélén van, úgy érzi mindenki hazugsággal veszi körbe. Lassan Ludovico is kételkedni kezd Guido őszinteségében.

 


Sorozatok a TV-ben 2018. június 4. és június 17. között

$
0
0
  • Újra június 4. Visszatérők /The 100/ 1. évad 21:00 RTL Spike
  • Premier június 7. Elif – A szeretet útján 2. évad 16:40 RTL Klub
  • Újra június 11. Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad 13:50 RTL Klub
  • Premier június 11. Ha szólít a szív /When Calls the Heart / 1. évad 17:00 TV4
  • Premier június 11. Kártyavár /House of Cards / 5. évad 21:25 Duna TV
  • Újra június 12. Humans 1. évad 8:00 Filmcafe
  • Csatorna premier június 12. Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 2. évad 20:00 Izaura TV
  • Premier június 14. Feriha /Adini feriha koydum/ 2. évad 16:50 TV2
  • Csatorna premier június 14. The Walking Dead 3. évad 23:00 RTL Spike
  • Premier június 17. Cobra 11 21×16 18:55 RTL Klub

Jelenlegi sorozataim

  • A fátyolos hölgy /La dama velata/ szerda 21:35, Duna TV – olasz sorozat véget ér a nyáron
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/ minden hétköznap 17:15, m3 – koreai sorozat véget ér a nyáron
  • A szolgálólány meséje /The Handmaid’s Tale/ 2. évad péntek 20:00, HBO – amerikai sorozat jó – véget ér a nyáron
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Dragon Ball Super 4. évad  minden hétköznap 16:00, VIASAT6 – japán sorozat 
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 1. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Fear the Walking Dead 4. évad hétfő 23:00, AMC – amerikai sorozat gyenge véget ér a nyáron
  • Feriha /Adini feriha koydum/ minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat közepes
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 2. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Szívhelyzet /Acil Aşk Aranıyor/ 1. évad minden hétköznap  17:00, 0:00, 11:00, Sony Max – török sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • The Walking Dead minden hétköznap 23:00, RTL Spike – amerikai sorozat közepes – csak az elejét tervezem újra nézni
  • Westworld 2. évad vasárnap 22:15, HBO – amerikai sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • + Violet Evergarden japán sorozat közepes

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Koreai sorozatok

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/

62 részes

36.
A gonosz és számító Misil nagyasszony emberei azzal vádolják Jusin hvárángot, hogy titokban segíti az egykori Gája Királyságból menekült embereket. Mivel Jusin családja is gájai származású, Misil emberei bizalmatlanok vele szemben. Tokmán hercegnő eközben nagyon aggódik elhunyt nővére, az egykori Cson-mjong hercegnő kiskorú fia miatt.
37.
A jóképű Jusin hváráng és Tokmán hercegnő rádöbbennek, hogy a kölcsönös vonzalom ellenére szerelmük sohasem teljesedhet ki. Jusin nem tud kiszabadulni a gonosz Misil nagyasszony hálójából, és kénytelen feleségül venni az úrhölgy egyik rokonát. Az egyre furcsábban viselkedő Csun-csu úrfi eközben újabb fejtörést okoz a hercegnőnek…
38.
Bi-dám megtalálja a furcsán viselkedő Csun-csu úrfit, aki csaknem tönkretette Munno nagymester felbecsülhetetlen értékű könyvét. Tokmán hercegnőt egyre inkább aggasztja, hogy az országban nagyon magasra emelkedett a rizs ára, ami veszélyezteti a lakosság ellátását. A hercegnő így vakmerő lépésre szánja el magát.
39.
A hirtelen növekvő, majd csökkenő gabonaárak miatt a piacok forrongnak. A nemesek úgy érzik, becsapták őket, sok pénzt vesztettek, míg Tokmán hercegnő nyeresége hatalmas. A hercegnő úgy dönt, hogy a gazdaság fejlesztése érdekében az udvari fegyverkovácsok fegyverek helyett ezentúl földművelő szerszámokat készítsenek…
40.
Tokmán hercegnő meglátogatja a lázadozó parasztokat, és új földművelő szerszámokat, földet és adómentességet ajánl nekik. Alattvalói boldogan elfogadják. Azonban Tokmánra hamarosan keserű felismerés vár: a parasztok ellopták az új szerszámokat és megszöktek. A hercegnőnek be kell látnia: a nép még nem elég érett a változásokra. A gyengélkedő uralkodó eközben sürgetni kezdi a hercegnő házasságát.
41.
Tokmán hercegnő egyre nagyobb aggodalommal figyeli, hogy a különc és megbízhatatlan Csun-csu úrfi mind közelebb kerül Misil nagyasszony klánjához. Csun-csu neve így felmerül a trón várományosai között is. Tokmán úgy dönt, hogy semmiképpen sem bocsátkozik harcba unokaöccsével…
42.
Csun-csu úrfi egy váratlan lépéssel megszöktette Szolvon hadügyminiszter unokahúgát, a szépséges Bo-rjángot. A titokban lezajlott házasságkötést követően Csun-csu még inkább befolyásos tényezővé válik a királyi udvarban.
43.
Tokmán hercegnő kinyilvánítja igényét a királyi trónra, miközben a meggondolatlan Csun-csu úrfi kritizálja a szent származáson alapuló hatalomátadási rendszert. Ezzel lehetőséget kínálnak a gonosz és számító Misil nagyasszonynak, hogy nőként, a szent származás hiányában is igényt formáljon a királyság trónjára. Misil természetesen azonnal kihasználja ezt a lehetőséget.
44.
A gonosz Misil nagyasszony és hívei a hercegnő ellen hangolják az Urak Tanácsát. Misil célja az, hogy az Urak Tanácsával mondassa ki, a hercegnőnek távol kell maradnia a politikától. A kulisszák mögött azonban egy katonai hatalomátvétel körvonalazódik. Tokmán most megmutathatja, hogy méltó ellenfele Misilnek.
45.
Bo-dzsong és Szolvon személy szerint Jusint és Álcsont vádolja meg azzal, hogy megzavarták az Urak Tanácsának ülését. Kim Szo-hjon és Jong-csun a király jóváhagyását követelik ahhoz, hogy letartóztathassák őket. A hűséges Szo-hvá szolgáló egy csellel kijuttatja a belső termekből a féltve őrzött királyi pecsétet…

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Első évad 183 rész, második évad 230 rész

181. rész
Selim és Zeynep kiválasztják az esküvői ruhát. Aliye megbíz két bűnözőt, hogy rabolják el Zeynepet, hogy így akadályozza meg Selim esküvőjét. Arzu kihallgatja a telefonbeszélgetést és szembesíti vele Aliyét. A két bűnözőnek sikerül elrabolnia Zeynepet és eltűnnek vele. Selim nem érti, mi történhetett és a keresésére indul, de hiába. Melek és Melih elviszik Elifet a nagyszülei sírjához.
182. rész
Melih zsarolása miatt Aliye kénytelen beletörődni fia és Zeynep frigyébe, ezért ráparancsol a lány elrablóira, hogy vigyék őt haza, de ha ez nem volna elég, Arzuval szembeszállva még a fiatal pár hitvesi szobáját is berendezi, így Arzu kénytelen utolsó esélyként régi szövetségeséhez, Erkuthoz fordulni, aki azonban teljesen apatikus az esküvőt illetően. Miközben Gonca is szép lassan beletörődik, hogy elveszítette plátói szerelmét, Selimet, Veysel nem tud nyugodni és Tülay után ered.
183. rész
Zeynep és Selim készülődnek az esküvőre, de mindkettejüknek rossz érzésük van. Serdar üzenetet ír Arzunak, amelyben megfenyegeti, hogy vagy hozzá költözik Tugcével, vagy elmondja Kenannak, hogy Tugce nem az ő lánya. Mivel Selim egy diavetítéssel készül a róla és Zeynepről készült képekkel, Melih megkéri Sadikot, hogy cserélje ki a CD-t a képekkel, arra, amelyiken Arzu mindent bevall. Ezután Melih megírja Arzunak, hogy élvezze ki az utolsó napját.
2. évad, 1. rész
A pisztolylövés Zeynepet sebesíti meg, és hatalmas felfordulás kerekedik az esküvőn. Melih azonnal kéreti a kocsiját, hogy kórházba vigye Zeynepet. Arzu Erkut kezébe nyomja a pisztolyt, és ráparancsol, hogy észrevétlenül osonjon ki, és vigye el a fegyvert. Erkut lemegy a pincébe, és onnan szökik meg, de nem veszi észre, hogy a pisztoly elveszítette és a pincében hagyta.
2. évad, 2. rész
Serdar Arzu apját okolja, amiért börtönbe csukatta, és ezért éveket vesztegetett el Arzu és Tugce nélkül. Arzu végül nem hallgatja tovább, és visszamegy a kórházba. Zeynepet elhelyezik egy kórteremben, de a műtét után nem tér magához. Serdar a kocsiban megnézi a CD-t, és nem hiszi el, hogy Arzu valóban megtette a bevallott dolgokat. Arzu észreveszi, hogy Erkut távolról figyeli a történteket, és kihívja a kórház elé. Serdar kihallgatja, amint arról vitatkoznak, hogy ki lőtt a pisztollyal.
2. évad, 3. rész
Hasan elviszi Ipeket és Aliyét a rendőrségre, ahol bejelentést tesznek Kenan eltűnéséről. Mikor hazafelé tartanak a városból, észrevesznek egy összeroncsolódott, kiégett autót, amit rendőrök hada áll körbe. Legnagyobb elszörnyedésükre az autó Kenan tulajdonában volt. A rendőrök tájékoztatják őket a legszörnyűbb fejleményről: az autó sofőrje elhunyt. Eközben Selim, Melek, Veysel, Murat, Tülay és Gonca, akik mit sem sejtenek Kenan haláláról, a kórházban várják, hogy Zeynep magához térjen.
2. évad, 4. rész
A kórházban várakozó Selimhez is elér a szörnyű tragédia híre, így gyorsan hazasiet, hogy a temetést, és a családfő elvesztésével járó rengeteg problémát megoldja. Eközben Aliye magát hibáztatja fia elvesztése miatt, és megpróbálja megölni magát, azonban nem képes elvenni a saját életét.
2. évad, 5. rész
Murat és Veysel azon fáradoznak, hogy kiderítsék, ki lőtt rá Zeynepre, ezért Murat Erkuttal, míg Veysel Arzuval indul beszélni. Azonban, miközben egyedül hagyják, Tülayért két férfi megy a kaszinóból, akik elrabolják őt. Eközben az Emiroglu család végső nyugalomba helyezi Kenant.
2. évad, 6. rész
Eltemetik azt, akiről azt hiszik, hogy Kenan. Azonban Kenan életben van. Egy férfi rátalált, hazavitte, és ápolni kezdte. Necdet megdicséri az egyik emberét, Feyyazt, hogy sikerült elintéznie Kenant. Kiderül, hogy Necdet akarta megöletni, mert Kenan bolygatni kezdte a múltat Melek szüleinek a gyilkosa kapcsán, akinek Necdet rendszeresen adott pénzt. Az orvos elmondja Melekéknek, hogy Zeynep életveszélyes állapotban van.
2. évad, 7. rész
Melih felajánlja Selimnek a segítségét, hogy bosszút álljanak Erkuton, de csak miután Zeynep magához tért. Kenan öntudatlanul Melek nevét mondogatja. Veysel és Murat megtudják a taxisofőrtől, hogy hol tartják fogva Tülayt. Necdet meglátogatja az Emiroglu családot, és Tugce megtudja, hogy ő a nagyapja. Necdet azt javasolja Aliyének, hogy ássák el a csatabárdot. Tugce nem hiszi el, hogy meghalt az apja, és Arzu telefonjáról felhívja.

Ezel

Magyarul 142 részes

131.
A dühös Ali le akarja lőni Temmuz fiát, de Ezel nem engedi. Sebnem Alit hibáztatja mindenért. Bade eljön a temetésre. Azad aggódik, mert Ali furcsán viselkedik. Cengiz magával akarja vinni Cant a válás után.
132.
Can megszökik otthonról, mert Mümtazzal akar élni. Cengiz megadja Kenan címét Alinak és Temmuzt is odaküldi. Sebnem túladagolja magát az utcán. Azad nem éri el Alit, amikor megindul a szülés.
133.
Ali és Azad a kisfiúkat Tefóról nevezik el. Bade bemutatja az új barátját Ezelnek, aki csalódott, de semmi mással nem akar foglalkozni, amíg le nem számol Temmuzzal. Cengiz követelőzik, Kenan üzletét akarja. Ezel rátalál Sebnemre.
134.
Ezel figyelmezteti Eyşant, hogy Bahar gyilkosához készül hozzámenni. Sebnem követi Bade új barátját. Temmuz a kórházba tart, ahol meg akarja mérgezni bébi Tefót. Bade előbb kiborul, hogy Ezel beavatkozik az életébe, később mégis megkeresi a férfit.
135.
Kenan boldogan készül az esküvőre Eyşannal, de Temmuz halálhíre sokkolja. Cengiz szövetséget ajánl fel Ezelnek, Kenant együttesen akarják eltenni láb alól. Ezel felkeresi Badét és megkéri, hogy várjon rá még egy hetet.
136.
Cengiz beengedi a szállodába Ezelt és Alit. Váratlanul Kenan lép a szobába fegyverrel a kézben és lelövi Alit. Ezután Ezelt kényszerítik, hogy végignézze az esküvőt. Eyşan beszéde felkavarja az estét.
137.
Kenan halálával vége Ezelnek is, Ömer vissza akar térni az életbe. Cengiz nem adja fel a harcot Eyşanért, azzal a pénzzel próbálja meg visszahódítani, ami Kenan után maradt rá. Eyşan mégis Ömert választaná inkább, de a férfi úgy tűnik, menekül előle.
138.
Ezel házat bérel a szülei háza mellett, ahol egy gyerekszobát is berendez Can számára. Váratlanul feltűnik Cengiz, aki szerint Can sohasem fogja elfogadni őt az apjának. Úgy tesz, mindha segíteni akarna, valójában el akarja szakítani egymástól a párt.
139.
Ezel és Eyşan együtt vannak, de a kapcsolatukat senki sem támogatja. Cengiz nem hajlandó náluk hagyni Cant. Mümtaz megtiltja, hogy Ömer hazavigye hozzájuk Eyşant. Cengiz bérgyilkost fogad. A teljesen összezavarodott Can megszökik.
140.
Mümtaz nem akarja elfogadni Ezelt és kidobja a házából. Cengiz fegyvert fog Ezelre, de eszébe jut a közös gyermekkor Ömerrel, ezért képtelen lelőni. Öngyilkosságot akar elkövetni, de Ezel megbocsát neki. Cengiz leszúrja Eyşant. A rendőrség Ezelt tartóztatja le elkövetőként.
141.
Ali megtudja, hogy Ezelt letartóztatták. Megtámadja a barátját szállító kocsit és kiszabadítja Ezelt. Cengiz magával viszi Cant és azt hazudja neki, az anyja elhagyta őt Ezelért. Ezel eközben mindenhol keresi a fiát.
142.
A rendőrség értesíti Cengizt, hogy Eyşan az intenzív osztályon fekszik. Azonnal odarohan, hogy eltegye láb alól az egyetlen tanút. Közben Ezel és Ali is a kórházba tart. A két rivális megbeszél egymással egy utolsó találkozót a világítótoronynál.

Vége

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

58. rész
törökül 22/3
Seher rájön, hogy Feyyaz verette meg Mehmetet. Levent motorral beviszi Ferihát az egyetemre, hogy időben le tudja adni az Emirrel közös projektjét. Halil továbbra sem nézi jó szemmel Feriha és Emir kapcsolatát. Ünal meglátogatja Rizát, és felajánlja, hogy eltekint a tartozástól, ha ejtik az Emir elleni vádakat. Feriha ennek hallatán gyanakodni kezd Ünalra, amivel magára haragítja Emirt.
59. rész
törökül 22/4, 23/1
A rendőrség fényt derít rá, ki verette meg Mehmetet, így Emir neve tisztázódik, Feyyaz azonban bajba kerül. Feriha és Emir épp a jachton vannak, amikor Sanem és Levent egy csókkal elválnak a kikötőben – így Sanem és Feriha hazugságon kapják egymást. Emir bemutatkozik Sanemnek, akit Feriha anyjának hisz. Seher megkéri Mehmetet, hogy ne emeljen vádat Feyyaz ellen, majd a nagynénjével együtt körmönfont hazugságokat találnak ki a helyzet kimagyarázására.
60. rész
törökül 23/2
Zehra úgy dönt, ideje elbeszélgetnie azokkal, akik a fiát bántották. Sanem nagyon aggódik amiatt, hogy Feriha kifecsegi a hajón látottakat. Emir és Feriha kapcsolata ismét meginog, mikor a lány családja kerül szóba. Rizához váratlan látogató érkezik.
61. rész
törökül 23/3
Elérkezik Cansu vizsgájának a napja, melyet nagyon nehezen él meg a lány. Zehra és Riza keresztfiuknál töltik az estét. Az alkalmat Mehmet és Feriha is arra használja, hogy szerelmeikkel lehessenek. Feriha elhatározza, hogy mindent bevall Emirnek, ám közben a fiú is egy nagy döntésre szánja el magát.
62. rész
törökül 24/1
Ferihának komoly döntést kell hoznia. Serife rágalmazni próbálja a lányt, de a családja megvédi becsületét. Cansu betegsége újabb problémát szít Sanem és Haldun közt. Hande kiábrándító hírt kap.
63. rész
törökül 24/2
Hande szól Aysunnak az eljegyzésről, aki azonnal találkozni akar Feriháékkal. Ünalt nem aggasztja a dolog, de Aysun szeretné jobban megismerni a leendő menyét. Halil megtámadja Ferihát, és Mehmetnek kell közbelépnie. Seher megemlíti, hogy szívesen fogadna egy eljegyzési gyűrűt Mehmettől. Zehrát újságírók keresik fel, és cikket írnak a szobába zárt asszony megmentéséről. Cansu a Hillsbe készül, és Emir is ott tölti az estét.
64. rész
törökül 24/3
Cansu meglátja Korayt és Emirt is a szórakozóhelyen, és Sanemnek kell megakadályoznia, hogy odamenjen hozzájuk. A tanévzáró medencés partin kigúnyolják Günce olcsó fürdőruháját, pedig Ferihán is hasonló van. Hande hosszú idő után szerelmet vall Emirnek, aminek Koray is fültanúja lesz. Aysun meghívja magához ebédre Ferihát és Emirt.
65. rész
törökül 24/4
Aysun mesél Ferihának a betegségéről, és megkéri, hogy maradjon a fia mellett. Feriha nem sokkal előtte adott fel egy levelet Emirnek, amiben mindent bevall, de a hír hallatán meggondolja magát, a levelet viszont már kézbesítették. Sanem és Haldun között újabb veszekedés alakul ki, és Sanem végül egy bőrönddel elmegy a lakásból, Haldun viszont követi. Halil beállít Zehrához, majd fegyvert fog rá és lelövi. Lara rajtakapja az apját és a cselédet.
66. rész (2. évad 1. rész)
törökül 25/1
Vége a nyárnak, így mindenki visszatér Isztambulba. Aysun szeretné meglepni Emirt, de végül őt éri hatalmas megdöbbenés. Feriha megpróbálja ismét visszaszerezni a levelet. Haldun úgy dönt, szállodájának megújulásra van szüksége, így bátor üzleti döntést hoz. Seher végre ellátogat Mehmet családjához, de a látogatás nem végződik jól.
67. rész (2. évad 2. rész)
törökül 25/2
Emir barátai nyárbúcsúztató bulit szerveznek. A társaság Levent hajójára is ellátogat helyszínkeresés közben, ahol Emir zavarbaejtő jelenet tanúja lesz. Koray nehezen viseli, hogy titkolnia kell Handéval való kapcsolatát. Aysun aggódik Emir sorsa miatt. Mehmet haragszik anyjára, amiért az olyan csúnyán bánt Seherrel.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

26. rész
Ates elmondja Baharnak, hogy Efsun hazudott neki, de Bahar inkább a nővérének hisz. Hulyának egyre gyanúsabb az Efsun-ügy, Hatice balesetével még inkább. A lány felébred a kómából és az első mondata, hogy Mehmet Emir igazi lánya nem más, mint Bahar, de szerencsétlenségére az egyetlen ember a kórteremben Nuran. Miután Ates szembesíti Efsunt a hazugságaival, ő szerelmet vall a fiúnak
27. rész
Beyza beszélni szeretne Baharral, ám Efsun közbelép. Mikor Sakine meghallja, hogy cseléd állás szabadul fel a villában, nyomban odaigyekszik, Hulya legnagyobb örömére, hiszen minél többet meg akar tudni Efsunék családjáról. Secil megkéri Asimot, hogy segítsen nekik abban, hogy ne számolják fel a környéküket. Bahar és Semra összefutnak és beülnek egy teára
28. rész
Ates arról faggatja Hulyát, hogy kivel követtette Efsunt. Bahar rajtakapja nővérét, hogy Alppal csókolózik a kocsijában, és végre átlát az álarcon. Semra nem hagyja, hogy Ates összetörjön, azt szeretné, ha kibékülnének Baharral. Nuran és Ilyas azon mesterkednek, hogy tudnák kiásni Yusuf úr holttestét anélkül, hogy észrevennék őket
29. rész
Nuran és Ilyas éjszakai kertészkedése félbe szakad Bahar érkezésével, aki miután Efsunnal összeveszett, nem akar ott maradni. Mehmet Emir és Fulya házassága válságon megy keresztül. Bahar megtudja, hogy Secil is tudott Efsun és Alp viszonyáról, ráadásul Alptól további információkat tud meg. Mehmet Emir személyesen íratja be lányát az iskolába
30. rész
Hulya és Asim viszonya egyre fagyosabb, Asim unja már megjátszani a boldogságot. Nuran leszidja Bahart, mert nem viselkedett tisztességesen és elzavarja otthonról. Bahar csak az apja miatt megy később vissza. Mindeközben Efsun bulizni készül Secillel, de nem engedik be őket a klubba. Efsun botrányt rendez, és letartóztatják. Ilyas levelet ír Baharnak, amiben elmondja az igazat
31. rész
Ilyas megijed, mert úgy tudja, a levél a vallomásával még Baharnál van. Arda egy barátja felteszi az Efsun kirohanásáról szóló videót a netre. Mehmet Emir hivatalosan is örökbe fogadta Efsunt. Fulya megtudja, hogy kevés az esély, hogy teherbe essen. Hasan megállítja Efsunt, és üzen Atesnek, hogy ne nyomozzon
32. rész
Semra azt javasolja Atesnek, hogy kérje meg Bahar kezét. Nuran és Sakine elmennek a villába, hogy megköszönjék a segítséget, de valójában Efsun akarja tudatni Hulyával, hogy Asim Secil kedvéért segített. Bahar nem tudja meggyőzni a szüleit, hogy nem hagyja ott a munkáját, ezért Nuran bezárja őt a szobájába. Asim bejelenti, hogy elköltözik és válni akar. Ates újra elmegy Kenanhoz további információért
33. rész
Efsun örömmel mutatja az anyjának az új személyigazolványát. Secil bocsánatot akar kérni Hulyától, elmondja, hogy nem történt semmi közte és Asim között, de ő nem fogadja el. Ezek után felhívja Asimot, hogy találkozzanak. Muge haragszik anyjára, amiért az apjuk elköltözött tőlük. Ates és Semra megkeresik Nurant és Ilyas-t, hogy hivatalosan megkérjék Bahar kezét
34. rész
Efsun kifakad az Atahan családra, ezzel mélyebbre ásva magát Mehmet Emir szemében. Bahar és Ates élvezik a kettesben töltött perceket, bár Bahar szomorú egy picit, hogy ott kellett hagynia a szüleit. Müge találkozik az apjával, majd telefonon elmondja Hulyának is, hogy váljanak el. Nuran rendőrökkel próbálja visszahozatni a mostoha lányát. Semra közben Ilyashoz fordul, hogy megszerezze az apai áldást Atesnek és Baharnak
35. rész
Bahar és Ates kapcsolatát Efsun képtelen feldolgozni, ezért Ates lakásába indul, hogy tönkretegye a boldogságukat, egy öngyilkossági kísérlettel. Beyza anyja Adile úgy dönt, hogy ott hagyják a villát, de Beyza még be akar söpörni fél millió lírát Nuran asszonyon. Secil elutasítja Asimot, Hulya pedig próbálja helyre tenni a házasságát

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

278. rész
törökül 4×26/3, 129/3. rész
Hürrem megfogadja Rüsztem tanácsát, és Szelim mellé a legmegbízhatóbb szolgálókat rendeli.
Fahriye és az öreg Musztafa feladata, hogy szemmel tartsák a herceget és félreállítsák az egyre szemtelenebb Nurbanut.
Az uralkodó a városban járva megdöbben, hogy a köznép mennyire szerette Musztafa herceget, és mindenki Hürremet vádolja rágalmazással. Ez bogarat ültet a szultán fülébe, és magához rendeli Hürremet.
279. rész
törökül 4×26/4, 129/4. rész
törökül 4×27/1, 130/1. rész
Nurbanu élete már a saját palotájukban sincs biztonságban, amióta elvesztette Hürrem bizalmát és támogatását.
Bajazid próbál úrrá lenni a veszteségei felett érzett szomorúságán, és árván maradt lányának megfelelő anyát keres a háremben.
Fatma szultána erőt gyűjt, és azzal keresi fel az uralkodót, hogy a főkincstári posztra a saját jelöltjét nevezze ki.
Mihrimah testén sebek jelennek meg, és Rüsztem attól tart, hogy ennek a hátterében az ellenségei állnak.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad

158.
Tasli aga újra a palotában van – Mihrimah szultána legnagyobb örömére. Elkezdődik a ramadán, és az egész ország ünneplésre készül. Ibrahim pasa a rendkívül kellemetlen meglepetéssel várja Hürremet. A foglyaként tartja a saját palotájában Musztafa herceg merénylőjét, aki megbízójaként a szultánát nevezte meg.
159.
Rüsztem aga megmenti Hürremet, ám mindketten tudják, hogy még egyszer nem hibázhatnak. Káli effendi felveszi a kesztyűt Ibrahim pasával szemben, és ellenőrzéseket tart a pasa területén. Musztafa fia bárányhimlős lesz, ezért karantént rendelnek el a palotában. Arra gyanakszanak, hogy szándékosan fertőzték meg. Mehmed megpróbálja elrejteni állapotos ágyasát.
160.
Şah szultána megérkezik, ám nem nővéréhez, Hatidzséhez megy, hanem Szulejmán palotájában rendezkedik be. Hürrem kap az alkalmon, és mindent elkövet, hogy megnyerje Şah bizalmát, aki még mindig haragszik a nővérére. Ibrahimot szájára veszi a nép Rüsztem aga buzdításának köszönhetően. A pasa haragjában halálra ítéli az egyik rágalmazót, amivel magára haragítja az uralkodót.
161.
Hatidzse egy családi vacsorán összevitatkozik húgával, Şah szultánával, és a régi viszály kiújul. Megkezdődik a per, amelyben ítéletet hoznak Ibrahim és a rágalmazója felett. Mihrimah szultána meggyőzi Mehmedet, hogy a saját érdekében mielőbb oldja meg állapotos ágyasa ügyét. Musztafa egyik ágyasáról kiderül, hogy gyermeket vár, ami féltékenységgel tölti el Fatmát.
162.
Az uralkodó kezébe kerül Ibrahim kétértelmű beszédének a jegyzőkönyve, mely alaposan felkavarja. Mihrima önkényesen rendelkezik Mehmed ügyében, ám erre fény derül. Azzal magyarázza, hogy az állapotos ágyas veszélyt jelentett a palotában, apja ki is tagadhatja érte, ha a tudomására jut. Şah szultána közli Hatidzsével, hogy nem áll a pártjára Hürremmel szemben, és az egész háborúskodásból ki akar maradni.

Magyar sorozatok

Barátok közt

20. évad

8919-8928. rész
Rudi és Natasa kapcsolata újabb mélypontra jut, mivel a lány úgy tűnik, képtelen elköteleződni.
Tóbiás egyelőre nem tudja rendezni a Kristóffal való konfliktusát.
Gigit hatalmas próbatétel elé állítja az élet.
Balázs nem biztos, hogy meg tud birkózni Hanna helyzetével.
Miklós és Szonja románca nem a férfi tervei szerint alakul.
Attila és Júlia házassági évfordulója váratlan bejelentéssel zárul, ami megjósolhatatlan következményeket von maga után.
8929-8938. rész
Attila sorsdöntő elhatározásra jut.
Rudi és Natasa vajon a szakítás vagy a folytatás mellett döntenek?
Tóbiást baleset éri.
Zsolt óriási bajba kerül Sonnynál, és Gigi az egyetlen, akire számíthat.
Péter kezdi úgy érezni, hogy nem sokáig tarthatják már titokban Hanna helyzetét a barátaik előtt.
Szonja és Miklós estéje csodálatosan alakul, amikor Miklósnak eszébe jut egy sokkoló élménye.
Timi semmitől sem riad vissza hogy pénzhez jusson.

Jóban rosszban

14. évad

3369. rész
Müller szerint, ha Barbara azt ígérné Rolandnak, hogy ha visszahozza Bettit megbocsát neki, akkor Roland újra a bűnöző kapcsolataihoz nyúlna és végre sikerülne elkapniuk. Böbe megint összehozná Orsit Milánnal, Adél akaratlanul is megsérti Orsit. Kardos elbizonytalanodik, hogy sikeres volt-e az első csoportfoglalkozása.
3370. rész
Barbara Rolandot, Pétert pedig egy ismeretlen keresi fel Betti eltűnésével kapcsolatban. Böbe Orsi önbizalmát próbálja megerősíteni és közben próbálja Milán felé terelgetni a lányát. Kardos újra műt a klinikán, de egyelőre az öröme nem lehet felhőtlen. Gyöngyiék félve mutatják meg neki milyen hírek keringenek a neten a csoportjáról.
3371. rész
Barbara garanciát akar Müllertől Betti érdekében, Péter találkozóra készül a titokzatos inrofmátorral, aki felhívja, hogy nem segít és nem is fog róla többet hallani, mert nem tartotta be a feltételeit. Orsi a fotózáson keresztül szembesül a félelmeivel. Alexék megfenyegetik Kardost, Katalin és Andor viszonya viszont rendeződni látszik.
3372. rész
Barbara és Péter közösen folytatják a harcot Bettiért. Péter azon dilemmázik Mónikával, hogy jó ötlet volt-e bevonni Barbarát, Vasvári elmondja Péternek, hogy Betti él, de nagy bajban van A Milánékkal közös ötletelésből Orsi megvilágosodik, már tudja mit szeretne tenni. Alex újra meghiúsítaná Kardos visszaszerződtetését.
3373. rész
Péter megdöbbentő híreket kap Bettiről a titokzatos informátortól. Varsányi elmondja Péternek, annyit tudott kiszedni Óriásból, hogy Amszterdamban tartják fogva Bettit. Orsi társkereső estét akar szervezni a Macsekban, egy bejegyzéssel azonban kicsit lejáratja magát. Roland az első munkanapján kijárja Kardos újra szerződtetését.
3374. rész
Péter tovább kutat Betti után, de Barbara átlát rajta. Zsolt hívja Pétert, hogy délután találkozhat az Óriással, ha egyedül megy. Orsi bajba sodorja magát a párkereső est szervezése közben. Zseni Meli pártjára áll Orsival szemben. Kardos visszatérését tragédia árnyékolja be, sajnos nem sikerült megmenteniük egy beteget.
3375. rész
Barbara megérti, hogy Betti lánykereskedőkhöz került. Óriás nem megy el a találkozóra. Orsi még mindig a bejegyzésen rugózik, amikor Anikó érkezik és megvicceli kicsit. Orsi nem tudja, elmenjen-e a társkereső buliba. Annamari randija rosszul sikerült. Az elvesztett beteg férje felháborodva keresi Kardost, Kardos állása azonnal veszélybe kerül.
3376. rész
Barbarék nyomozni kezdenek Zsolt után. Konrád türelemre inti a lányokat, akik azonnal indulnának begyűjteni Óriást. A társkereső buli új helyzeteket hoz. Deka kiszúrja Anikót, Ernő egy kisebb cirkuszt rendez a Macsekban, Milán és Orsi együtt lépnek a társkereső estről. A lánykérése gyanút kelt, felmerül, hogy anyagi érdekek irányítják Andort.
3377. rész
Óriás nem jött el, Zsolt azt akarja, hogy Péter neki adja oda a pénzt. Barbara előteremti a pénzt az apjának, Péter megvásárolja Betti szabadságát. Misi féltékenykedik Verára Ernő miatt. A kialakult vita miatt Bandi elküldi Ernőt és Vera is faképnél hagyja Misit. Andor megkéri Katalin kezét, majd rögtön vissza is lép.
3378. rész
Barbaráék szövetkeznek Müllerrel és a rajtaütés kezdetét veszi. Aliz jelenti, hogy Zsolt elindult Óriáshoz, így Barbara és Konrád is indulnak, de otthon hagyják a mobiljukat, ezért Roland kénytelen személyese utánuk menni. Fény derül Misi igazi problémájára. Kardosék megértik, hogy tévedés volt megakadályozniuk az esküvőt.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

5. évad 13 részes

13/1.: Hajtóvadászat

A 4. évad a túszdráma egyik tragikus és sokkoló eseményével ért véget, miközben az elnöki pár rájött, hogy inkább a félelemre építenek innentől. A túszejtőket még mindig nem találják, eközben Claire és Frank minden alkalmat megragadnak, hogy a terrorizmusra irányítsák a közvélemény figyelmét, még olyan esetek kapcsán is, amiknek semmi közük hozzá. Így tartják fenn a félelmet és a feszültséget, elterelve a figyelmet Hamerschmidt cikkéről. A választások egyre közelebb vannak, eközben a kongresszus a botrány miatt egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, amely az elnök sötét ügyeivel foglalkozhatna.

The Walking Dead

6.
Titok
Titkok születnek és korábbi titkok lepleződnek le. Hershel képtelen elfogadni az új világot. Andrea úgy tűnik, kezd megnyílni. A csapat minden tagja lassan rájön arra, hogy “mindenkiből lehet eledel.”
7.
Fél lábbal a sírban
Hershel határidőt szab. A helyzet odáig fajul, hogy minden titokra fény derülhet. Glenn kiáll magáért, Shane pedig átveszi az irányítást.
8.
Nebraska
Rick és a többiek próbálják helyreállítani a rendet a szörnyű felfedezést követően. Hershel régi szokásához híven eltűnik, Rick és Glenn így követni kényszerülnek őt egy városba.
9.
Ujj a ravaszon
Rick, Hershel és Glenn csapdába esnek, és arra kényszerülnek, hogy új ellenfelekkel küzdjenek meg, legyenek azok élők vagy halottak. Shane észreveszi, hogy Lori veszélyben van, így küldetésének tekinti, hogy visszavigye a nőt a farmra.
10.
18 mérföldnyire
Rick és Shane egy kívülálló sorsával kapcsolatban kerülnek összetűzésbe. Andrea segít Hershel legkisebb lányának abban, hogy a lány meghozzon egy súlyos döntést.
11.
Bíró, esküdt, hóhér
Rick és Shane összefognak egy fontos döntés meghozatalának érdekében, emiatt viszont Dale elkezd aggódni amiatt, hogy a csapat elveszíti emberségét. Carl tetteinek pedig beláthatatlan következményei vannak a csapat sorsára nézve.
12.
Jobbik természetünk
A csapat észreveszi, hogy egy veszélyes alak ólálkodik a farm környékén. Ahogy leszáll az éj, Rick, Shane, Daryl és Glenn nyakukba veszik az erdőt, hogy megpróbálják megoldani ezt a kellemetlen helyzetet és bebiztosítsák a csapat biztonságát.
13.
A pislákoló tűz mellett
Rick és Carl nagyot kockáztatnak, de visszatérnek az erdőből a farmra. A csapat kettéválik a fokozódó zűrzavarban. A dolgok olyan gyászosan állnak, hogy Rick vezetői szerepe is megkérdőjeleződik.

3. évad

1.
Mag
A világ egyre veszélyesebb hellyé válik, és Lori terhessége miatt Ricket egyre inkább sürgeti az idő, hogy menedéket találjon a csapatnak. Rá is talál egy megfelelőnek tűnő helyre, de először meg kell tisztítaniuk azt.
2.
Beteg
Egy traumatikus eseményt követően valaki komoly veszélybe kerül. Ha ez nem lenne elég, a csapatnak meg kell birkóznia az új környezet kihívásaival.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 14. rész
(87. epizód)
A divatbemutatót követő fogadásra hívatlan vendégek érkeznek. Két rendőr, akik Valentín halála ügyében kívánnak beszélni Patríciával és Enríquével.
Ana megérkezik Olaszországból, és szembesülnie kell Marco Cafiero aljas húzásával. Mateo távolléte is nyugtalanítja, pedig mit sem sejt arról, hogy Mateo éppen Alberto után kutat New Yorkban.
Az esküvőig már csak egy nap van hátra.
4. évad 15. rész
(88. epizód)
Eljön az esküvő napja, de ez nem akadályozza meg Anát, hogy átadja a felmondását Marcónak.
Miközben Ana az esküvőre készül, Clara Mateo hívását várja New Yorkból és Ritával együtt mindent megtesznek, hogy a készülődés a lehető leghosszabbra nyúljon. Ezzel szinte az őrületbe kergetik De La Rivát.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

67. rész
Inaki mindent elmond Ana Leticiának Santiagoról. Orlando megpróbálja megakadályozni, hogy Ana Lucia meglátogassa a szerelmét. Viszont Nerina segítségével sikerül megszöknie a panzióból…
68. rész
Nerina segít Ana Luciának, hogy bejusson Santiagóhoz, de közben olyat lát, amire egyáltalán nem számított. Mostanra az egész Alvarez Del Castillo család megtudja, hogy Marcellonak amnéziája van. Santiagonak ötlete sincsen, hogy hogyan tovább…
69. rész
Egyre többen és többen ismerik meg Soledad titkát. Ana Lucia környezetében szinte mindenki tudja már, hogy elrabolták és Soledád nem az igazi anyja. Ana Leticia senkit sem tud elfogadni, aki közelebb kerül Marianohoz. Ebben az esetben Viridianának kell elviselnie a játszmáit…
70. rész
Ana Lucia megálmodja az autóbalesetet, ami vele történt. Soledad retteg, hogy egy napon a lánya mindenre visszaemlékszik és elveszíti őt. Ana Leticia nem hagyja annyiban a kapcsolatát Marcelloval. Ramiro a fejébe veszi, hogy kideríti, ki ölte meg Ginát, ám ezért súlyos árat fizet…
71. rész
Ramirot elrabolják és senki sem tudja, ki és miért. Santiago belemegy, hogy újra megpróbálják Ana Leticiával. Ana Leticiának viszont az a feltétele, hogy minden kapcsolatot szakítson meg azzal a nővel, akivel most együtt van. Ana Lucia eközben éppen bulit rendez Santiago fogadására…
72. rész
Marcello ismét átveszi az uralmat Santiago elméje felett és megmenti Ramirot. Santiago beköltözik Ana Leticiahoz és egy szót sem szól erről Remediosznak és a többieknek…
73. rész
Ana Lucia teljesen összetörik, amikor megtudja, hogy Santiago visszaköltözött a feleségéhez. Ráadásul Fakundo azt állítja, hogy az anyja hibás mindenért, ami vele történt. Marcello visszautasítja Ana Leticiát, aki ismét a testvérén, Ana Laurán vezeti le a dühét…
74. rész
Santiago helyett Fakundo jelenik meg a bulin és közli az egész panzióval, hogy soha többé nem láthatják a fiát. Ana Leticia egy új arcát mutatja meg Ana Laurának. Marcello éjjel visszatér és olyat tesz, amit Santiago fel sem tud dolgozni…
75. rész
Santiago felveszi a kapcsolatot Remediosszal, hogy beavassa a történtekbe. Ernestina még mindig használja a társkereső oldalt, de fogalma sincs róla, hogy élete szerelmével vált üzeneteket. Ana Leticia eközben Viridiana ellen szövetkezik…
76. rész
Marianot egyre többször kínozzák múltja sötét pillanatai. Evaristo újabb unokáját veszíti el és bosszút esküdött Marcello és Ramiro ellen. Chana közben ismét megjelenik, viszont most Ernestina életében…

Német sorozatok

Medicopter 117 – A légimentők

4. évad

IV/8 Kokain
Két orosz lány, Aldona és Eliza úgy akar kábítószert becsempészni az országba, hogy egy-egy kotonba töltve lenyelik azt. Ám útközben autóbalesetet szenvednek és Eliza megsebesül. Megérkezik a mentőhelikopter és Harland doktor felfedezi az Eliza gyomrába jutott kábítószert.
IV/9 Ördögi terv
Anke Bush autóbalesete óta tolószékhez kötve él. Férje meg van győződve arról, hogy Anke balesetéért az Accon olajtársaság felelős. Kárpótlásban reménykedve bíróságra viszi a dolgot. Amikor rájön, hogy hivatalos úton nem érhet el sikert, zsaroláshoz folyamodik, és amikor ezzel sem jut semmire, robbantással folytatja elkeseredett harcát. Hamarosan azonban ördögi gondolata támad.
IV/10 Hidegvérrel
Clarissa és Joachim ördögi tervet agyalnak ki, hogy megkaparintsák Klaus és Angelika Sauter vagyonát. Joachim eljátssza, hogy szerelmes Angelikába, eléri, hogy az asszony elváljon a férjétől és hozzámenjen feleségül. Clarissa és Joachim már azt tervezi, hogyan szabadulhatnak meg úgy Angelikától, hogy a gyanú a volt férjre terelődjön. Egy valamire nem gondolnak: Klaus és Angelika kislánya, Pia szemtanúja lesz a gyilkosságnak.
IV/11 Élve eltemetve
Reinhold Knaus egy régi, már bezárt szeszfőzdét ellenőriz társával. Hirtelen felfedezik a kis Sofie-t, aki a játékban elmerülve belezuhan egy aknába. Knaus ki akarja menteni a kislányt, de a cigarettája egy másik aknában köt ki, és lángra lobban az egész épület. A mentőhelikopter szinte azonnal érkezik, de így is iszonyú versenyfutást kell folytatni az idővel, hiszen az oxigén egyre gyorsabban fogy.
IV/12 Bosszúvágy
Lena, az ifjú orvos és pilóta barátja, Martin csatlakozik az egységhez. De a kiképzés során Wächter úgy érzi, Martin túlságosan vakmerő és nem illik a csapatba. Egy mentés során, melyben Harland és Wächter is részt vesz, baleset történik, és Lena életét veszti. Martin meg van győződve arról, hogy barátnője haláláért Wächter a felelős.
IV/13 A csapda
Néhány fogoly, Jörg, a testvére, Mario, Piet és Enzo kijárnak dolgozni a börtönből és a visszaúton megtervezik szökésüket. Megpróbálják átvenni az uralmat az őket szállító autóban, de akciójuk nem sikerül, a kocsi felborul, a balesetben a két sofőr meghal és Mario is súlyosan megsebesül. Jörg végül kihívja a mentőhelikoptert. Karin, Enrico és Biggi érkezik a helyszínre, és miközben Mariót kórházba szállítják, Karint a bűnözők túszul ejtik.

5. évad

V/1 Száguldó vonat
Egy toxikus hulladékot szállító vonaton az utasok között van Peter Berger és terhes felesége, Stella is. A szerelvény balesetet szenved, a mozdonyvezető megsérül és a vonat minden irányítás nélkül, egyre nagyobb sebességgel száguld a sínen. Gyors segítséget csak a helikopteres mentőegységtől várhatnak.
V/2 Ahonnan nincs visszatérés
Ugyan Lüdwitz egy speciális védelmi programon vesz részt, az orosz maffia nem engedi ki a markából, visszacsalogatja őt Németországba, hogy megszabaduljon tőle. A mentőhelikopteresek mindent megpróbálnak, hogy megmentsék korábbi parancsnokukat. Az akció során azonban Wächter életét veszti.
V/3 Plutónium
Egy gátlástalan zsaroló 20 milliót érő gyémántot követel azért, hogy ne robbantsa föl plutónium bombával a várost. És ez még nem elég: ahhoz is ragaszkodik, hogy a helikopteres mentőszolgálat adja át neki a gyémántokat. Amikor a rendőrség megtudja, hogy az ismeretlen valóban rendelkezik plutóniummal, a légi mentősök is beleegyeznek a veszélyes manőverbe.
V/4 Tériszony
Egy Cessna pilótája felelőtlen manőverbe kezd valahol a hegyek között, és elszakítja egy kábelvasút köteleit. A fülke, amelyben három utas is tartózkodik, nem zuhan le azonnal a szakadékba, a biztonsági kötél még megtartja egy darabig. Kérdés, hogy időben érkezik-e a segítség…?

Cobra 11

21×16
A nagy dobás

Paul kiviszi a reptérre a barátnőjét, Lissyt, aki rég nem látott apját várja. Rainer elmondja lányának, hogy rablás miatt börtönben volt Thaiföldön. Lissy annyira csalódott, hogy látni sem akarja apját. Eközben az autópályán egy balesetben meghal egy régi banda tagja. Kiderül, hogy Rainer és társai korábban egy kommandós elit egység tagjai voltak, de leszerelték őket rablás miatt. Most a társak újból felkeresik Rainert, hogy vegyen részt egy utolsó nagy dobásban. Ő nemet mond, de a lányával megzsarolják.

Olasz sorozatok

A fátyolos hölgy /La dama velata/

12 részes

12/9. Az őrültség magva
Clara rosszul lesz a koncerten, állapota egyre súlyosabbá válik, a család úgy dönt, hogy orvoshoz kell vinni. De ő az igazságot akarja tudni, amit Guido félig-meddig el is mond neki. Az éjjeliőr hajnalban holtan találja Ludovicót a selyemgyári irodában, a rendőrség rablógyilkosságra gyanakszik. A temetésen Carlotta ellenségesen viselkedik Guidóval, elmondja Clarának, hogy Ludovicónak hazudott a társa a kölcsön ügyében, és a férfit okolja férje haláláért. San Leonardóban fellázadnak a parasztok, sztrájkot hirdetnek, de Matteo bízik Clara szavában, és nem csatlakozik. Meg akarja látogatni Clarát, de Guido nem engedi be hozzá.
Clara végső elkeseredésében öngyilkosságot akar elkövetni, ami okot ad a családnak, hogy bolondokházába zárassa, Corneliónak pedig ötletet, hogy Guido, felesége elmeállapotára hivatkozva átvegye a gyámságot Aurora felett, és ezzel a San Leonardói birtok igazgatási jogát is.
12/10. Búcsúlevél
Carlotta meg akarja látogatni Clarát, de Adelaide közli vele, hogy a grófnő elutazott a betegsége miatt. Luisa, a szobalány azonban elárulja, hogy a bolondokházába záratták, és átad neki egy levelet Matteótól, hogy vigye el az úrnőjének. Clara rájön, hogy otthon is és az kórházban is módszeresen mérgezik, és ettől kezdve titokban nem nyeli le a pirulát. Matteo a levélben beszámol a sztrájkról, és segítséget ajánl Clarának. Guido megparancsolja Matteónak, hogy dolgozzanak tovább, a kukorica árából akarja kifizetni az új selyemhernyó szállítmányt. Clara az első adandó alkalommal megszökik az elmegyógyintézetből, és San Leonardóba megy, de Guido követi. A lány a folyópartig menekül, ám valaki hátulról fejbe vágja és ájultan zuhan a folyóba. A rendőrség a körülményekre való tekintettel öngyilkosságot állapít meg. Clara a rendházban tér magához, és elhatározza, hogy mindenáron kideríti az igazságot, álruhában, fátyol mögé bújva.

 

 

 

 

Sorozatok a TV-ben 2018. június 18. és július 1. között

$
0
0
  • Premier június 22. Szeplőtelen Jane /Jane the Virgin/ 3. évad 19:00 Sony Max

Jelenlegi sorozataim

  • A fátyolos hölgy /La dama velata/ szerda 21:35, Duna TV – olasz sorozat véget ér a nyáron
  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/ minden hétköznap 17:15, m3 – koreai sorozat véget ér a nyáron
  • A szolgálólány meséje /The Handmaid’s Tale/ 2. évad péntek 20:00, HBO – amerikai sorozat véget ér a nyáron
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Dragon Ball Super 4. évad  minden hétköznap 16:00, VIASAT6 – japán sorozat véget ér a nyáron
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 2. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ 2. évad minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 2. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Szívhelyzet /Acil Aşk Aranıyor/ minden hétköznap  17:00, 0:00, 11:00, Sony Max – török sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad minden hétköznap  15:00,  RTL Klub – török sorozat – véget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • The Walking Dead minden hétköznap 23:00, RTL Spike – amerikai sorozat közepescsak az elejét tervezem újra nézni
  • Westworld 2. évad vasárnap 22:15, HBO – amerikai sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • + Violet Evergarden japán sorozat közepes

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Koreai sorozatok

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/

62 részes

46
Miután elfogták Tokmán híveit, Szolvon és csapata szeretne információt szerezni tőlük a hercegnő hollétét illetően. Dzsukbáng és a hűséges Szo-hvá szolgáló a titkos átjárón keresztül kijut a palotából, ámbár a királyi pecsét nélkül. A gájai származású Voljá és Szol-dzsi cselével a lázadók beférkőznek a palotabeli katonák közé és kihozzák a foglyul ejtett Jusint…
47
A gonosz és számító Misil nagyasszony válságkormányt hoz létre, amelynek nagyobb hatalma van az Urak Tanácsánál is. A válságkormány egyenesen a királynak tartozik felelősséggel – aki viszont Misil szerint őt magát bízta meg az államügyek vezetésével…
48
A Silla Királyságban kialakult helyzet egyre inkább polgárháborús jelleget ölt. A fővároshoz legközelebb állomásozó hadseregcsoport parancsnokának kezében van a helyzet megoldásának kulcsa. Dzsu-dzsin parancsnok egyelőre Misil nagyasszony mellett teszi le a voksot…
49
Tokmán hercegnő visszatér a palotába, a betegeskedő uralkodót pedig Jusin helyezi biztonságba. A váratlan események következtében Misil nagyasszony Jilsuk és Szolvon javaslatára úgy dönt, hogy elhagyja a palotát. Misil és hívei egy vidéki erődben sáncolják el magukat.
50
Misil emberei megdöbbenéssel értesülnek Bi-dám származásának igaz történetéről, ugyanakkor Bi-dám még mindig nem akarja bevallani Tokmán hercegnőnek, hogy milyen viszony fűzi a gonosz Misil nagyasszonyhoz. Az erődbe szorult sereg egyre nehezebb helyzetbe kerül, mert a vidéki nemesek nagy része átáll a hercegnő oldalára…
51
Bi-dám bevallja a hercegnőnek, hogy Misil az édesanyja volt. Há-dzsongot, Mi-szenget és társaikat letaglózza Misil halálhíre. A kegyetlen Jilsuk kiképzőtiszt elhatározza, hogy életében először ellenszegül Misil nagyasszony akaratának, felkutatja és elpusztítja a hercegnőt…
52
Mindenki arra biztatja Tokmánt, hogy pusztítsa el Misil egész nemzetségét, de a hercegnő úgy dönt, megkíméli életüket. Különleges Védőrséget alapít, melybe legnagyobb ellenségeit nevezi ki, az őrség parancsnokának pedig Bi-dámot teszi meg. Szolvon elárulja Bi-dámnak, hogy Misil azzal bízta meg őt halála előtt, hogy ültesse Bi-dámot a trónra…
53
Tokmán hercegnőt megkoronázzák, és ezzel Silla királynője lesz. Uralkodását azonban beárnyékolja a gájai származásúak elleni intrika, amely Jusint is érinti. A tábornagy elleni vizsgálatot leginkább a Védőrség parancsnoka, a kiszámíthatatlan Bi-dám szorgalmazza…
54
A királynő minden gájai származású embert alattvalójának tekint, de szigorúan akar fellépni a föld alatt működő Gájai Ellenállással szemben. Jusin ellen megalázó vizsgálat veszi kezdetét, ugyanakkor váratlan fegyveres konfliktus tör ki a szomszédos Pekcse Királysággal. A sillai hadak demoralizálódnak, és nagy szükség lenne Jusin tábornagy szakértelmére…
55
Silla létfontosságú vára, a Dejá-i erőd az ellenség elsőszámú célpontja. A királynő titkos feladattal bízza meg a száműzött Jusin tábornagyot: el kell utaznia az ellenséges Pekcse Királyságba, hogy kikémlelje szándékaikat. Jusin megdöbbentő felfedezést tesz: a Dejá-i erődben egy pekcsei kém van…

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Második évad 230 rész

2. évad, 8. rész
Veysel és Tülay egy másik városba menekülnek, Murat egyik barátjához, azonban a fiú, aki Isztambulban marad, hogy testvérére vigyázzon, bajba kerül, mikor a kaszinó emberei meglátják őt a kórháznál. Szerencsére sikerül elfutnia, és elbújnia egy hölgy lakásán – aki nagyon szimpatikussá válik neki. Eközben Melek meggyőzi Kenant, hogy legalább inkognitóban hadd vigye kórházba, ahol ellátják a férfi sebeit.
2. évad, 9. rész
Melek kénytelen mindenki elől titkolni, hogy Kenan mégsem halt meg, mivel egykori szerelme ezt kérte tőle, ugyanis így akarja leplezni magát, míg Melek szülei gyilkosa után nyomoz. Eközben Arzu derekasan küzd ugyan Serdar zaklatása ellen, emellett meg zsarnoksága eluralkodik az immáron teljesen védtelen Aliye felett.
2. évad, 10. rész
Zeynep orvosa megvizsgálja Zeynepet, és kiderül, hogy nem tud lábra állni. Zeynep ezen annyira kiborul, hogy végül injekcióval kell megnyugtatni. Tugce megszökik, hogy elmenjen az apja sírjához, ám eltéved az erdőben. Serdar követi, és végül előjön. Felajánlja Tugcének, hogy elviszi az apjához. Tugce végül beleegyezik. Kenan és Melek elmennek a börtönbe, hogy beszéljenek Rasimmal. Ám ő azt állítja, hogy személyes okokból ölte meg Melek szüleit. Arzu később megtudja, hogy Tugce Serdarral van. Rasid felhívja Nedcetet, és elmondja neki, hogy Kenan életben van.
2. évad, 11. rész
Arzu hiába hívja Serdart, ő nem mondja el hol vannak. Csak annyit mond, hogy reméli, Arzu már megérti milyen érzés, ha távol van tőle a lánya. Elif és Gülnur meglátogatja Zeynepet, és megtudják, hogy Zeynep nem tud lábra állni. Az orvos azt mondja, elkezdik a rehabilitációt, de nem tudja megmondani, hogy Zeynep fog-e járni ismét. Necdet kérdőre vonja Feyyazt, hogy lehet, hogy Kenan még él?
2. évad, 12. rész
Gonca rájön, hogy Arzu nem igazán kedveli az „unokatestvérét.” Murat megtudja, hogy Zeynep nem tud járni. Erkutot hibáztatja ezért, és felhívja a rendőrséget, hogy elmondja, hol találják Erkutot. A rendőrség ki is megy oda, de senki sincs ott. Erkut a kórházba megy, és meglátja, hogy Zeynep tolókocsiban van. Elhatározza, hogy feladja magát. Aliye megtalálja Arzu karkötőjét Selim és Zeynep szobájában, és gyanakodni kezd rá.
2. évad,13. rész
Abban a tudatban, hogy Kenan meghalt, Arzu átveszi az uralmat a házban és folyamatosan szembe száll Aliyével, aki már Zeynep és Selim visszatérésére készül. Aliye visszaadja neki a nyakláncot, amit az esküvő napján elveszített. Arzu attól fél, hogy Aliye esetleg tudja, hogy ő lőtt rá Zeynepre. Erkutot elrablói bezárják egy istállóba. Erkut meggyőződése, hogy a tett mögött Arzu áll. Melek és Kenan, miután megszöktek, egy viskóban húzzák meg magukat, mivel a kocsijuk lerobbant, de másnap Kenannak sikerül megszerelnie és elindulnak vissza, Isztambulba.
2. évad,14. rész
Arzu és Aliye között egyre feszültebb a helyzet és egymást fenyegetik burkolt célzásokkal. Melek kétségbeesik, amikor megtudja, hogy Zeynep nem tud járni. Melih magát vádolja a történtekért. Azt hiszi, nem volt véletlen, hogy Zeynepet akkor lőtték le, amikor elindult a CD-lejátszó. Kenan nem érti, hogy kik fenik rá a fogukat és aggódik Melekért is. Tőle tudja meg, hogy Melek több helyen is látott leskelődni rá és Elifre egy ismeretlen férfit. Arzu kegyetlenül bánik Zeyneppel, miután a pár megérkezik a házba. Közben Kenan is haza indul, Melek tanácsára.
2. évad,15. rész
Kiraz továbbra is rettegve tekint Kenanra, nem hajlandó elhinni, hogy a férfi, aki családja nagy örömére visszatért közéjük nem egy szellem. Azonban nem Kiraznak kéne félnie Kenantól, hanem Arzunak, hiszen Aliye úgy dönt, kitálal Kenannak. Hogy ezt megakadályozza, Arzu lelöki Elifet a lépcsőn. Bár a lánynak szerencsére nem esik baja, Kenan kórházba siet vele, így Aliyenek valóban nincs ideje elmondani az igazat menyéről. Azonban a nő rájön, hogy esett le valójában Elif a lépcsőn, és ekkor úgy dönt, felhívja Kenant, úgy mondja el mi az igazság. Hogy ezt megakadályozza, Arzu rátámad, és fejbe veri egy vázával.
2. évad,16. rész
A rendőrök letartóztatják Arzut, és ahogy a család tagjai beszélgetni kezdenek, egyre biztosabbá válik, hogy valóban Arzu lőtte le Zeynepet. Kenan annyira biztossá vállik a dologban, hogy ügyvédet sem hajlandó fogadni feleségének. Veyselt elengedik fogvatartói, igaz, sok pénzt követlenek tőle, ezért jobb híján eladja a vagyontárgyait – bármit megtesz szerelméért, Tülayért.
2. évad,17. rész
Kenan végül ráveszi Aliyét, hogy mondja el, mi történt Melek családjával. Aliye elmeséli neki, hogy meg akarta venni a földjüket, de ők nem adták el, ezért felbérelte Rasimot, hogy ijesszen rájuk. Ám Rasim véletlenül lelőtte őket. Murat az autómosó előtt találkozik egy férfival, aki egy eladó ház iránt érdeklődik, és azt a címet kapta meg. Murat azt hiszi, tévedés, és elküldi. Később elmondja Veyselnek, aki dühös lesz, mert sürgősen el akarja adni a házat. Arzut az előzetesből beviszik egy cellába, ahol Ayten és Nevra azonnal lecsapnak rá, és gúnyolni kezdik.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

68. rész (2. évad 4. rész)
törökül 25/4, 26/1
Ünal és Haldun társulása megdöbbenti Sanemet. Aysun ellátogat Feriha otthonába, és elbeszélget a lánnyal. Emir vívódik, hogy mennyit mondjon el Ferihának a hajón látottakból. Mehmet kétségbeesetten próbálja kibékíteni Sehert. Tülin és Lara válóperes ügyvédhez megy.
69. rész (2. évad 5. rész)
törökül 26/2
Feriha beszélgetni hívja Emirt, hogy elmondjon neki mindent. Riza családi okok miatt a faluba utazik. Sanem kész lenne feladni mindent Levent-ért, de nem azt a választ kapja, amire számít. Koray és Hande felhőtlen kapcsolatában visszatérő probléma jelenik meg.
70. rész (2. évad 6. rész)
törökül 26/3, 27/1
Cansu megpróbálja rávenni Larát, hogy menjen el vele Emir születésnapi bulijába. Feriha saját készítésű tortával lepi meg Emirt, de egyre inkább nyomasztja a bűntudat, amiért nem vallja be az igazságot a fiúnak. Zehra nem engedi el Ferihát a buliba, ő mégis megszökik. Cansu végül úgy dönt, Lara nélkül is elmegy a szórakozóhelyre, ahol meglátja Emirt és Ferihát.
71. rész (2. évad 7. rész)
törökül 27/2
Zehra elmegy a titokzatos Sophie nevű nőhöz takarítani. Feriha letagadja a telefonban Emirnek, hogy a hajón van, de Levent megszólal a háttérben. Feriha azonnal Emirhez siet, hogy kimagyarázza a dolgot, de a fiút nagyon megbántja a hazugság. Cansuról kiderül, hogy személyiségzavarral küzd, Haldun pedig úgy akarja lefoglalni a lányát, hogy bevonja a hotel munkálataiba.
72. rész (2. évad 8. rész)
törökül 27/3
Riza visszatér a faluból, és üresen találja a lakást. Feriha észreveszi, hogy eltűnt az Emirtől kapott gyűrűje. Hande ezúttal úgy akar keresztbetenni Ferihának, hogy fényképeket készít Sanemről és Leventről a hajón, és ezeket elküldi Haldunnak. Cansu ráveszi Ünalt, hogy mutassa be Emirnek. A találkozó után Emir hazaviszi Cansut, a házban pedig Feriha éppen szemetet gyűjt.
73. rész (2. évad 9. rész)
törökül 28/1
Emir meglátja, hogy Feriha szemetet gyűjt, és szó nélkül faképnél hagyja. Hatice és Gülsüm megérkeznek, hogy Rizáéknál lakjanak, amíg nem találnak más megoldást. Feriha meg van győződve róla, hogy Emir megbocsát neki. Emir dühében megüt egy újságírót, és órákig nem is kerül elő. Mehmet közli az apjával, hogy el kell vennie Sehert.
74. rész (2. évad 10. rész)
törökül 28/2
Sanem kétségbeesik, mert nem tudja, mikor érik utol a saját hazugságai most, hogy Emir már mindent tud. Zehra saját magát hibáztatja a történtekért, amiért nem vetett véget Feriha hazugságainak korábban. Emir nem hajlandó beszélni Ferihával, és inkább Cansut kéri meg, hogy meséljen neki Feriháról, ő azonban hazudik neki.
75. rész (2. évad 11. rész)
törökül 28/3, 29/1
Seher továbbra is mesterien manipulálja Mehmetet. Feriha könyörög Emir bocsánatáért, ám a fiút elvakította a harag. Gülsüm próbál segíteni Ferihának, míg Hatice a háztartás miatt bosszankodik. Új lakó érkezik a házba, mindenki azt találgatja, vajon ki lehet.
76. rész (2. évad 12. rész)
törökül 29/2
Cansu boldogan igyekszik bálványa közelébe férkőzni. Emirért egyre jobban aggódnak barátai és szülei. Sanem a lelkiismeretével viaskodik, míg Haldun drasztikus lépésre szánja el magát feleségével kapcsolatban.
77. rész (2. évad 13. rész)
törökül 29/3
Feriha szenvedését tovább tetézi Mehmet, és az ellopott gyűrű. Emirt kísérti a Ferihával közös múlt, de továbbra is minden alkalmat megragad, hogy büntesse a lányt. Lara tovább keresi a módját, hogyan bánhatna el legjobban az apjával.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

36. rész
Hulya szenved, mert Asim elhagyta és ezért Efsunt okolja. Hasan elmegy Edibe asszonyhoz, ám ő elzavarja. Bahar és Ates együtt töltik a napjaikat. Efsun és Nuran terve szerint hazahozzák Bahart, hogy rajta tudják tartani a szemüket, ezért Nuran elmegy a céghez. Eközben Hasan túszul ejti Efsunt
37. rész
Ates felviszi magához Efsunt, hogy pihenjen, miután kiszabadította Hasan kezei közül. Hamarosan kiderül, hogy az elrablás sem úgy volt, ahogyan Ates gondolta. Miután Nuran hazacsalja Bahart, elkezdi a hadműveletet, amivel késleltetni tudja az esküvőt. Egy olyan esküvői tervvel áll elő, amire Ilyas soha nem fogja tudni megkeresni a pénzt
38. rész
Baharnak nem igazán tetszik, hogy Efsun Ates körül legyeskedik, de a férfi megígéri neki, hogy elkerüli a lányt. Hulya Asimot siratja, csak Edibe tartja benne a lelket. Muge, akit meggyötör a szülei közötti ellentét, Alppal tölti a napot. Arda elhívja Efsunt egy üzleti vacsorával egybekötött partira, ahol Ates is ott van, sőt Efsun elhívja Secilt is. Az este botrányba fullad
39. rész
Bahart nagyon megviseli a Nuran által generált kínos jelenet, és bár kiáll Ates mellett, másnap mégis felelősségre vonja. Ates ezért kénytelen Baharnak elmondani múltja szomorú titkát. Mehmet Emir arról faggatja Ardát, hogy mi volt az előző esti üzleti vacsorán a botrány. Arda nem hajlandó elárulni, és végül egy rémes jelenetre kerül sor, ahol Arda, Efsun és Hulya üvöltöznek egymással a megdöbbent Edibe és Fulya előtt
40. rész
Osman felesége, Güleser, beállít Nuranékhoz. Miután Bahar megtudja Ates titkát, elmondja Mehmet Emirnek, amit megtudott. Mehmet Emir őrjöngve hazarohan, és felelősségre vonja az anyját Hulya és Fulya előtt. Mehmet Emir és Hulya összetörnek, Mehmet Emir meghasonul és az azonnali költözés mellett döntenek Fulyával. A vitát Efsun kihallgatja, így ő is megtudja a szörnyű titkot
41. rész
Mehmet Emir rágódik, nem mer Ates szemébe nézni. Éppen amikor beszélne vele, Kenan hívja Atest és azt mondja, hogy átadja neki a gyilkost.
Güleser rábeszéli Ilyas-t, hogy a Gelincik dombon lévő házban maradhasson.
Efsun találkozót beszél meg Hasannal és odahívja Atest is. Bahar követi.
Nuran a kertben talál Edibére, aki nincs magánál

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

280. rész
törökül 4×27/2, 130/2. rész
Rüsztem beteges féltékenysége miatt nem engedi, hogy egy európai orvos, Pedro megvizsgálja Mihrimát, akinek eddig egy orvos sem tudott segíteni.
Fatma szultána megpróbálja tőrbe csalni Hürremet, aki arra készül, hogy meglátogatja a hírhedt javasasszonyt, aki egykor megjósolt több eseményt, amik valóra váltak.
Bajazid beleszeret az egyik háremlányba.
281. rész
törökül 4×27/3, 130/3. rész
Szelim megtudja Nurbanu besúgójától, hogy Bajazid pénzt kért kölcsön Mihrimahtól, hogy fedezze a költségeit.
Az uralkodó tudomására jut, hogy Rüsztem megtagadta a parancsát, és nem engedte, hogy Pedro, a spanyol orvos megvizsgálja Mihrimah-t, akinek azóta sem javult az állapota.
Bajazid háborút hirdet Szelim ellen, és ezt írásban meg is üzeni testvérének.
Nurbanu úgy dönt, ha Szelim meghátrál, ő veszi kezébe az ügyet.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad

163. (82/2)
A kádi effendi lázas szorgalommal keresi a törvényes megoldást a szultán rendkívüli helyzetére, aki visszavonná Ibrahimra ruházott uralkodói felhatalmazását. Ibrahim semmit sem sejt, sőt úgy véli, hogy Szulejmán újra bizalmába fogadta. Şah szultána látszólag Hürrem oldalára áll nővérével szemben. Döntését azonban korántsem baráti alapon hozta, a pasa bukása neki is kapóra jön.
164.(82/3, 83/1)
Ibrahim teljesen biztos a dolgában, és sejtelme sincs arról a halálos veszélyről, amely az uralkodó felől fenyegeti. Musztafa úgy dönt, hogy egyelőre eltitkolja a család előtt születendő gyermekének hírét, ami nem tesz jót az apjával való viszonyának. Hürrem türelmetlen, nem érti, hogy az uralkodó miért ilyen elnéző Ibrahimmal szemben.
165. (83/2)
A pasa halála futótűzként terjed végig az országban. Hívei értetlenül állnak az események előtt. Hatidzse teljesen összeomlik, és bosszúra szomjasan tör be Hürremhez, aki bátran állja a támadást. A szultán Ayas pasát nevezi ki Ibrahim helyére – Hürrem legnagyobb megelégedésére. Hatidzse maga mellé állítja Şah szultánát.
166. (83/3, 84/1)
Ibrahim halálát mindenki Hürrem nyakába varrja, a szultánát azonban ez nem különösebben érdekli. Hatidzsee szövetkezik ellene, és egyre több támogatót talál az ügyéhez. Mahidevran azt állítja, hogy Ibrahim elárulta neki, mivel lehet a hárem úrnőjét tönkre tenni. Musztafa számon kéri apját, de nem kap egyenes választ. Ibrahim helyét Ajas pasa foglalja el.
167. (84/2)
Nigar megjelenik Hatidzse palotájában, és arra kéri a szultánát, hogy adják vissza neki a kislányát. Hatidzse azonban nem tudja, hogy Ibrahim hol rejtette el a kislányt. Hürrem összetűzésbe keveredik Şah szultánával, amikor megtudja, hogy a nő elhappolta férje számára a Rüsztem agának szánt pozíciót a dívánban. Elkeseredésében lakomát rendez a háremben, amivel még jobban magára haragítja a gyászoló ellenségeit. Megjelenik a városban Bali bég, hogy tiszteletét tegye Ibrahim örököseinél.
168. (84/3)
Şah szultána ajánlatot tesz Nigarnak. Amennyiben segít bosszút állni Hürremen, előkeríti a kislányát. Ayas pasa eléri a szultánnál, hogy Rüsztem agát nevezzék ki az egyik megüresedett bég helyére, s ezzel biztosítsa számára az utat a dívánba. Musztafa tehetetlenül nézi az eseményeket, és egyre biztosabb benne, hogy Ayas pasa Hürrem markában van. Mahidevran és Hatidzse megpróbálják Bali béget a városban tartani, hogy növeljék bizalmasaik és támogatóik erejét.
169. (84/4, 85/1)
Şah szultána belevág nagyszabású tervébe, és ajánlatot tesz Rüsztem agának. Megpróbálja rábírni, hogy ezúttal neki dolgozzon, és közben gondoskodik róla, hogy találkozójukról Hürrem is értesüljön. Hatidzse gyászmisét tart Ibrahim emlékére, s abban bízik, hogy Mahidevran bizalmasa, Diana elvégzi a küldetését a szertartás végére. A szerelmi bánattól szenvedő Mihrimah találkozik Bali béggel.
170. (85/2)
Hürrem vakon megbízik Dianában, annak ellenére, hogy Afife asszony figyelmezteti, a lány múltja gyanúsan tiszta, és szinte lehetetlen leellenőrizni. Az uralkodó úgy dönt, hogy száműzi Hatidzsét, és Manisszába küldi, Mahidevran és Musztafa palotájába. Hatidzse azonban megmakacsolja magát, és szembeszáll bátyja akaratával.
171. (85/3, 86/1)
A szultán kinevezi Bali béget a személyes védelmezőjének és bizalmasának azután, hogy a piacon megmentette az életét. Musztafa megtudja, hogy apja mégsem viszi magával a hadjáratra, melyre annyira készült. Helyette két öccse kíséri el az uralkodót, amitől a trónörökös összeomlik. Ezt a kétségbeesést használja ki Hatidzse, aki mindent elkövet, hogy Musztafát az uralkodó, és különösen Hürrem ellen fordítsa.
172. (86/2)
Hürrem a rémhír miatt összehívja gyermekeit attól tartva, hogy Musztafa a városba érve végezni fog a rivális trónörökösökkel. Şah szultána felajánlja segítségét, és arra utasítja Hürremet, hogy fiait küldje át Hatidzse egykori palotájába, melyben már otthonosan berendezkedett. Nigar bebocsátást kér a hárembe, és azt javasolja Hürremnek, hogy előzze meg Musztafát, és egyik fiát ültesse a trónra.

Magyar sorozatok

Barátok közt

20. évad

8939-8948. rész
Vajon kialakul romantikus kapcsolat Miklós és Szonja közt?
Alizék váratlan segítséget kapnak az esküvőjükhöz.
Natasa és Rudi igyekeznek új életet kezdeni.
Timi legújabb fondorlata ismét lavinát indít útjára.
Ádám eléri, hogy Gigi kirakja Zsoltot a lakásból?
Rég nem látott vendég érkezik a házba váratlanul.
Attila verekedésbe keveredik, szorult helyzetéből egy idegen menti ki.
Balázs tervet eszel ki, hogy Hanna élete ne csak a gondokról szóljon.
8949-8958. rész
Hanna rádöbben, hogy nem kötheti maga mellé Balázst egy életre.
Attila izgalmas állásajánlatot kap az újdonsült ismerősétől.
Nóra összetűzésbe keveredik Szonjával.
Rudi kockázatos pókerpartiba keveredik, hogy féltékennyé tegye Natasát.
Zsolt csapdába csalja Gigit.
László a Miklóshoz fűződő barátságáról és a Berényi Kft. megalapításáról mesél Gizellának.
Júlia egy váratlan baleset miatt jobban megismeri Miklós új barátnőjét, Szonját, Nóra viszont úgy érzi, Júlia elárulta.

Jóban rosszban

14. évad

3379. rész
Péter megérti, hogy átverés áldozata lett. Zsolt menekül, de Konrádék elkapják, és Roland kész bosszút állni rajta. Felhívja Barbarát és kényszeríti Zsoltot, hogy kérjen bocsánatot, majd elküldi Konrádékat, mielőtt lelövi a csalót. Roland egyedül akarja elvinni a balhét. Katalin csalódottságában ismét Kardos ellen fordul, de Andor újra felbukkan.
3380. rész
A rendőrök nem bírják megtörni Zsoltot. Roland elmondja Barbarának, hogy bármit megtenne érte, Barbara Roland karjaiban köt ki. Adél az érettségije előtti estén megint kórházba kerül. Andor és Katalin az esküvőre készül, Andor lebukik Kardos előtt. Viktor felajánlja a segítségét Andornak, aki vonakodva, de kénytelen elfogadni azt Katalin előtt.
3381. rész
Barbara megbánta a botlását, de Roland immár tántoríthatatlan, szerinte ő jelenti Barbarának az igazi boldogságot. Adél, az állapota ellenére, úgy dönt, nekivág az érettséginek. Gabi felébreszti a felkészülési idő alatt alvó Adélt, aki tökéletesen ledarálja a kidolgozott tételt. Andor, az újabb bizonyítékok ellenére, ismét kimagyarázza magát.
3382. rész
Zsolt újabb áldozatai jelentkeznek, hogy ellene valljanak, Barbara úgy dönt jelenjen meg a egy cikk a Csillagszem Online-on és felhívja Müllert is. Kardosék megbizonyosodnak róla, hogy Andor szélhámos, de Katalin továbbra is áltatja magát. Meli váratlan ajánlattal rukkol elő Misi éttermének megmentése érdekében. Misi megalkuszik Melivel.
3383. rész
Roland lebuktatja Barbarát Zseni előtt, Zseni szakít a lánnyal, Barbara most már kész Roland ellen tanúskodni és feljelenti a rendőrségen. Andor lebukik, Szlávikék pedig elkapják. Katalin teljesen összetörtök, a családja tartja benne a lelket. Misi elbizonytalanodik, hogy okos volt-e szerződnie Melivel. Vera nem teljesen ért egyet Misi érveivel.
3384. rész
Konrád és Aliz Barbara mellé állnak Rolanddal szemben, Zsolt visszavonja a vádjait. Meli ravasz manőverbe kezd az éttermi bizniszért, de az utolsó pillanatban elbukni látszik. Szövetkezik dr. Barnával az önkormányzattól és úgy fest, a lány elég jól tudja manipulálni a férfit. Ernő rányomul Annamarira, Bandi és Gyöngyi aggódnak Annamariért.
3385. rész
Barbara nem tudja megtörni Zsoltot ezért új tervet sző Roland tőrbe csalására. Konrádékkal rájön, hogy melyik út vezet Roland megbuktatásához. Melinek sikerül megnyernie Barnát, ezzel komolyan keresztbe tehet a bátyjának, Alex pedig mit sem sejt az egészről. Ernő Patríciának is csapja a szelet, de végül Annamarit viszi randizni.
3386. rész
Barbara megkezdi a Roland-ellenes terve végrehajtását. Deka randizik Anikóval, de a kapcsolatuk nem ígérkezik szokványosnak. Ernő „házibulija” Annamarival váratlan fordulatot vesz. Ernő rosszul lesz, amikor Annamari indulni készül, Fanni pont ekkor hívja a lányt és máris intézi a mentőt, Annamari pedig újjáéleszti a fiút.
3387. rész
Barbara magabiztos, nyélbe üt egy üzletet, de Bori kikosarazza. Barbara és Keller már a sikeres üzletkötést ünnepli, amikor Bori közli velük, hogy nem működik együtt. Deka és Anikó kapcsolata villámrajtot venne, de Adél újabb rosszulléte közbeszól. Ernő életben marad, Annamari pedig hiába próbálja titkolni, kiderül az előző esti programja.
3388. rész
Barbara körül szorul a hurok, de Bori végül meggondolja magát. A tárgyalópartnerek már-már reménytelen helyzetbe hozzák Barbarát és Kellert, amikor Bori bejelenti, hogy aláírt Barbara cégéhez. Deka összejön Anikóval, aki máris csalódást okoz a fiúnak. Annamarit kiengesztelik a kollégái és Ernő is úgy tűnik, készen áll, hogy megváltozzon.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

5. évad 13 részes

13/2.:
Váratlanul érkezik a hír, hogy eltűnt Frank fiatalkori legjobb barátja, Tim Corbett, aki különösen közel állt hozzá és több volt számára mint barát. Ez megrendíti Franket, pedig most nem engedheti meg magának, hogy bármi is kibillentse, mivel muszáj támogatókat szereznie a kulcsfontosságú államokban, hogy a Nemzeti Gárdát bevetve védett szavazóköröket állítson fel a terrorveszélyre hivatkozva. Tomot felkeresi egy régi újságíró barátja, aki kényes kérdéseket kezd feszegetni. Eközben Macallan körül szorul a hurok, ami Frankre nézve is veszélyes, ezért egy különösen kockázatos manőverhez kell folyamodnia.
13/3.:
Egy nappal a választások előtt Conway egy erős kampányfogásként egy huszonnégy órás élő közvetítésben szerepelve válaszol a választók kérdéseire, amikor váratlanul felhívja az a veterán, akinek anno megmentette az életét. Eközben Claire és Frank is folytatják a kampányukat, de Frank annyira kimerül, hogy elkezd lebetegedni. Egyre nagyobb a nyomás, ami Stampert is megingatni látszik. Underwoodék egyik régi hagyománya, hogy a választások napján együtt nézik meg egyik kedvenc filmjüket, miközben az első reggeli részvételi adatokat várják.

Szeplőtelen Jane

3. évad

1.
Miközben Michael kritikus állapotban küzd az életéért a kórházban, visszatekintünk arra, hogy miként kezdődött Jane és Michael románca. A rendőrség kihallgatja Petrát , és gyanúsnak találja a viselkedését. Jane és Michael édesanyja végre jól kijöjjenek egymással.
2.
Rafael végre belátja, hogy már túltette magát Jane-en, de a megosztott szülői felügyelet komoly kihívás elé állítja őket, amikor arról kezdenek vitatkozni, hogy melyik óvoda lenne a legjobb Mateo számára. Xo fél, hogy Alba rájön a titkára, és hogy ez mit okozhat a kapcsolatukban. Rogelio készen áll arra, hogy átmenjen egy amerikai tévécsatornához, főleg, miután megtudja, hogy ősellensége is ugyanezt teszi. Anezka megpróbál további fogást találni Rafaelen, és közben váratlanul rátalál szerelem.
3.
Jane folytatja a szakdolgozatát, és úgy dönt, hogy felveszi a kapcsolatot Alba elhidegült húgával – Alba legnagyobb rémületére. Annak érdekében, hogy legyen esélye befutni az amerikai piacon is, Rogelio megmutatja sikersorozatát a CW televíziós társaságnak, abban a reményben, hogy megveszik. Xo azon gondolkozik, feladja az énekesi karrierről szőtt álmait, egy reálisabb foglalkozás érdekében. Eközben Luisa kénytelen dönteni a családja és Rose között.
4.
Jane és Michael új otthonának házavató bulija keserű szájízt hagy maga után, mert rájönnek, hogy ki fogják őket lakoltatni a lakbérrel való elmaradás miatt. Rogelio még mindig próbál betörni az amerikai televízióba, de szüksége van hozzá Rafael segítségére is. Xo karrierje új fordulatot vesz, de Alba és Jane nincs meggyőződve róla, hogy ez számára a legmegfelelőbb. Eközben “Petra” tervei a hotellel sokkolják Rafaelt.
5.
Jane meggyőzi Albát, hogy mutassa meg neki az elhidegült húga által írt leveleket, de csak azzal a feltétellel, hogy Jane nem lép kapcsolatba a családjával. Rafaelnek gyanús lesz, hogy valami megváltozott Petránál. Eközben Michael és Rafael megpróbálnak – Jane és Rogelio segítségével – normális viszonyt kialakítani egymással, de a dolgok nem mennek olyan simán, mint ahogy azt remélték.
6.
Amikor Jane unokatestvére váratlanul felbukkan, Jane elgondolkozik a saját, túlzottan kiszámítható életén. Xo megtalálja a tökéletes helyszínt a táncstúdiója számára, de kiderül, hogy az túl közel van egykori kedveséhez, Bruce-hoz. Rogelio rájön, hogy még mindig szereti Xo-t, de nehezére esik elmondania neki. Pert indítanak Petra ellen, ő pedig Rafaelhez fordul segítségért. Eközben Michael kész munkába állni, amint egy kis lélegzethez jutnak a Mutter ügyben.

The Walking Dead

3. évad

3
Jöjj velem!
Miután egy baleset szemtanúivá válnak, Andera és Michonne megismerkednek egy másik közösség tagjaival. Az új ismeretségek azonban új konfliktust szülnek, ami komoly döntés meghozatalára kényszeríti őket.
4.
A bennük lakozó gyilkos
A csapata veszélybe kerül. Eközben Woodburyben, Merle egy kéréssel fordul a Kormányzóhoz.
5.
Csak mondanod kell
Rick megtörni látszik az újabb veszteség súlya alatt. Michonne gyanakodni kezd a Kormányzóra, mikor az egy furcsa ünnepséget szervez Woodbury lakóinak.
6.
Űzött vad
Miközben Andrea és a Kormányzó egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Michonne döntésre jut Woodburyvel kapcsolatban. Glenn és Maggie elszöknek. Rick továbbra is szenved.
7.
Holtak jelenése
A Kormányzó igyekszik információkat gyűjteni. Egy új vendég érkezik a börtönbe, ezzel nehéz helyzetbe hozva Ricket.
8.
Szenvedésre születve
Andreának lépnie kell, mikor Woodbury lakói túl messzire mennek. A börtönben új fenyegetés üti fel a fejét.
9.
Az öngyilkos király
Rick próbálja megmenteni a csapat egy tagját. Woodbury lábadozik a támadásból. Új lakók bolygatják meg a börtön viszonylagos nyugalmát.
10.
Otthon
Míg a csapat tagjai a következő lépésüket tervezgetik, Rick útra kel, hogy megtaláljon egy régi barátot. Daryl és Merle megkérdőjelezik saját döntéseiket. A Kormányzó helyreállítja a rendet Woodburyben, és terveket kezd szőni a felelősök megbüntetésére.
11.
Nem vagyok Júdás!
Önmaguk védelme érdekében Ricknek és a csapatnak egy nehéz döntést kell hoznia. Woodbury hadba készül, ami kellemetlen helyzetbe hozza Andreát.
12.
Tisztítás
Rájőve a Kormányzó létszámfölényére, Rickék expedíciót indítanak, hogy fegyvereket találjanak.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 16. rész
(89. epizód)
A hír, hogy Alberto él, mindenkit mélyen érint. Ana szorongva készül a találkozásra. Cristina most sem tudja elfogadni, hogy újra veszített és elhatározza, hogy a lányával együtt kimegy Alberto elé a repülőtérre.
Jonas ajánlott levelet kap, amelyből kiderül, hogy még aznap délután be kell mutatnia a modelljeit a párizsi iskola bizottsága előtt. De La Riva szerint azonban a sikerhez neki magának is át kell alakulnia.
Patrícia elmondja Enríquének, hogy elveszítette a babát.
4. évad 17. rész
(90. epizód)
Ana és Alberto öt év után végre újra találkoznak.
A megalázott Cristina teljesen elveszíti a józan eszét és olyan bosszút áll, amely magának az áruháznak és vele minden alkalmazottjának a jövőjét megváltoztatja.
Mateo visszamegy a régi lakásába, hogy megkeresse Alberto leveleit.
Patrícia bejelenti, hogy külföldre megy.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

77. rész
Ramiro leleplezi Evaristo ármánykodását Ana Leticia előtt. Inaki elhatározza, hogy szétválasztja Ana Leticiát és Marcellot, ezért titokban megszervezi, hogy Ana Lucia találkozhasson vele…
78. rész
Ana Lucia ellopja Santiago jegygyűrűjét és megtudja, hogy a feleségét Ana Leticiának hívják. Inaki mindent megtesz azért, hogy szétválassza Marcellot és Ana Leticiát, hogy övé lehessen a lány. Ezért aztán leitatja a barátját, hogy az ne tudjon hazamenni a feleségéhez éjszakára…
79. rész
Marcello ismét felbukkan és meglátogatja Ana Luciat, hogy felfedje az őt körülvevő titkokat. Nerina mindenáron szeretné megismerni Ana Lucia testvéreit, de helyettük egy rég nem látott gyerekével találkozik. Valentínnek eközben sikerül elrontania Ramiro és Ana Laura romantikus estéjét…
80. rész
Soledad szorult helyzetbe kerül a divatbemutatón, ugyanis az egész Alvarez Del Castillo család ott van. Ana Leticia ismét beleavatkozik Viridiana és Mariano kapcsolatába. Ana Lucia titokban szeretne nyomozásba kezdeni, hogy megtudjon mindent Soleadad lányáról…
81. rész
Ana Leticia segíteni szeretne az Ana Lucia utáni nyomozásban. Soledad kétségbe esik és mindenáron el akar menekülni a fővárosból. Evaristo terve sikerül, az alapítvány összes pénzét sikerül ellopniuk, ráadásul Valeriát hibáztatják mindezért…
82. rész
Marcello napok óta uralkodik Santiago felett és mindent elmond Ana Leticiának. Gina szelleme Ramirot, Marianot, és Valentint is üldözi. Soledadnak el kell mennie Ana Lucia családjához egy munka miatt. Egyre idegesebb és egyre közelebb jár ahhoz, hogy minden titkára fény derüljön…
83. rész
Ana Leticia Marcelloval készül vacsorázni, de fogalma sincs, hogy mivel találja szemben magát. Marcello végleg összetöri Ana Lucia szívét, feleségével pedig nyíltan hadat üzennek egymás ellen…
84. rész
Julieta depressziós lett a fia halála miatt, ezért úgy dönt felkeresi Inakit. Ana Leticiának ismét sikerül kimentenie magát Mariano előtt, ugyanis Claudia elárulta őt. Marcello úgy érzi, eljött az ideje, hogy mindenki megtudja, Ana Lucia közelebb van mint valaha…
85. rész
Evaristo elhiteti az Alvarez Del Castillo családdal, hogy Ana Lucia rég halott. Csak azzal nem számol, hogy most nem Santiago, hanem Marcello van jelen. Ráadásul megfenyegeti Marcellot, ha tönkre meri tenni Soledadot, szemrebbenés nélkül megöl mindenkit, akit szeret…
86. rész
Santiago végre rászánja magát, hogy elmenjen kivizsgáltatni a személyiségzavarait. Soledadot a barátnői megpróbálják rávenni, hogy árulja el az igazságot Ana Luciának. Ana Leticia eközben megadja Inakinak, amire vágyott, cserébe viszont információt kér Ana Luciáról…

Német sorozatok

Medicopter 117 – A légimentők

5. évad

V/5 Láncreakció
Két férfi toxikus hulladéktól próbál megszabadulni egy bányatóban. Az akció vége egy robbanás, amelytől a vendégek pánikba esnek. Peter Berger a családjával szintén a helyszínen tartózkodik. Az első robbanást azonban hamar követi egy második, egy harmadik és a tűzfüggöny szétválasztja Petert és a családját. A tűz azonban nem akadályozhatja meg őt abban, hogy a többiek megmentésére siessen.
V/6 Ugrás a semmibe
Három ejtőernyőzésért rajongó és kalandvágyó jó barát verseng egymással: aki utoljára oldja ki az ernyőjét, az a legvagányabb. Ám egy szép napon új, még veszélyesebb szórakozást találnak ki maguknak: egy ernyővel ketten ugranak. A mentőhelikopter legénysége azonban tudomást szerez a fiúk tervéről, és megpróbálja megakadályozni a végzetes ugrást. De a három jó barát gépe már felszállt.
V/7 Nyom nélkül
Tom és a felesége, Sylvia biciklitúrára indul. A cukorbeteg asszonynak váratlanul inzulinra lesz szüksége. A férje segíteni akar, ám mind a ketten lezuhannak a lejtőn. Tom az életét veszti, Sylviáért viszont még időben érkezik a légimentő. A helikopter nehezen hajtja végre a mentési feladatot és az akció során Biggi súlyosan meg is sérül. De hogyan tud biztonságosan földet érni a jármű egy sérült pilótával a fedélzetén?
V/8 Végzetes rágalom
A zavarodott Mertens leszúrja a pszichológusát és elmenekül a klinikáról. Bejut a Tremel birtokra, ahol Sabrina Tremel éppen az esküvőjét üli. Mertens elrabolja a menyasszonyt és váltságdíjként azt követeli, hogy őt szállítsa el a mentőhelikopter. Ha nem teljesítik a követelését, felgyújtja a csűrt. A légimentő meg is érkezik, ám az épület egy rossz mozdulat következtében lángba borul.
V/9 Halálos útvesztő
Felix, Jochen és Barbara betörnek egy villába. Amikor megérkezik a rendőrség, Felix a többieket cserbenhagyja és elmenekül. Barbara és Jochen bosszút esküsznek és csapába akarják csalni a férfit. Ezért ráveszik arra, hogy mutassa meg nekik a rejtekhelyét, hogy ott eloszthassák a zsákmányt. Ám Felixet sem kell félteni, ő aztán alaposan bebiztosítja magát.
V/10 Pokoli terv
Johann Matucini és bandája úgy szeretne kirabolni egy teherautót, hogy egy pokolgéppel felrobbantja azt. A riasztásra gyanúsan hamar megérkezik egy mentőautó – természetesen egy álmentőautó. Ám a rablók nem számolnak a Medicopter érkezésével és megtámadják a váratlanul feltűnő helikoptert.
V/11 Lángok gyűrűjében
Anna, Jens Köster pilóta lánya egyhetes osztálykirándulásra indul. Gero, Anna egyik osztálytársa bulit szervez az egyik romos kastélyban. A srácok azonnal felmásznak a vártoronyba és senki sem figyel a tábortűzre. Ebből lesz a baj, a tűz egyre jobban elhatalmasodik és már a kastélyból kivezető út is lángokban áll. Nicole a légimentőktől kér segítséget.
V/12 Őrült hajsza
A körözött Hans újabb célpontja Elke. Ám még mielőtt leszúrná az asszonyt, arra téved egy futó, aki elkergeti és kihívja Elkéhez a mentőhelikoptert. Amikor az asszony férje, Kurt tudomást szerez arról, mi történt, fejét vesztve bosszút esküszik, fejszét ragad és biciklire pattan. Az erdőben pedig találkozik egy fiatal párral, melynek férfitagja olyan sapkát visel, mint a szökött bűnöző.
V/13 Embercsempészek
Egy teherhajó, fedélzetén hivatalosan kőolajjal és kémiai robbanószerekkel, úton van Németország felé. Azonban valódi rakománya egész más, a legénység román felnőtteket és gyerekeket akar becsempészni Németországba. A gátlástalan embercsempészek nagyon sok pénzt szedtek ki a menekülni vágyókból, az azonban már cseppet sem érdekli őket, hogy áldozataik hogyan élik át a viszontagságokat, még enni és inni is alig adnak nekik. Az egyik ifjú menekült fellázad a kegyetlen bánásmód miatt, válaszul a tengerbe lövik. Szerencsére túléli a merényletet és partot ér. Azonnal értesítik a mentőhelikoptert.

6. évad

VI/1 A testőr
A dúsgazdag Arno szívátültetésre vár. Azzal vádolja egyik testőrét, Thomast, hogy csak a pénzéért csavarta el a lánya fejét. Thomas figyelmeztette, hogy valaki meg akarja ölni, de Arno nem hitt neki. Alégimentők helikoptere szállítja az új szívet, de útközben egy sportrepülőgép üldözőbe veszi őket, és lőnek rájuk. Jens, a pilóta sikeres kényszerleszállást hajt végre. Ninát, Arno lányát elrabolják, és miután kényszerítik, hogy egy búcsúlevélben Thomast vádolja a történtekkel, megpróbálják megölni úgy, hogy öngyilkosságnak álcázzák. Thomas, és a légimentők megmentik a lányt.

Cobra 11

XXI./17.
A klinikai eset
A rendőrség központjába hívás érkezik egy toronyház lakójától, aki azt állítja, meggyilkoltak valakit, a menekülő tettestől pontos személyleírást ad, sőt még az autója rendszámát is meg tudja mondani. Semirnek és Paulnak így nincs nehéz dolguk. Dianát az otthonában fogják el. A meggyilkolt férfi lakásán lévő női kozmetikumokról azt állítja, nem az ő holmija. Mint kiderül, egy burn out betegekre specializálódott klinika után nyomoz, melynek több páciense öngyilkosságot követett el. Jenny jelentkezik betegként a klinikára, ami nem veszélytelen.
XXI./18.
Ez nem játék
Finn húgát bűnözők üldözik, egy lövéssel meg is sebesítik. Finn kétségbeesetten kér segítséget Semiréktől, miközben a bűnözők a nyomában vannak az autópályán. A férfi a húgánál talált kábítószert elrejti, mert nem akarja, hogy bajba kerüljön. Végül kénytelen bevallani, ám Krüger emiatt felfüggeszti. Csakhogy Finn saját szakállára kezd el nyomozni, és ismét bajba kerül…

Olasz sorozatok

A fátyolos hölgy /La dama velata/

12 részes

12/11. A fátyolos hölgy
Clara a fekete fátyol mögé rejtett arccal, Emilia di Sant’Ubert álnéven, Matilde segítségével bejut a Grandi házba, ahol zongoraleckéket ad Aurorának. Így lehetősége nyílik arra, hogy szétnézzen a házban és bizonyítékot találjon az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet elkövetőjére. Guido látszólag nem bánkódik felesége halála miatt, gyakran de Blemont báróné társaságában mutatkozik. Clara közben terveket sző: elsőként Adelaide-nak kell megfizetnie tetteiért, aztán a férje következik. Matilde nem nézi jó szemmel a bosszúhadjáratot.
12/12. Fellebben a fátyol
Matilde óvatosságra inti Clarát, hisz a harag rossz tanácsadó, de ő biztos abban, hogy a férje, Guido az igazi bűnös. Ezért Clara úgy intézi, hogy a rendőrség gyanút fogjon a korábbi felesége halálát, az ő állítólagos öngyilkosságát és Ludovico támadását illetően is. Ám mikor Guido sorsa megpecsételődni látszik, Adelaide vallomása alapján olyan titkokra jön rá Clara, melyek nagy fordulatot hoznak az életében…

Sorozatok a TV-ben 2018. július 2. és július 15. között

$
0
0
  • Csatorna premier júl. 2. Victoria, a rabszolgák megmentője /La esclava blanca/ 15:45 TV2
  • Premier júl. 2. Pillantásod nélkül – Esmeralda története /Sin tu mirada/ 19:55 Story4
  • Újra júl. 9. Ezel 15:30 Sorozat+

Jelenlegi sorozataim

  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/ minden hétköznap 17:15, m3 – koreai sorozat véget ér július 11-én
  • A szolgálólány meséje /The Handmaid’s Tale/ 2. évad péntek 20:00, HBO – amerikai sorozat véget ér a nyáron
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Dragon Ball Super 4. évad  minden hétköznap 16:00, VIASAT6 – japán sorozat  közepes  véget ér július 11-én
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 2. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ 2. évad minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 2. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Szívhelyzet /Acil Aşk Aranıyor/ minden hétköznap  17:00, 0:00, 11:00, Sony Max – török sorozat közepes véget ér július 19-én
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad minden hétköznap  15:00,  RTL Klub – török sorozat gyengevéget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • The Walking Dead minden hétköznap 23:00, RTL Spike – amerikai sorozat közepescsak július 5-ig nézem
  • Westworld 2. évad vasárnap 22:15, HBO – amerikai sorozat közepes véget ér a nyáron
  • + Violet Evergarden japán sorozat közepes

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

5. évad 13 részes

13/4.:
Frank és Claire félbehagyják a választások napján a szokásos rituáléjukat, miután az első vészjósló számok befutnak a szavazás állásáról. Conwayre már támogatói és felesége is elnökként tekintenek, de ő óvatos, mert nagyon jól tudja, hogy Underwoodék bármire képesek a hatalmuk megtartásáért. Claire egyre távolabb tartja magától Tomot, a szűkebb elnöki stábban pedig hamarosan kétségbeesett szervezkedés indul el. Az utolsó pillanatokban pedig Frank és Claire ismét a terrorveszély kártyáját húzzák elő, és mindent erre a lapra tesznek fel.
13/5.:
Eltelt pár hónap mióta a választások végül abba a káoszba fordultak, ami senkinek nem kedvezett, kivéve talán Franket. A Fehér Ház előtt folyamatosak a tüntetések, és végül úgy néz ki, hogy a kongresszusnak kell döntenie a következő elnök személyéről. A hosszan elnyúló tehetetlen várakozás úgy tűnik Conwayt viseli meg jobban, akit a felszín alatt továbbra is háborús traumái kísértenek. Még mindig Frank a megválasztott elnök, de ez már csak ideig-óráig tarthat, ha nem sikerül minél több képviselőt maga mellé állítania, ehhez azonban Romero képviselőre lesz szüksége. Macallan eltűnt, a választások óta senki nem tudja, hogy hol lehet, ami szintén gondot jelenthet.

Szeplőtelen Jane /Jane the Virgin/

3. évad 20 részes

7.
Amikor Alba eléri, hogy Jane-nek lelkiismeret furdalása legyen amiért nem jár templomba, Jane úgy dönt, hogy Mateót is elviszi Rafael kívánsága ellenére. Rafaelben felidéződik egy rég elfeledett emlék magáról és édesanyjáról, ami akár megoldásra is vezethet a Mutter ügyben. Rogelio egy társkereső szolgáltatás segítségét veszi igénybe, hogy túl tudja tenni magát Xo-n. Eközben Jane unokatestvére egyre inkább kezd Jane terhére lenni.
8.
Jane számára túl nehéznek bizonyul, hogy ne avatkozzon bele más emberek kapcsolataiba, különösen, ha Xóról és Rafaelről van szó. Rogelio szokatlan megállapodást köt a társkeresőjével. Petra mindent megtesz, hogy kiderítse, Rafael ellene dolgozik-e. Michael, Jane segítségével fontos döntést hoz az életével kapcsolatban. Eközben Rafael nyugtalanító híreket kap.
9.
Jane és Michael is érzi a nyomást – Jane a tökéletes regény megírása miatt, míg Michael a következő vizsgája miatt aggódik. Jane és Rafael aggódva nézi Mateo fejlődését, amikor megtudják, hogy a vel egyidős gyerekek már sokkal előrébb tartanak. Rogelio mindenkit meghív a teleregény-forgatás utolsó napjára, de távolról sem elégedett a befejezéssel.
10.
Jane újrajátssza első randiját Michaellel, és így próbálja meg feloldani az egyre halmozódó feszültséget. Mindeközben Rogelio dührohamot kap a vörös szőnyegen, és ennek hamar elterjed a híre. Rafael keményen küzd, hogy jó példával járjon elöl, Bruce lánya pedig komoly bajba kerül.
11.
Jane elsőre kiábrándítónak találja a munkát, de megtudja, hogy lesz egy rendezvény felemelkedő írók számára. Mindeközben Petra újrapozícionálja a Marbella megjelenését. Rogelio kapcsolata Xo-val feszültté válik, Jane és Rafael pedig megoldást keres Mateo viselkedési problémáira.
12.
Amikor egy kiadó szerződést ajánl Jane számára, úgy érzi, az imái meghallgatásra találtak, és komolyan elkezd gondolkozni azon, hogy otthagyja a szörnyű kiadói állását. Mivel pánikrohamok gyötrik, Jane kész feltárni a probléma forrását. Rogelio és Xo azon dolgozik, hogy helyrehozzák a barátságukat, de Xo megtudja, hogy Rogelio végig mindenkinek hazudott. Petra próbálja a minimumra csökkenteni a Marbella hírnevén esett csorbát.
13.
Amikor Jane mindent elront Mateo iskolájában, Petra meggyőzi őt, hogy segítsen gyűjtést szervezni az óvoda számára, hogy így nyerje el az óvodaigazgató jóindulatát. Rafael barátnője, Abbey azt javasolja, hogy költözzenek össze, de Rafael kissé vonakodónak tűnik, és Petrához és Jane-hez fordul tanácsért. Petra titokban tartja az új kapcsolatát, de nem ez az egyetlen titka. Rogeliót beperelik, miután otthagyja a számára szervezett valóságshowt, és így kénytelen ügyvédhez fordulni, hogy helyrehozza a dolgokat.
14.
Jane-nek bűntudata van, amiért nem tud annyi időt tölteni Mateóval, mint amennyit szeretne, ezért úgy dönt, hogy jelentkezik óvodai segítőnek. Ennek elnyerésére nem mással kell megküzdenie, mint a tökéletes anyukával, Petrával. Alba, Jane és Xo segítségével próbálja lenyűgözni legújabb kiszemeltjét. Rafael megpróbál több időt tölteni Jane-nel és Petrával. Mindeközben Rogelio cselesen megpróbál információt kihúzni Mateóból Xo és Bruce kapcsolatáról.
15.
Jane készen áll rá, hogy ismét elkezdjen randizni, ezért Rafaelhez és Petrához fordul segítségért. Alba megfogadja Xo és Jane tanácsát és megpróbál függetlennő lenni. Petra megtudja, hogy Chuck beszélt a rendőrséggel, ami miatt komoly bajba kerülhet. Mindeközben Rogelio megpróbálja gyorsan lerendezni a pert, hogy elkezdődhessen a legújabb teleregény forgatása.
16.
Jane könyvét végre kiadták, de nem hajlandó beszélni a múltjáról, pedig az segítene a könyveladásokban. Rogeliót megfélemlítve érzi magát fiatal szereplőtársa által, és azon kezd gondolkozni, hogy vajon az újonc szabotálni próbálja-e őt. Luisa és barátnője, Eileen visszatér a városba, hogy találkozzanak Rafaellel, de Rafael semmit sem kockáztat, ha a biztonságról van szó. Mindeközben Petrának meg kell győznie Anezkát arról, hogy visszajöjjön Miamiba, és válaszoljon meg néhány kérdést a rendőrségen.

The Walking Dead

3. évad

13.
Hadiösvény
A további vérontás megakadályozására Rick és a Kormányzó béketárgyalásokat kezdenek.
14.
Préda
A Kormányzó egy dezertőr után ered. Távollétében, egy áruló szabotálni próbálja jövőbeli terveit.
15.
Mocskos élet
Rick és csapata súlyos problémába ütközik: hatalmas áldozatot kell hozniuk, ha el akarják kerülni a Kormányzóval való összecsapást.
16.
Üdv a síroknál!
Rickéknek el kell dönteniük, érdemes-e kitartani a börtön mellett, ugyanis a Kormányzó csapatai megindulnak annak megostromlására.

4. évad

1.
30 balesetmentes nap
Rick feladja a vezetői pozícióját, hogy inkább a fiával foglalkozzon. Michonne az eltűnt Kormányzó nyomában jár. A börtön a béke szigetének tűnik egy hónapon át, mígnem egy újonnan érkező ember meghal egy ismeretlen betegségben és feltámad élőhalottként.
2.
Fertőzött
A börtön épületén belüli támadás sokként éri a közösséget: a megharapottakat megölik, másokat karanténba zárnak, miután kiderül, hogy az egészet egy sertésinfluenza-vírus okozza, amit Rick disznói hordoztak. Tryreese felfedezi, hogy barátnőjét, Karent, és az ő barátját, Davidet valaki megölte és elégette a holttestüket.
3.
Elszigeteltség
Hershel elvállalja, hogy foglalkozik a fertőzöttekkel. Daryl és egy kis csapat gyógyszerért indulnak, s útközben egy rejtélyes rádióadást fognak, mely a “szentélybe” invitálja az embereket. Rick felfedezi, hogy Carol volt Karen és David gyilkosa, a kolónia érdekében.
4.
Közöny
Daryl megszerzi a gyógyszereket, Rick és Carol pedig ellátmányért indulnak. Próbálnak segíteni egy páron, de a feleség meghal, a férj pedig eltűnik. Rick elmondja Carolnak, hogy nem jöhet vissza a börtönbe, és elválnak az útjaik.
5.
Kitelepítés
A vírus áldozatai sorban elhaláloznak és élőhalottként támadnak fel, így a túlélőknek meg kell ölniük a legjobb barátaikat. Szerencsére Hershel megkezdheti a gyógyszerekkel az életben maradtak kezelését. Carol eltűnése sokaknak feltűnik, de az igazságot Rick csak pár ember előtt fedi fel. A lakosok élete kezd visszatérni a normális kerékvágásba – nem is sejtve, hogy a Kormányzó figyeli már őket.
6.
Élő csali
Egy visszatekintő epizódban láthatjuk, mi történt a Kormányzóval Woodbury elhagyása után. Előbb Chamblerékbe botlik, akik előtt leplezi valódi kilétét, s akik vele maradnak később is; később ők találkoznak a Martinezék vezette csapattal.

Kolumbiai sorozat

Victoria, a rabszolgák megmentője /La esclava blanca/

62. részes

1. rész
1821-ben, Kolumbia Magdalena tartományában a legvirágzóbb birtok Domingo Quinteróé, aki híve a rabszolgák felszabadításának. Ezzel szemben Nicolás Parreno a rabszolga-kereskedelemből akar meggazdagodni. Amikor pedig a legújabb szállítmányát nem kapja meg, mert Quintero figyelmezteti a hatóságokat, véres bosszút esküszik…
2. rész
Bár a menekülők, és maga Tomás is azt akarja, hogy Lorenza hagyja el Victoriát, ő nem hajlandó megválni a gyermektől. Nicolás elhatározza, hogy a jegyző segítségével megszerzi a Quintero-birtokot, de aggasztja, hogy Victoria holttestét nem találták meg. Sara arra kéri Lorenzát, hogy segítsen neki megszabadulni nem kívánt terhességétől.
3. rész
Victoria nehezen viseli el, hogy csúfolják bőrszíne miatt, de Lorenza kitalál egy rituálét, hogy megvigasztalja. Nicolás felesége belehal a szülésbe, és a férfi anyja azonnal arra buzdítja, hogy nősüljön újra. Miguel elárulja Victoriának, hogy távol Palenquétől élnek más fehér bőrű emberek is.
4. rész
A hősies védekezés ellenére Palenque a katonák kezére kerül. Morales elkapja Victoriát, de a lánynak sikerül tőle megszöknie. Bevallani azonban nem meri Nicolásnak, inkább hazudik neki. Octavio atya határozott lépésre szánja el magát.
5. rész
Victoria eljut Spanyolországba a kolostorba,ahol nagy megrázkódtatások érik, de barátnőt is talál. Tomásnak saját lányára, Rositára is rá kell nyomnia a rabszolgaság billogát. Halála előtt Sara elárulja titkát Nicolásnak.
6. rész
Miguel ki akarja váltani magát, de Nicolás háromszoros árat kér tőle. Victoria el akarja hagyni a kolostort, hogy visszamehessen Amerikába. Sir Edward Upton nagy üzletet ajánl Nicolásnak.
7. rész
Nicolás anyja elhatározza, hogy új feleséget keres a fiának és ehhez Octavio atya segítségét kéri. Victoriát Franciaországba akarják küldeni egy kolostorba, de ő elhatározza, hogy bármi áron visszamegy Amerikába. Miguel fontos információval segíti bosszúra szomjazó barátait.
8. rész
Victoria és Remedios a hajón, Adela asszony pedig a birtokon gyakorolják az úri viselkedés fortélyait. Tomás felelősségre vonja Miguelt Rosita miatt. Nicolás eleget tesz az emberrablók követelésének, hogy visszakapja jövendőbeliét, de a birtokon megszigorítja a szabályokat.
9. rész
Az elfogott rabszolga megkorbácsolása Santa Marta főterén elborzasztja Victoriát, aki már az El Eden birtokon töltött első estén kiszökik a házból, és találkozik Miguellel. Másnap Isabelita rabszolgájában saját húgára, Rositára ismer. Tomás figyelmezteti Miguelt.
10. rész
A kiránduláson Victoria alkalmat talál arra, hogy beszélgessen Rositával a családjáról. Dona Eugenia bemutatja új üzleti partnerét Alonso Márquez személyében. Victoria gyónni megy Octavio atyához.

Koreai sorozatok

A Silla királyság ékköve /The Great Queen Seondeok/

62 részes

56.
Az idős Szolvon tábornok nagy hadsereggel indul a betolakodó pekcsei hadak visszaverésére. Jusin figyelmezteti a veterán tábornokot, hogy a pekcsei sereg jóval erősebb és mozgékonyabb, mint korábban. A királynő eközben fontos döntésre szánja el magát.
57.
A végveszélybe került Silla Királyságot csak Jusin tábornagy szakértelme mentheti meg, így a királynő valamennyi fegyveres erő irányítását a tábornagyra bízza. A királynő úgy határoz, hogy az udvari nyomás ellenére nem menekül el a palotából, hanem inkább Csun-csut helyezi biztonságba. Ha Szorábol elesik, Csun-csu feladata lesz a háború folytatása.
58.
Tokmán kinevezi Bi-dám parancsnokot miniszterelnöknek, ami hatalmas megdöbbenést kelt az udvarban. Az újdonsült miniszterelnök eközben fogadalmat tesz a királynőnek, hogy később sem fog uralkodói babérokra törni. A korábban száműzött Kim Jusin tábornagy győzelmet arat a csatamezőkön.
59.
A Tang Birodalom követe a Silla Királyságba érkezik, és látványosan megalázza a királynőt. Később napvilágra kerül egy kódolt megállapodás, amelyből Tokmán hívei megállapítják, hogy a Tang Birodalom elő akarja segíteni Bi-dám miniszterelnök királlyá választását.
60.
A királynő megdöbbenéssel értesül arról, hogy Bi-dám miniszterelnök állítólag titkos alkut kötött a Tang Birodalommal a királynő megbuktatására. Tokmán nem is sejti, hogy a hidegen számító nemesi csoportok Bi-dámot is becsapják, s kihasználják egyéni céljaik érdekében.
61.
Bi-dám a gonoszan szervezkedő nemesek csapdájába esik, és már maga sem tudja, hogy mik a királynő valódi szándékai. A sértett és csalódott Bi-dám a vidéki Csuhvá járásban gyülekező nemesek élére áll. A királynő még szeretne bízni egykori hívében, de Csun-csu az állam első számú ellenségének tekinti a volt miniszterelnököt.
62.
A királynő mellett továbbra is kitart a hűséges Jusin tábornagy, aki kénytelen szembekerülni a csalódott Bi-dámmal. Tokmán uralkodása alatt a Silla Királyság nagy lépést tett a Koreai-félsziget országainak egyesítése felé. A történelmi feljegyzések alapján a folyamat kulcsfigurája a hős Kim Jusin tábornagy volt, míg a becsapott, félrevezetett Bi-dámot utoléri a végzete. vége

 

Magyar sorozatok

Barátok közt

20. évad

8959-8968. rész
Nóra nem hajlandó megenyhülni Szonjával szemben.
Luca és Bandi romantikus vacsorájának egy levél vet véget.
Attila sikeresen visszaveri Gergő támadóját.
Miután hazugságba keveredik, Bözsi dolgai kezdenek rosszra fordulni.
Miklós immár nem csak a magánéletét, hanem a munkahelyét is megosztaná Szonjával.
Aliz leánybúcsúja váratlan fordulatot vesz, amiből rendőrségi ügy keveredik a végén.
Hanna és Balázs csúnyán összevesznek, vajon lesz még esélyük a békülésre?
8969-8978. rész
Szonja megpróbálja elnyerni Nóra bizalmát, ám nincs könnyű dolga.
Tóbiásnak újra Kristóf segítségét kell kérnie, a közös munka pedig egyre közelebb hozza őket egymáshoz.
Bandi és Luca között mégis komolyabbra fordulhatnak a dolgok?
Aliz retteg, hogy rosszul sül el az esküvője, miközben mindenki azon munkálkodik a környezetében, hogy a lehető legjobban sikerüljön a nagy nap.
Zsolt és Ádám gyűlölködése végzetes következményekkel jár.

Jóban rosszban

14. évad

3389. rész
Barbara türelmetlen, felpörgetné a Roland elleni akciót. Misi és Vera hazugságra kényszerülnek Alex előtt Meli miatt. Alex tudni szeretné, hogy a húga igazat mondott-e. Gabi egy párkapcsolati erőszak ügyében kezd nyomozni, ami a férje által átélt traumák miatt nagyon megviseli őt és elszántan segíteni akar. Anikó időt kér Dekától.
3390. rész
Barbaráék Milánt is beavatják a tervükbe. Meli megnyeri Dekát, hogy közvetítsen az éttermi bizniszben. Meli új cégtársként mutatja be Dekát Misinek és Verának. Kihallgatják Adrienn férjét, Konrád pedig egy különös nyomra bukkan. Aliz parókában jelenik meg a konferencia helyszínén ahol meg akarja környékezni Sarkadi Simont.
3391. rész
Roland tovább nyomul Barbarára, de konstatálja, hogy Barbarát egyelőre nem lehet megbékíteni. Aliz pedig a terveknek megfelelően, elkezdi becserkészni Sarkadit. Deka vívódik Anikó miatt, Meli pedig szembesíti vele Dekát, hogy a lány csak kihasználja. Gabi őrizetbe veszi Tárnokit. Adrienn nem kerül elő, Garai felfüggeszti Gabit.
3392. rész
Sarkadi és Aliz randevúja váratlan fordulatot hoz. Aliz vacsora után véletlenül fagyállót itat Sarkadival. Deka és Anikó csókolóznak, majd Deka faképnél hagyja Anikót. Vera nem tud a lelkiismeret furdalásával együtt élni, ezért választás elé állítja Misit. Előkerül Adrienn, Konrád vizsgálata pedig meglepő fordulatot hoz az ügyben.
3393. rész
Sarkadi Konrád kezei közé kerül, amikor behozzák a kórházban, de Konrádék lebuknak Simon előtt. Gabi végül vallomásra bírja Adriennt. Misi visszalép a kórházi üzlettől, Verát választja, és belátja, hogy nem tehet munkanélkülivé senkit. Meli kiakad, amikor megtudja, hogy Misi visszalépett. Anikó és Deka újra összejönnek.
3394. rész
Konrád kész végezni Sarkadival, de a férfi állapotában gyökeres változás áll be. Sarkadi közli a megdöbbent Konráddal, hogy semmire nem emlékszik az előző estéből. Deka boldogsága kérészéletű, Anikó nem dobja ki a pasiját. Kardos túlfélti Dórát, aki emiatt kellemetlen helyzetbe kerül. Deka és Meli összevesznek az elmaradt éttermi üzlet miatt.
3395. rész
Sarkadi emlékei elkezdenek visszajönni, de Konrádék ismét elkerülik a lebukást. Anikó szakít Dekával, de Meli bosszúra készül. Miután Meli lefotózza Anikó és Deka csókját, közli Zsenivel, hogy Anikó meg fogja bánni, hogy összetörte Deka szívét. Dóra különös tünetre bukkan Kardos kismamájának rokonán. Dóra szerint a fotón látott kisfiú súlyos beteg.
3396. rész
Meli lebuktatja Anikót a pasija előtt. Meli dühös, úgy érzi, hogy Keller magára hagyja. Sarkadi ráharap a csalira, és érdeklődni kezd Bori iránt. Bori elmondja Barbarának, hogy sikeres volt a találkozó Sarkadival. Roland Konrádnál érdeklődik Sarkadiról. Dórának nincs alkalma közölni a rossz hírt Annával, mert Katalin válságos állapotba kerül.
3397. rész
Roland elcsípi, amint Sarkadi, Barbara és Bori búcsúzkodnak a lobbiban. Roland megfenyegeti Sarkadit. Deka segít a rémült Anikónak, hogy megtalálják a barátját. Dóra beszámol Annának a kisfiún látott aggasztó tünetről, de Anna ezt már nem bírja elviselni. Deka számon kéri Melit. Meli megígéri Dr. Barnának, hogy mindent jóvátesz.
3398. rész
Barbarának sikerül lebeszélnie Sarkadit a megfutamodástól. Barbara és Sarkadi koccintanak a sikeres együttműködésre. Adél és Deka Anikóról beszélgetnek a Macsekban. Adél szavai felnyitják Deka szemét, és a fiú szembesíti Anikót az igazsággal. Deka minden jót kíván Anikónak és távozik. Dóra megvizsgálja Katalin unokáját.
3399. rész
Meli és Barna összeállnak, együtt képviselik az érdekeiket a kórházban. Alex felháborodik, Roland közreműködőnek mutatkozik. Deka pontosítani kívánja a bizottságban vállalt felelősségét. Sarkadi többségi tulajdont akar a cégben, de Barbaráék kikosarazzák. Judit fiának sürgős műtétre lenne szüksége, de az apa külföldi operációhoz ragaszkodik.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

87. rész
Santiagonak tumort találnak az agyában, ezért azonnal meg kell műteni. Az alapítvány a sikkasztás miatt szép lassan csődbe megy, ezért Ana Laura beleegyezik a jótékonysági koncert lehetőségébe…
88. rész
Santiago elárulja Ana Luciának, hogy mindenki hazudik körülötte. Ernestina és Rodrigo évtizedek után rendezik a kapcsolatukat és lezárják a múltat, azonban egy újabb titokra is fény derül. Orlando új munkát kap, ráadásul Evaristo Guerrától…
89. rész
Santiago bevallja Hulietának, hogy ő verte meg és jutatta kórházba a fiát, ezért most azt hiszik, hogy ő Daniel gyilkosa. Ana Lucia megadja az esélyt Soledadnak, hogy a teljes igazságot elmondja neki, de Soledad túlságosan fél…
90. rész
Ana Leticiának ismét sikerül tönkretenni Mariano és Viridiana estéjét. Ramiro addig nem mozdul, míg meg nem tudja a teljes igazságot Marianoról és Valentinről. Mariano viszont rengeteg mindent titkol és nemcsak Valentinnel kapcsolatban…
91. rész
Miután Ana Leticia közelebb kerül Santiagohoz, azt kívánja, hogy bárcsak Marcello örökre eltűnne. Nerinának sikerül az Alvarez Del Castillo család közelébe férkőzni, ahol találkozik a fiával. Marcello, Santiago minden kötelékét el akarja vágni, így Remediosz hatalmas veszélybe kerül…
92. rész
Claudia elmegy Remediosz panziójába, de az anyja helyett egy sokkal érdekesebb emberbe ütközik. Marcello és Mariano összetűzésbe kerülnek a múlt miatt. Viridiána eközben elhatározza, hogy megleckézteti Ana Leticiát…
93. rész
Claudia arra akarja használni Ana Luciát, hogy közelebb kerüljön Marianohoz. Orlando Ana Leticia minden lépéséről beszámol Evaristonak. Eközben Ramiro végre megtudja, hogy mi történt Ginával…
94. rész
Soledad egyre nagyobb veszélyben van. Evaristo pontosan tudja, hogy idővel kiszivárog az igazság, de ennek ellenére is megpróbálja megvédeni őt. Marcello ismét felbukkan és mindent elmond Ramironak, amire kíváncsi. Ana Lucia úgy érzi, Soledad és a hazugságai a boldogsága útjában állnak…
95. rész
Ramiro Mariano minden hazugságát számonkéri. Maribell egy esküvői szalonban találkozik Ana Laurával, majd Ana Luciáért rohan, hogy megmutassa neki. Javier pont akkor lép be Inakihoz, amikor az anyjuk éppen Inakival üzletel…
96. rész
Santiago meghívja Remedioszt Ana Laura leánykérésére, ahol Ana Leticia azonnal behálózza, hogy közelebb kerüljön elveszett testvéréhez. Facundo teljesen kiborul, amikor megtudja, hogy Marcello nem ölte meg Remedioszt. Ana Lucia és Soledad kapcsolata eközben egyre csak romlik…

Pillantásod nélkül – Esmeralda története /Sin tu mirada/

112 részes

1. rész
Két csecsemő sorsa megváltozik, amikor szándékosan kicserélik őket. A vak Marina egy szegény asszony mellett nő fel, Alberto viszont a gazdagok életét éli. Marinát felkarolja egy orvos, aki miután kigyullad Marináék háza, súlyos sérüléseket szenved.
2. rész
Damiana és Marina háza leég, amiben Isauro doktor súlyos arcsérülést szenved. Alberto, már végzett orvosként, évekkel később úgy dönt, hogy a családjával a birtokon piheni ki magát. Marina és Alberto először találkozik egymással.
3. rész
Alberto megpróbál Paulinóval barátkozni, de a fiú kifejezetten ellenséges. Attól tart, hogy Alberto behálózza Marinát, és aztán cserben hagyja őt. Don Luis is gyanakszik a fiára, és megkéri Margaritót, hogy éjjel-nappal figyeltesse. Marina Eulalia sírját keresi, mert rádöbben, hogy a születésével egy napon halt meg. Isauro nem hajlandó rendelni, csak akkor, ha Marina is segít neki, de ezzel kivívja a falusiak haragját.
4. rész
Damiana felbukkan az udvarház kapujában az éjszaka közepén, Prudencia legnagyobb rémületére. Alberto megijeszti a lovával Marinát, de Paulinónak sikerül megnyugtatnia. A lány retteg Albertótól, mert azt hiszi, hogy vadászni szokott. Alberto végül a temetőben megtalálja Marinát és sikerül mindent tisztáznia vele.
5. rész
Don Luis mulatságot szervez Luis Alberto tiszteletére, ahová a fiú elhívja Marinát is. Vanessa és Susana váratlanul megjelennek a birtokon. Vanessa tl sokat iszik, így Alberto el tud tölteni egy kis időt a csodaszép Marinával a mulatságon.
6. rész
Marina újra találkozik Albertoval, akivel megtörténik az első csók. Paulino és Vanessa közt egyre több a szikra. Angustias elkéri Damiana címét Margaritotól, de a férfi nem árulja el neki. Isauro doktor megtiltja Marinának, hogy újra találkozzon Albertoval.
7. rész
Véletlenül Paulino fülébe jut, hogy Alberto megcsókolta Marinát, és mivel jól tudja, hogy jegyben jár Vanessával, ezért éktelen haragba borul és összeverekszik Albertóval. Alberto és Marina is szeretnék tisztázni a helyzetet, de Don Luis közbe avatkozik. Mikor meglátja a birtokon a vak lányt, azonnal hazazavarja. Alberto elviszi sétálni Vanessát, és útközben találkoznak Marinával.
8. rész
Alberto elmondja az apjának a teljes igazságot Marináról és Paulinóról. Don Luis úgy tekint erre, mint egy múló szeszélyre, és figyelmezteti a fiát, hogy nem találkozhat többé a vak kislánnyal. Damiana felelősségre vonja Isaurót, amiért megfenyegette Marinát, és az orvos bocsánatot kér tőle. Isauro figyelmét felkelti a fülbevaló. Marina elmondja neki, hogy Damiana nem az édesanyja.
9. rész
Alberto megveszi a jegygyűrűt Vanessának. Marina és Prudencia találkoznak a templomban és mind a ketten le vannak nyűgözve a másiktól.- Isauro elmondja Marinának, hogy Alberto hamarosan elveszi Vanessát. Vanessa a birtokon akarja tartani a születésnapját, amibe Don Luis beleegyezik. Marina vigasztalhatatlan Alberto miatt.
10. rész
Egy éjjelen két csecsemő születik Valle de Bravo falujában. A bába elcseréli a két gyermeket, így a vakon született Marina egy szegény helybéli asszonyhoz kerül, míg Alberto egy gazdag családnál kezdi el életét. Hosszú évek múltán a gazdag család visszatér a faluba és a két fiatal, mit sem sejtve arról, hogy mi történt velük születésükkor, egymásba szeretnek, amit a környezetük közel sem néz jó szemmel.

Német sorozatok

Medicopter 117 – A légimentők

6. évad

VI/2 Villámcsapás
A légimentők helikoptere egy súlyosan sérült lányt szállít, amikor vihar keresztezi az útjukat. Félő, hogy amennyiben kikerülik a vihart, túl későn érnek a kórházba, ezért Gina, a pilóta, úgy dönt, hogy áthalad a viharon. A helikopterbe belecsap a villám, és tönkreteszi a vezetékeket. Gina kényszerleszállást hajt végre. Karin megoperálja a lányt. Miután a beteg magához tér, elmondja, hogy két fiú egy régi gyárépületben rekedt, és valószínűleg veszélyben vannak. A vihar kidönt egy fát, ami Ginára zuhan, aki súlyosan megsérül. A légimentők másik csapata eltűnt társaik keresésére indul. Fájdalmai ellenére Ginának sikerül megjavítania a gépet, és elindulnak kiszabadítani a két fiút.
VI/3 Földcsuszamlás
Biggi, a légimentők egykori pilótája hazalátogat Amerikából. Régi szerelmével, az olasz származású Enricóval, aki szintén a légimentők munkatársa, elvonulnak a hegyekbe hétvégére. Nem sokkal azután, hogy megérkeznek a hegyi kunyhóba, segélykiáltást hallanak. Egy eltévedt kislány egy szakadék fölött kapálózik egy faágba kapaszkodva. Miután sikerül felhúzniuk, a kislány elájul. Feltörnek egy erdő szélén parkoló lakókocsit, és kórházba indulnak a gyerekkel. Balesetet szenvednek, melynek során a homokos hegyoldal megcsúszik, és a lakókocsit teljesen betemeti a föld.
VI/4 Végzetes tüzijáték
Egy szabadtéri koncert színpadának összeállításakor szerencsétlen baleset történik, és a színpad szerkezete összeomlik, maga alá temetve két embert. A vas tartórudak megsértenek egy benzintartályt, melyből nagy mennyiségű benzin ömlik a földre. A szervezők a biztonsági előírásokat figyelmen kívül hagyva, előkészítik a tűzijáték rakétáit. Egy teherautó nekimegy az állványnak, és rövidzárlatot okoz, ami beindítja a tűzijátékot.
VI/5 Végveszélyben
A kikötőből elrabolnak egy nitroglicerinnel teli furgont, amit egy roncstelepen rejtenek el. A telep tulajdonosa nem tud úrrá lenni kíváncsiságán, és megnézi, mit rejt a kocsi. Max épp ezen a roncstelepen próbál alkatrészt keríteni Florian kocsijához. A telep tulajdonosát a szemük láttára ölik meg. Max elbújik a nitroglicerines ládákkal teli furgonban, de beragad a kocsi ajtaja, és kénytelen a nitroglicerines ládák közt utazni. Florian értesíti a légimentőket, akik bravúrosan kimentik Maxot a kocsiból.
VI/6 Szabadesés
A légimentőket egy elhagyott gyárépülethez riasztják, amelynek oldalán egy eszméletlen fiú lóg a derekára csomózott tűzoltótömlőn. Floriannak sikerül megmentenie. Mivel nem tudják, ki riasztotta őket, visszamennek körülnézni, hátha mások is bajban vannak. Sejtésük beigazolódik, még két fiatalt találnak az elakadt felvonóban, és félő, hogy bármelyik pillanatban a mélybe zuhanhatnak.
VI/7 Szervkereskedők
Mark és Gina éppen egy elegáns étteremben ebédel. Gina észrevesz egy kábult lányt, amint egy magánklinikáról próbál megszökni. Mielőtt az ápolók utolérnék, kéri Ginát, hogy értesítse a rendőrséget. A hátramaradt Mark már csak azt látja, hogy a kapálózó Ginát is betuszkolják egy ajtón. Kiderül, hogy a magánklinikán szervátültetéseket végeznek, és a donorokat emberrablással szerzik. Marknak sikerül kiszabadítania Ginát, és a donornak elrabolt lányt, de autójuk balesetet szenved. Az erdőbe menekülnek, de az emberrablók üldözőbe veszik őket.
VI/8 Halálos fejtörő
Rákban meghalt kisfián akar bosszút állni egy apa, aki elrabolja fia kezelőorvosának gyermekeit, majd öngyilkos lesz. A gyermekek kiszabadítását rejtvények megoldásához köti. A kétségbeesett orvos a légimentők segítségét kéri a feladványok megoldásában.
VI/9 Ügyességi játék
Egy autó felborul a hegyoldalon, vezetője kiesik a kocsiból, és egy gödörbe zuhan. Az autó egyik utasa, egy kisfiú, kimászik az ablakon, és segítségért szalad. A baleset következtében hatalmas farönkök gurulnak le a meredek lejtőn, és rázuhannak a balesetet szenvedett sofőrre. Az autó tankjából ömlik a benzin, amit egy szikra lángra lobbant.
VI/10 Kutyaszorítóban
Egy vadászaton elrabolják Sonját és ötmillió euro váltságdíjat követelnek érte. A lány dulakodik elrablójával és autójuk balesetet szenved. A baleset következtében Sonja súlyosan megsérül. Elrablója arra kényszeríti a helyszínre érkező légimentőket, hogy ők maguk végezzék el a szükséges műtétet a lányon. Sonja apja nem tehet mást, kénytelen kifizetni a váltságdíjat, ha vissza akarja kapni a lányát.
VI/11 Vakrepülés
Egy mérgező vegyianyagot szállító kisteherautó platóján felborul egy hordó, és a gyúlékony anyag azonnal felrobban. A helyszínre siető légimentők ellátják a sérültet, de útban a kórház felé a pilóta látászavarokkal küszködik. Kiderül, hogy a vegyianyag többek közt átmeneti vakságot okoz. Jens, a pilóta közli a központtal, hogy nem tudja letenni a gépet, mert semmit sem lát. A légimentők másik csapata a segítségükre siet. Gina egy dombtetőn felkapaszkodik a gépre, és sikeresen leszállnak.

Spanyol sorozatok

Velvet Divatház /Velvet/

4. évad 18 részes

4. évad 18. rész
(91. epizód)
Az esküvő délelőttjén Alberto megtudja, miért nem kapta meg Ana a leveleit és a maga módján oldja meg a dolgot.
Jonas boldogan készül Párizsba, Emilio és Blanca együtt mennek el megnézni az új lakásokat, amiket Albero talált a Velvet dolgozóinak, Mateót megbeszélésre hívja régi lapjának tulajdonosa. Csak Raúl De La Riva érzi úgy, hogy a jövője magányos és bizonytalan.
Ana boldogan érkezik a templomba, és mindenki biztos benne, hogy ezúttal nem maradhat el az igen… vége

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Második évad 230 rész

2. évad, 18. rész
Melek elmondja Selimnek és Zeynepnek, hogy Kenannal volt, amikor Zeynepről kiderült, hogy nem tud járni. Ayten és Nevra cukkolja Arzut a börtönben, de Arzu biztos abban, hogy hamarosan ki fog jutni onnan. Melihet szörnyű bűntudat gyötri, amiért Zeynep közvetve miatta bénult le. Annyira elfoglalják a gondolatai, hogy autóbalesetet szenved. Tugce meg van róla győződve, hogy Sadik elviszi őket a nyaralóba, ahol úgy tudja, hogy vár rá az anyja.
2. évad, 19. rész
Necdet megjelenik az Emiroglu házban. Mikor Tugce megtudja, úgy dönt, hogy vele megy, mert látni akarja az anyját. Necdet magával viszi. Melek megtudja, hogy Kenan testőröket bérelt fel a védelmére. Aliye retteg, hogy mit szól majd Kenan, ha megtudja, hogy Tugce elment. Erkut megszökik, de Necdet birtokán közben lövöldözés tör ki és meg kell mentenie Tugce-t a kereszttűzből, ezért végül újra elfogják.
2. évad, 20. rész
Kenan elmegy a börtönbe, ahol megtudja, hogy Rasim meghalt a börtönben. Rögtön gyilkosságra gyanakszik, amit elmond Meleknek is, aki ezért nem meri bevallani neki, hogy postán egy rejtélyes csomagot kapott, amelyben egy döglött kígyó volt. Necdet szobát, ruhatárat ad Erkutnak és a jobb kezévé nevezi ki. Arzut meglátogatja a börtönben Serdar és felajánlja a segítségét, de Arzu elutasítja és biztos abban, hogy az apja majd kiviszi a börtönből.
2. évad, 21. rész
Arzu azt hiszi, hogy Erkut mindig is az apjának dolgozott, és ketten együtt elérték, hogy Arzu börtönbe kerüljön. Necdet elmondja Arzunak, hogy azért raboltatta el Erkutot, hogy ne tudja Arzut feljelenteni, tehát valaki más miatt került börtönbe. Arzu továbbra is az apját okolja, és elmondja neki, hogy mivel Elif Kenan lánya, ezért Necdet sohasem fogja megszerezni a földeket. Kenan elhatározza, hogy szembesíti Necdetet azzal, amit tett.
2. évad, 22. rész
Szultán úgy dönt, hogy móresre tanítja Arzut, és kijelenti, hogy Arzu lesz a csicskája. Kenan elmondja Aliyének, hogy Rasim Necdetnek is dologzott, és az ő parancsát követte, amikor megölte Melek szüleit. Meg akarja tudni az anyjától, hogy miért volt olyan fontos Melek szüleinek a földje, de Aliye nem hajlandó elmondani. Meleket is és Efruzt is behívják egy kórházba, hogy azonosítsanak egy holttestet, akinek a személyleírása megegyezik Melihével. Melek és Efruz életükben először találkoznak.
2. évad, 23. rész
Kenan felkeresi Meleket, és elmondja, a szülei haláláért valójában Arzu apja, Necdet felelős. Melek ugyan megnyugszik, hogy egykori férje vérszerinti családjának nincs köze a családja halálához, még mindig aggódik eltűnt bátyja, Melih miatt. Miközben Arzu alkalmazkodni kezd a börtönélethez újdonsült barátjával, Nevrával, Elif és Tugce hableányosat játszanak Tugce felfújható medencéjében, Selim pedig ráveszi Zeynepet, hogy térjenek vissza az egyetemre.
2. évad, 24. rész
Arzunak sikerül ismét utolérnie Goncát. Miután belátja, hogy a családjából senkitől nem remélhet támogatást, inkább egykori szobalányát kéri meg, hogy vigyen neki pénzt, amiből ügyvédet fogadhat, azonban alig pár percig nem figyeli a pénzt, annak azonnal lába kél a cellában. Eközben Selim és Zeynep visszatérése az egyetemre nem a terv szerint alakul, mivel Pelin azonnal rossz érzéseket kelt Zeynepben.
2. évad, 25. rész
Arzu váltig állítja, hogy ellopták a pénzét, de semmire sem megy vele. Szultán közben rájön, hogy Ayten és a börtönőr keze van a dologban. Szembesíti a börtönőrt a lopással és megosztoznak az Arutól ellopott pénzt. Nevra ekkor döbben rá, hogy Arzu végig igazat állított. Tülay és Veysel kapcsolata egyre jobban alakul. Veysel és Murat egyre jobban aggódnak Zeynep miatt, miután Goncától megtudják, hogy Arzu volt az, aki Zeynepre lőtt.
2. évad, 26. rész
Serdar meglátogatja Arzu-t a börtönben és megesküszik neki, hogy mindent megtesz azért, ahogy kiszabadítsa. Melek elárulja Kenannak, hogy van egy bátyja. Kenan csak akkor tudja meg, hogy Melih az, amikor meglátja őt a kórházban. Megdöbben, csalódott és magára hagyja Meleket a kórházban. Arzunál megjelenik egy ügyvéd, akit Serdar bízott meg az asszony védelmével. Veysel, Murat és Tülay elmennek meglátogatni Zenepet az Emiroglu házba. Veysel közönséges viselkedése mindenkit kellemetlen helyzetbe hoz.
2. évad, 27. rész
Kenan elmondja Zeynepnek, hogy megtudta, Melek és Melih testvérek. Azt kéri Zeyneptől mondja el, Melek miért titkolta ezt előle. Zeynep azt válaszolja, Melek el akarta mondani, csak a megfelelő pillanatra várt, ami sosem jött el. Melih magához tér a kórházban. Kenan ismét elmegy hozzá, és Melektől is megkérdi, miért titkolózott. Továbbá arra is választ vár, hogy Melih miért férkőzött a családja közelébe. Melek úgy véli azért, hogy őt megtalálja. Arzu továbbra sem hajlandó behódolni Szultánnak, aki egyre komolyabban fenyegeti őt. Gökhan még több pénzt követel Veyseltől, aki nem tudja, honnan szerezhetne. Efruz szerint Melih csak úgy szerezheti vissza a becsületét, ha bocsánatot kér mindenkitől.

Ezel

142 rész

1.
Az árulás elválasztotta, a bosszú összehozta őket.
Ömer (Kenan Imirzalioglu) a nők álma. Szenvedélyes, mint Johnny Depp, férfias, akárcsak Clive Owen és gazdag, mint Bill Gates. Ömernek azonban csak egy álma van: tíz hosszú év után bosszút állni azon, aki hamis vádakkal börtönbe juttatta és elvette a szerelmét. Felvett személyisége, Ezel jól ismert a maffia és az éjszakai élet világában, ezért biztosra veheti, hogy minden lépését figyelik majd, bosszúja célba talál.
Egy török filmsorozat középpontjában mi állhatna más, mint a szerelem és a barátság, az árulás és a bosszú iránti vágy, egy olyan történet, ami hetente 13 milliónyi nézőt szegez a televízió képernyője elé.
Ömer a kötelező katonai szolgálat letöltése után tér haza idős szüleihez és kisöccséhez. Minden vágya, hogy végre feleségül vehesse álmai asszonyát, a rá kitartóan várakozó Eyşant (Cansu Dere). Már-már úgy tűnik, pontosan azt az életet élheti, amire vágyott, amikor egy nap a rendőrség ráront a békésen alvó férfira és gyilkosság vádjával letartóztatja. Életfogytiglan tartó ítélete alatt csak arra tud gondolni, vajon ki az, aki csőbe húzta, mivel érdemelte ezt ki, és hogyan állhatna bosszút. Az alkalomra tíz hosszú évet kell várnia, de végül elérkezik, és a plasztikai műtéten átesett Ömer új külsővel, Ezel néven sétál be a kaszinó ajtaján, hogy egyszer és mindenkorra fényt derítsen a múltjára.
Ömer új külsővel és bosszúvággyal telve érkezik Ciprus szigetére, a régi barátai és korábbi menyasszonya által működtetett pazar kaszinóba. Már a kaszinóba vezető úton megrohanják az emlékek és haraggal tölti el a tudat, hogy Eyşan és Cengiz összeházasodott és közös gyermeket nevelnek. A két egykori szerelmes már az első napon összetalálkozik.
2.
Ezel megkönnyebbül, amikor sem Eysan, sem pedig áruló barátai nem ismerik fel, de rendkívül zaklatott lesz a rátörő érzelmektől. Úgy érzi, nem tudja, nem akarja megbocsátani a tönkretett életét, legfőképpen a hazugságot nem.
3.
Ezel egyre nagyobb tétekkel játszik Cengiz ellen, aki folyamatosan veszít. Eyşan megérzi régi szerelme közelségét, ami a múltjára emlékezteti. Kiderül, hogy a lány csak úgy tudta megmenteni testvérét, hogy belement az apja által kitervelt cselszövésbe és elkövetőként befeketítette Ömert.
4.
Ezel közben rájön, hogy ellenségei gyenge pontja nem más, mint a gyermek Can, ezért megbízza segítőjét a kisfiú megfigyelésével. Épp kapóra jön, amikor a kilovagoló kisfiú lova egyedül tér vissza.
5.
Ali egyre gyanúsabbnak találja Ezelt, és megpróbál Tefóból több információt kihúzni nem is sejtve, hogy Tefo igazából Ezelnek dolgozik. Bahar, Eyşan kishúga megérkezik a szigetre londoni kezeléséről. Az álarcosbálon megismerkedik Ezellel és teljesen a hatása alá kerül, méghozzá a fülig szerelmes Ali szeme láttára.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

78. rész (2. évad 14. rész)
törökül 29/4, 30/1
Levent úgy dönt, elhagyja Isztambult, de előbb még elköszön Ferihától. Emir meglátja őket, és követi a férfit a hajóra, ahol összeverekednek. Sophie elárulja Zehrának, hogy az apja is a házban van. Sanem elindul Leventhez, Haldun pedig követi őt. Seher egyre türelmetlenebb, és tudni akarja, miből vette Mehmet a gyűrűt. Emir felhívja Zehrát, hogy takarítsa ki a lakását.
79. rész (2. évad 15. rész)
törökül 30/2
Zehra hiába kérdezi meg, Riza nem engedi, hogy takarítson. Riza fel akarja venni Mehmetet a cégükhöz, de Veysel nem akarja, hogy a fiúnak köze legyen a pénzügyekhez. Aysun Ünal után Korayt próbálja kifaggatni arról, hol lehet Emir, de a fiú kerüli a barátja édesanyját. Emir egy hónapon belül hatalmas összeget akar behajtani Mehmettől törlesztésként.
80. rész (2. évad 16. rész)
törökül 30/3
Mindenki izgatottan várja az első tanítási napot. Cansu Emir oldalán jelenik meg, ami nagy port kavar barátai körében. Feriha és Cansu Emiren veszekszenek. Haldun próbálja kideríteni az igazságot Leventról. Zehra sokkoló információt tud meg Sophie-ról.
81. rész (2. évad 17. rész)
törökül 31/1
Emir továbbra is minden alkalmat megragad, hogy büntesse Ferihát és családját, hiába próbálja a lány jobb belátásra bírni. Aysun kétségbeesésében felkeresi fiát az egyetemen. Koray ultimátumot ad Handénak. Mehmet nehéz döntésre jut az esküvővel kapcsolatban…
82. rész (2. évad 18. rész)
törökül 31/2
Mehmet elmondja Ferihának, mivel fenyegette meg őt Emir. A lány Leventnek önti ki a lelkét, aki úgy dönt, megpróbál segíteni a lányon. Sanem megdöbbentő felfedezést tesz férjével kapcsolatban. Zehra mindent megtesz, hogy visszaszerezze Feriha gyűrűjét…
83. rész (2. évad 19. rész)
törökül 31/3, 32/1
Sanem alkoholba fojtja Levent miatt érzett bánatát, és végül a férfi hajóján köt ki. Haldun utána megy, hogy tisztázzák félreértéseiket, de az este hamar tragikus fordulatot vesz. Emir dühében megalázó ajánlatot tesz Ferihának az adósság rendezésével kapcsolatban.
84. rész (2. évad 20. rész)
törökül 32/2
Cansu és Sanem a kórházban várják, hogy javuljon Haldun állapota. Feriha továbbra is veszekszik Mehmettel, amiért ellopta a gyűrűjét, de Zehrán kívül senki sem érti, miért csinál ekkora problémát belőle. Sanemet gyötri a lelkiismeret, és azt hajtogatja, nem ő a hibás Haldun állapotáért. Levent eladja a hajóját. Seher végre hivatalosan is bemutatkozhat leendő anyósának és apósának.
85. rész (2. évad 21. rész)
törökül 32/3
Koray megtalálja Hande gépén a Sanemről és Leventről készített képeket. Can elszökik otthonról Emirhez, hogy kibéküljön vele a veszekedésük után. A barátai Larán keresztül megtudják, hol lakik Emir, és úgy döntenek, meglepik és beállítanak hozzá. Feriha feltételezi, hogy ez is egy újabb bosszú, és szándékosan becsönget a szemétért. Seher és Mehmet összeházasodnak.
86. rész (2. évad 22. rész)
törökül 33/1
Ünal beállít Emirhez, és meglepve megszólítja Ferihát, Riza pedig dühösen faggatni kezdi a lányát, honnan ismeri a férfi. Feyyaz felgyújtja Seherék házát, ahol Mehmettel az első éjszakájukat töltik házaspárként. Riza lehordja Ferihát és meg is üti, amit másnap Emir észrevesz. Ezután megkéri Korayt, hogy vigyázzon a lányra az egyetemen, ahol már mindenki tud a családi hátteréről.
87. rész (2. évad 23. rész)
törökül 33/2
Az egész szomszédságot megrendíti Haldun halálhíre. Seher és Hacer szökési tervet próbálnak kieszelni. Ömerrel problémák vannak az iskolában. Sophie győzködi apját, hogy még utoljára keresse fel Zehrát.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

42. rész
Sakine meghívja teázni Gülesert és meglátja nála Yusuf imafüzérét. Secil segít lakást keresni Asimnak, de Edibe miatt Asim a kórházba siet. Mehmet Emir elmegy a rendőrségre, hogy segítsen Atesnek. Később megtudja Efsuntól, hogy Hulya figyeltette őt, ezért felelősségre vonja a húgát. Bahar a rendőrség előtt várakozik egész éjjel, nem megy Ates nélkül sehova
43. rész
Efsun elmondja Atesnek, hogy a gyilkos üzenetet hagyott Edibe telefonján, amiben bevallja a gyilkosságot. Ates kérdőre vonja Mehmet Emirt, aki megpróbál hatni rá, hogy ilyen állapotban ne küldje az anyját börtönbe. Edibe nyaktól lefelé lebénult. Asim Secil segítségével talál lakást. Ates haragszik, mert Bahar nem hitt az ártatlanságában, és nem érti meg őt
44. rész
Efsun vigasztalja Bahart, majd átmegy Ateshez. Ates bánatában leissza magát, Efsun felkíséri az ágyába. Másnap reggel egymás mellett ébrednek, ám Ates nem emlékszik semmire. Hamarosan megjelenik Bahar is, és kibékülnek Atessel, bár ő mit sem tud Efsunról. Le akarják tartóztatni Edibét, de az állapota miatt nem tudják átszállítani
45. rész
Efsun kiborulva zokog, senki nem tudja megvigasztalni. Nuran persze Baharra haragszik, de nem tehet mást: Efsunt kérleli, hogy hagyjon fel az Atesről szőtt álmaival, és vegye tudomásul a helyezetet. Ates retteg, hogy ha kiderül mit követett el, elveszíti Bahart. A beszélni és mozdulni képtelen Edibét hazahozzák a kórházból. Asim éppen az új házát mutatja meg Mugének, amikor Secil beállít a saját kulcsával
46. rész
Hulya felgyújtja Sakine és Secil házát, Güleser meglátja őt. Secil azonnal elrohan hozzájuk, rémes jelenet kerekedik. Erre Asim megfogadja, hogy többé nem lépi át a ház küszöbét, és Hulya kezébe nyomja a jegygyűrűjét. Nuran kezd ráébredni, hogy Efsun csak megjátszotta magát, és valójában még mindig akarja Atest. Ates kereken megmondja Efsunnak, hogy sohasem fogja szeretni, és ha kell, mindent bevall Baharnak, még ha el is veszíti őt
47. rész
Eljön a nagy nap, Ates és Bahar titkos esküvőjének napja. Amikor Efsun ezt megtudja, ész nélkül elrohan. Nuran megpróbálja visszatartani, hogy most már hagyja békén Baharékat, de akkor Efsun a szemébe vágja, hogy lefeküdt Atessal. Hamarosan az esküvőt is sikerül tönkretennie. A villába eközben váratlanul megérkezik Hasret, akiről kiderül, hogy mégsem halt meg. Felbukkanása mindenkit rettenetesen felzaklat
48. rész
Mindenkit megvisel Hasret megjelenése. Mehmet Emir gyötrődik, Fulya féltékeny, de Nuran sem örül neki. Mióta Sakine háza porig ég és rájön az igazságra Yusuf úrról, az asszony romokban hever. Bahar próbál túllépni az esküvőn történteken, de Efsun nem könnyíti meg a helyzetét. Ates is megpróbál bocsánatot kérni, ám Bahar meg sem hallgatja. Hasret szeretne közelebb kerülni a lányához
49. rész
Fulya találkozót kér Hasrettől, hogy megkérje, maradjon távol a férjétől. Sakine férjhez akarja adni Secilt, de a lány kiakad ezen. Nuran és Ilyas beszélni szeretnének Atessel, hogy vegye feleségül Efsunt, ha már ilyen szégyenbe keveredett. Efsun kitagadja a szüleit, hatalmas fájdalmat okozva ezzel nekik. Bahar próbál túllépni az Atessel történteken, nem sok sikerrel
50. rész
Miután Mehmet megtudja, hogy Efsun összeszűrte a levet Atessel, úgy dönt, hogy Efsunt elküldi a villából az anyjához. Amikor Nuran ezt megtudja, éktelen haragra gerjed. Bahart egy régi barátja, Onur vigasztalja, miközben Ates próbálja őt visszaszerezni. Bármit megtenne, hogy újra együtt legyenek és soha nem adja fel
51. rész
Nuranék visszaköltöztek a Gelincik dombra. Bahar hazaviszi régi barátját Onurt, akinek Nuranék nagyon örülnek. Ates pedig munkát vállal Bahar iskolájában, hogy közelebb lehessen a lányhoz. Efsun egyre nehezebben viseli, hogy az anyjával kell élnie Refika házában, ezért úgy dönt, visszakönyörgi magát az apjához. Hulya és Fulya nem örülnek, amikor meglátják Efsunt a villában

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

282. rész
törökül 4×28/2, 131/2. rész
Az uralkodó fogadja Edirnében a fogságából kiváltott, nagy befolyással rendelkező Gracia Mendezt, aki hálából a menedékért, felajánlja hűségét és szolgálatait.
Hürrem úgy dönt, hogy lecseréli sötét ruháit, és megújulva követi Szulejmánt.
Nurbanu bárkit hajlandó feláldozni azért, hogy rávegye Szelimet a támadásra, aki megint inni kezdett.
Mihrimah szultána magához hívatja a fiatal spanyol orvost a férje tudta nélkül.
283. rész
törökül 4×28/3, 131/3. rész
Mihrimah szultána beleszeret fiatal orvosába, a fogságban élő Don Pedróba. Bármit megtenne azért, hogy újra lássa.
Nurbanu titokban utasítást ad Bajezid új szerelmének, Daphnénak, hogy mérgezze meg a herceget, különben végez a fogságban tartott testvérével.
Hürremet rémálmok gyötrik a küszöbön álló testvérháború miatt.
Szelim megint el kezdett inni.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad

173. (86/3)
Hürrem úgy dönt, hogy egyelőre úgy tesz, mintha nem tudna Nigar árulásáról, és majd később fizet meg érte. Hatidzse egy levélből megtudja, hogy Şah szultána időközben beköltözött a palotájába. Felháborodásában azonnal útnak indul, Musztafa tiltása ellenére. A palotába érve rátalál Ibrahim ládájára, amelyben döbbenetes titokra bukkan. A nővérek között kiújul a háborúskodás, s ezzel úgy tűnik, Hürrem terve beválik.
174. (87/1)
Hatidzse szembesíti húgát, aki tagadja, hogy ő írta volna a szerelmes levelet Ibrahimnak. Sah szultána megdöbben Hürrem leleményességén, és bár sikerül rendezni a viszonyát a nővérével, a palotából mégis ki kell költöznie. Cserébe a válasza nem marad el. Elraboltatja Hürrem egyik bizalmasát…
175.(87/2)
Az uralkodó megszakítja a hadjáratot, és visszatér a palotába. Hürrem beszámol Şah szultána cselszövéséről, mellyel sikeresen felébreszti a szultánban a kételyt Musztafa iránt. Hatidzse a következményekkel nem törődve, a palotába hívatja régi szolgálóját. Az asszonynak különleges képessége van, amit felhasznál a szultána parancsára. Gabriella,a gyönyörű genovai nemes hölgy meghallgatást kér Mahidevrantól. Azt állítja, hogy a hajóin lévő árukat nem engedik értékesíteni.
176. (87/3, 88/1)
Hatidzse szultána ismét szembekerül húgával, amikor minden figyelmeztetés ellenére magánakcióba kezd. Ezúttal azonban nagyon messzire megy. Mihrimah ürügyén elcsalja Hürremet a palotából, és elkábíttatja. Hürrem órákkal később tér magához, és semmire sem emlékszik abból, hogy az elmúlt időszakban, mi történt vele. Hamarosan borzalmas kiütések jelennek meg a testén.
177. (88/2)
Hatidzse egyre magabiztosabb, és szinte kivirágzik, amikor kiderül, hogy a terv, amit Hürrem ellen szőttek, beválik. Hürrem ugyanis elhiszi, hogy rontást küldtek rá, és a félelem, hogy megbetegszik, pokollá teszi az életét. Rüsztem aga szembe kerül Bali béggel, mikor megtudja, hogy Mihrimah szultána rendszeresen írogat neki.
178. (88/3, 89/1)
Hürremet rémálmok gyötrik, ami örömmel tölti el Hatidzsét. Öröme azonban nem tart sokáig, ugyanis hamarosan megjelenik egykori palotájában az uralkodó őrsége, hogy felkutassa Ibrahim eltitkolt vagyonát. Mihrimah szultána nem érti, hogy anyja napok óta miért nem fogadja, s aggodalmával az apjához fordul. Bali bég hosszú hallgatás után végre válaszol Mihrimah leveleire. Musztafa egyre nagyobb érdeklődést mutat a gyönyörű Gabriella iránt.
179. (89/2)
Hürrem körül szorul a hurok, ezúttal mindenki biztos benne, hogy ő áll Hatidzse eltűnése mögött. Şah szultána azonban egyáltalán nem biztos a győzelmükben, érzi, hogy valami nagy esemény van készülőben, riválisa ugyanis, a körülmények ellenére felettébb nyugodt. Mahidevran nemtetszését fejezi ki, szerinte Musztafa túl nagy figyelmet fordít a gyönyörű Gabriellára. A nő hamarosan ajánlatot tesz a trónörökösnek, aki még mindig titokban tartja apja és a palota előtt fia megszületését.
180. (89/3, 90/1)
A szultán uralkodásának mélypontján van. A sikertelen hadjárat és Ibrahim pasa hiánya megviseli az uralkodót, ráadásul húga, Hatidzse is az összeomlás határán áll. A háremben is káosz van, Hürremet látomások gyötrik, és bár mindent elkövet, hogy az uralkodó ne tudja meg, a betegsége kiderül. Mihrimah szultána az elutasító válasz miatt kérdőre vonja Bali béget, aki megdöbben, amikor megtudja, hogy a szultána rendszeresen küldözgetett neki levelet.
181. (90/2)
Hürrem gyanakodni kezd Dianára, és figyeltetni kezdi. Hatidzse cselszövése nem ér célt, az uralkodó bizalmatlanná válik a húgával szemben, különösen azután, hogy nem találják azt a szolgát, aki bizonyíthatná a szultána igazát. Bali bég nyomozni kezd a titokzatos levélíró után, aki a nevében küldött levelet Mihrimahnak. Mahidevran gyanakodva figyeli Gabriellát, aki láthatóan megpróbálja behálózni Musztafa herceget.
182. (90/3, 91/1)
Rüsztem aga élvezi a szultán bizalmát, és engedélyt kap arra, hogy továbbra is a palotában maradjon. Hamarosan meg is találja Ibrahim elrejtett vagyonát. Şah szultána megvonja támogatását Dianától, miután kiderül, hogy nem ragadta meg a lehetőséget Hürremmel szemben. Férje segítségével eléri, hogy a palotaőrség kapitányának saját bizalmasukat nevezze ki az uralkodó.

Sorozatok a TV-ben 2018. július 16. és július 29. között

$
0
0
  • Premier július 20., Szerelemre várva /Hayatimin Aski/ Sony Max, 18:00
  • újra július 29 A mi kis falunk Cool 21:00

Jelenlegi sorozataim

  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepes – véget ér a nyáron
  • A szolgálólány meséje /The Handmaid’s Tale/ 2. évad péntek 20:00, HBO – amerikai sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Ezel minden hétköznap 15:30, Sorozat+ – török sorozat közepes
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 2. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ 2. évad minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 2. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Szívhelyzet /Acil Aşk Aranıyor/ minden hétköznap  17:00, 0:00, 11:00, Sony Max – török sorozat gyenge – véget ér július 19-én
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad minden hétköznap  15:00,  RTL Klub – török sorozat gyenge – véget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • + Violet Evergarden japán sorozat közepes

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

5. évad 13 részes

13/6.:
Frank megbízott elnököt csinál Claire-ből, ezután nem sokkal érkezik a hír, hogy megszakadt a kommunikáció egy antarktiszi kutatóintézettel, amiben vélhetően az oroszok keze van. Eközben továbbra is úgy néz ki, hogy Franknek nem lesz meg a kellő szavazata. Conway türelme fogy és idegekkel is egyre kevésbé bírja ezt az elhúzódó helyzetet, miközben neki is képviselőket kell győzködnie, ha biztosra akar menni. Váratlanul jön a hír, hogy a bujkáló Macallant valószínűleg túszul ejtették.
13/7.:
Leann Harvey megszerezhet egy olyan hangfelvételt, amivel kellemetlen helyzetbe hozhatják Brockheart tábornokot és rajta keresztül Will Conwayt is. Eközben Macallan továbbra is az oroszok kezében van. Váratlanul a teljes vezetést az óvóhelyre menekítik, miután egy hasadó anyagot szállító járműnek nyoma vész. Egy találkozó miatt az óvóhelyen ragad egy titokzatos hölgy, Jane Davis is, akiről hamarosan kiderül, hogy nem véletlenül került ebbe a szituációba.

Szeplőtelen Jane /Jane the Virgin/

3. évad 20 részes

17.
Jane készen áll arra, hogy kötöttségek nélkül randizzon, és kellemes meglepetésben van része, amikor a kiszemelt srác segít neki rendbe hozni a dolgokat Linával. Petra egy olyan nyomot követ Chuck segítségével, amely segíthet a húga ügyében. Rafael megfogadja Jane tanácsát, és megpróbál őszintén beszélni Petrával. Rogelio megharagszik Xo-ra, amikor a nő teljesen semmibe veszi őt, de az igazi megdöbbenés csak akkor jön, amikor megtudja ennek az okát. Mindeközben Albát megdöbbenti egy vásárló megjegyzése az ajándékboltban, és úgy dönt, hogy politikai álláspontot fog képviselni.
18.
Jane-nek meg kell tanulnia, hogy miként kezelje az új kapcsolatát, főleg akkor, amikor a srác bemutatja őt a nagymamájának. Petra érdekes dolgokat tud meg Chuckról. Xo és Rogelio ég a vágytól, hogy megosszák a híreket Jane-nel, de megpróbálják Jane érzelmeit is figyelembe venni. Amikor Mateo elkezd kérdezősködni, Jane és Rafael kénytelenek leülni vele, és mindent elmondani neki a családjáról.
19.
Jane és Fabian nincs egy állásponton, amikor a kapcsolatukról van szó, ami nagyban megnehezíti Jane számára, hogy szívességet kérjen a férfitól. Petra és Rafael is Jane-hez fordul tanácsért, de Jane eltökélte, hogy nem akar belekeveredni a dologba. Mindeközben Jane önként jelentkezik, hogy segítsen Xo-nak és Rogelionak, de úgy tűnik, túl sokat vállalt.
20.
Jane küzd a szülei esküvőjére írandó beszéddel, amikor megtudja, hogy létezik egy titokzatos levél, amelyet Michael írt az ő esküvő előtt. Rogelio és Xo izgatottan várja a nagy napot, de Rogelio olyan sokkoló híreket kap, ami miatt akár le is fújhatja az esküvőt. Rafael igen feldúlt Luisa miatt, és megkéri őt, hogy menjen el, de Luisának más tervei vannak. Mindeközben Petra szkeptikus Jane Rafael iránti érzelmeivel szemben és elhamarkodott döntést hoz.

The Walking Dead

4. évad

7.
Nyomasztó teher
Martinez felismeri a Kormányzót. Őszerinte Martinezék csapata gyenge, de rengeteg fegyver van náluk, amelyekkel könnyűszerrel be lehet jutni a börtönbe. A Kormányzó így megöli Martinezt és embereit, és átveszi az irányítást a csapat felett.
8.
Az a bizonyos határ
A Kormányzó foglyul ejti Michonne-t és Hershelt, és követeli, hogy Rick adja át neki a börtönt. Rick ajánlatát elutasítja és kitör a háború. A Kormányzó kóborlók segítségével töri át a védelmi vonalakat, amit a bent lakók egy idő után nem tudnak tartani. Rick és a Kormányzó egy az egy ellen harcolnak egymással…
9.
Utána
Carl és Rick elmenekülnek, és aztán jönnek rá, hogy Judith, Lori kislánya ottmaradt. Azt gondolván, hogy odaveszett, egy közeli házban telepednek le. Michonne, aki a börtönt elhagyatottnak találja, utánuk indul.
10.
Rabok
Daryl és Beth a túlélők után kutatnak. Tyreese megmenti Judith-ot, majd Lizzie, Mika, és a közben csatlakozó Carol segítségével mennek tovább. Maggie, Sasha, és Bob kóborlókra bukkannak, de Maggie hiszi, hogy Glenn nincs köztük.
11.
Foglalók
Rick, Carl, és Michonne kénytelenek elhagyni a házat, ahol éltek,és közben nyomokra lelnek, amelyek egy bizonyos Terminus nevű hely felé vezetnek. Glenn és Tara rájönnek, hogy Abraham és Rosita Eugene-t kísérik Washingtonba – állítása szerint ő tudja, hogyan lehet megállítani a zombiapokalipszist.
12.
Főzde
Beth és Daryl tovább utaznak együtt. A nő kérésére Daryllel isznak egyet, miközben a férfi elmeséli élettörténetét, és hogy mit jelentett neki Merle.
13.
Egyedül
Maggie, Sasha, és Bob is Terminus felé tartanak, de Maggie különválik tőlük, mert elkeseredett Glenn miatt. Később Sasha megmenti, és vele tart. Daryl és Beth egy kóborlóktól hemzsegő templomba botlik. Váratlanul foglyul ejtik mindkettejüket titokzatos emberek.
14.
A liget
Tyreese és a többiek is úton vannak Terminus felé, miközben ő és Carol rájönnek, hogy Lizzie egészségtelen módon vonzódik a kóborlókhoz. Olyannyira, hogy megölné Judith-ot is, csak azért, hogy a kislány élőhalottként támadjon fel. Miután Carol “meggyónja” korábbi bűnét, a csapat továbbindul.
15.
Mi
Glenn, Tara, Abraham, Eugene és Rossita rábukkan Maggie-ék nyomára egy alagútban. Együtt mennek tovább és végül eljutnak Terminusba, ahol tárt karokkal fogadják őket. Közben Daryl rájön, hogy elrablóik Rick nyomában járnak.
16.
Terminus
Rick és Daryl végeznek az elrablóikkal, majd eljutnak ők is Terminusba, ahová Rick javaslatára fegyvertelenül lépnek be. Egy Gareth nevű férfi üdvözli őket. Ricknek feltűnik, hogy a társaik holmijai is ott vannak, ezért válaszokat követel. Válaszok helyett azonban más vár rá…

Kolumbiai sorozat

Victoria, a rabszolgák megmentője /La esclava blanca/

62. részes

11. rész
Victoria a félelmeire hivatkozva rácsot kér az ablakára, hogy találkozhasson az apjával. Dona Eugenia be akarja mutatni működés közben a kakaókészítő gépét egész Santa Martának. Miközben otthon Adela leitatja Remediost, Nicolás lovagolni viszi Victoriát, és kíséretként Miguelt is.
12. rész
Nicolás kitűzi az esküvő időpontját egy héttel későbbre, és jövendőbeli felesége szolgálatába állítja Miguelt. A tábornok kötelezi a földbirtokosokat az abolíciós törvény betartására. Miguel azt javasolja Victoriának, hogy egyelőre ne szóljon a családjának.
13. rész
Nicolas a többi földbirtokos kedvére téve felajánl két rabszolgát, akiket megölhetnek. Az egyik áldozat Rosita. Victoria és Miguel egymáséi lesznek.
14. rész
Milagros Victorián akar bosszút állni Rosita halála miatt…
15. rész
Miguel és Milagros kétségbeesetten kutatnak ellenszer után, míg Victoria haldoklik. Vizsgálat indul a birtokon a tettes után. Isabel elszökik otthonról.
16. rész
Nagy erőkkel folyik a kutatás Isabel után, aki rájön, hogy nem is beteg. Victoria megtudja, hogy Nicolas földje valójában az ő családjáé. Francisco tervet sző Miguel ellen. A tábornok felismeri Gabrielt.
17. rész
Victoria ráveszi Adelát, hogy hadd beszéljen ő Isabellel. Gazdája parancsára Morales átadja a kulcsokat Miguelnek, de elmondja neki, valójában kinek a gyermeke. Jaime megmondja apjának, hogy ő akarja megölni Miguelt.
18. rész
Lopez doktor és társai fegyverrel követelőznek Nicolás birtokán, de a férfi elzavarja őket, és segít Miguelnek elmenekülni. Tomás és Milagros aggódnak Victoriáért. Adela levelet ír Spanyolországba.
19. rész
Adela legnagyobb meglepetésére Victoria közli, hogy azonnal meg akarja tartani az esküvőt. Nicolás nem hajlandó tovább hallgatni anyja ellenségeskedését és elküldi városi házukba. Miguel a börtönben megismerkedik Felipe Restrepóval.
20. rész
Milagros segítségével sikerül enyhíteni Remedios fájdalmait. Catalina felelősségre vonja Felipét. Milagrosnak feltűnik, hogy Morales furcsán viselkedik.

Magyar sorozatok

Barátok közt

20. évad

8979-8988. rész
A Mátyás király tér lakóit letaglózza az esküvőt követő tragédia, de egyelőre csak egy valaki tudja, mi is történt valójában.
Attila a válás miatti frusztráltságában összerúgja a port Gergővel.
Balázs fájó szívvel kénytelen lezárni a Hanna-korszakot.
Júlia és Attila képtelen szót érteni egymással.
Zsolt egyre inkább az ujja köré csavarja Gigit, aki vakon bízik a férfiban.
Vilmos és Bözsi végre pihenni szeretne, ám folyton közbejön valami.
8989-8998. rész
Gigi a figyelmeztetések ellenére is bedől Zsolt aljas manipulációjának.
Júlia és Attila végleg búcsút vesznek egymástól.
Timi hatalmasat csalódik Lucában.
Gizella mégis ad egy esélyt a könyve kiadásának.
Aliz és Krisztián hazatérnek a nászútról, és szembesülnek az esküvőjük után történt tragédiával.
Attila rövid időn belül két visszautasíthatatlan ajánlatot is kap.
Szonja kikéri magának, hogy Miklós kivételezik vele a munkában.

Jóban rosszban

14. évad

3400. rész
Barbara új ajánlatot tesz Sarkadinak, aki gyanút fog, de elismeri, hogy Barbaráék nagyon fifikásak és beleegyezik az ajánlatba. Deka bocsánatot kér Anikótól és felveszi a pozícióját a kórházban. Judit Annával vitatkozik, hogy értse meg, neki azt is figyelembe kell vennie amit a férje mond, majd döntést hoz, és felkéri Dórát az operációra.
3401. rész
Barbara aláír Sarkadinak, majd szól Konrádéknak, hogy leszerződtek és riasztja Müllert is. Roland kioktatja Alexet a lebukás veszélyforrásairól. Judit férje nem fogadta jól, hogy itt műtik a fiát. Miközben elkezdődik a műtét, Annánál beindul a szülés. Meli és Zseni azt találgatják, hogy Alexnek milyen piszkos ügyei lehetnek a kórházban.
3402. rész
Müller nem lelkesedik a tervért, Barbaráék Milánhoz fordulnak segítségért. Viktor biztosítja Melit és Dekát, hogy ha bármi szabálytalant észlel, értesíteni fogja őket. Dekáék lehet, hogy máris nyomra bukkantak Alex ellen. A szemműtét szépen sikerül, ám Anna szülése közben komplikáció lép fel, a baba szívverése lassulni kezd.
3403. rész
Milán végül beadja a derekát és szövetkezik Barbaráékkal Roland ellen. Barbara rászánja magát, hogy beszél Rolanddal, de Milán időben közbelép. Anikó kész terápiára menni a fiújával és újabb ajánlattal nehezíti meg Deka szívét és életét. A szülés és a műtét is jól sikerül, Judit és Anna gyermeke is épségben van és Anna is jól van.
3404. rész
Roland egyedül akarja megoldani a Sarkadi-kérdést. Barbaráék nem tudják meggyőzni Müllert. Deka vizsgálódni kezd a beszerzések közt, úgy tűnik Roland Alex ellen fordul. Péter szerint, ha bármilyen szabálytalanság történt a kórházban, annak ki kell derülnie. Orsi megsejti, miért neheztel Évike Károly bácsira. Bogdányiné hisz a házasságban.
3405. rész
Szlávik tovább finomítja és elindítja a Roland elleni akciót. Roland bizonyítékot ad át Dekának Alexről. Deka elmondja Melinek és Zseninek, hogy Alex minden bizonnyal kenőpénzt kapott. Roland találkozni akar Milánnal. Orsi felhozza az esküvő témát Bogdányinénál. Évike bevallja Orsinak, hogy hozzámenne Károly bácsihoz.
3406. rész
Gabi lefújná a Roland elleni akciót, de Barbara bíztatására Milán nem áll le. Roland Milán segítségét kéri. Gabi azt tanácsolja Szlávikéknak, hogy fújják le az akciót. Enikő ultimátumot ad Alexnek a férfi titkolózása miatt. Károly előhozza Évikének az esküvő témát. Károly és Évike félreértik egymást, és azt hiszik, a másik nem akar megházasodni.
3407. rész
Barbaráéknak sikerül újra megnyerniük a rendőröket, kezdődik az utolsó felvonás Roland ellen. Gabi ötlete megvalósíthatónak tűnik. Alex kibékül Enikővel, Meli pedig elszólja magát előttük. Alex és Enikő szembesülnek azzal, hogy Meliék tudnak a gyógyszerbeszállítói ügyletről. Károly és Évi egyaránt megsértődik, a lánykérés elmaradni látszik.
3408. rész
Roland ismét túljárt a rendőrök eszén és a Barbarához fűződő érzelmei is megváltoznak. Roland felhívja Barbarát és közli vele, hogy a jövőben ne számítson a segítségére. Károly megérti, hogy mit szúrt el és döntésre szánja magát. Szlávikék egy rejtélyes és veszélyesnek tűnő csomagot kapnak Rolandtól egy titokzatos üzenettel.
3409. rész
Barbaráék konspirációja totális vereséget szenved, Rolandnak sötét tervei vannak. Alexnek sikerül Melit csőbe húznia. Miközben Károlyék egy meglepetés-esküvőt szerveznek, Évike már temeti a szerelmet. Böbe képtelen lebeszélni Évikét az italról. Müllerék kihallgatják Rolandot majd elengedik. Garai felfüggeszti Müllert és Szlávikot.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

97. rész
Isidro találkozik Ana Leticiával és összekeveri Ana Luciával. Ana Leticia kihasználja a helyzetet, hogy információt szerezzen a testvéréről. Claudia elárulja Marianonak, hogy a halottnak hitt unokahúga életben van…
98. rész
Ramiro megfenyegeti Marianot, hogy semmiképpen se mondja el az igazat Ana Luciának. Maribell megtudja, hogy Orlando ölte meg Danielt, ezért veszélybe kerül. Julieta megpróbálja megakadályozni, hogy Inaki is Daniel sorsára jusson, Ana Leticia miatt…
99. rész
Ana Lucia és Mariano végre találkoznak. Soledad kétségbeesik, de a lánya nem hallgatja meg. Ramiro a lakására viszi Orlandot, hogy Marcelloval kiszedjék belőle az igazságot, viszont a kihallgatás a lehető legrosszabbul sül el…
100. rész
Evaristo betegsége kiderül. Soledad nem tudja, mihez kezdjen ezek után. Eközben Remediosz az életéért küzd a kórházban. Ana Leticia, Ana Luciának adja ki magát Isidro előtt és ezzel tönkreteszi a testvérét…
101. rész
Inakinak sikerül rákényszerítenie Ana Leticiát, hogy feleségül menjen hozzá. Ana Lucia abban a hitben él, hogy Ana Leticia Mariano lánya. Santiago megfogadja, hogy mindenki életéből végleg kilép, hogy ne okozzon több fájdalmat…
102. rész
Viridiána hatalmasat csalódott Marianoban, amikor meglátta őt Claudiával. Soledad Chanahoz menekül, amikor Ana Lucia végre megtudja az igazságot. Orlando megkeresi Ana Leticiát, hogy üzletet köthessen vele…
103. rész
Ana Lucia beszélni szeretne Soledaddal, de csak a titkait őrző dobozt és egy levelet talál a szobájában. Tadeo megtiltja Julietának, hogy közeledjen a fiaihoz. Mariano aláíratja Santiagoval Marcello válási papírjait, így Ana Leticia ismét szabad lehet…
104. rész
A rendőrök Viridiána üzletében keresik Soledadot, akit a munkatársa a ruhák mögött bújtat. Ana Lucia egész élete összeomlott, és fogalma sincs, mihez kezdjen. Orlando eközben megzsarolja Ana Leticiát…
105. rész
Inaki megölte Isidrot, s ezzel tönkretette Ana Leticia tervét. Ana Laura végre úgy érzi, képes levetkőzni a gátlásait Ramiro előtt. Evaristo nem tudja kezelni a betegségét, ezért lehetőséget ad Marcellonak, hogy megölje őt…
106. rész
Soledad egy cellába kerül Valeriával, de még nem tudja, hogy a nő az egész Álvarez családot ismeri. Ana Leticia meglátogatja Ana Luciát a panzióban és már most féltékeny rá és Marianora. Ernestina a börtönbe megy, hogy beszéljen Valeriával, de helyette mással találja szemben magát…

Pillantásod nélkül – Esmeralda története /Sin tu mirada/

112 részes

11. rész
Isauro megtiltja Bryannek, hogy segítsen Marinának a felvételi lapok kitöltésében, ezért a lány ismét kénytelen a dokihoz fordulni segítségért. Toribio elmondja Angustiasnak, hogy a temetőben van egy sír, ahová együtt temették el anyát és lányát, azon a napon, amikor Alberto született. Paulino szerenádot ad Vanessának, majd közli az apjával, hogy elhjagyja a birtokot, mert nem tud tovább ott maradni. Alberto egyre többet gondol Marinára. Alberto odaadja az eljegyzési gyűrűt Vanessának.
12. rész
Angustias Santa Lucia temetőjében végül megtalálja Eulalia sírját. Megkéri Baldomerót, hogy ezentúl pucolja le és ápolja a sírt rendszeresen. Vanessa, mikor meghallja, hogy Paulino elmegy a birtokról, sérült bokájára fittyen hányva, elindul, hogy lebeszélje a távozásról. Alberto találkozik Marinával az erdőben, hazakíséri, és Marina így megtudja, hogy egy napon született a férfival. Prudencia fel akarja keresni Eulalia sírját, és Don Luis pedig úgy dönt, hogy elkíséri.
13. rész
Alberto szerelmet vall Marinának, és türelmet kér tőle, hogy felbontsa az eljegyzését Vanessával. Marina hisz neki és azt mondja, hogy bármeddig hajlandó várni. Ez azonban nem lesz egyszerű. Don Luis és Susana minden erejükkel azon vannak, hogy nyélbe üssék a lakodalmat. Alberto tehetetlenül nézi, ahogy legyűrik az akaratát. Paulino végül mégsem hagyja el a birtokot, Vanessa ennek borzasztóan örül. Zacarias már gyanítja, hogy van valami Paulino és Vanessa közt.
14. rész
A falusi mulatságon Vanessa megfenyegeti Marinát, hogy hagyja békén Albertot. Don Luis is kiosztja a lányt, amikor Marina elmondja neki, hogy szereti Albertot. Don Luis mérgében tönkreteszi a lány standját. Angustias észreveszi Marina fülében a fülbevalót és rögtön összeteszi a képet. Alberto keresi az alkalmat, hogy közölje Vanessával, nem fogja feleségül venni.
15. rész
16. rész
Vanessa úy dönt, hogy a birtokon marad Albertoval. Alberto meglátogatja isauro doktort, de a doki kidobja a házból. Isauro elmegy Marinához és agresszívan számon kéri, hogy miért találkozgat még mindig Albertoval és megfenyegeti, hogy válasszon Alberto és a tanulmányai közt, hiszen csak Isauro tudja felkészíteni a vizsgára. Paulinot letapossa egy ló. Vanessa meglátogatja, csókolóznak és Yola észreveszi őket. Angustias még most sem mondja el, hogy Marina valójában Prudencia halottnak hitt lánya.
17. rész
Don Luist felforgatja a környéket, hogy megtalálja Marinát, de Margarito nem hajlandó segíteni neki. Erre a birtokos is rájön, és megbízza Zacaríast, hogy derítse ki Marina hollétét. Angustias meggyónja a papnak, hogy elcserélték a gyerekeket, de nem hallgat rá, és nem hajlandó elmondani a családnak az igazságot. Alberto találkozik Marinával és biztosítja szerelme felől. Paulino elmondja Yolandának, hogy Vanessával szeretik egymást.
18. rész
Alberto talál egy szemorvost, aki hajlandó megvizsgálni Marinát. Damiana hosszas unszolásra belemegy, hogy a fiú elvigye őket a városba. Susana fülébe jut, hogy Alberto a városba megy, és ő is vele szeretne tartani. Zacarias sehogy sem találja Marinát, pedig még Isauróhoz is elmegy. Ám az orvos nem árulja el, hogy hol lakik Marina?
19. rész
20. rész

Német sorozatok

Medicopter 117 – A légimentők

6. évad

VI/12 Tűztenger
Egy ipari telep lebontása közben a munkások nem veszik észre, hogy az egyik hatalmas tartály alján sok benzin maradt még. Amikor lángvágóval darabolják szét a vezetékeket, robbanás következik be, és lángoló benzin árasztja el a termet. Az egyik munkás a teremben reked. A légimentőknek sikerül bejutniuk a lángoló alagsorba. Karin és a sérült munkás kijutnak, de Florian már nem tud kijutni. Csak úgy menekülhet meg, ha “átúszik” a lángoló benzinen.
VI/13 Tátongó mélység
Egy kokaincsempész gépe lezuhan a hegyek között. A kokaincsomag egy szikla tetején landol. A légimentők egyik csapata sziklamászáshoz készül. A kokainra váró bűnözők a csomagban lévő nyomkövető segítségével bemérik a drog helyzetét, és elindulnak, hogy visszaszerezzék. Az egyik bűnöző balesetet szenved. A közelben kiránduló légimentők észreveszik, és telefonálnak a bázisra. Miután a helikopter elszállította a sérültet, társa fegyverrel kényszeríti a légimentőket, hogy hozzák le a kábítószert.

7. évad

VII/1 Vakrepülés

A dúsgazdag Arno szívátültetésre vár. Azzal vádolja egyik testőrét, Thomast, hogy csak a pénzéért csavarta el a lánya fejét. Thomas figyelmeztette, hogy valaki meg akarja ölni, de Arno nem hitt neki. Alégimentők helikoptere szállítja az új szívet, de útközben egy sportrepülőgép üldözőbe veszi őket, és lőnek rájuk. Jens, a pilóta sikeres kényszerleszállást hajt végre. Ninát, Arno lányát elrabolják, és miután kényszerítik, hogy egy búcsúlevélben Thomast vádolja a történtekkel, megpróbálják megölni úgy, hogy öngyilkosságnak álcázzák. Thomas, és a légimentők megmentik a lányt.
VII/2 Halálos játék
Egy fiatalokból álló társaság halálközeli élményre vágyik. Egyiküknek ez megadatik, amikor véletlenül felakasztja magát, és a segítség az utolsó pillanatban érkezik. Miután kiengedik a kórházból, beszámol barátainak a fantasztikus érzésről, amit a kezelés során érzett. Elhatározzák, hogy ellopják a légimentők gyógyszercsomagját, és magukba fecskendezik a szereket, melyekkel barátjukat kezelték.
VII/3 Tűzben edzve
Egy kis faluban ünnepségre készülnek, melynek része a szalmabábu égetés. Egy gyerek égő nyílvesszővel idő előtt meggyújtja a máglyát, de szerencsére senki sem sérül meg. Két suhanc az elkövető után ered, és elkapnak két ártatlan tinédszert. Egyiküket bekötött szájjal az egyik szalmabábu helyére függesztik, a másikat egy hegycsúcsra viszik, ahonnan a faluba futva megakadályozhatja a barátja élve megégetését. Ám útközben baleset történik…
VII/4 Az alagút fogságában
Néhány tinédzser a kanyargós hegyi úton versenyzik egy másik személyautóval, de egy alagútba érve az autójuk felborul. Az egyik fiú kimászik a kocsiból, és az alagútból kiérve elájul. Egy üzemanyagot szállító teherautó sofőrje értesíti a rendőrséget. Miután a légimentők a helyszínre érnek, egy teharautó belehajt a várakozó üzemanyagszállítóba, és az égő benzin az alagútba folyik…
VII/5 Jeges börtön
Egy anyuka két gyerekével túrázik a hegyekben. Felszállnak a drótkötélpályára, ám a kezelők nem veszik észre, és leállítják. Az asszony és gyermekei a magasban ragadnak. Mivel éjszaka fagy várható, a légimentők késő estig keresik a kirándulókat a hegyekben, de nem találják őket…
VII/6 Gátlástalanul
Egy kis faluban évek óta megvesztegetnek egy EU-képviselőt, hogy nagy összegű támogatást kapjanak. A részeg képviselő lezuhan a fogadó erkélyéről. A helyszínre érkező légimentőket elküldik azzal, hogy nem történt komoly baj. Miután a képviselő nem ad életjelt, a fűrésztelep szecskázógépébe teszik, hogy megszabaduljanak tőle. Marknak gyanús az eset, ezért kollégáival a helyszínre indul…
VII/7 Az utolsó esély
Egy suhanc az elhagyott kőbánya területén próbálja bemutatni a barátnőjének, milyen jó sofőr, ám hamarosan az autó egy üregbe zuhan. A családjával a hegyekben túrázó orvos megpróbálja kiszabadítani a roncsból a fiatalokat, de a függőlegesen álló kocsi szélvédőjén át a mélybe zuhan, és félig betemeti a kőomlás. A légimentők a gerincsérült sofőrt csak az autóval együtt tudják kihúzni, így viszont az orvost élve eltemetik a lezúduló kövek. Mivel a tűzoltók nem tudják megközelíteni a helyet, a légimentőknek kell kitalálniuk valamit.
VII/8 Pánikterápia
Jost doktor páciensei különböző fóbiáktól szenvednek. Tériszonyos csoportját a hegyekbe viszi túrázni. Egy meredek sziklafalon az egyik betegre rátör a félelem. A doktor hátizsákjából vizet szeretne kivenni, ám amikor belenyúl, a laborjában észrevétlenül belemászott madárpók megcsípi, és a mélybe zuhan. A három beteg pánikba esve magára marad a meredek sziklafalon.

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Második évad 230 rész

2. évad, 28. rész
Nevra elmondja Arzunak, hogy Szultán gyilkosságért van bent, és életfogytiglant kapott. Neki nincs mit veszítenie, ezért azt javasolja Arzunak, hogy ne húzzon ujjat vele. Tugce megszerzi Aliye mobilját, és Eliffel együtt kisakkozzák, hogyan hívják fel Necdetet, aki megígéri, hogy elmegy Tugcéért. Gonca nyit neki ajtót, de nem akarja, hogy Tugce anélkül menjen el, hogy szólnának Aliyének vagy Kenannak Necdet egy kis hízelgéssel ráveszi Goncát, hogy engedje el őket Kenan elmondja Meleknek és Melihnek, hogy Necdet ölte meg a szüleiket.
2. évad, 29. rész
Necdet felhívja Goncát, és meghívja magához. Gonca megkéri Kirazt, hogy helyettesítse, és kisurran a házból. Szultán és Arzu között egyre feszültebb a hangulat. A börtönőr megpróbálja rábeszélni Szultánt, hogy hagyja békén Arzut, de sikertelenül. Murat pénzt kér Veyseltől, de ő azt mondja, nincs. Amikor Veysel nem látja, Tülay ad egy kis pénzt Muratnak. Feride nagynénje követeli, hogy Feride menjen el dolgozni, és adja haza a keresetét. Kenan elmondja Selimnek, hogy Melih és Melek testvérek. Mivel Selim nem lepődik meg, ebből rájön, hogy Selim már tudta.
2. évad, 30. rész
Melek úgy határoz, hogy elmondja az igazat Kenannak és családjának, mind a Melihhel való rokoni kapcsolatáról, mind Elif kilétéről. Természetesen a kegyetlen Necdetnek ez nem tetszik, hisz ez által veszélybe kerülne a lánya és unokája jövőbeli öröksége Úgy dönt, Gonca segítségével elrabolja Elifet, így zsarolva Meleket, hogy ne mondja el Kenannak az igazat. Miközben az Emiroglu család kétségbeesetten keresi Elifet, Melek és Melih elmegy Necdet birtokára, hogy kérdőre vonják.
2. évad, 31. rész
Selim elindul Melekhez Eliffel, azonban erről tudomást szerez Gonca is, aki azon nyomban értesíti Necdetet a fejleményekről. A férfi ezért úgy dönt, azzal gátolja meg Melek és Elif újra egyesülését, hogy szétveri a nő házát, amit mikor meglát, Selim úgy dönt, jobb, ha visszaviszi a birtokra Elifet. Eközben Kenan, aki beszélni akar Melekkel, pont a nő házához ér Látván a pusztítást, az arra járó Melihhel úgy döntenek, jobb, ha Melek a bátyához költözik, ahol a két férfi kiterveli, hogy állítják meg Necdetet.
2. évad, 32. rész
Elif szomorú, hogy az anyja nélkül kell iskolába mennie az első napon. Melek felhívja Selimet, hogy megkérdezze, hogy van Elif. Selim addig erősködik, amíg Melek megadja neki Melih címét, és Selim odamegy. Elkezdi faggatni Meleket, hogy mi történt a házával. Annyit magától is kitalál, hogy valaki nem akarta, hogy Kenan megtudja, hogy Elif a lánya, de Melek nem árulja el, hogy ki az. Selim próbálja rávenni, hogy mondják el Kenannak az igazat, de Melek nem bírja a nyomást, és elájul.
2. évad, 33. rész
Arzu végül elhiteti a bíróval, hogy ő szereti Kenant, csak az anyósa nem akarja a házasságukat, és ezért meg is rágalmazta gyilkossági kísérlettel. A bíró elnapolja a tárgyalást, és közli, hogy be lehet hívni a tanúkat. Kenan nagyon ideges. Aliye és Ipek arról beszélgetnek, hogy remélik, Kenan még aznap elválik. Tugce kihallgatja őket, és éktelen haragra gerjed, mert rájön, hogy végig hazudtak neki, és azt hiszi, ők üldözték el az anyját.
2. évad, 34. rész
Feride felhívja Muratot, és elpanaszolja, hogy nem talál munkát. Murat megbeszéli vele, hogy találkozzanak, de közben támad egy ötlete. Elmegy Melekhez, és megkérdezi tőle, hogy alkalmazná-e Feridét. Melek azt válaszolja, hogy vigye oda Feridét, és majd meglátja. Kenan elmondja az anyjának és Ipeknek, hogy mi történt a tárgyaláson. Aliye felháborodásában véletlenül elkotyogja, hogy ő jelentette fel Arzut.
2. évad, 35. rész
Feyyaz barátja elbujtatja őt, azonban Necdet megtalálja ezt a barátot, és kiszedi belőle, hogy hol van Feyyaz. Megparancsolja Erkutnak, hogy ölje meg Feyyazt. Azonban Erkut nem tudja megtenni, és azt javasolja Feyyaznak, hogy tűnjön el. Feyyaz is ugyanezt ajánlja Erkutnak. Elmondja, hogy Necdet ki fogja őt használni, és minden piszkos melót vele fog elvégeztetni. Erkut azt hazudja Necdetnek, hogy elintézte Feyyazt.
2. évad, 36. rész
Erkut rájön, hogy ő tényleg Necdet rabszolgája lett. Necdet elbeszélget Erkuttal, és rájönnek, hogy a pisztoly valószínűleg az Emiroglu ház pincéjében van. Necdet áthívja Goncát, hogy megkérje, hogy szerezze meg. Miközben Gonca ott van, Arzu felhívja Necdetet, ám Gonca veszi fel a telefont. Necdet nem árulja el Arzunak, hogy Gonca miért van ott nála.
2. évad, 37. rész
Melek elmegy az Emiroglu házba és szomorúan távozik, mert szinte idegenként kellett viselkednie Elif előtt, aki ezért nagyon bánatos. Arzu meggyőződése, hogy az apja kiviszi őt a börtönből. Gonca, aki éppen ott van a szalonban, jelentést tesz arról, hogy Elif néni-nek szólította az anyját. Necdet megbízza, hogy keresse meg a kamrában a fegyvert, amivel rálőttek Zeynep-re. Tugce és Elif azon versengenek, ki kapott szebb ajándékokat Melektől és Elif közben majdnem elszólja magát, hogy Melek az édesanyja.

Ezel

142 rész

6.
Ezel, vagyis Ömer börtönben töltött múltjáról szörnyű dolgok derülnek ki. Apja, fia bűnösségéről meggyőzve, soha nem látogatta meg. Családjára való tekintettel Ömer inkább ellöki magától vak édesanyját és öccsét. Még sincs egyedül, hiszen egy másik elítélt, Ramiz a szárnyai alá veszi.
7.
Bahar rosszul lesz az álarcosbálon, de Eyşan nem engedi, hogy a helyi kórházba vigyék a húgát. Ezel a saját helikopterét rendeli oda, hogy Isztambulba repítse a beteget. Hamarosan Cengiz egy kerékcsere közben komoly veszélybe kerül.
8.
Ezel kis híján elárulja magát, amikor saját szüleit mutatják be neki, ráadásul a férfi már nem biztos benne, hogy képes bosszút állni, ám ekkor megérkezik Ramiz. Bahar furcsán viselkedik, és szó nélkül távozik Ezel oldalán a családi ebédről – Ali legnagyobb bosszúságára. Kiderül, hogy Bahar leukémiában szenved, de ezt családja előtt titokban tartja.
9.
Ali képtelen kideríteni bármit is Ezel korábbi életéről, ezért most a férfi két kísérője után nyomoz. Megtalálja Kamil exnejét, így megtudja, hogy a férfi korábban rendőrnyomozóként szolgált, amíg szenvedélybetegsége miatt ki nem tették a testülettől.
10.
Ezel kis furfanggal eléri, hogy közösen vacsorázzanak Eyşannal és Baharral. Az étterem régi emlékeket ébreszt mindegyikőjükben. Eyşan elmeséli, hogy volt egy férfi az életében, akitől a sors elválasztotta és akit azóta sem tud elfeledni. Ezel hazaküldi Kamilt a családjához.
11.
Cengiz ki akarja deríteni, mi történhetett Ezel és Meliha között a házában, amitől a nő olyan hirtelen elájult. Bahar elmondja neki, mindez azután történt, hogy a férfi valamit az idős nő fülébe súgott. Mindkét férfi Ömer egykori házába siet. Ali eközben megbízást kap, hogy figyeltesse Eyşant és törjön be Ezel lakásába, amíg a társaság hajókiránduláson vesz részt.
12.
Ali elviszi az Ezel számítógépén talált terveket Cengiznek, aki ezek után mindenáron be akar szállni az üzletbe. Ali figyelmezteti, hogy az idegennel nem tudnak olyan könnyen elbánni majd, ahogyan annak idején Ömerrel tették. Hosszú évek óta először Eyşan meglátogatja az apját.
13.
Ezel végre elmegy az anyjához, de csak kevés idejük marad beszélgetni, mert időközben hazajön az öccse is. Mert nem nézi jó szemmel a férfi gyakori látogatásait. Eyşan elmondja a férjének, hogy visszatért az apja. Ezel és Bahar ajándokat vásárol a helyi árvaháznak, így a férfi közelebb férkőzhet a lelőtt biztonsági őr kisfiához.
14.
Ali és Cengiz egymásnak ugrik, amikor Cengiz ki akar szállni a titkos szerencsejáték-üzletből, hogy csak az új szállodával foglalkozhasson. Cengiz visszaemlékezéséből kiderül, a férfi tisztában van azzal, hogy a kis Can nem tőle van, mivel Ali egyik megjegyzése után DNS-vizsgálatot készíttetett.
15.
Ezel el akarja távolítani magától Bahart, mivel túlságosan emlékezteti őt Eyşanra. Cengiz megcsalja a feleségét egy másik nővel, akit – terve részeként – Ezel bérelt fel. Bahar Ali segítségével elutazik egy kis időre, hogy megnyugodjon. Ezel végre meglátogatja az apját is. Mert állást kap egy lapnál, és nyomozni kezd a bátyja után.

Fatmagül

102. rész ( 2. évad 19.)
törökül 48/2
Kadir mindent megtesz, hogy meggyőzze Lemant és Semsit. Szeretné megértetni velük, hogy Vural is a hazugságok terhe miatt halt meg. Deniz nagyon vágyik rá, hogy közelebbről megismerje Kerimet és családját.
103. rész ( 2. évad 20.)
törökül 48/3, 49/1
Fatmagül Kerim betegsége kapcsán ébred rá, hogy mennyire megszerette a fiút. Hacer megpróbál olyan lakóhely után nézni, ahol nem találhat rá Mustafa.
104. rész ( 2. évad 21.)
törökül 49/2
Fahrettin üzenetet kap, amiben az áll, hogy Kerim legyen óvatos, mert a Yasaran család és Mustafa készülnek valamire. Hilmiye felhívja Nilt. Megkéri őt, hogy adjon még egy esélyt a fiának, hiszen Erdogan talán még soha nem volt ennyire szerelmes.
105. rész ( 2. évad 22.)
törökül 49/3, 50/1
Mukaddes elmondja Deniznek, hogy mi történt valójában Fatmagüllel. Erdogan azt hazudja a rendőrségen, hogy ellopták az autóját. Mustafa szomorú hírt kap.
106. rész ( 2. évad 23.)
törökül 50/2
Kerim teljesen kikel magából, amikor a rendőrségen újra találkoznia kell Erdogannal. Szeretné megtudni, hogy mit keresett Erdogan a család házánál. Fahrettin segít Hacernek, hogy biztonságos helyen legyen addig, amíg el nem készül az útlevele.

107. rész ( 2. évad 24.)
törökül 50/3, 51/1
Mustafa próbálja megtudni, hogy Hacer hol bujkál. Könyörög a lánynak, hogy legyen mellette, hiszen nagyon nehezen viseli édesapja halálát. Fatmagül és Kerim mindenben támogatják egymást, hiszen tudják, csak így lehetnek elég erősek lelkileg a tárgyalás napján.
108. rész ( 2. évad 25.)
törökül 51/2
Fahrettin és Deniz amiben csak lehet segítenek Kerimnek és a családnak. Erdogan próbálja áldozatként beállítani magát Nil előtt.
109. rész ( 2. évad 26.)
törökül 51/3
Mustafa az utolsó pillanatokban is igyekszik meggyőzni Meltemet arról, hogy veszélyes lehet kiállnia Fatmagül mellett. Perihan, Leman és Semsi balesetet szenvednek.
110. rész ( 2. évad 27.)
törökül 51/4, 52/1
Mustafa meggyőzi Hacert, hogy maradjon vele. Meltem és Ender személyesen keresik fel Fatmagült, hogy közöljék, képtelenek tovább harcolni a Yasaran családdal szemben.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

88. rész (2. évad 24. rész)
törökül 33/3, 34/1
A temetés után Cansu-t kiborítja Feriha jelenléte. Sanem igyekszik kézbe venni a férje hagyatékát, amit Ayfer, Cansu nagynénje nem néz jó szemmel. Aysun átadja Feriha levelét fiának. Sehernek közben azon mesterkedik, hogy tudna több pénzhez jutni.
89. rész (2. évad 25. rész)
törökül 34/2
Feriha örül, hogy végre visszaadhatta a gyűrűt Emirnek, ám mint kiderül, megpróbáltatásainak ezzel koránt sincs még vége. Levent minden lehetséges módon igyekszik Ferihán segíteni. Mindeközben Ünal megpróbálja észhez téríteni fiát.
90. rész (2. évad 26. rész)
törökül 34/3, 35/1
Seher megkísérli eladni Feriha gyűrűjét, de az ékszerboltban váratlan meglepetés éri… Levent nagy lépésre szánja el magát, amivel Ferihát és Emirt is alaposan megdöbbenti. Sophie még egyszer utoljára megkéri Zehrát, látogassa meg apját.
91. rész (2. évad 27. rész)
törökül 35/2
Mehmet döbbenetes felfedezést tesz, ami újra felszítja az indulatokat. Emir megosztja Koray-jal, mit érez Feriha iránt… Ayfer és Sanem kapcsolata pattanásig feszül. Ömer bajba keveredik a szomszédok körében…
92. rész (2. évad 28. rész)
törökül 35/3
Aysun, Hande unszolására felkeresi Tülint. Emir megosztja Ünallal Sanemmel kapcsolatos ellenérzéseit. Ömer komoly veszélybe kerül, melynek hatására Zehra hatalmas lépésre szánja el magát…
93. rész (2. évad 29. rész)
törökül 36/1
Az egész családot lesújtotta Zehra hirtelen távozása. Feriha és Mehmet próbálják feldolgozni anyjuk hiányát. Sanem és Emir között mélyül az ellenszenv. Cansu és Emir közelebb kerülnek egymáshoz. Sehernek újabb tervei vannak…
94. rész (2. évad 30. rész)
törökül 36/2
Seher átmegy Sanemék lakásába főzni, de rögtön végignézi a gardróbot, és még egy rúzst is ellop. Hande megtudja Cansutól, hogy másnap lesz Feriha születésnapja, és aljas tervet eszelnek ki ellene. Aysun megpróbálja meggyőzni Ünalt, hogy ne üzleteljen Sanemmel, aki részt vett Emir átverésében. Váratlanul megjelenik Levent édesanyja a városban.
95. rész (2. évad 31. rész)
törökül 36/3
Emir beszélni próbál Ferihával, de a lány folyamatosan elhajtja, mert annak idején ő sem hallgatta meg, és amúgy sem hinne neki. Cansu elmeséli Handénak, hogy szerinte Levent és Feriha együtt vannak – amiben újabb esélyt látnak Feriha és Emir kapcsolatának elmérgesítésére. Koray megelégeli Hande kegyetlenkedését, és otthagyja. Sanem megtudja, hogy Seher Zehra menye, és másnap el is küldi.
96. rész (2. évad 32. rész)
törökül 37/1
Cansu kétségbeesik, amiért Emir megcsókolta Ferihát, de Hande nem aggódik az új fejlemény miatt. Levent próbálja meggyőzni Ferihát, hogy nézzen szembe az érzéseivel és végleg zárja le a kapcsolatát Emirrel. Seher kiharcolja, hogy Mehmettel beköltözhessen a hálószobába, Riza pedig a nappaliba költözik.
97. rész (2. évad 33. rész)
törökül 37/2
Hacer visszaköltözik Rizáékhoz, de ennek ellenére nem veszi ki a részét a házimunkából. Sanem elmondja Leventnek, hogy az édesanyja és az öccse a városban vannak. Emirt nagyon zavarja, hogy Feriha mindent Leventtel beszél meg. A Hills megnyitóján megjelenik Levent is, amivel kisebb felfordulást okoz.

Megtört szívek /Paramparca/

II. évad 33. rész (116. rész)
Törökül 41/5, 42/1
Candan kémkedni kezd Dilara és Harun után. Hazal úgy dönt, hogy nyilatkozatot ad az őt ért igazságtalanságokról, azt azonban nem sejti, mennyire kiforgatják szavait. Cansu úgy érzi, megalázták az egész világ előtt.
II. évad 34. rész (117. rész)
Törökül 42/2
Harun sejti, hogy Candan adta a tippet a riporternek, hogy keresse fel Hazalt. Gülseren elviszi Hazalt Dilarához. Özkan nem akarja cserben hagyni nevelt lányát, így meglátogatja Hazalt.
II. évad 35. rész (118. rész)
Törökül 42/3
Dilarának fogalma sincs, mit tegyen Hazallal, visszavigye-e a villába, s ezzel megkockáztassa, hogy magára haragítja Ozant és Cansut, vagy hagyja tovább élni Gülserennel, ezáltal Hazalt veszítve el. Cansunak elege van, hogy mindenki azt várja el tőle, hogy megértő legyen Hazallal. Cihan beleegyezésüket nem kérve, leülteti a családot, hogy megbeszéljék nézeteltéréseiket. Rahmi ismét betér a kaszinóba, s tovább halmozza adósságát.
II. évad 36. rész (119. rész)
Törökül 42/4, 43/1
Dilara úgy érzi, sosem volt olyan boldog, mint Harunnal. Cihan elviszi Gülserent kirándulni, ám nem sejtik, hogy valaki követi őket. Cansu találkozik Denizzel. Ozan sejti, hogy édesanyja találkozgat valakivel. Harun felkeresi Rahmit.
II. évad 37. rész (120. rész)
Törökül 43/2
Yıldırım kideríti, ki juttatta csődbe vállalatukat. Hazalt és Cansut is foglalkoztatja, hol és kivel fognak lakni, amikor majd Gülseren és Cihan összeházasodott. Cansu és Deniz egyre közelebb kerül egymáshoz.

II. évad 38. rész (121. rész)
Törökül 43/3
Dilara és Cansu elbeszélget Denizről. Rahmi nem tudja eldönteni, mit tegyen. Alper elkezd Dilara alatt dolgozni. Keriman este megjelenik Rahminál. Cihan összefut egy régen látott barátjával.
II. évad 39. rész (122. rész)
Törökül 43/4, 44/1
Candan felhívja Cihant, hogy kitálaljon neki, azonban Harun fébeszakítja beszélgetésüket. Dilara összehívja a bizottságot, hogy megválasszák a cég új elnökét, ám Cihan váratlanul besétál a megbeszélésre. Candan bosszút forral Harun ellen.
II. évad 40. rész (123. rész)
Törökül 44/2
Cihan titokban szerződést köt a világ egyik legnagyobb turisztikai vállalatával, így a Dark Cégcsoport újra felvirágzik. Harun rájön, hogy Cihan és Yıldırım átverte, és valójában nem aktiválódott kémprogramja. Rahmi ajándékot küld Harunnak.
II. évad 41. rész (124. rész)
Törökül 44/3
Rahmi zsarolni kezdi Kerimant, hogy amennyiben elküldi Cihannak a taxiban készített hangfelvételt, úgy, a kellő bizonyíték birtokában, feljelenti őt zsarolásért a rendőrségen. Dilara és Cihan értesítést kap, hogy Ozan halasztást kért egyetemi tanulmányaiban. Mikor Cihan számon kéri Ozantól a titkolózását egyetemi tanulmányait illetően, fiától megtudja, hogy Dilarának udvarlója van.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

52. rész
Bahar munkát vállal egy étteremben, mint mosogató. Fulya retteg attól, hogy Mehmet újra beleszeret Hasretba és elhagyja őt. Miközben Onur el akarja Bahart vinni egy szórakozóhelyre, Nuran elmondja neki, hogy mi történt közte és Ates között, és amikor Ates felbukkan a baráti társaságban Onur a fejéhez vágja a hallottakat. Efsun próbálja kitalálni, hogyan fektesse be a pénzt, amit Mehmet Emirtől kapott
53. rész
Efsun éjszaka megjelenik a Gelincik dombon, de Nuran csak bizonyos feltételek mellett hajlandó neki megbocsátani. Éppen Efsun aranyba váltott pénzét próbálják meg elásni a kertben, amikor Bahar észreveszi őket. Hasret úgy dönt, hogy felkeresi Nurant. Ates és Bahar egy liftbe szorulnak, ahol Bahar pánikrohamot kap, de egy percre azért lebomlanak köztük a falak
54. rész
Bahar eljön otthonról, miután Nuran megvádolta, hogy ő lophatta el Efsun aranyát. Güleser felajánlja neki, hogy menjen vele Hasrethez. A nőnek nagyon szimpatikus Bahar. Fulya a házassági évfordulójukat akarja megünnepelni Mehmettel, ezért meglepetést készít a férjének. Efsun azt hiszi, hogy Bahar Atesnél van, ezért lerohanja a férfit
55. rész
Efsun megtudja apjától, hogy Bahar Hasretnél lakik, ezért nyomban odasiet és kiosztja Bahart. Hasret megdöbben lánya viselkedésén és Bahar pártjára áll. Fulya nagyon készül a házassági évfordulójukra, miközben Mehmet éppen Hasrettel találkozik, megfeledkezve az ünnepről. Bahar gázmérgezést kap, állapota válságos
56. rész
Mindenki Baharért izgul a kórházban. Fulya nem tűri tovább a helyzetet, kocsiba vágja magát, és Hasret házához megy, hogy rajtakapja a férjét. Rémes jelenetet rendez Refikánál. Bahar túléli a gázmérgezést, hazamehet. Asim anyja nagyon beteg, egy rémes szállón lakik, és Hulya ezt használja ki, hogy visszaszerezze férjét. Bahar üzenetet kap egy ismeretlen feladótól, amelyben leírják, hogy valójában ő Mehmet Emir lánya. Az üzenetet azonban Efsun és Nuran veszi át
57. rész
Nurannak annyit sikerül kiderítenie a titokzatos és mindent feltáró üzenetről, hogy a villából érkezett. Nagyon ideges, nem tudja, hogy melyik Atahan ismeri a titkukat. Hasret számára kiderül, hogy Efsun hatalmas összeget kért Mehmet Emirtől őrá hivatkozva. Bár Mehmet Emir előtt fedezi vélt lányát, nagyon dühös. Ates kikényszerít egy beszélgetést Baharral, ahol immár szégyen nélkül bevallja, hogy mennyire fontos neki a lány. De közben Onur is próbálkozik
58. rész
A titokzatos üldöző tovább gyötri Nuranékat. Reggelre összegraffitizi a verandájukat, fenyegető telefonokkal kínozza Efsunt. Efsun, Nuran és Ilyas is kezd felőrlődni. Efsun egyre paranoiásabb a villában is, rémes cirkuszokat rendez. Nuran bemeséli Hasretnek, hogy nincs meg a Mehmet Emiről kapott pénz, mert Efsunt becsapta egy ingatlanközvetítő. Ates és Onur továbbra is udvarolnak Baharnak
59. rész
Nuran ráveszi Ilyast, hogy vigyék a kertből máshová Yusuf úr tetemét. Éppen a legrosszabb pillanatban állít be Sakine. A megdöbbenése leírhatatlan. Hasret hozzányúl az örökségéhez, hogy visszafizesse Mehmet Emirnek az Efsun által kért pénzt. Ates nem fogad el pénzt Mehmet Emirtől, hanem részesedést akar a cégből, ahogy az apjának ígérték
60. rész
Efsun elmondja Nuranéknak, hogy rájött, Necati a zaklatója. Nuran és Ilyas beszélnek vele, ám Necati közli, hogy mindent tud róluk, és még több pénzt követel. A család dühös Mehmet Emirre, mert részt ad Atesnek a cégben. Asim anyja meghal. Bahar meglátja, hogy Necati erőszakoskodik Efsunnal és megpróbál beavatkozni. Később Ates meglátja, hogy megsérült és azonnal Necatira támad
61. rész
Necati belopózik a házba, és késsel megfenyegeti Efsunt. Efsun leüti és Nuranék segítségét kéri, akik a villából a Gelinciken lévő fáskamrába viszik, nagy nehézségek árán. Necati másnap reggel ott tér magához. Bahar kedves üzenetet kap Atestől. Hasret aggódik, mert Efsun nem jelentkezik. Asim és Müge pedig Asim anyjának temetésére készülnek

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

284. rész
törökül 4×29/1, 132/1. rész
Nurbanu megdöbben, amikor meglátja a palota kapuja előtt Bajazid seregét. Szelim rájön, hogy ágyasa áll az események mögött.
Hürrem orvosa aggódik a szultána állapotáért, aki semmit sem sejt betegsége valódi okáról és közelgő végkimeneteléről.
Rüsztem barátságtalanul fogadja az uralkodó vendégét, Gracia Mendezt, és ráállítja leghűségesebb emberét.
285. rész
törökül 4×29/2, 132/2. rész
Hürrem bizalmasa, Mehmed pasa elcsípi Bajazid levelét, amit az uralkodónak írt. Rüsztem azonban megpróbálja megszerezni, hogy Szelimet végre kiüsse a nyeregből.
Mihrimah egyre jobban van, teljesen kivirágzik, ezért a rabságban lévő Signore Pedro állandó kinevezését kérik a szultána mellé.
Bajazid ágyasa várandós, ezért nem végzik ki az árulása miatt. Hürrem állapota tovább romlik.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad

183. (91/2)
Musztafa nehéz helyzetbe kerül, a külföldi kereskedők ugyanis fellázadnak, amikor kiderül, hogy a herceg kivételes kedvezményeket biztosít az egyik kereskedőnek. Rüsztem aga eléri, hogy a szultán újra felfigyeljen rá, és a bizalmába fogadja. Az uralkodó elhatározásra jut Hatidzsével kapcsolatban, és megvitatja döntését Şah szultánával.
184. (91/3, 92/1)
Musztafa megtagadja apja parancsát, és engedély nélkül kivégez több tisztviselőt. Rüsztem aga azonnal kap az alkalmon, és hírnököt küld a palotába, hogy a herceg árulósáról hírt vigyen az uralkodónak.A palotában elterjed a pletyka, hogy Esman és Bali bég titokban találkozgatnak. Şah szultána kérdőre vonja Bali béget, aki tagadja a vádakat. A szultána lánya védelmében sarokba szorítja az uralkodó bizalmasát.
185. ( 92/2)
Hürrem cselszövései kezdenek beérni, Musztafa súlyos hibát követ el, és az uralkodónak megrendül a bizalma fiában. Mahidevran nem nézi jó szemmel Gabriella legyeskedését, és figyelmezteti a nőt, hogy semmi esélye Musztafánál. Senki sem sejti, hogy Gabriella milyen okból próbál Musztafa közelébe férkőzni. Hatidzse megfenyegeti környezetét, és inkább végez magával, semhogy újra férjhez menjen.
186. (92/3, 93/1)
A szultán magához hívatja a fiát, Musztafát és számon kéri. Azzal vádolja, hogy fia ellene fordult, mivel megszegte a parancsát. Mahidevran összeomlik, attól fél, hogy az uralkodó a legsúlyosabb büntetéssel sújtja a trónörököst. Gabriella titokban bejut a hárembe, miután megtudja, hogy húga, Lukrecia, Musztafa herceg háremében van. Hürrem újra bajba kerül, amikor egyik fia megszökik a palotából, hogy titokban apjával mehessen a hadjáratra.
187. (93/2)
Musztafa megérkezik a palotába, ám az uralkodó rendkívül távolságtartóan fogadja. Hatidzse látszólag beletörődik abba, hogy férjhez kell mennie, és hajlandó részt venni a bemutatkozáson. Hürrem minden szövetségesét összegyűjti, mert biztos abban, hogy a hadjárat ideje alatt újabb támadásra készülnek ellene.
188. (93/3, 94/1)
Şah szultána megpróbálja újra bevetni Nigart a Hürrem elleni cselszövésbe, de ez a terve nem jár sikerrel. Azt azonban eléri, hogy a háremben fellázadjanak és az elmaradt juttatásukat követeljék, mellyel Hürrem igen nehéz helyzetbe kerül. Úgy tűnik, kölcsönt kell kérnie a hadjárat kiadásai miatt. Diana felajánlja, hogy a maga módján rendet teremt a háremben. Gabriellát leleplezik, és Musztafa száműzi az országból.
189. (94/2)
Şah szultána eléri, hogy Hürrem kölcsönt vegyen fel a hárem szolgálóinak a kifizetésére. Hogy lehetetlen helyzetbe hozza ellenségét, lefizetett emberei megtámadják a pénzt szállító hintót, és kirabolják. Gabriella eléri Musztafánál, hogy a húgát szabadon engedjék. Lukrecia azonban egyáltalán nem biztos benne, hogy menni akar. Mihrimah bosszúhadjáratba kezd unokahúga ellen.
190. (94/3, 95/1)
Újabb tragikus esemény történik a háremben. Hürrem dühében azzal fenyegeti meg a szolgálókat, hogy mindenkit a rabszolgapiacra küld. A hadjárat nem a tervek szerint alakul. A tengeri flottát meglepi az ellenség túlereje, és úgy tűnik, Szulejmán uralkodása során először, vereséget szenved.
191. (95/2)
Hürrem eladja több értékes birtokát is, hogy ki tudja fizetni a tartozását. Nagy meglepetésként éri, amikor megtudja, hogy valaki már kifizette, és az adóslevelet megszerezte. Hatidzse nem bízik húga tervében, és biztos benne, hogy a szultán ellenük fordul majd. Mahidevran nagy ünnepséget szervez fia számára, abban bízva, hogy új ágyast választ magának. Hatidzse rájön, hogy Nigar tudja, hol van Ibrahim sírja.
192. (95/3)
Hürrem gyermekei aggódnak anyjuk távolléte miatt, és úgy döntenek, hogy összefognak, és segítik a visszatérésében. Közeledik Hatidzse esküvője, ami komoly aggodalommal tölti el a húgát. Hatidzse ugyanis a végsőkig elszánt, és inkább meghal, minthogy férjhez menjen. Az uralkodót felháborítja, hogy Musztafa engedély nélkül hajókat építtet, megszegve minden törvényt.

Sorozatok a TV-ben 2018. július 30. és augusztus 12. között

$
0
0
  • újra augusztus 6. A korona hercege /Yi San/ Izaura TV, 13:40
  • premier augusztus 11. Sr. Ávila 4. évad Cinemax, 20:00

Jelenlegi sorozataim

  • Ana három arca /Tres veces Ana/ minden hétköznap  16:00, Izaura TV – mexikói sorozat közepes – véget ér a nyáron
  • A szolgálólány meséje /The Handmaid’s Tale/ 2. évad péntek 20:00, HBO – amerikai sorozat közepesvéget ér a nyáron
  • Barátok közt 20. évad minden hétköznap 21:00, RTL Klub – magyar sorozat  gyenge
  • Ezel minden hétköznap 15:30, Sorozat+ – török sorozat közepes
  • Fatmagül /Fatmagül’ün Suçu Ne/ 2. évad minden hétköznap 20:00, Izaura TV – török sorozat
  • Feriha /Adini feriha koydum/ 2. évad minden hétköznap 16:50, TV2 – török sorozat gyenge
  • Jóban rosszban 14. évad minden hétköznap 19:45 Super TV2 – magyar sorozat közepes
  • Megtört szívek /Paramparça/ 2. évad minden hétköznap 09:35, Izaura TV – török sorozat közepes
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad minden hétköznap  15:00,  RTL Klub – török sorozat gyenge – véget ér a nyáron
  • Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 4. évad szerda 22:15,  RTL Klub – török sorozat gyenge
  • + Violet Evergarden japán sorozat közepes
  • Ne engedd el a kezem /Elimi Birakma/ török sorozat

Sorozatok előzetesei

A fülszövegek SPOILERT tartalmaznak.

Amerikai sorozatok

Kártyavár /House of Cards/

5. évad 13 részes

13/8.:
Frank elmegy egy titkos találkozóra, ahol egy erdei eldugott kis zugban befolyásos üzleti vezetők gyűlnek össze évente, hogy megvitassák, meghatározzák az Egyesült Államok jövőjét. Underwood azzal a céllal érkezik, hogy támogatókat nyerjen magának, de komoly ellenállásba ütközik. A helyszínen van régi ellenfele Raymond tusk, itt tölti a hétvégéjét Brockheart alezredes és a Pollyhop elnöke is. Franknek azonban szöget üt a fejében, vajon miért nincs jelen William Conway. Eközben megbízott elnökként, Claire ismét szembe kerül Petrovval az antarktiszi események kapcsán.
13/9.:
Miután Frank és Claire megállapodnak Mark Usherrel, Conway végül belebukik a botrányába, Underwoodék pedig ismét győznek. Egy pillanatra úgy tűnik, fellélegezhetnek, de a veszélyt jelentő kellemetlen ügyeket mielőbb el kell takarítaniuk maguk körül, ráadásul az új törekvőket is vissza kell fogni. LeAnn megpróbál segíteni Macallannek, ehhez Kate Baldwin segítségét kéri, miközben saját pozíciója a Fehér Házban végleg meginogni látszik. Stamper aggódik Usher közelsége miatt, de Frank úgy véli kézben tudja tartani. Hammerschmidt tovább nyomoz Zoey ügyében és a lány apjától újabb bizonyítékot kap.

The Walking Dead

5. évad

1.
Nem menedék
Megismerjük a Terminusban élők igazi motivációját, ezt követően pedig Rick és a csapat veszélyes helyzetbe kerül. Vajon képesek lesznek közösen harcolni a Kóborlók hordái ellen?
2.
Idegenek
A készletek kimerülőben vannak, ráadásul Rick és a csapat egyre bizonytalanabb abban, hogy a körülöttük lévő túlélők közül kiben érdemes megbízni és kiben nem. Rick emiatt egy veszélyes küldetésre szánja el magát, amely során a hatalmas kockázat biztosan nem kecsegtet jutalommal.
3.
Négy fal és egy tető
Rick és csapata pár igen veszélyes emberrel kerülnek összetűzésbe. Egy új tervüknek köszönhetően azonban úgy tűnik, talán ebből a helyzetből is sikerül előnyt kovácsolniuk.
4.
Kórház a város szélén
Beth egy új csoportban találja magát. A biztonságos környezetnek azonban ára van.
5.
Önsegítés
A csapatnak újabb problémákkal kell szembenéznie egy küldetés során. Vajon képesek lesznek túlélni ezeket az akadályokat? Vagy ami még nehezebb: képesek lesznek elviselni egymást?
6.
Felemésztve
A csapattagoknak egy hősies mentőakcióra vállalkoznak, ami nem kis kockázatokat rejt magában. Ez a lépés hatalmas, csakúgy, mint a tétje.
7.
Külön utakon
A templom megtartása és a mentőakció egyszerre túl sok feladatnak bizonyul. Vajon ez lesz a töréspont a csapat számára?
8.
Kóda
A csapat szabály- és morálrendszerét teljesen felrúgja egy újonnan feltűnt ellenséges csoport. Rick minden tőle telhetőt megtesz, hogy békés egyezséget kössenek, de lehet, hogy az ellenség inkább az erőszakos megoldásokat részesíti előnyben.
9.
Ami történt és ami történik
A csapatnak a közelmúltban számtalan akadállyal kellett szembenéznie. Egy kis kitérő talán megoldást jelenthet a problémáikra.
10.
Ők
Az élet az úton nagyon megviselte a csapatot. Képesek lesznek tovább menni? Vajon még mindig ugyanazok az emberek, akik egykor voltak?

Kolumbiai sorozat

Victoria, a rabszolgák megmentője /La esclava blanca/

62. részes

21. rész
Nicolás ragaszkodik hozzá, hogy Victoria teljesítse házastársi kötelezettségét, és rájön, hogy a nő nem volt szűz. Gabriel ráveszi Jesúst, hogy beállhasson zenélni az együttesébe. Remedios nem hajlandó ételt venni magához.
22. rész
Victoria elpanaszolja Milagrosnak, hogy nem bírja elviselni a férjét. Eugenia megkörnyékezi Adelát, és meghívja magához. Miguel nem akarja elhinni, hogy Victoria hozzáment Nicoláshoz.
23. rész
Trinidad nagyon odaadónan ápolja Remediost. Felipe kitalálja, hogyan hozza össze Victoriát és Miguelt. Siervo elmondja Milagrosnak, hogy ő az apjának segít, aki nem bosszút akar, hanem igazságot.
24. rész
Arturo nem bír a fiával, aki továbbra is lövöldöz a négerekre. Miguel elhatározza, hogy bepereli Jaime Lopezt, és felkéri Felipét, hogy képviselje. Lopez doktor megzsarolja Nicolást.
25. rész
Nicolás megfenyegeti Octavio atyát. Isabelita tiltakozik az ellen, hogy Jaime Lopezhez kelljen hozzámennie. Victoria elmegy az elmegyógyintézetbe, hogy megkeresse Moralest. A bírósági meghallgatás kellemetlen helyzetbe hozza Nicolást.
26. rész
Eugenia ráveszi Alonso Márquezt, hogy vállalja el Jaime védelmét. Gabriel felelősségre vonja a bátyját, ami a kettejük viszonyában feszültséget okoz. Trinidad azt kéri, hogy ne kelljen Remedios mellett dolgoznia. Victoria jogi tanácsot kér Catalina Restrepótól.
27. rész
Nicolás megmondja Miguelnek, hogy nyíltan nem állhat mellé. Victoriának pénz kell, és Ana de Granadoshoz fordul segítségért. Kiderül, hogy Isaias már Eugenia tulajdona.
28. rész
Isaias a bíróságon nagyon ijedten viselkedik, pedig Miguel és Felipe is próbál belé lelket önteni. A tárgyalás után Gabriel és Alonso kibékülnek. Arturo Lopez megfenyegeti Nicolást, aki visszaviszi Miguelt a birtokára.
29. rész
Márquez generális abban reménykedik, hogy megtudja Jaimétől, kik voltak a bűntársai. Nicolás Granados-szal és Caicedóval meglátogatja Lopez doktort. Adela visszatér El Edenbe és folyamatosan összetűzésbe kerül Victoriával.
30. rész
Nicolás elintézi, hogy Jaimét óvadékkal kiengedjék apja temetésére. Szökése után a bíró felfüggeszti az eljárást. Angela összegyújti a pénzt, hogy Miguel megválthassa magát, de Nicolás megtagadja, hogy szabadon engedje. Nicolás bevallja, hogy Miguel a fia.

Magyar sorozatok

Barátok közt

20. évad

8999-9008. rész
Péter is besétál Szonja és Gergő csapdájába.
Tóbiás úgy érzi, nem ildomos Natasa arcába tolni boldogságukat Kristóffal.
Zsolt belátja, hogy az elvonási tünetei miatt nem maradhat Gigi közelében.
Gizella kompromisszumos megállapodást köt a kiadójával.
Júliát megrázza, hogy Máté Attilát választja helyette.
Miklós bebizonyítja Szonja előtt, hogy van szíve.
Ádám továbbra is titkolja a tragédiában játszott szerepét.
9009-9018. rész
Attila kénytelen tudatni Júliával, hogy Máté nem akar hozzá visszamenni.
Szonja egy pillanatra elbizonytalanodik abban, valóban képes-e gyűlölni Miklóst.
Vilmos újra szembekerül Urbánnal, csak most már úgy érzi, nagyobb a tét.
Natasa és Krisztián egymásnak feszül Rudi emléke miatt.
Zsolt nem tudja tovább eltitkolni Gigi előtt, hogy valójában nem jár rehabra.
Tóbiás komoly döntésre szánja el magát a jövőjét illetően, ami az egész életére hatással lehet

Jóban rosszban

14. évad

3410. rész
Barbara cége becsődölni látszik, ezért Bori modell karrierje is veszélybe kerül. Roland Konrádot szemeli ki egy megalázó feladatra. Miközben Károly az esküvőt szervezi, Bogdányiné elkallódott szerelmes leveleket kap Tivadartól, régi nagy szerelmétől. Alex elmondja Péternek, hogy létrehoz a kórházban egy kutatói központot.
3411. rész
Roland közli Barbarával, hogy csalódott benne, és bosszút esküszik a volt feleségének. Meli próbálkozása rosszul sül el, dr. Barna figyelmeztetést kapott, megszakítja vele a kapcsolatot. Miközben Évike válaszlevelet fogalmaz Tivadarnak, Károlyék tovább konspirálnak az esküvőért. Aliz arra kéri Konrádot, hogy most már szedje össze magát.
3412. rész
Barbara nem talál szövetségeseket Roland ellen. Garai arra kéri, hogy húzódjon háttérbe. Aliz elmagyarázza Barbarának Konrád viselkedését. Anikó úgy érzi, hogy egy cipőben járnak Dekával és ismét a fiúnál lel vigasztalást. Orsiék értesülnek Tivadar szerelmes leveleiről. Roland felajánlja, hogy megvásárolja Bori részesedését Barbara cégében.
3413. rész
Meli elmondja Zseninek, hogy mit intézett Deka anyjánál. Bori kikosarazza Rolandot, Barbara új reménnyel veszi föl a harcot. Meli szövetséget ajánl Barbarának. Deka és Anikó újra egymásra találnak és végre ki akarnak állni önmagukért és egymásért. Károly szembesül Tivadar felbukkanásával. Károly rákérdez Évikére, hogy mit akar tőle Tivadar.
3414. rész
Péter felveszi a harcot és megteszi az első lépést Rolandék ellen. Miután Barbara távozik, Péter közli a döntését Konráddal. Évike elmondja Adélnak, hogy Károly otthagyta. Károly depresszióba zuhant és úgy tűnik, lemondja az esküvőt. Dekáék lebuknak Zsófi, majd Matyi előtt is, aki baljós fenyegetéssel fogadja a szakítást.
3415. rész
Konrád nehezen viseli a kirúgatását Barbara is ellentámadást indít Roland ellen. Évike csak féltékennyé akarta tenni Károlyt, de lehet, hogy már késő. Károly elmondja Szlávikéknak, hogy nem akar Tivadarral versenyezni. Matyi és Anikó szakítása szépen rendeződni látszik. Anikó elmondja Dekának, hogy elbúcsúzott Matyitól.
3416. rész
Barbaráék kiszivárogtatnák a kórházi megszorításokat, de Roland keresztbe húzza a terveiket. Károlynak lehetősége van megbizonyosodni Évike szándékai felől. Péter beavatja az orvosokat a kórház súlyos helyzetébe. A Csillagszem megjelenteti a cikket, Barbara azonnal hívja Vilmát, Keller szerint Vilma helyesen döntött.
3417. rész
Barbara bizalmas feladatot ad Kellernek, aki úgy tűnik immár Roland ügynöke. Barbara szerint Roland túlzottan magabiztos. Péter beszélni fog a polgármesterrel. Károly és Évike között szent a béke, Károly zöld lámpát ad az esküvőnek. Emőke megkörnyékezi Gyöngyit, akinek az esetleges vámpírtapasztalata felkelti Gyöngyi érdeklődését.
3418. rész
Roland új szövetségest talál egy régi ismerős személyében. Roland munkát ajánl Tündének. Míg Orsiék gőzerővel szervezik az esküvőt, Tivadar felbukkan Csillagkúton. Károly vacsora közben szóba hozza Tivadart Évikénél. Gyöngyi a vámpír más áldozatait hajtaná fel, de végül ő maga is áldozat lehet. Gyöngyi találkozik Vladimirral.
3419. rész
Milán tehetetlen dühöt érez Tünde felbukkanása miatt és nagyon aggódik Bori miatt. Tünde úgy érzi, hogy Roland bízik benne. Roland szerint Barbaránk meg kell tanulni, hogy még ő sem húzhat újat vele büntetlenül. Böbe megpróbálja lepattintani Tivadart a városból. A kezdeti nehézségek ellenére a titokzatos Vladimir meghódítja Gyöngyit.

Mexikói sorozatok

Ana három arca /Tres veces Ana/

123 részes

107. rész
Valentin lehetőséget ad Ana Leticiának, hogy tönkretehesse a testvéreit. Marcello megtalálja Alfredo dobozát, amiből megtud mindent, amit eddig titkoltak előle. Fakundo és Edmundo elintézik, hogy Evaristo ne okozzon több gondot.
108. rész
Ana Leticia kihallgatja Ernestinát és Leonort, így megtudja, hogy Leonor is a családjukhoz tartozik. Rodrigo úgy érzi, a magányos hölgy kihasználta és átverte, s még mindig nem tudja, hogy Ernestina áll a romantikus üzenetek mögött. Julieta élete eközben teljesen összeomlik.
109. rész
Javier Inakihoz rohan a gyilkosságukat leleplező videóval. Rodrigo közben még több titokról lerántja a leplet. Ana Lucia meglátogatja Soledadot a börtönben, de képtelen megbocsátani neki. Miranda elárulja Rodrigónak, hogy ő rendezte úgy a dolgokat, hogy Ernestinával újra kapcsolatba lépjenek.
110. rész
Viridiána meglátogatja Ana Luciát. Minden részletre szüksége van, hogy segíteni tudjon Soledadnak. Ramiro börtönnel fenyegeti Edmundót, ezért a férfinak csak egyetlen választása maradt. Ernestina mérhetetlen boldogságot érez, amikor viszontláthatja az unokáját.
111. rész
Ana Lucia elbúcsúzik Ernestinától. A történtek után ugyanis képtelen visszatérni az igazi családjához. Eközben Ana Leticia sikerrel jár. Ana Luciának öltözik, hogy Ana Laurával elhitesse, a rég elveszett testvérük egy képmutató és gonosz nő.
112. rész
Ana Lucia úgy dönt, elutazik Marianóval. De csak azzal a feltétellel, ha Soledadot kiengedik a börtönből. Inaki és Ana Leticia találkoznak Orlandoval, de a férfi már nincs egyedül. Ana Laura és Ramiro kapcsolata pedig ismét válságba kerül.
113. rész
Marcello közli Ana Leticiával, hogy már semmit sem érez iránta. Mariano felajánlja Soledadnak, hogy kiviszi a börtönből, ám olyan feltételeket szabna, amit Soledad nem hajlandó betartani. Ana Laura a történtektől teljesen besokall és kikel magából.
114. rész
Marcello még egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy megváltozzon az élete. Ana Leticia találkozik Javier-val, de képtelen elmondani neki, hogy a testvére halott. Ana Laura az egész családjában csalódott, mindenki hazudott neki, ezért végleg szakít Ramiroval és elköltözik otthonról.
115. rész
Ana Lucia megismeri Marcello igazi énjét. Inaki mindent megtesz azért, hogy lenyűgözze Ana Leticiát. Ana Laura pedig végre felvállaja a véleményét és mindenkinek elmondja, amit gondol. Még a testvérének is, Ana Leticiának.
116. rész
Javier egy naplóból ismeri meg Julietát. Marcello egyre közelebb kerül Ana Luciához és kezdi megérteni Santiago érzéseit. Valentin leleplezi Marianot Ana Laura előtt. Ramiro eközben próbálja helyrehozni a hibákat, amiket az apja elkövetett.

Pillantásod nélkül – Esmeralda története /Sin tu mirada/

112 részes

21. rész
Zacarias segítségével Susana rajtakapja Vanessát és Paulinot, ahogy csókolóznak, hatalmas balhét csinál és megtiltja a lányának, hogy találkozzon a fiúval. Don Luis elmegy isauro doktorhoz, aki elárulja neki, hogy hol lakik Marina. Yolanda figyelmezteti Damianát, hogy mihamarabb el kell költözniük. Baldomero rájön az igazságra Marinával kapcsolatban.
22. rész
Zacarias meg akarja zsarolni Damianát, hogy ha nem fekszik le vele, akkor kidobja a házból. Damiana ellenszegül, Zacarias ellöki és az asszony beüti a fejét. Zacarias attól tart, hogy véletlenül megölte. Marina eszméletlenül talál rá az anyjára, halálosan megrémül, de éppen akkor toppan be Isauro. Isauro biztosítja Marinát, hogy befogadja a házába. Susana ördögi tervet forral, hogy szét válassza a fiatalokat.
23. rész
Damiana túléli a „balesetet”, de nem tér magához, nem bír megszólalni és megmozdulni. Marina megtalálja a módját, hogy kommunikáljon vele, de egyelőre nem tudja megmondani, hogy mi történt vele? Don Luis visszavonulót fúj, és úgy dönt, hogy nem küldi el Damianát és Marinát a birtokról. Alberto fülébe jut, hogy Damiana milyen állapotba kerül és elmegy hozzá, hogy megvizsgálja.
24. rész
Damiana lassan gyógyul, Alberto megmondja Isauronak, hogy ő lesz az orvosa , valamint azt is, hogy egy párt alkotnak Marinával. Don Luis meghívja Marianát vacsorára a birtokra. Angustias kihallgatja, ahogy Susana és Don Luis Damiana megtámadásáról beszélgetnek. Alberto megkéri Mariát, hogy legyen hivatalosan is a barátnője.
25. rész
Alberto hazaviszi Marinát, hogy bemutassa a szüleinek. Mindenki feltűnően kedves hozzá. Isauro elviszi a tananyagot Marinának.
26. rész
Vanessa megmondja Paulinonak, hogy csak kihasználta és szórakozott vele. Prudencia titokban találkozik Marinával Margaritoék házában, hogy megkérje, szakítson Albertoval, mert nem hozzá való. Alberto mindeközben azt tervezi, hogy megkéri a lány kezét. Zacarias elmegy Damianához és megfenyegeti, hogy ha elszólja magát, annak Marina látja kárát. Marina szakít Albertoval.
27. rész
Marina szakítani akar Albertóval, de ez nem sikerül, mert hiába akarja betartani, amit Prudenciának ígért, a szerelme erősebb volt ennél. Alberto megkéri Marina kezét, aki boldogan igent mond. Azonban már gyanakszanak a családi intrikákra, ezért úgy döntenek, hogy titokban esküsznek meg. Baldomero és Yolanda lesz a tanújuk. Paulino végleg kibékül Albertóval. Alberto a városba készül, hogy folytassa a tanulmányait.
28. rész
Alberto és Marina mindenki elől eltitkolják, hogy esküdni készülnek. Vanessa és Susana semmit sem sejt. Prudencia elmondja Albertónak, hogy ő akarta megtorpedózni a kapcsolatát Marinával. Alberto nagyon mérges az anyjára, de még nem tudja, mitévő legyen?
29. rész
A házasság Alberto és Marina közt megköttetett. A fiatalok azonban úgy intézik, hogy a tanúkon és Toribión kívül senki sem tud a nászról. Susana abban a boldog tudatban él, hogy Marina szakított Albertóval, ezt így is mondja el Don Luisnak. Úgy dönt, hogy Vanessával a városba mennek Albertóval együtt. Ám elindulás előtt rádöbben, hogy színjáték volt az egész.
30. rész
Susana és Vanessa nem mennem Albertoval a városba. Susana azt találja ki, hogy nem találja a drága karkötőjét és anélkül nem megy sehova, de valójában azért maradnak, hogy tönkretegyék Alberto és Marina kapcsolatát. Vanessa javaslatára Prudencia elmegy Marinához és megkéri, hogy töltsön el néhány napot a birtokon, hogy jobban megismerjék egymást. Bazan doktor a birtokra telefonál, Albertot keresi, de Susana hazudik neki és nem adja át az üzenetet. Isauro doktor még most sem tudja, hogy Marina és Damiana hová költöztek.

Török sorozatok

Elif – A szeretet útján

560+ részes

Második évad 230 rész

2. évad, 38. rész
Veysel elmegy Melekhez, hogy tőle kérjen pénzt, de Melek elutasítja és elküldi a férfit, aki egyre arrogánsabb lesz. Melihnek kell közbelépnie. Veysel, miután Meleknél nem járt szerencsével, megint szerencsejátékra adja a fejét és a maradék pénzét is elveszíti. Erkutnak eszébe jut, hogy hová rejtette a fegyvert és elmondja Gonca-nak, aki végül meg is találja. Arzu egyre nehezebben tűri a napokat a rácsok mögött. Közben folytonosan a többi rab céltáblája. Kenan úgy dönt, hogy Zeynep javulásának örömére nagy vendégséget rendeznek. Reggel, az étterembe érve Melek és Feride meglátják, hogy betörtek és a kasszát kirámolták.
2. évad, 39. rész
Melih, miután megtudja, hogy betörés történt, el akar menni a rendőrségre, de Melek nem akarja, ezért Melih a kocsimosóba megy, hogy számon kérje Veysel-en, amit művelt. Az Emiroglu házban mindenki az ünnepségre készül. Necdet lefizet egy embert, hogy vállalja magára Arzu tettét. Muzzafer vallomást tesz és a rendőrség úgy dönt, hogy Arzu-t szabadon kell engedni. Necdet megfenyegeti Goncát, hogy soha többé nem merjen semmit tenni a háta mögött. Arzut kiengedik a börtönből és az ünnepség kellős közepén, mindenki megdöbbenésére megjelenik a házban.
2. évad, 40. rész
Arzura mindenki dühös és nem látják otthon szívesen. Ki akarják tenni a szűrét, de nem tudják, hogyan, hiszen még mindig Kenan felesége. Egyedül Tugce örül az édesanyjának. Murat elmegy a rendőrségre, ahol a talált tárcából kiderül, hogy a tulajdonosa rabolta ki Melek éttermét és nem Veysel és a tettes már le is tartóztatták egy további betörés kapcsán. Arzu, Necdet és az Emiroglu család nyíltan marakszanak Tugce felett, ami nagyon megviseli a kislányt. Hasan megjelenik a házban, hogy tájékoztassa Kenant, hogy valaki a falusiak földjeire pályázik és kényszerrel veszi rá őket az eladásra.
2. évad, 41. rész
Kenan elolvassa Arzu levelét, és rájön, hogy csak Necdethez mehetett. Azonnal Necdethez megy, hogy elhozza Tugcét, de Necdet egy ajánlatot tesz neki. Ha Arzu továbbra is az Emiroglu farmon élhet, ő békén hagyja a földműveseket. Kenan belemegy az alkuba, és hazaviszi Arzut is. Viszont úgy dönt, hogy a vendégszobába költözik. Zeynep orvosa egy új módszert próbál ki a fizikoterápia során. Melih meglátogatja Veyselt, és bocsánatot kér azzal, hogy kifizeti helyette a részletet. Feride nagynénje megjelenik az étteremben és ételt követel. Feride ki akarja fizetni, de Melek nem hagyja. Selim, Zeynep és Gülnur az egyetemen beszélgetnek, amikor felbukkan Pelin, és gyanúsan kedves velük.
2. évad, 42. rész
Melahat éppen befejezi az ebédet, amikor Melek visszaér az étterembe. Melahat bemutatkozik neki. Feride később ki akarja fizetni a nénje fogyasztását, ám Melek nem hagyja. Ipek hiába kérdezgeti az anyját, hogy miért hozták vissza Arzut, Aliye kitér a válasz elől. Amikor Selim és Zeynep hazaérnek, meglátják, hogy Arzu ott van, és Selim kiabálni kezd. Nem érti, hogy Aliye és Kenan miért hozták vissza Arzut, de mivel nem tud semmit sem kihúzni belőlük, úgy dönt, hogy Zeyneppel együtt elmennek a házból. Végül csak azért nem megy el, mert látja, hogy Aliyét mennyire megviseli a dolog. Tugce is hallja a veszekedést a szobájában, és nagyon szomorú lesz emiatt. Melek és Melih azon gondolkodnak, hogy Arzu hogyan juthatott ki a börtönből.
2. évad, 43. rész
Kenan megesküszik a falu lakóinak, hogy megvédi a földjeiket Necdettől, aki bár ígéretet tett Kenannak, hogy nem tesz semmit az ott lakókkal, mégis, ügyvédjén keresztül próbálja felvásárolni a földeket. Arzu eközben megfenyegeti Zeynepet, aki nagyon kiborul ezen. Bár elhatározza, hogy nem mond senkinek semmit, Selim észreveszi, hogy baj van, és kilogikázza, hogy sógornője lehet a dolog mögött. Kérdőre is vonja őt, azonban a beszélgetés heves vitává fajul.
2. évad, 44. rész
Selim és Zeynep úgy döntenek, nem bírják tovább Arzu társaságát, ezért Melih házában keresnek menedéket. Bár szégyellik magukat Melek és Melih kifejezetten örül a társaságuknak. Melih úgy dönt, kérdőre vonja Kenant Arzuval kapcsolatban, és megtudja, Necdettel kötöttek egyességet, ezért költözött vissza a nő a házba. Necdet eközben zaklatja a földbirtokosokat, de Kenan odasiet, hogy segítsen rajtuk, ezért a férfi bosszúból – Erkutot felbérelve – felgyújtja a földeket.
2. évad, 45. rész
Necdet kidobja Arzut, aki könyörög, hogy engedje vissza. Végül Necdet egy ütött-kopott szobába hajítja Arzut, mondván, hogy ha maradni akar, akkor örökre abban a szobában marad. Arzu végül visszamegy az Emiroglu házba. Kenan felajánlja a földműveseknek, hogy fedezi minden kárukat. Másnap Kenan és Melih arról beszélgetnek, hogy mit tegyenek Necdettel, amikor Kenant felhívja az egyik földműves, és elmondja, hogy öltönyös férfiakat látott a leégett földnél.
2. évad, 46. rész
Melih megjelenik az Emiroglu házban, és Aliye megkéri, hogy menjen Kenan után Necdet birtokára, és akadályozza meg, hogy butaságot csináljon. Kenan pisztolyt fog Necdetre, ám Erkut meglátja, és vállon lövi Kenant. Melih ekkor ér oda, és kórházba viszi Kenant. Aliye Arzut vádolja azért, ami velük történik, és ezt dühében a fejéhez is vágja. Arzu erre azzal vádolja Aliyét, hogy azért akarja kitessékelni őt a házból, mert megismerte az unokáját, és azt akarja, hogy ő örököljön mindent.
2. évad, 47. rész
Arzu felhívja Necdetet, hogy elmondja neki, véletlenül elkotyogta Aliynak az igazat Elif kilétéről. Apja nagyon dühös lesz, és egyszerűen leteszi a telefont, Arzu pedig bánatában megpróbálja megölni magát. Eközben Aliye elviszi Elifet Melekhez, hogy tisztázzák a dolgokat. Megtudja, hogy Melek Elif kilétét azért nem mondta el Kenannak, mert fél Necdettől.

Ezel

142 rész

16.
Mert megmutatja a cikkét Cengiznek, aki pánikba esik és utasítja Alit, hogy szegődjön a fiú nyomába. Ketten mennek el a gyerekotthonba, hogy beszéljenek a lelőtt biztonsági őr árvájával. Mertet felzaklatja a találkozás, de nem hajlandó abbahagyni a nyomozást. Ezel megmenti Cengiz életét.
17.
Cengiz és Ali értesítik régi bűntársukat Mert nyomozásáról. Ezel fel akarja fedni magát az öccse előtt, de Ramiznak sikerül erről lebeszélnie. Bahar végre szóba áll Ezellel, akit az orvos megkér, próbálja meggyőzni a lányt, hogy kezeltesse magát.
18.
Mert nem adja fel a nyomozást, most a börtönbe akar bejutni, hogy Ömer egykori rabtársaival beszéljen, de nem sikerül neki. Ali, Cengiz és Ezel is megjelenik börtönnél. Ezelnek nagy megpróbáltatást jelent ez, hiszen vissza kell mennie a rácsok mögé. Ramiz elraboltatja Mertet. Eyşan megtalálja a videókazettát.
19.
Can besétál a szobába, ahol anyja éppen a rablásról készült videófelvételt nézi. Ali nem adja fel Remiz keresését, Tefo hiába próbálja lebeszélni. Bahar megkeresi az apját, de hamar rájön, hogy hiba volt. Eyşan meglátogatja a kórházban fekvő nagynénjét, aki arra biztatja, mondja el az igazat Ömer anyjának Canról.
20.
Ezel és Eyşan elviszik Cant bemutatni a férfi szüleinek. Ömer anyja mindkettőjüknek megmondja, ha a fia még élne, akkor sem egyezne bele a házasságukba. Az idős hölgy követeli, hogy Ömer hagyja abba a színjátékot és térjen végre haza a családjához. Ezel terve működik, Eyşan meglátja a férjét a másik nővel.
21.
Can szemtanújává válik a szülei közötti veszekedésnek, ezért megszökik a videókazettával és úgy tesz, mintha a tűzbe dobná a felvételt. Ali mindenhol Ömert látja maga előtt. Ezel megbízza Tefót, hogy rejtsen el egy mikrofont Ali lakásában. Mert cikke megjelenik az újságban. Ezel megkéri Ramizt, hogy rejtőzzön el, miután Ali emberei megjelentek nála is.
22.
Ezel elmondja Baharnak, hogy tudja az igazat a lány egészségi állapotáról és megkéri, ha igazán szereti, engedje kezeltetni magát. Ali lövöldözni kezd a kaszinóban, mert Tefo félrevezeti. Cengiz parancsot ad Eyşan apjának meggyilkolására.
23.
Serdar elmondja Alinak, hogy Cengiz évekig rejtegette a kompromittáló videókazettát. Ali, hogy bizonyítsa, végrehajtotta a parancsot, egy véres inggel jelenik meg a főnökénél. Ramiz abba a taxiba száll be, amit egyik ellenségének bérgyilkosa vezet. Cengiz egyik banktól sem kap hitelt, végül Ezelhez megy könyörögni.
24.
Ezel összetalálkozik az apjával a temetőben. Bahar névtelen levelet kap, így azt gondolja, Ezel akar randevúzni vele. Ehelyett Ali várja az étteremben, aki szerelmet akar vallani. Eyşan megmondja a férjének, hogy Ömertől van a fia. Bahar összeesik, Ali kénytelen Ezelt segítségül hívni. Bosszúból másnap kiadja a parancsot az embereinek, meg kell ölni a férfit és a segítőit.
25.
Kamil utolsó erejével még felhívja Ezelt, de beszélni már nem tud. Ezel kétségbeesett szólongatására végül Tefo válaszol. Serdar kész lelőni Cengizt, aki próbálja maga mellé állítani Alit. Ezel magát hibáztatja Kamil miatt. Ramiz bejelenti, hogy megöleti Alit. Tefo figyelmezteti Alit.

Fatmagül

112. rész ( 2. évad 29.)
törökül 52/3, 53/1
Fatmagül és Kerim szeretne elrejtőzni a riporterek elől, így elmennek pár napra Fahrettin hétvégi házába. A Yasaran család tart tőle, hogy Yadigar beszélni akar majd arról, hogy mit tett Selim és Erdogan…
113. rész ( 2. évad 30.)
törökül 53/2
Ender Mustafa segítségét kéri, hogy meggyőzzék Yasemint. Mukaddes olyan információt szivárogtat ki a sajtó munkatársai számára, ami még bajba keverheti Kerimet.
114. rész ( 2. évad 31.)
törökül 53/3, 54/1
Fatmagül és Kerim kapcsolata kezd igazán elmélyülni. Yasar megkeresi Yadigart, hogy megértesse a nővel, hogy lojálisnak kell maradnia a Yasaran családhoz különben…
115. rész ( 2. évad 32.)
törökül 54/2
Resat négyszemközt szeretne beszélni Mustafaval. Mukaddes nagyon megrémül, amikor a vártnál jóval hamarabb jelentkeznek a fájásai…
116. rész ( 2. évad 33.)
törökül 54/3
Mukaddes nagyon hálás Nine mamának, amiért a baba egészségesen jött a világra.Örömet és egy kis békességet hoz a kislány a család életébe. Erdogan nem akarja elfogadni, hogy Nil elfordult tőle a botrány miatt. Eltökéli, hogy meggyőzi Fatmagült, hogy vonja vissza a vádakat.

Feriha /Adini feriha koydum/

Törökül 67 részes

Magyarul 166. részes

98. rész (2. évad 34. rész)
törökül 37/3
Cansu megtudja, hogy Levent Emirnek és Ferihának adott közös feladatot, ezért együtt kell tanulniuk. Ilker továbbra is csapja a szelet Larának, amiről Tülin is tudomást szerez. Hatice rosszallja, hogy Hacer visszaköltözött Rizáékhoz, ezért ő maga és Gülsüm is visszamennek a lakásba. Sophie kifizeti Mehmet tartozását Ünalnak. Feriha nyitva hagyja a lakás ajtaját, Emir pedig besurran és körülnéz, de rajta kapják.
99. rész (2. évad 35. rész)
törökül 38/1
Feriha és Emir kezdenek közelebb kerülni egymáshoz, ám egy váratlan esemény ismét félreértést okoz. Sanem és Ünal vacsorával ünneplik a sikeres megnyitót. Cansu kétségbeesetten keresi Handét, ám senki nem tud róla semmit.
100. rész (2. évad 36. rész)
törökül 38/2
Sanem és Ünal szorosabbra fűzik kapcsolatukat. Levent végre leül beszélgetni rég nem látott édesanyjával. Sophie tisztázza apja végakaratát Ferihával és Rizával is. Emir egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megbocsásson szerelmének, de ezt Seher és Cansu nem hajlandó tétlenül végignézni…
101. rész (2. évad 37. rész)
törökül 38/3, 39/1
Emir, Cansu csapdájának köszönhetően újabb hazugságra jön rá Ferihával kapcsolatban.
102. rész (2. évad 38. rész)
törökül 39/2
Seher ördögi módon próbálja meg eltussolni saját hazugságát a terhességével kapcsolatban, ami szörnyű következményekkel lesz Feriha és családja életére.
103. rész (2. évad 39. rész)
törökül 39/3, 40/1
Feriha drasztikus módon megpróbálja megbüntetni Emirt, ami mindkettejüknek nagyon fájdalmasnak bizonyul. Levent, Feriha szenvedését látva elveszti a fejét. Gülsüm és Koray egyre közelebb kerül egymáshoz, de Hande megjelenése ennek is keresztbe tesz.
104. rész (2. évad 40. rész)
törökül 40/2
Seher, Mehmet unszolására végre hazatér Feriháékhoz. Hamarosan újabb botrányt robbant ki kotnyeleskedésével, mely súlyos következményekkel lesz az egész család életére. Emir mindeközben úgy dönt, a szállodába költözik és a munkára koncentrál ezentúl és ennek sokan örülnek körülötte.
105. rész (2. évad 41. rész)
törökül 40/3
A Yilmaz család feszülten várja a lakógyűlés eredményét. Emir meglepő lépést tesz, amivel az egész házat sokkolja. Koray és Gülsüm úgy döntenek, kezükbe veszik az irányítást és összehozzák a két szerelmest. Halil megszökik az elmegyógyintézetből.
106. rész (2. évad 42. rész)
törökül 41/1
Emir és Koray Gülsümtől tudják meg, hogy ki is Halil és honnan szökött meg. Mehmet elkíséri Ferihát az egyetemre, nehogy Halil megtámadja. Sehert zavarja, hogy a férjének a sógornőjére kell vigyáznia. Ünal és Aysun is rossz szemmel nézik, hogy Emir azért vette meg a lakást, hogy segítsen Ferihának – amiről egyre többen tudomást szereznek.
107. rész (2. évad 43. rész)
törökül 41/2
Emir nagyon megharagszik Handéra, de ezúttal Koray sem kegyelmez meg neki. Ünal kirakja Emirt a Hills vezetőségéből, Aysun pedig megpróbálja meggyőzni a fiát, hogy költözzön el a frissen vásárolt lakásából. Nevbahar meghívja Sanemet a szilveszteri vacsorára, amit a két fiával akar tölteni. Mehmet is megtudja, hogy Emir segített a családjának, és kérdőre vonja.

Megtört szívek /Paramparca/

II. évad 43. rész (126. rész)
Törökül 45/2
Deniz megtudja, ki az a férfi, akit Cansu 17 éven keresztül apjának hitt. Ozan követni kezd egy a kocsijukban veszekedő párt az úton, s mikor a sofőr megáll, hogy megverje kedvesét, Ozan félrehúzódik, hogy megvédje a lányt. Harun szeretné, ha Dilarával közös kapcsolata feljebb lépne, így tisztázza vele szándékait. Ozan másnap reggel munkába vinné a lányt, akit megmentett, azonban a háznál felbukkan egykori férje pisztollyal a zsebében.
II. évad 44. rész (127. rész)
Törökül 45/3
Dilara és Cihan értesül az Ozannal történtekről, és azonnal a kórházba siet, hogy megtudják, hogy van fiuk. Hazal nem képes elfogadni, hogy habár apja dollármilliókat keres, neki mégis egy lepukkant lakásban kell laknia. Harun felkeresi Candant, mivel úgy sejti, ő adta a tippet Ozannak az elmúlt estén.
II. évad 45. rész (128. rész)
Törökül 45/4, 46/1
Candan és Yıldırım összefut a kórházban, és átbeszélik közös múltjukat. Özkan megtudja, mi történt Ozannal, és menten a Gürpinar család segítségére siet. A rendőrség elkapja a férfit, aki rálőtt Ozanra. A Gürpinar család tétlenül várja, hogy Ozan felébredjen a kómából. Dilarának három hónapja elmarad a menzesze, így elmegy nőgyógyászhoz.
II. évad 46. rész (129. rész)
Törökül 46/2
Cihan és Gülseren készülődik az esküvőre, azonban elképzeléseik teljesen különböznek. Cihan azon ügyködik, hogy bizonyítékot szerezzen Harun ellene elkövetett gaztetteire. Harun felkeresi Ozant, hogy átbeszéljék a történteket, a fiú azonban látni sem akarja őt. Rahmi fenyegetésétől tartva, Deniz anyja arra kéri fiát, szakítson Cansuval.
II. évad 47. rész (130. rész)
Törökül 46/3
Cihan megtudja, kivel találkozgat Dilara. Cihan Candantól próbálja kideríteni, mi a terve Harunnak, de a nő nem beszél. A Gürpinar család feje így Harunhoz is elmegy, hogy megfenyegesse ellenfelét. Azonban Harun felhánytorgatja a múltat, és elmeséli Cihannak, mi történt Hayallal.

Sorsok útvesztője /O Hayat Benim/

401 részes

62. rész
Necati magához tér, és elmondja Nuranéknak, hogy Beyzától tudta meg a titkukat. Hasret továbbra is aggódik, mert nem éri el Efsunt. Mehmet Emir türelemre inti az asszonyt és úgy dönt, hogy meghívja Efsunnal őket ebédelni. Az étteremben meglátja őket Fulya egyik barátnője, és azonnal elmondja Fulyának. Ő azonnal el akar menni, de váratlan vendég érkezik.
63. rész
Váratlanul megérkezik Fulya anyja. Fulya tartja magát ahhoz, hogy válni akar Mehmet Emirtől. Sakine kiborul, miután megölte Necatit, hogy megmentse Efsunt. Bahar tudni szeretné, hogy mi történt a családjával. Nuranék eltüntetik Necati holttestét. Efsun eléri, hogy Edibét elvigyék a villából a kórházba. Fulya elmondja férjének, hogy válni szeretne, amikor beállít Ates.
64. rész
Sokasodnak a tragédiák. A börtönben megölik Gülser férjét, Osmant. Sakine teljesen belebolondul a Necati miatt érzett bűntudatba, mindenhol vért lát, és azt sikálja. Efsun is összeomlik, olyan zavart lelkiállapotban van, hogy Mehmet Emir és Hasret pszichiáterhez viszi. Ates mindent megtesz, hogy visszaszerezze Bahart.
65. rész
Efsun az egész napot Nurannál tölti, nagyon elkeseredett. A pszichiáter szerint nagyon magányos. Hasret és Mehmet Emir kitalálják, hogy egyetemre küldik. Késő este mennek Efsunhoz, aki már otthon van. Amikor Fulya meglátja Hasretet, nagy jelenetet rendez, az anyja próbálja csitítani. Ates ajándékot visz Baharnak az éjszaka közepén. Nuran belopózik a villába, Necati szobájába.
66. rész
Efsun elkezd járni az egyetemre, de már az első napon konfliktusa támad a diákokkal. Mehmet Emir találkozik Nedimmel, és körülnéz a felújítandó nyomornegyedben. Asimot bízza meg, hogy derítse ki: ki fenyegetőzik az Atahanok nevében. Asim rájön, hogy fia az. Onur megpróbál szerelmet vallani Baharnak, Tulay teremt alkalmat erre, de Ates közbelép.
67. rész
Ates és Bahar újra együtt vannak, ám ez nem mindenkinek akkora öröm. Bahar vizsgája után Ates egy meglepetéssel áll elő, de Efsun meglátja őket együtt. Hasret és Mehmet elmennek egy közös ebédre, miután Hasret beadja a derekát Mehmetnek. Fulya közben felhívja Hasretet, és meghívja őt egy közös vacsorára, az anyja tanácsára
68. rész
Necati megjelenik Sakinénél, majd megjegyzést tesz Secilre. Hasret meg akarja lepni Efsunt az egyetemen, de helyette Baharral találkozik és elmeséli neki a terveit. Efsun kitalálja, hogy elhiteti Baharral és Atessel, azt hogy terhes. Nurant beavatva próbálják elválasztani egymástól a szerelmes párt. Edibe asszony orvosa megosztja az Atahan családdal, hogy az asszony nem akar felépülni az állapotából
69. rész
Nuran elmondja Baharnak, hogy Efsun terhes Atestől. Bahart bár kételyek gyötrik az igazságról, újra kiborul. Mehmet Emirék meghívják Hasretet vacsorára, az asszony éppen indulni készül, amikor beállít Efsun és elémondja nekik, hogy terhes. Az amúgy sem felhőtlen vacsora egy újabb sötét fordulatot vesz. Necati megfenyegeti Ilyast is
70. rész
Ates elráncigálja Efsunt a nőgyógyászhoz, hogy megbizonyosodjon róla, hogy terhes vagy sem. Efsun rábeszéli a nővért, hogy írja a papírjára azt, hogy terhes, hogy Ates feleségül vegye. Hulya nehezményezi, hogy Arzu flörtölget Ardával. Fulya felkeresi Hasretet a varrodában. Secil nem talál állást, találkozik Necatival, ő elkéri a telefonszámát, és azt ígéri, segít neki munkát szerezni. Bahar elbúcsúzik Atestől
71. rész
Sakine dühös lesz, amikor megtudja, hogy Secil beszélgetett Necatival. Edibe kihallgatja Efsun telefonbeszélgetését, és kiderül, hogy képes mozgatni a karját. Ates késő éjjel beállít Nuranékhoz, hogy beszéljen Baharral. Nuran megértőnek mutatkozik, de Bahar már döntött. Mehmet Emir beszél Atessel. A fiú őszintén elmondja, hogy vállalja a gyereket, de nem veszi feleségül Efsunt

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/

Törökül 139 részes

286. rész
törökül 4×29/3, 132/3. rész
törökül 4×30/1, 133/1. rész
Szümbül kétségbeesésében elmondja az uralkodónak, hogy a szultána súlyos betegségben szenved.
Hürrem dühében elküldi Szümbült, amiért megszegte az esküjét.
Dephné sorsáról döntöttek, amint megszüli Bajazid gyermekét, kivégzés vár rá.
Szelim elküldi gyermekeivel együtt Nurbanut egy távolabbi szandzsákba.
287. rész
törökül 4×30/2, 133/2. rész
Pedro az életét is kockára teszi, hogy megszöktesse Mihrimát.
Az uralkodó összehívja az ország legjobb orvosait, hogy találjanak megoldást Hürrem betegségére. Végül Pedrót is visszarendeli, ám Rüsztem mindent elkövet, hogy a riválisa mielőbb elhajózzon.
Bajazid kislánya egyre betegebb, már nem hajlandó enni se, amíg nem láthatja a halálra ítélt Dephnét.

Szulejmán /Muhtesem Yüzyil/ 3. évad

193 (95/2)
Hürrem gyermekei aggódnak anyjuk távolléte miatt, és úgy döntenek, hogy összefognak, és segítik a visszatérésében. Közeledik Hatidzse esküvője, ami komoly aggodalommal tölti el a húgát. Hatidzse ugyanis a végsőkig elszánt, és inkább meghal, minthogy férjhez menjen. Az uralkodót felháborítja, hogy Musztafa engedély nélkül hajókat építtet, megszegve minden törvényt.
194 (95/3, 96/1)
Hürrem a végsőkig elmegy, hogy visszatérhessen száműzetéséből, s ezért magához kéreti Şah szultána férjét. Rüsztem pasa látszólag elfogadja Şah szultána ajánlatát, ám hamarosan egy még merészebb ajánlattal keresi fel Hürremet. A szultán úgy dönt, hogy sem ő, sem pedig a családja nem hagyja el a palotát, amikor kiderül, hogy nem tudják megállítani a pestist.
195 (96/2)
Hürrem kétségbeesett helyzetben van, s emiatt hajlandó belemenni abba, hogy Mihrimah hozzámenjen Rüsztem pasához. Musztafa herceg ismét ellenszegül apja akaratának, és arra készül, hogy hajóra száll a kalózok megfékezése érdekében. Hürrem sikeresen eljuttatja levelét az uralkodóhoz Mihrimah segítségével, amelyből kiderül, hogy korábbi üzeneteit eltitkolták.
196 (96/3)
Musztafa személyesen megy tárgyalni a kalózokkal, hogy kifizesse a fogságba esett fiúért a váltságdíjat. Şah szultána megpróbálja maga mellé állítani Mihrimaht, aki kétségbe van esve Rüsztem pasa miatt. Şah szultána emberei elhíresztelik, hogy Ajas pasa dögvészben szenved. Hürrem nem hajlandó elhagyni a palotát, hiába próbálják a járvány miatt elköltöztetni.
197 (97/1)
Hürrem átgondolja helyzetét, és arra az elhatározásra jut, hogy támogatja Rüsztem pasa és Mihrimah házasságát. Még arra is hajlandó. hogy meggyőzze az uralkodót a frigyről. Mihrimah szultána megfigyelteti Bali béget, aki időközben beleszeret egy külföldi nemes hölgybe. Az uralkodó kérdőre vonja Musztafa herceget, s úgy tűnik, ezúttal nem bocsát meg.
198 (97/2)
Sah szultána és férje, a nagyvezír között elmérgesedik a helyzet, miután a nő minden közeledését elutasítja. A díványban újra szóba kerül Musztafa herceg ellenszegülése, és olyan részletek jutnak az uralkodó tudomására, melyek mélyen felháborítják. Hatidzse kénytelen elköltözni a palotából, ahol egykor lakott. Dühében nyíltan szembe fordul Sah szultánával, aki meglehetősen nagy befolyásra tett szert.
199 (97/3, 98/1)
Musztafa csalódottan távozik a találkozóról, miután apja több alattvaló előtt is megalázza. Mihrimah szultána féltékenységében meggondolatlanul megfenyegeti a velencei követ unokahúgát, Sylviát. Mindenkit megdöbbent a hír, hogy Mihrimah szultána hamarosan megházasodik. Bali bég helyzete a palotában egyre kellemetlenebbé válik.
200 (98/2)
Sah szultána és Hatidzse minden befolyásukat latba vetik, hogy megakadályozzák Mihrimah és Rüsztem pasa leendő esküvőjét. Az uralkodót máris arról tájékoztatják, hogy Rüsztem pasa leprás lett. Mihrimah továbbra is megfigyelteti Bali béget és Sylviát. Hürrem tervei meghiúsulnak, amikor Sah szultána férje elzavarja a számára kijelölt háremhölgyet.
201 (98/3)
Rüsztem pasát felkeresi a palota orvosa, hogy megvizsgálja, valóban leprás-e. A pasát nagyon felháborítja a rágalom, ráadásul kiderül, hogy emiatt az esküvőt több héttel is elhalasztják. Nigar az utcára kerül, és kétségbeesésében Şah szultánához fordul segítségért. Mihrimah szultánában felébred a remény, hogy talán még sem kell hozzámennie a pasához.
202 (99/1)
Rüsztem pasa ravaszsága alaposan meglepi az uralkodót, és még Hürremet is. Így az esküvő még sem marad el, ráadásul az uralkodó kinevezi a pasát nagyvezírnek. Musztafa aggódik, hogy ezzel még kilátástalanabbá válik a helyzete apja előtt. Nem is sejti, hogy apja időközben megbocsátott neki. Mihrimah közel áll a teljes összeomláshoz.

Viewing all 1236 articles
Browse latest View live